újkompi

Szegény öreg Aeris dive buddy, beázás miatt nyugdíjba vonult és mostantól egy újszerű állapotban megvásárolt, vagány, sárga ZOOP fog segíteni nekem a mélységben.Inked20180121_112816_LIRemélem sokáig kitart mellettem…

Reklámok
Címke , ,

Papapapaya

A Papaya, mint olyan, soha nem tudott az ízével lenyűgözni. Kanárin is rengeteg terem belőle és hiába adják szotyiért, jobbára még így is rárohad a zöldségesekre. El-el majszolgatok belőle néhanapján, turmixokba, gyümölcssalátákba térfogatnövelőként megteszi.
Itt azonban zölden szüretelik és legyalulva jó kis csípős salátát készítenek belőle, némi csilivel (ofcourse), répával, pörkölt mogyoróval, lime-al és valami zöldbabszerű “garden pen” névre hallgató cuccal elegyítve. Ebben a formában baromi finom, és előlépett a második kedvenc helyi zöldségköretemmé.

papaya

A remek zöldpapayasaláta

A dobogó legfelső fokát egyértelműen, a styr-fried morning glory, vagyis a hirtelensült hajnalka foglalja el, azt mindenkinek ki kell próbálnia!

20180103_171611

Jobboldalon a sülthajnalka baloldalon egy pad thai. (Persze mindkettő extra csilivel mert úgy szeretem…)

MQ2

 Egy kellemes pihenőnap után visszahívtak a KSA-től, ezúttal a kettes számú mantakirálynőn teljesítek szolgálatot. Az uncsi chek-in és a berámolás után felharsant a kikötő rossz szellemeit a partra visszaűző tűzijáték, és már robogtunk is Koh bon felé.
Ez a hajó jóval kisebb a 3-as számú nővérénél, és Nikita, az ukrán trip leader is barátságosabbnak tűnik a katonás Joe-nál. layoutM-2
Ez a trip csak 3-napos, kihagyja a 7 Similant és rögtön a lukas közepű bon szigettel kezd.
Sajnos, szinte az első fél órában az egyik kedves vendég ügyesen lefejelte a feljárót, rögtön a “MIND YOUR HEAD!” felirattal szemben.
Csúnyán felhasította a fejét, vérspriccelés, halálpara, meg miegymás, szóval vissza kellett térnünk a kikötőbe és megvárni amíg ellátják a sebét. A szerencsétlen incidens miatt a figura nem jöhetett velünk, hisz 9 öltéssel a fejében a doki értelemszerűen eltiltotta a merülgetéstől, és a felesége is vele maradt a parton, így rögtön két emberrel kevesebbel indult a túra.
Öröm az ürömben, hogy megörököltem a luxuskabinjukat. Így ezen a tripen nekem lesz a legkényelmesebb fekvőhelyem, légkondi, ventilátor, óriástér, franciaágy… 

(Kérdés ilyen esetben mi lesz az ártó szellemekkel, ugyanis a második kifutásnál már nem volt durrogás, ami elijessze őket.
Mindegy, ha velünk maradnak is, talán sikerül megosztozniuk a jó szándékú kollégáikkal, a számukra kirakott gyümölcsök halmain, egyéb finomságokon, az erős teán és azon a komplett csirkén(!), mindez talán el tudja venni a kedvüket a rosszalkodástól.)
Inkedáldozat_LI2

Egész csirke áldozati ajándékba a vízimanóknak!!!

A csapatom három főt számlál, egy orosz malcsik és egy vietnami házaspár lesznek a kezeim alatt. Mindannyian Nitrox tanfolyamot csinálnak, így nem csak a szuper kajüt, de a potya oxigén is jár a merülésekhez.

Idáig nagyon jól indul a túra. Meglátjuk, hogy alakul a holnap.
Most már csak ilyen szerencsésen kell folytatódnia, hisz úgy tűnik kedvelnek a hajósdémonok!

Van két skandi oktató, Daniel és Henriett, Aisha az angol, Athena viszi a más nyelven nem beszélő ázsiai csoportot lévén kínai, és Nik és én erősítjük a keleteurópai vonalat a hajón…

Az első merülés a meseszép Koh bon bay ben zajlott, a búvárjaim egészen jól viselkedtek, nem tűntek el, nem zuhantak a mélybe és nem lebegtek fel a felszínre sem. Mojdjuk az oxigéndús palackok használatának valószínűleg nem fogják túl sok hasznát látni, mert még a sekélyes check dive-on is megmutatkozott mekkora air drinkerek. Így a mélyben töltött időt, nem annyira a szöveteikben felhalmozódó nitrogén menyisége, mindinkább a palackjuk mérete fogja korlátozni. Sebaj sokan úgyis azt mondják, hogy kevésbé fáradnak a nitroxos merüléstől, mint a szimpla sűrített levegő használatával, ami szerintem nettó bullshit, de placebónak jó lehet, ha így fittebbnek érzik magukat.

Lenyomtuk a west ridge-t. Manta megint nem jött, de legalább volt 3 tengerikígyó, a nagydarab Dan és a tagbaszakadt Nyikolaj úgy rettegtek a kis csíkos spagettiktől, mintha legalábbis egy feldühített, fókavérrel bekent orrú nagy fehér úszott volna feléjük tátott szàjjal. Kétségtelen, hogy a bolygó egyik legerősebb mérgű madzagjai, de azért nem kell vízihullaszínűre vált arccal, pánikolva hátrálni, ha 5 méterre elúszik egy melletted, vagy megpillantod az aljzat koralldarabjai közt tekergőzve.

