Pimp the boat

Sajnálatos módon a magukat szörfözés közben megörökíteni óhajtó turisták a mai napig nem akarnak népes számban megjelenni a szigeten, így a fotós business halódik, mint az a bizonyos hét utas, a potyázó nyolcadik társaságában…
Pénzfialó munka hiányában elegendő időm jut arra, hogy Albatross – az utóbbi nehéz periódus alatt kissé elhanyagolt – ügyes bajos dolgait gatyába rázogassam.
A nappali és éjszakai hőmérséklet masszív különbsége, mint az a természetben megszokható, jelentős páralecsapódással jár. Nincsen ez másképp a hajón sem, de a decken ez maximum a felület kicsit csúszósabbá válásában kimerül, nemúgy a bárka belsejében, ahol a nedvesség és a mesterséges élőhelyeken – a folyamatos takarítás ellenére is – előforduló por násza nyomán, minden nyirkos-nyálkássá válik. Ez kiváló táptalajául szolgál, az emberi szem számára láthatatlan, de mégiscsak a levegőben vitorlázó gombaspórák számára, melyek az eldugott helyeken megtapadva, gusztustalan és igen nehezen eltávolítható penészkolóniáknak adnak életet. A kényszerű “semmittevés” elő napjai ezeknek a ragaszkodó gombapopulációknak a szisztematikus kiirtásával és a fertőtlenítőakcióval egybekötött óriásnagytakarítással teltek.
Később nekiláttam a kormánymű hidraulikájának visszatérő problémájával foglalkozni, majd a kis dingink sokadszori újrafoltozása következett, több kevesebb sikerrel.
Az elektromos rendszerünk új vendége, a kis zümmögő inverter, immár lehetőséget biztosít a 220-volttal működő kis forrasztóberendezés használatára, amivel azt hittem könnyedén korrigálhatom a kínai ledsor gyárilag megbízhatatlan érintkezéseit.
Azonban az eddigi sorozatos rossz tapasztalatok ellenére sem számoltam a távol-keleti ipar különösen alacsony minőségű matériáival, amelyek a hihetetlen teljesítményt felvonultató, 30W-os páka első érintésére, a világításnak, egy, az elektromosság előtti időket idéző formájával örvendeztettek meg, vagyis a hagyományos, oxigénnel való egyesülést kísérő hő és fényjelenség közepette felismerhetetlen formájúra olvadtak össze. A folyamat olyan gyorsan ment végbe, hogy mire a poroltóért nyúltam volna, már el is lobbant a lángja, és csak a bugyborékoló fekete műanyaghulladék jelezte az egykori fényforrás helyét.
Szívesen elbeszélgetnék avval a tűzrendészeti szakemberrel, aki ezt az izét kereskedelmi forgalomba engedte…
Nagyjából evvel a kis kudarccal kezdődött a hajós munkálatokon végigsöprő szerencsétlenségsorozat.
A sundeck igencsak kopott és avétos festékrétegét fáradságos munkával eltávolítottam és az alapozást követően, csodálatos, magasfényű fehér színnel festettem újra.IMG_20171012_135055

IMG_20171012_135035

Ilyen szarul nézett ki előtte

Az uretánfestékek meglehetősen jól teljesítenek a környezeti viszontagságokkal szembeni ellenállás terén, azonban ez a remek tulajdonságuk csupán a teljes térhálósodást követően alakul ki, ami a hőmérséklet és páratartalom függvényében nagyjából 16-24 óra alatt realizálódik. Nos pont ezt a köztes időintervallumot találta meg a karibi szigetvilágot nagyjából a földdel egyenlővé tévő idei hurrikánszezonnak, az észak-kelet Atlanti partvidék számára fenntartott meglepetése. Vagyis a magát egy kiadós trópusi viharból hármas erősségű hurrikánná kigyúró Ophelia. A görög területről származó szép női név eredetileg segítséget jelent, de ezt a jelenlegi történések nem nagyon támasztják alá, persze az is lehet, hogy csak én nem éltem meg olyan nagy segítségként a közreműködését.
“Zephürosznak” hála, a vihar tombolva pörgő magja elkerülte a szigetcsoportunkat és elsüvített Európa északi partjai felé, azonban az általa generált side effect, egy amolyan árnyékbannegyvensokfokos hőhullámmal és egy durva homokvihar képében érkező, eddig még soha nem látott intenzitású kalimával toppant be hozzánk.  A kalimák Sirokkók, és egyéb poros égi tünemények sűrű vendégek errefelé, azt már szinte megszoktam és a közelgő meleg is szerepelt az előrejelzésben, különféle színű hőségriadók formájában, de azért ilyesmiről nem volt szó.
Az ennyire markáns légköri jelenségek, mint a mi drága Opheliánk, olyan atmoszferikus interferenciákat okozhatnak, amelyek összetett mellékhatásait még a nagyon okos meteorológusok sem tudják minden részletre kiterjedően megjósolni, így a 34-42 csomós homokvihar hirtelen, minden előzetes figyelmeztetés nélkül,  csapott le a frissen mázolt Albatrosra.
A kormánymű mechanikus részeit rejtő aknáknak, a munkálatok miatt lecsavarozott nehéz műgyanta fedeleit, mint könnyű papírfecniket, egy az egyben felkapta és az óceánba szórta a heves fuvallat. Szerencsére a meló miatt, az általában a cockpitben kallódó egyéb tárgyak zöme éppen a szalonban volt elraktározva, így azokat legalább nem ragadta magával a légvonat, viszont az előzőleg gondosan, csillogó, hófehérre festett enamelfelületeket, egy szempillantás alatt ocsmány, sárgásbarna, saras hányássá változtatta.