A rémisztő kígyókaland után a North ridge következett, könnyű nyugalmas drift dive sok hallal és egy üzekedő polippárral akik úgy váltogatták a színeiket az aktus közben, mintha valami durva goa party lenne a bőrük alatt. Még mindig ők a kedvenc élőlényeim, ez a szín és alakváltó képesség annyira lenyűgöző, és hiába evilági, mégis olyan idegenszerű, hogy képtelen vagyok betelni a látvánnyal. (Nyolckarú barátaim nem csupán az álcázás mesterei, hihetetlen szabadulóművészek is egyben, hiszen testüket képesek bármely szűk résen átpréselni, ami az egyetlen merev alkotóelemüknél, vagyis a ” csőrszerű fogaiknál” nagyobb. Ezenkívül bámulatos intelligenciát fejlesztettek, jóval az első emlősök földön való megjelenése előtt, 3 szívük van, vízsugárhajtással közlekednek, képesek a bőrükkel “látni” és rövid életük alatt át tudják programozni az RNS- üket, valamint, még számos lenyűgöző tulajdonságukkal tudják elkápráztatni a nagyérdeműt, szóval számomra egyértelműen az élővilág legfigyelemreméltóbb csodái.)

A Koh tachai pinacle, marhajó kis merülőhely, de szinte mindig, tiszta stressz vagyok az elején, ha éppen félúton van a tide, akkor marha erős az áramlat, és amenyiben a csapat, akár egyetlen tagja elrontja a mooring line elkapását, akkor mindenkinek tova kell sodródnia, mert még egy tapasztalt, erős uszonyozónak is a lehetetlennel határos vetekednie a vízárammal. A sok “szuperbúvárral” meg a free ascent felejtős, mert az egyik lezuhan, a másik elsodródik a harmadik fellebeg. Aztán meg ember legyen a talpán aki összefogdossa őket a tenger különböző zugaiból.
Nos annyira el voltam foglalva avval, hogy a társaság összes tagja megértse mi is az a negative entry, és kész legyen vízbeugrás után azonnal elmerülni (az orosz srác csak mérsékelten tud angolul), hogy kiérdemelvén a nap true idiótája címet, csak magamat nem sikerült rendesen felkészíteni a merülésre, és okosan uszony nélkül kezdtem meg a vízbelépést, még a levegőben észrevettem az óriásbaklövést, de akkor már késő volt módosítani a dolgon. Az áramlat ellenében, uszony nélkül olyan gyámoltalan a búvár, mint egy mozgássérült gumikacsa a három szurdok vízlépcsőn, így a hajóra esélytelen volt visszajutnom. Szerencsére a szemfüles boat-boyok is végignézték a szarvashibát és a dingivel villámgyorsan utánam dobták a lemaradt felszerelést. (A vendégek szinte semmit nem vettek észre az egészből és hála a magasságos mélységes Poseidonnak, az utasításnak megfelelően lobogtak a kötélen.) A Thai srácok még két napig biztos harsányan fognak röhögni rajtam, akárhányszor feltűnök a divedecken, de mondjuk meg is érdemlem, ekkora marhát ritkán sikerül magamból csinálni. Amúgy is olyanok mint a gyerekek, állandóan infantilis kis csínyekkel mulattatják az arra fogékony vendégeket, de főleg a divecrew-t és persze saját magukat. versenyeznek ki tud több csipeszt rakni a búvár pólójára észrevétlenül, beöltözés közben összekötözik két ember cipzárfelhúzó madzagját a wetsuiton, vagy befőttesgumikból készítenek rá kiegészítést, hogy felhúzás után azonnal le is húzódjon, meg effélék.

Reggelire újranyomtuk a dome of doom-ot, frissen, kiszellőzött szövetekkel mentünk neki a mélynek, de ezzel a bandával nem nagyon lesz hosszú merülés. 28 perc volt a safty stoppal együtt, kár beléjük a jó EANX. Épp, hogy meglátogattuk a dóm alját harminc méteren, az orosz kolega máris 70- báron, jöhettünk is fel, azon nyomban…
Olyan jó lenne már egyszer olyan csapatot kifogni, akik merülni is tudnak és a tüdejük sem feneketlen.
A Richelieu rock-kon szuper körülmények vártak minket, gyengécske áramlat és kristálytiszta víz, most először sikerült látni ezt a sziklát teljes egészében, és a hajókkal is szerencsénk volt, csak három másik búvárosztó volt a környéken, így a vízalatti forgalmi dugó is egészen átláthatónak bizonyult. Megtaláltuk a kis “vízilovacskát” és talán a pipefishből is láttak valamit a rám bízott békaemberek.
Imádom ezt a helyet, szikrázó napsütésben pont olyan a műsor, mintha a blue planet korallos epizódjának egyik jelenetében merülnénk, csak az öreg Atemborrough dörmögő hangja hiányzik hozzá.
Varázslatos!
Ha nem is vagyok olyan erős a kincstalálásban, mint egyes munkatársak, akik goprokat, óriáskamerákat, kompjutereket, meg minden értékes búvàrmotyót lelnek állandóan a mélyebb merülőhelyeken, most nekem is sikerült találni legalább egy kompasst!

20180121_221717 (1)
Sajnos mivel a búvàrjaimmal folyton együtt kell mozogjak, mindíg a leggyengébb láncszem levegőfogyasztása limitálja a csapat merülésidejét, így ha a legsutább szélsebesen elszuszogja a tartalékait mindenkinek a felszínre kell emelkernie. Jelenleg az oroszom légszomja a legkielégíthetetlenebb.

A harmadik etapra szereztem a Nikolaj-nak egy tizenötös palackot, felütöttük azt is oxigénnel, hogy mindenki azonos gázkeverékkel merüljön, de az a + 600 literke nitrox is úgy tűnt el a tagban, mintha ott se lett volna, pedig alig volt áramlat, és nem is  vittem őket mélyebbre 22- méternél. Talán ha öt perccel sikerült kitolni az egész merülés időt. Vannak emberek, akik adott idő alatt mindig pont annyi levegőt fogyasztanak, mint amennyi rendelkezésükre áll. Alig hiszem el.