IMG_20171015_161325

Kösz a mocskot, úgyis épp tiszta volt…

Persze ez idő alatt az elbaszott külcsín és a szanaszét repülő dolgok érdekeltek legkevésbé, ugyanis a kellemes délutáni festegetés nyugodt idilljét a másodperc tört része alatt felborító, forró, homokos szélviharban, inkább az foglalkoztatott, hogy a tartalékhorgonyok mielőbbi pánikszerű kihajításával elejét vegyem a hajót fenyegető katasztrófaközeli helyzetnek.
A nagy sebességgel áramló porban a fedetlen testfelület egészén, éles, tűszúrásszerű élményekkel lehetett gazdagodni, a légzés könnyű volt, akár egy teli cementeszsákban és szinte lehetetlen volt nyitva tartani a szemet.
A hajónak, az adott helyzetben a legjobb tudásom szerint kivitelezhető vészfixálása után, krákogva, prüszkölve bemenekültem a kis katamarán belsejébe és a belsőrész teljes elsivatagosodását elkerülendő, sebtiben bezártam az összes kajütablakot. Szellőzés híján a perzselő levegőjű kabinban, nyomott, fullasztó, szaunaszerű hangulat kezdett eluralkodni, miközben az ég teljesen elsötétült. Az uszkve 60 méterre levő part eltűnt a homokfüggöny mögött, a szomszédban horgonyzó hajóknak is csak a halvány sziluettjét lehetett látni. A kötélzeten üvöltő porvihar hangját csupán a hozzám legközelebb parkoló, “Eternity” nevű ketch csúcsrajáratott szélturbinájának, légvédelmi-sziréna szerűvé erősödő sikítása tudta elnyomni.
A dühöngő szélvész ugyan hamar elvonult, de sajnos a fekete kontinens porát nem vitte magával, vagyis az szépen itt maradt velünk, a levegőben, a tüdőmben a hörgőcskék között, és persze a sundeck valaha ragyogó festékrétegeiben.
Így…
IMG_20171013_174858
Végülis megúsztam a dolgot és Albatros sem szenvedett komolyabb szerkezeti károkat, azt leszámítva, hogy úgy néz ki, mint egy bepanírozott marsjáró.
A másnapi rendes horgonyrendező úszkálás alkalmával, még a szél által elsodort fedeleket is megleltem az öbölfenéken. (Az egyik alá már be is költözött egy polip.)
A fedélzetre rakódott komplett homokozót letakarítottam, és az ezt követő, egészen a hajó legeldugottabb részeire is kiterjedő, porsikálással egybekötött mély pakolás során, még egy nagy kanna dízelmotorokhoz való olajat is találtam, amit – dízelmotorom régóta nem lévén – elcserélhettem a szomszéddal, az ő megmaradt fedélzetfestékére, amivel némi csiszolás után felülfedhettem az időjárás által tönkrevágott előző művelet nyomait.
A forróság sem enyhült sokat, így kénytelen voltam hirtelen rögtönzött “csadorban” dolgozni, egyrészt, hogy a szükségesnél több port ne lélegezzek be, másrészt a terebélyes homlokom pórusaiból dőlő verítéközönnel ne pettyezzem össze a korrigálandó felületet.IMG_20171015_190937
Az eredmény viszont magáért beszél!
IMG_20171016_134358IMG_20171016_115641

A baj most már csak az, hogy a hajó többi része, ami eddig, úgy hozzávetőlegesen fehérnek nézett ki, az a hófehérre festett hátsó fertállyal összevetve, nagy jóindulattal is csak koszlott szürkéssárgának mondható…
Mindegy, idővel sor kerül majd azok felújítására is.