A Hin Luang rock-on kezdtük a reggelt, ez Thai-ul sárga követ jelent. (ami a rock szócskával kiegészítve olyanná teszi az egészet, mint a led dióda, cd lemez vagy a bacon szalonna, de a vendégek zömében úgysem tudnak thai-ul és így talán meg tudják jegyezni.) Ugyan maga a kő nem sárga, de vastagon borítják a világos citromszín és cián, puha korallok, amik egyrészt elképesztő szépek, másrészt az áramlatban lengedezve olyanná varázsolják a sziklát, mintha egy darab sárga, szőrös élőlény lenne az egész.
Jó mély merülőhely, szóval ez az úszkálás sem sikerült túl hosszúra. Szerencsénk volt az áramlattal, mármint, hogy így reggelire nem volt túl erős, ugyanis, a társaság ismét remekül végrehajtotta a negative entry-t, zuhantak is, mint a cementestalicska, a toronyházrenováláson, kivéve persze az egyiküket, aki nehezen tudott egyenlíteni és megállt 3 méteren a legnagyobb sodrásban… Végül őt is visszaszereztem valahogyan és elindulhattunk felkutatni az állítólag errefelé rezidens, stonefish-t. (Ő a minden halfélék legmérgezőbbike, a hátúszójàt merevítő tövisek szúrása, orvosi beavatkozás hiányában akár halálos is lehet, ugyanis a fincsi kis idegméreg légzésbénulást és szívleállást okoz, szóval nem nagyon érdemes piszkálni. Az elnevezése a kiváló mimikrijére utal, vagyis kísértetiesen emlékeztet egy algákkal, korallokkal és minden egyéb tengeri maszattal benőtt kődarabra, így avatott szem szükségeltetik a megtalálásához. A vízalatti jelbeszédben a méretes spangli szívását utánzó kézmozdulat jelöli a stonefish-t, ami pedig a hullaszerűen türelmes mozdulatlanságával hozza összefüggésbe, -némi szóviccszerűség köntösében -az angol szlengben a baromira betépett egyénre használatos “stoned” kifejezést.) A merülés vége felé találtunk rá őnagyságára, ott pöffeszkedett a yellowstone egy széles repedésében, bamba fején a konstans harraghpéter mosolyával és tényleg úgy nézett ki, mint aki megdöglött, vagy legalábbis rendesen be van szívva, a vendégek hiába villogtak a szemébe a fénykardnak is beillő sokezerlumenes fényszóróikkal, tökéletesen hidegen hagyta az akció, és pont ugyanúgy nem csinált semmit, mint ahogy általában szokott.

stone3stone2
A második west ridge merülés kicsit uncsinak indult, mivel az eddigi levegőgazdálkodàsi tapasztalatok alapján nem igazàn akartam erőltetni a nagyobb mélységeket, a sekélyes errefelé pedig jobbára egy szomorú koralltemető, a környék nemzeti parkká nyilvánítását megelőzően népszerű dinamitos halászat eredményeképp. (a hegyekben álló összezúzott koralltörmelék, ráadásul kedvelt élőhelye a tengeri kígyókáknak, és látva a csapat legutóbbi “vakmerő bátorságát”, ahogyan krétafehér arccal reszketnek a rémület jeges markában, rájöttem, hogy mégsem a kis fekete-fehér hüllők a kedvenc vízalatti látványosságaik.) Épp azon töprengtem milyen érdekességgel szórakoztassam őket a sok látványosságot kínáló, vízalatti gerinc elérése előtt, mikor méltóságteljesen bevitorlázott a képbe, a régóta várva-várt fenséges MANTAAAA!
Egész sokáig élvezhettük a közelségét, ahogy hatalmas “szárnyainak” lassú csapásaival óriás nyolcasokat írt le körülöttünk, aztán, ahogy kielégítette kíváncsiságát, olyan hirtelen ahogy feltűnt, tova is úszott, és kecses fekete sziluettjét lassan elnyelte a nagy kékség.
Megjelenése nem csak a közepesen érdekes merülést mentette meg, de remek meglepetésként szolgált a túra végét megelőző utolsó előtti búvárkalandra.
A kikötés előtt, a Boon sung wrecken szálltunk alá utoljára.

boonsung-wreck-before

Így nézett ki, mielőtt elnyelte a hullámsír

Ez a roncs sajnos több okból sem emlékeztet már hajdani valójára, ugyanis az 1979-es kis mélységben való elsüllyedése után, (A legenda szerint egy meghibásodott vécé okozta a katasztrófát.) a felszín közelében lévő részei veszélyt jelentettek a helyi halász és egyéb hajóforgalomra, ezért a Thai NAVY, – a baleseteket megelőzendő -a  katonákra általában jellemző radikális problémakezelési metódus szerint, ripityára bombázta, majd 2004-ben a partvonalat a földdel egyenlővé tévő cunami is pördített a maradványokon párat, így leginkább egy vízalatti fémhulladékkezelő telep hátsó udvarára emlékeztet.booo

Ez persze egyáltalán nem gátolta meg az Andamán tengert abban, hogy a nagy kupac formátlan acéldarabot, mesterséges korall zátonnyá változtatva, a legkülönfélébb élőlényekkel népesítse be azt.
Szeretem ezt a könnyű és mozgalmas merülést, hiszen itt mindig csapatokban találni a számomra oly kedves, bociszemű giant porcupine fish-eket, akik a többi merülőhellyel ellentétben itt a “csordasszellem” biztonságát élvezve nem menekülnek el a kíváncsi szemek elől. Valamint számtalan egyéb fajt, akik a roncsot övező homoksivatagban csak itt találnak menedéket.
Címke , , ,

Újkéró

Miközben én a vízen voltam, Hajni átköltöztette az összes ingóságunkat egy csinos bungalóba, ahol nem csak a bérleti díj kedvezőbb, de még a fekvőhelyek is, egy, intact francia egységet alkotnak, szóval nem csak spórolunk, de a kétágyközött földreesési esély is szignifikánsan redukálódott.
Kellemes pálmafás környezet, lépcsőzésmentesen, megbízható konstans wifi jellel és közeli mosodával.

bungi2
bungi1Hogy a hely földszintisége milyen hatással lesz majd, a meghatározott időintervallum alatt az ágyban talált kobrák, szörnypókok, és egyéb trópikus fenevadak előfordulásának statisztikai eloszlására, az a közeljövőben valószínű ki fog derülni, mindenesetre a jóval komfortosabb hempergés lehetősége biztosan kárpótol majd az esetleges kellemetlenségekért. Kígyót egyenlőre még nem láttam, béka meg gyík van, de az inkább öröm mint bosszúság.