 

Reklámok
Címke , , ,

A rajongó

Az elmúlt években különböző óceánok, tengerek és egyéb vízfelületek mellett töltött időben, kikötői séták, hajós beszélgetések és ehhez hasonló egyéb programok során, igencsak változatos kép alakult ki bennem az emberek és hajók kapcsolatáról. Ezen viszonynak egy rendkívül érdekes és aránylag könnyen tanulmányozható megnyilvánulása a hajónévadás.  Úgy döntöttem ebből csinálok egy sorozatot, legyen ennek első állomása: A RAJONGÓ…

DSCN6955

újraitt

Rengeteg dolog történt a legutolsó bejegyzés óta. ez a rengetegség az oka többek között annak is, hogy nem igazán volt időm/alkalmam betűtvetni itt a túloldalon.

A különféle változatos pénzszerzési projectek, amiket kínunkban kiötöltünk, túlnyomó részt kudarccal végződtek. A piacozós tervek, amire nagy mennyiségben gyártottunk mindennemű reciklált illetve upciklált jóságot, az a kezdeti költségek viszonylagos nagysága miatt (magánvállalkozói járulék, engedély, helypénz, stand, biztosítás, stb.) háttérbe szorultak. Az elkezdett homokszobor alapozó munkálatait félbeszakította a szerv, akinek jobb dolga nem lévén, homokvárakra követel beszerezhetetlen építési engedélyt…
Végül eszembe jutott, hogy birtoklok egy meglehetősen nagy teleobjektívnek megfelelő optikai zoommal rendelkező fotoapparátot, amivel kiválóan lehet távolba fotózni. Így elkezdtünk egy szörfiskolában (ahol cimborák dolgoznak) hullámlovasokat fényképezni.
Ez jövedelmezőnek tűnt, egész addig, míg el nem kezdtek fogyni a drága túristák és mostanában éppenhogycsak a megélhetést fedezi. No de sebaj jön az AIRBNB szezon és pár vitorlástúra is beesik talán. Közben szépen kipingáltuk Ricsi hajóját. Érdekes design melók is folyamatban vannak. Valamint Peti nyitott egy tetoválószalont, ami ugyancsak kedvező lehetőségekkel kecsegtet.

Volt itt Byron látogatóban egy bő hétre, remek volt újra találkozni, dumálgatni. Persze sokkal jobb lett volna, ha épp nem egy ilyen anyagi hullámvölgyben vagyok amikor érkezik, hiszen sokkal több időnk és lehetőségünk lett volna mindenféle jó dolgot csinálni, de azért remélem így is emlékezetes nyaralása volt.

A téli szezont a festői Thaiföldön fogjuk tölteni, Hajni már el is repült tegnap.
nekem még meg kell várnom, míg a bátor óceánátkelő rally elhagyja Las Palmas kikötőjét, ugyanis addig esélytelen helyet találni Albatrosnak. A déli kikötők szóba sem jöhetnek, hiszen így is elég lukat kell üssek a nadrágszíjra, nemhogy milliomosok privát marináiban teleltessem a hajómat. Az ázsiai út előtt persze még meg kell látogassam a kárpátmedencében felejtett őshazát, mivel lejárt az útlevelem és a távol-keleten nem nagyon hatásos a személyi igazolvány. Ez azt jelenti, hogy már megint télvíz idején esz haza a fene, hideg, lucsok, szürkeség és minden, amit utálok a kontinentális tél hazai vonatkozásában. De a családdal és a barátokkal (ha még megismernek egyáltalán) töltött idő mindig képes ellenpontozni az időjárás viszontagságait. Egy kis környezetváltozás amúgy sem árt a NAGY környezetváltozás előtt.