20180120_100006gyík
A szerencsehozó, hangos baromfiak közelségének hiányával járó bioritmusváltozás kedvező élettani hatásait, pedig már az első megszakítás nélkül végigpihent éjszaka után realizáltam.
Szóval, Sawad-dee kap Jai bungallows!

Címke , , ,

Maracuja

Passiógyümölcs, meg golgotavirág, persze, még csak az kéne, hogy a jó kis maracuját is kisajátítsák a keresztények…
Még egy gyümölcs, amit eddig is kedveltem, és ennek a bensőséges viszonynak is sikerült errefelé szerelemmé erősödnie. Kanárin is sokat ettem, ha leltem, de itt egészen intenzív ízkavalkáddal nyűgöz le, hiszen azokon az élőhelyeken, ahol igazán szeret nőni, természetesen zamatosabb, mint a számára kevésbé otthonos területeken, ahol megnő ugyan (elég igénytelen, csak napfény legyen meg meleg) de még legérettebb állapotában sem lesz, soha annyira finom, mint a trópusi, szubtrópusi környezetben. Márpedig abból itt akad, szóval Thai-oknál biztosan imád tenyészni, mivel rendre ontja magából, a csodálatos virágokból formálódó, lédús, fűszeres zamatú kis tojásgránátokat. Nem lehet betelni vele.

Marakuiya-flowermaracuja

DSCN6965DSCN6979

Címke , , , ,

Manta queen 3

Kisebb káoszka után felszálltam a KSA legnagyobb liveaboardjára a Manta Queen 3-ra.
A hajó valóban óriási, 33 vendég és a tripleaderrel együtt tíz diveleader és oktató. 20180111_173132Próbálom memorizálni a neveket, amiben soha nem voltam túlságosan jó. Joe az amerikai túravezető, Brendon az újzélandi, akitől a szerencsétlenül járt búvárruhám pótlását vásároltam, Tim az angol, nehezen érthető mélybrit akcentussal, Adelene a francia, Davy a belga, Beatrix a spanyol freelancer lány, akivel az előző tripen is együtt dolgoztam, Eliah és Tom a két osztrák divemaster trainy és Tony a kínai. A kapitány és még egy csomó boatboy, valamint a kitchen staff.
Ezen a hajón legalább van saját kabinunk és ágyunk, mondjuk lent a vokálban a hajógyomorban, a hangosan dohogó motor mellett, mindegy is, ha ennyi emberrel kell bánni tuti nem lesz gond az alvással.

 

Ez a második négy nap-négy éjszakás tripem a Similan szigetek körül, és úgy néz ki megint megnyertem a legendásan jó búvárokként számontartott kínai csoportok egyikét. Holnap meglátjuk képesek lesznek e a vízalatt maradni, vagy ha igen, akkor feljönni is sikerül-e élve.