 

 

 

rák&roll

A part kövein (És néhanapján a hajótestek víz alá merülő részén, ahová minden bizonnyal a horgonyláncon ügyeskedik fel magukat, hogy az ott növögető flórát tömködjék a rágóik mögé.) sűrűn találkozni a folyamatosan táplálkozó vörös kőrákokkal.(Grapsus adscensionis) Mondjuk alposabb megfigyelésükhöz elég sokáig nyugton kell feküdni valami vízmenti sziklán, ugyanis borzasztó gyanakvóak és a közelükben tett legapróbb mozdulatra is villámgyorsan fedezékbe vonulnak. Olyankor aztán hosszú percekig elő sem merészkednek a kövek rejtekéből vagy a víz alól. Ha megijesztik őket, testméretükhöz képest viszonylag nagyot képesek ugrani, és a függőleges felületeken való rohangászás sem esik igazán nehezükre. Lábaikon sorakozó apró szőrszerű kitinkampókkal olyan erősen horgonyozzák lapos testüket a kövek felületéhez, hogy az ember számára lethális hullámverés közepette is zavartalanul falatozgatnak a sűrű zöld algamezőkön. A kölykök feketés- sötétbarnás rejtőszínükkel szinte észrevétlenek a nedves vulkanikus köveken, idősebb korukra viszont a vörös, bíbor és narancssárga megannyi árnyalatát öltik magukra, amit némi lilás türkizes pettyekkel tesznek még impozánsabbá.
Lőttem róluk pár közelebbi felvételt amin elég jól látszik milyen takaros kis jószágok is valójában…

DSCN6441DSCN6451DSCN6400DSCN6394DSCN6409

haverok

Sirályfélétől ilyen megmozdulást még nem láttam. Általában igencsak agresszívek egymással szemben, főleg ha élelemről van szó. Nemegyszer röptében kirabolják egymás csőréből a halat, vagy az erősebb, karakánabb egyszerűen megbubozza a fiatalabb tapasztalatlan haltulajdonost és elveszi a zsákmányát.
Ezek meg csak  lebegnek egymás mellett békésen és megosztzoznak a termetes makréladögön, biztosan Soros ügynökei…
DSCN6498DSCN6502

megkésett szülinapi bejegyzés

Hosszú hónapok szarakodása és mindenféle külső segítségek által megvalósuló opciók kihasználása, kudarcba fordulása, felmondása stb. után, végre (ha csak ideiglenesen is) stabilizálódott a netkapcsolat az ALBATROS-on. Azonban szinte evvel egy időben, a számítógépemet a 12V-os rendszerről táplálni képes adapter feladta a küzdelmet, és mivel sehogyan sem sikerült megjavítanom, az a fura helyzet állt elő, hogy a kék fénnyel pislogó router hiába ontja magából a régóta áhított wifijelet, ugyanis éltető áram híján tetszhalott gépem csak sötét képernyővel szemléli a körülöttünk terjengő, az internetcsatlakozás várvavárt lehetőségét hordozó hullámokat. Tehát ezért volt süket a blog hosszú ideig, és mivel offline sem sikerült írnom most sem fogok tudni terjedelmes regényfolyamokat pumpálni az üresen tátongó helyekre.
Most egy bevásárlóközpont tetején üzemben hagyott konnektorból lopom az áramot és mivel az útválasztót is magammal hoztam, lehetőségem nyílik egy viszonylag hosszú videó feltöltésére is, amit a születésnapi kirándulás alkalmával készítettem egy a sekélyesben rejtőzködő polipról, aki a fényes kis kamera iránt tanúsított érdeklődése okán egyre közvetlenebbé válva előbújt a köve alól. Az erős hullámzás dacára sikerült viszonylag értékelhető minőségű felvételt készítenem a kis lábasfejűről, amin igen jól nyomon követhető ennek a csodálatos élőlénynek a kifinomult álcázóképessége, ami nem csupán a környezet színéhez való villámgyors adaptációban nyilvánul meg, hanem a testének formáját és faktúráját is másodpercek alatt képes az őt körülvevő tereptárgyak függvényében változtatni. Annak ellenére, hogy a polipok elég elterjedt lakói a part menti vizeknek (is) ritkán van az embernek lehetősége ilyen felvételek készítésére. Ennek egyik oka, hogy inkább éjszaka aktívak és megfelelő fényforrás és képrögzítőeszköz nélkül a sötétben készített videókon semmi nem látszik, másrészt pedig nem nagyon szeretik a védelmet nyújtó rejteket huzamosabb időre elhagyni.
Tehát ez a sikeres kis videó és az elkészítésével töltött idő kiváló ajándék volt számomra a természettől, a visszafordíthatatlan vénülésem újabb mérföldkövének számító jeles dátumon… (A videó hosszú és sajnos nincs megvágva és zenét sem volt lehetőségem alákeverni de ha sikerül működő adaptert találjak a számítógépemhez ami képes lesz az akkumulátoridőn kívül is permanensen életbentartani a masinát, akkor sokkal élvezhetőbb polipmoovit fogok rittyenteni a mélyen tisztelt nagyérdemű publikum számára)

escape

Már vagy jónéhány napja hánykolódtunk itt a jókis turistásban. Az évente csak pár alkalommal előforduló délnyugati szél természetesen pont olyankor teszi tiszteletét, amikor a legkevésbé lenne rá szükség, az öböl bejárata ugyanis pont ebbe az irányba néz és így szabad prédájává válunk a szél által felkorbácsolt hullámoknak. A napközbeni intenzív hajó és egyéb vízijármű forgalom miatt be kellett vetnem a hátsó horgonyt is, így persze a hajótestre merőlegesen kapjuk a nyavalyás kis rövid vízfodrokat, amitől úgy billeg Albatros mintha egy megbokrosodott metronóm ingájára lenne rászerelve. Az agresszív ideoda dülöngélés, az öbölben zajló harsány idegenforgalmi tevékenységterrorral tetézve legalább annyira labilissé tette az idegrendszeremet, mint a hullámok hátán hánykolódó kis katamaránunk. Igy nem csoda, hogy amikor Hajni említette, hogy a kevésbé megbízható főnökei hanyagságából adódóan ismét egy kényszerű szabadnap került beiktatásra, azonnali vitorlabontást javasoltam és végre valahára otthagytuk ezt az őrültekházát.
A jól bejáratott horgonyzóhelyünkön kellemes, csendes, szinte velenceitó símaságú, nyugodt vízfelület várt bennünket, ami összevetve az előző napok idegborzoló körülményeivel olyannak tetszett mint forróvizes fürdőbe merülni egy kiadós veréssel járó utcai csetepaté után. Most már nyilvánvaló, hogy az efféle “gyárlátogatásokat” ha elkerülni nem lehet, akkor jobb a lehető legrövidebb idő alatt letudni…

cap

Dingi szelepsapkáit még mogánbani szárazdokkban veszteglés alkalmával eltulajdonították. Azóta egy partravetett és szétszakadt gumihajóról recikláltam újakat, de azokat meg Arguineguin kikötőjében emelék el a dingimről. Ez a dolog óriási hiánycikk lehet a hajósok körében mert valahogy mindig lába kél. Lehet, hogy komoly piaci rés ezeket a műanyagszarokat a szeleptől külön árulni, mivel kereskedelmi forgalomban kizárólag együtt kaphatók és kia fene akar húsz-harminc eurót költeni egy feleslegesen megvásárolandó komplett szelepre ha csak a pár centes kupakra lenne szüksége.
Enélkül az apróság nélkül azonban a szelepek nem zárnak tökéletesen és több kevesebb idő alatt kiszuszogják a hajó felszínenmmaradása szempontjából nélkülözhetetlen levegőt. A tolvajok tehát a jelentéktelennek tűnő plasztikbigyók ellopásával, napjában többszöri csónakpumpálással ajándékoztak meg. A mai rendes úszásgyakorlatom alkalmával, teljesen véletlenül találtam egyet a tengerfenéken. A szerencsével hozzám került kincset, dupla lopás elleni védelemmel láttam el, az egyik vizuális, vagyis rikító narancssárgára és fekete sárga csíkosra festettem, amit bármelyik hajón megpillantva azonosítani tudok és végre kipofozhatom a rablót a haja alól, a másik pedig mechanikus, vagyis egy horgászdamilok horog előtti megerősítésére használt sodronyelőkével erősítettem a hajóhoz. Persze mindez lószart sem ér ha valaki annyira eltökélt, hogy csípőfogóval jár szelepsapkát lopni, hisz az így is úgy is levágná a dingiről, rakhatok én rá akár láncot is. ennél többet azonban nem áll módomban tenni a megóvása érdekében. Ha ezt is behúzzák, akkor lehet, hogy elgondolkozom a GPS- jeladó belerejtésén vagy a rejtett kamerával való tolvajfigyelő rendszer kidolgozásán, esetleg biztonsági őrt állítok egy nyavalyás szelepsapka mellé…

megint

A pompás halvacsorából való repetázás lehetősége ma reggel is rávett a játékpeca előkotrására és rövid idő alatt két szép caballa és két csíkoshátú boca úszkált körbe körbe a szákban.