***

Időközben kiderült, hogy a több mint 16 főt számlàló társaság tagjai nem kínaiak, hanem Hongkongból érkeztek hozzánk, ez persze fontos, gazdaságilag elsősorban, bár attól tartok ez a keleti emberek vízbiztonsági tényezőit övező sztereotípiákban nem eszközöl jelentős változást. Nagyon kedves tőlük, hogy a staff dolgát megkönnyítendő,
megjegyezhetetlen és nehezen kiejthető neveik helyett, az  Európában kifejlődött agy befogadóképességével kompatibilis beceneveket választottak maguknak, úgymint: Boogi, Salad (!), Philip, Cass, Rony, Toto, stb.
A kis csapatom remekül hozta a papírformát, vagyis miután beöltöztek, pont úgy néztek ki, mint a gazdagok karácsonyfája. Feldíszítve a búvárpiacon pénzért vásárolható legkevésbé költséghatékony de méregdrága felszerelésekkel és persze a legtrendibb gadgetekkel. Óriáskameradòm, karos fényekkel, dupla strobbal, a biztonság kedvéért egy gopro hatos az egész cucc tetejére bigyesztve és egy háromhatvanas buborékkamera a másik kézben, komoly, technikai, wing BCD, sidemount szettel, pónipalackkal, egyik csuklón egy suunto DX, a másikon nagyképernyős eon steel. Mindemellé persze a legutóbbi évadnak megfelelő “divefashion” szerint felöltözve, lowpoligon mintás spaceage wetsuit, színesfoncsoros maszkkal -nehogy lássam a szemüket – neonterepszínű jetfin és persze az elmaradhatatlan, kis hülye cukiságok tömkelege, úgymint: aranyos gumicápácskás csutoravédő, minyonos pót O-ring tartó pasztilla, pandamacis jelzővillogó, szinterezett rózsaszín divereel fényvisszaverős zsinórral, Némós markolatú búvárkés stb… Úgy fest egy megelevenedett underwater expot- fogok terelgetni az elövetkező napokban.
Úszni mondjuk mérsékelten tudnak, rendre belegabalyodva a felbecsülhetetlen értékű, magukra lógatott bizbaszok sokaságába, biciklizve kavargatják a vizet a drága uszonyaikkal és persze a színes vízi világ csodáiból is vajmi keveset vesznek észre, hiszen a maguk előtt tolt, bazi képrögzítő monstrum lencséjén keresztül próbálták szemlélni az egészet. Emellé szinte végig háttal kellett ússzak, nehogy szemelől tévesszem, a kiadós instruálás és sokszoros figyelmeztetés ellenére, négyen négyfelé kapálózó kis társaság egyes elemeit. Az odafigyelést a szárazföldi szétszóródàshoz képest némiképp nehezíti, hogy itt a Z tengely mentén is képesek elmozdulni, és ezt teszik is mindenféle rendszer nélkül. Ez az utóbbi lehetőség ugyan mindennapi velejárója, és valahol alapja is a merülésnek, azonban bután művelve a búvárkodás legnagyobb veszélyfaktorát is magában rejti. Ezenkívül hiába kisméretűek, úgy szívják a levegőt a palackból, mintha ez valami külön versenyszám lenne, amin dicsőség nagyon jól teljesíteni.
A mai menü: West of eden, Deep six, Elephant head rock, (Az első pár szájtból leginkább a kis kínaiakat láttam halak helyett, de lassan már kezdem megszokni, hogy a normális esetben foganatosított néha hátratekintek, hogy megvannak e helyett, szinte folyamatos felügyeletre szorulnak.) végül éjszakai merülésként a Gorilla bay.
Ez utóbbin már nemcsak a drága díszek miatt néztek ki karácsonyfának de még világítottak és villogtak is. (Szerencsére mondjuk, legalább nem zenéltek.)
Aztán amikor sikerült a vízbe jutni és beizzították a fotoapparátok reflektorait is, akkor már kevésbé felékített fenyőfára, mindinkább egy mostoha időjárási körülmények közt a frontra vonuló tank hadosztályra emlékeztettek, szinte nappali világosságba borítva az egész öblöt. Ennyi fény egy futballstadion kivilágítására is elegendő lett volna, nemúgy, egy elvileg az alvó lények nyugalmát nem háborgató, a környezetéért felelősséggel viseltető rekreációs időtöltés űzéséhez.
A biolumineszcens planktonok tüzijátékát nem is sikerült rendesen megmutatnom nekik, mivel a rengeteg videolámpa és vízalattivaku még stand by módban is tele van különféle színnel világító és pulzáló ledekkel és töltöttségjelzőkkel, valamint a lapostévé méretű fancy kompjútereik színes képernyője is szinte vakít az éjszakában.
Mindemellett persze rettentő aranyosak, kedvesek és vidámak. Egyfeszt mosolyognak, az anime karakterek, európai szemnek túlzott mimikájával csodálkoznak, örülnek, kacagnak szinte mindenen. Tiszteletteljesen megköszönik az  összes észrevételt, tanácsot, figyelmeztetést, olyan szemeket meresztve, mint a kutyusok akik tudják, hogy rossz fát tettek a tűzre, aztán persze nem úgy csinálnak ahogy kérted, de persze nem figyelmetlenségből vagy rosszindulatból, csak egyszerűen nem megy nekik jobban.
Ezért nem is akarok velük úgy viselkedni, mint egy szigorú őrmester, hiszen nem a szándék hiányzik, hanem a képesség.

20180111_112514

***
A mai napon nem lesz éjszakai merülés, ezért értelmetlenül korán keltünk. A tripleader egy nagyhangú katona, folyamatosan túlstreeszel mindenkit, nem a legkellemesebb karakter és viszonylag nehéz vele együtt dolgozni, még akkor is ha mindent jól csinálsz.
Persze ilyen “paciensekkel” szinte lehetetlen mindent jól csinálni, bárhogyan igyekszik is az ember. Nem megyek velük mélyre és szuperóvatosan kezelem a dolgokat, de a csávó igazi megszállott, kis UWW-al huzatva magát, folyton ott van mindenhol, a legerősebb áramlat közepette is megjelenik alattad, fölötted vagy valahol a közeledben, mindent felügyel, kongatja a palackját, hogy figyelj oda rá, mintha a rám bízott potenciális kis öngyilkosok nem szolgáltatnának éppen elegendő odafigyelni valót. Aztán persze nem mulasztja el megjegyezni, a minden merülés után feltétlenül szükséges staff meetingen, ha a szabály szerint 3 perces safety stop, ami ezen a hajón valamiért 5 perc kell, hogy legyen, esetleg 4 és fél percesre sikerül, vagy ha nem pont úgy tartod fel a jelzőbóját, ahogy ő akarja, mert mondjuk a bal kezeddel az éppen elsüllyedő kiskínai BCD- jét fújod fel, a jobbal meg az SMB madzagjába belegabalyodott másik jószágot próbálod kiszabadítani.
Mindegy is, a vendégek ebből szerencsére semmit nem vesznek észre és ugyanúgy vigyorognak mint a tejbetök.  Hihetetlen, magas fekvésű fejhangon heherésznek szinte bármin. .(Egyiküket majdnem sikerült megöljem egy olyan mókával, hogy amíg a fennmaradó gázkészlete iránti érdeklődésemre kereste a választ a nyomásmérőjén, leloptam a palackjáról a piros villogót és az orromra csíptetve, két törött koralldarabbal Rudolf a rénszarvast játszottam, mire annyira elröhögte magát, hogy azonnal teleszaladt a maszkja vízzel és a reduktort is kis híján kiköpte. Szóval viccelődni is csak óvatosan lehet velük, nagyon érzékenyek az ehhez hasonló vizuális tréfákra.)
A mai divesite-ok sorjában: North point, Christmas point, Koh-bon ridge és végül a Ko-tachai dome. Az reggeli ébresztőmerülés után kicsit pihentünk a Donald duck bay-ben és persze kihajóztunk megcsodálni a sailing rockról elénk táruló kilátást.

20180112_090738

Azért szép helyen dolgozunk

 

20180112_094049_Richtone(HDR)

képtelenek meglenni fényképezőgépek nélkül

Az utolsó  két merülésen óriás áramlatunk volt, dacára a viszonylag nehezen kezelhető brigádnak mégis sikerült biztonságban és élvezhetően kivitelezni mindkettőt.
Sajnos a manták és cetcápák megint nem tették tiszteletüket a közelünkben, viszont a sunset dive-on egy csapat giant trevaley, vadászakciójának kellős közepébe sikerült belecsöppenni. A körülöttünk lebegő kishalfelhő ellen intézett támadás legalább annyira lenyűgöző vizuális csemege volt nekünk, mint amennyire ízletes lehetett a vacsora a kíméletlen predátorok számára. A háttérül szolgáló azúr alkonyati homályban felvillanó millió, kicsi, üvegszerű test, hirtelen koreográfiák egymásutánjában, egyszerre rebbenve próbált kitérni az acélosan szikrázó kékes ezüst ragadozók villámgyors rohamai elől, és ez az egész történet körülöttünk örvénylett hosszú perceken keresztül, és mi csak súlytalanul lógtunk a lakoma vad táncának centrumában és tág pupillákkal ittuk a nem mindennapi látványt. A vadászat olyannyira hatásos programnak bizonyult, hogy a kis csapatom is egy csapásra elfelejtett hülyeségeket csinálni és összekapaszkodva bámulta a mozgalmas műsorszámot. Mindezen csodákat megkoronázandó, a safety stoppon, egy  több száz egyedet számláló hatalmas barracuda raj lassú vonulását sikerült végignézni.

***

A harmadik napra az egyik versenyzőm lebetegedett, így már csak háromfelé kellett figyeljek, sajnáltam szegényt mert cuki lányka, de a víz alatt is ő volt a leggyengébb láncszem, szóval a hiánya nagyot könnyített a csapat összefogásában.
Az indokolatlan koránkelés mára már kicsit kivett az erőmből, hiszen a vendégeket hatkor ébresztjük, de a staff-nak már egy órával előbb talpon kell lennie. Ez ugye öt órai kelést jelent és kuka sötét van még akkor, de még hatkor is nyugodtan elmehetnénk egy ” éjszakai” merülésre, hiszen a napkelte nagyjából hét körül ér minket, pazar hajnali fénybe borítva a dive decket. Az mondjuk igaz, hogy ennyi emberrel – bármely katonásan vannak is kezelve – szükség van némi plusz időre, mire felébresztjük, összetereljük, megetetjük, tájékoztatjuk, és vízbedobjuk őket.
Sajnálatos módon a varázslatos Richelieu rock kimaradt a repertoárból, a mostoha körülmények miatt. Pedig a Koh – tachai dóm-on való uncsi ismétlés után az volt betervezve, ráadásul a mai összes fennmaradó merülést, vagyis hármat, mind ott akartuk lefolytatni, mivel ez egész thaiföld legszebb merülőhelye és állítólag a world top 10 rangsorban is előkelő pozíciót foglal el. (Hozzáteszem nem érdemtelenül, ennyi és ennyi féle halat meg tengeri miegymást mint ott, talán életemben összesen nem láttam eddig.) Már ott voltunk pár percnyire a divesite- tól,  (már a vészbriefing is lement, ahol nagyjából átfutottuk a lehetőségeket, hogy miképp úszhatjuk meg a nagy hullámzásban az emberveszteséget.) és már akkor is gyanús volt, hogy rajtunk kívül egyetlen hajó sem tartózkodik a környéken, pedig itt szinte mindíg forgalmi dugó van a felszínen, és a vízalatt is komoly traffic jam re kell számítani. Aztán rádióztak a kapitànynak, hogy az előrejelzés, az addig is erős szél – és az általa generált termetes hullámok -csak fokozódni fog, így még rosszabb kondíciók várhatók. Szóval hiába a mi hajónk a legnagyobb a környéken, nem folytathattuk az utunkat (A merülés ilyen körülmények mellett, amúgyis csak a semmiért való emberélet kockáztatásra lett volna alkalmas, bár nagyon szívesen megnéztem volna Custeau kapitány legendás szikáját ” üresen” vagyis az itt tömörülő àtlag 180-200 búvár nélkül.) visszaparancsoltak minket a legközelebbi védettnek mondható területre, ami jelen esetben a Surin szigetek egyike volt.
Itt két remek partközeli (Torenla reef nort, Torenla reef south) és egy elbaszott bluewater (Pachunba pinacle) merülést sikerült összehozni. Ez utóbbin Tony kivételével egyetlen merülőcsoportunk sem lelte meg, az elvileg valahol a mélyben magasodó sziklacsúcsokat.
Viszont az ezúttal 12 főre dúsított, egyesített hongkongi csapat, a kékben való keresgélés közepette, a semmiből ránkbukó downwelling current közepén fundálta ki az összekapaszkodós panorámacsoportkép készítésének ötletét, megtalálva erre a lehető legalkalmatlanabb helyet és időt.
Úgy néz ki, a fényképezés teljesen rendhagyó módon hat a mongoloid rassz képviselőire, vagyis, képes a pillanat tört része alatt egycsatornás zombivá transzformálni őket. Ebben a állapotukban a hagyományos élőhalottaktól csak az különbözteti meg őket, hogy a kizárólagos motivàciót, nem a friss emberi agyvelő, kedélyes hörgés kísérte elfogyasztása, hanem a leginkább fészbúkgyanús felvétel, mielőbbi elkészítése jelenti.
Sem az őrült módon nyomott duckhorn, sem az hülyegyorsan rázott séker, sem a kompjutereik egyre harsányabb figyelmeztető csipákolása, de úgy tűnik még a fokozódó nyomás sem hívta fel a figyelmüket a gyors, nyeletlen baltaként való zuhanásra.
A kishíján a feneketlen mélységbe vesző szelfiőrülteket 37 méterről kellett Tommal visszarángatnunk.
Elég para szituáció volt, miután a figyelmük felkeltésére tett összes próbálkozás teljesen eredménytelennek bizonyult, lufivá fújt BCD- vel, eszelős módjára uszonyozva ráncigáltuk a csapatot a sekélyes felé. És még a felszínen sem nagyon értették, hogy mi volt ebben az egészben rossz, hiszen nézzük meg milyen jól sikerült a csoportkép…
A bármiféle egészségkárosodás és emberveszteség nélkül befejezett merülés és a böszme, vicces napoleonokkal való találkozás végül megmentette ezt a napot is.
Most hogy van némi személyes tapasztalatom a távolkelet népével, azt kell feltételeznem, hogy az összes ázsiai ember fejében van valami rejtett kis érzékelő, ami abban az esetben, ha egy kamera, és valami, akár csak mérsékelt érdeklődésre szàmot tartó spektákulum egy helyen tartózkodik, azonnal, automatikusan PHOTO módba kapcsolja az agyukat. Ez a neurális beállítás azért veszélyes, – különösen búvárkodás, vagy egyéb nem szokványos tevékenység űzése közepette – mert ilyenkor sajnos az elméjük minden egyéb hétköznapi funkciója blokkolva van. Egyszerűen ignorálják az összes beérkező ingert, ami nem a kamera keresője felől tart az idegrendszerük irányába, és ez sajnos szignifikánsan redukálja, nemcsak a merülés biztonságát, hanem úgyamúgy az életbenmaradás esélyét is.

ezgif.com-optimize

Túléltűűűűk!

Bevallom őszintén, kíváncsi lennék egy olyan statisztikára, ami megmutatja, hogy az évente bekövetkező halálos kimenetelű szelfibalesetek áldozatainak, hány százaléka ázsiai származású.
Így látatlanban is komoly oddszal fogadnék a bő hatvanöt-hetven százalék feletti eloszlásra.

***
A negyedik napra nagyjából hozzászoktam, hogy a csapatom poíciójának ellenőrzésére, az átlagos esetben elegendő hátrasandítás helyett, leginkább egy szépen csapágyazott gyro turbillon módjára, háromdimenziós pörgőfordulót kell csináljak, ráadásul igen gyorsan, ugyanis hihetetlen képességgel bírnak, az épp aktuális helyzetemben be nem látható zónába helyezkedésre. Azt hiszem az összes lehetséges módszert kipróbáltam azügyben, hogy valahogyan értésükre adjam, az egyetlen feladatukat a folyamatos lélegzésen kívül, vagyis, hogy maradjanak velem azonos mélységben, és hogyha maguk ELŐTT látják a lassan skrollozó hófehér uszonyaimat, akkor pont jó helyen vannak.
Tizenhárom merülés alatt összesen annyit sikerült fejlődniük, hogy mikor – a szabály ellenére – leelőznek, alám, mellém vagy fölém úsznak, sokkal kevesebb alkalommal rúgnak fejbe, mint az elején. Ez is valami, nem szabad telhetetlennek lenni…

DCIM100GOPRO

Koh-bon

A nem tervezett Surin kitérő után visszatértünk a kedvenc, lukas szigetemhez Koh-bonhoz, és az errefelé általános, erős áramlás hiányában csodás, hosszú, nyugodt merüléseket csináltunk, mind az északi, mind a nyugati gerincen. Végre valahàra sok-sok apróságot tudtam nekik mutatni, ami az eddigi legtöbb merülésen a current-el való harc okán kudarcba, vagy a nemészrevevés miatti értetlenségbe fulladt.
A Boo soon nevet viselő partközeli vizekben elsülyedt ónbányászplatform volt az utolsó meglátogatott helyszín ezen a túrán, ami a szokásoshoz képest remek látótávolsággal és halrajok tömegével ajándékozott meg minket, talán a trip legjobb élményévé téve a kilépő merülést. Ezen a roncson a favorit bambahalaim, a giant porcupine-ok,akikből általában csak elvétve látni egyet-egyet, csapatokban úszkálnak, ugyanúgy rengetegen képviseltetik magukat az amúgy ritka honeycomb vagy leopárd murénák, sokszor többen kandikálva ki egyetlen üregből.  A különféle tűzhalakból 53- at számoltam össze, több mint 9 féle nudibranch került az utunkba, és sokszor nem látszottak a roncs darabjai a halrajok tömegétől.

Mivel a túra folyamán ez egy kicsit elhanyagolódott, nekiálltunk kitöltögetni az összes logbookot, Ez egy viszonylag időigényes folyamat ennyi adattal és ennyi szakadatlanul heherésző mangafigurával, a csajszik egytől egyig, suta kis rajzokat készítgettek a látott tengeri lények millióiról, egyenként megkérdezve, felismerem-e a rajz alapján a halacskákat és egyebeket, majd tapsvihar és ujjongás ha sikerült, szomorúszmájli face, ha éppen nem. Rendre kerültek elő, a bonyolult tech komputerek használati utasításai, hogy a merülési adatok előbányászhatóak legyenek valahogyan (persze csak megvenni volt eszük kezelni nem tudják) és az asztalra halmozott vagyonokat érő fényképezőgépek memóriájában való kutakodás, hogy mikor mit is láttak.
(A liveabordokon való dolgozás megtanítja rá az embert, hogy van úgy, hogy elérkezik az ideje a búvárbélyegző készítésnek. Szerencsére kis csoportom volt és csak tizenötöt merültünk. Ez így is hatvan szignó egymásután. Viszont valószínűleg soha az életben nem fogom már elfelejteni a regisztrációs számomat.)
A csapat a tőle megszokott cukisággal búcsúzott, millió fényképet kellett együtt készíteni,  különböző beállításokban, most csináljígy, úgytartsdakezed, mutasdakedvenchaladjelét, egyet az Iphonnal, egyet ezzel a kis géppel, a háromhatvanassal, a nagynikonnal, a filmessel, a polaroiddal… (Az elmúlt két évben nem készült rólam ennyi foto összesen, mint ezalatt a tíz perc alatt.)

20180116_042849

Kaptam emlék polaroidot

20180114_164715_Richtone(HDR)

Újra a kikötőben

Aztán persze kirámolás, cipekedés, buszrafelmotyózás, lerámolás, pakolászás, szöszmötölés, mégegykis raport az őrmesterúrral, aztán  végre egy jó nagy hideg sör a megszokott supermarket előtt…

 

Címke , , , , ,

kígyógyümölcs

Na ez furagyümölcs a javából, ha csak kívülről látnám egyáltalán nem az jutna először eszembe, hogy ezt meg kellene enni.(mondjuk látványra a belseje sem annyira meggyőző)
Úgy tűnik itt mindent sárkányokról és egyéb sauropsidákról kell elnevezni.
A nevéhez híven a termés héja a kígyók bőrének pikkelyeit idézi, megpucolva pedig az állatkertek hüllőházának szagával találkozhat az ember. A szalakkapálma termése, csípős, savanyú szaga ellenére zamatos, és nem épp a lédússága miatt szerethető. Ha a furcsa illatélménytől elvonatkoztatunk egész egzotikus ízélményt kínál, de két három darabnál többet nem szívesen eszem egyszerre.  Furcsa tapintású héja könnyen leválasztható, belül kettő, vagy két nagyobb és egy kisebb kígyótojáska található, ezeket átlátszó rágós hártya fedi ezt érdemes leválasztani evés előtt, a közepükön kemény barna mag van, az nem finom. Érdekes cucc, kipróbálásra mindenképp ajánlott.

DSCN6738DSCN6743

Címke , , ,

pink átverés

Pitaya, avagy fantasy rajongók körében elterjedt nevén: DRAGONFRUIT. Kinézetre a leg fancy-b cucc a piacon. Ha csak a kirakatból szemléljük, biztosan ez nyeri a legvagányabb gyümi a környéken kategóriát.


A pompás külcsín azonban jellegtelen belbecset takar. Az impozáns pink pikkelyes izé, belülről tulajdonképpen egy rossz fehér kivi.(bár létezik mindentösszefogó levű, magenta változata is)
Kivinek elsősorban azért rossz, mert egyáltalán nincs kiviíze, csak az állaga és a rengeteg apró magja miatt emlékeztet rá, az Új-Zélandi kis barna madárról elnevezett szőrös, zöld gyümölcs kellemes fanyarsága teljesen hiányzik belőle, zamatra leginkább a megvattásodott görögdinnyére hajaz, nem nagy szám, de mivel itt fillérekért adják, salátába tölteléknek jó lesz.
Valójában egy oszlopkaktusznak a termése, aminek éjszaka nyíló virága legalább olyan szép, mint amenyire a gyümölcs érdekes. Kanárin óriási tenyészet volt belőle, Pasito blancon, ott lőttem pár képet a virágáról is. Sőt rajzoltam is a sárkányságáról.

nemisalma

Ez itt megint furagyümölcs vagyis, a maláj vagy jávai alma, ami beteg piros körtének néz ki, de ezen kívül nem sokat tud.
Ízre leginkább a rózsavízzel öntözött jonatánra emlékeztet, de a kellemes fanyarságot inkább valami vaxos zellerzöld jellegű aroma helyettesíti. Nem rossz de nem lesz a kedvencem.
Helyi viszonylatban mondjuk igen olcsó és mindenképpen gazdaságosabb fogyasztani, mint a normál, európai almafajtákat, azokat itt ugyanis darabra árulják aranyáron. Pont mint Közép-Amerikában, ahol voltak külön szőlős és almás “luxusgyümölcs” pultok, a különösen értékes csemegékre vágyó burzsujoknak. Persze, ugye mindíg az kell ami nincs, vagy nehezen elérhető. Kanárin például műanyagtálcán forgalmazzák a cseresznyét, hat-hét szemet lefóliázva, tíz euróért, otthon, ahol meg roskadoznak a megy és cseresznyefák, (lekvárt, befőttet pálinkát meg bármi istennyilát főznek belőle, mert annyira szarásig van vele minden, nyár közepén, hogy annyit képtelenség nyersen megenni) az emberek vagyonokat fizetnek egy nyavajás éretlen avokádóért vagy mangóért, amivel amott meg a szezon végén a kecskéket etetik.DSCN6971DSCN6972DSCN6973

Címke , ,

cuki

…Thaiföldszerte is borzasztóan dívik a túlvezérelt cukiság, úgy néz ki, ez amolyan össztávolkeleti specialitás, hasonlóan a japánok tébolyba hajló kawai-kodásához. A Thai -ok még meg is cukroznak mellé mindent…
A jelenség nem is annyira ismeretlen számomra, hiszen ez a rózsaszín, tágranyílt bociszemű, mosolygós dögvész már régóta átterjedt az öreg kontinensre is, itt azonban azt látni, és talán ez a meglepő a dologban, hogy egyáltalán nem korhatáros a cucc. Európában azért, tizenhat fölött még a nagyon bolyhosérzelmű tinilányok körében is cikivé válik a helókittis pénztárca, míg itt teljesen normális, hogy a kiskosztümös érettebb üzletasszony, vadpinkre fényezett, szivecskeözönben fürdő, báránykás robogóval érkezik és egykézzel alig átérhető méretű gumi doraemont húz elő a retikülből, amikor megcsörren a telefonja, vagy, hogy a közel 90 évesnek kinéző néni, világítós, mackófüles pandasapkában tömeg közlekedik és felnőtt nők lófrálnak az utcán disneyhercegnős iskolatáskával. Van mindennek egy amolyan posztgyermeki örökifjúságot sugárzó bája, és szemmel láthatóan része a hely újkori kultúrájának, mindenesetre, ha ezt nem ázsiai emberen látnám, (és a szándékolt műinfantilis hipszterextravaganciaigény egyértelműen kizárható lenne) előfordulhat, hogy kétségbe vonnám az illető épelméjűségét…20180105_17084020180105_17103220180105_17113920180114_160504

Címke , , ,