Jomunkásember

Nos, immáron második hete dolgozom egy kedves családias étterem konyháján, Patalavaca nevű településen ami magyarul a tehén lábát jelenti. Vicces, hogy ebben a zónában a településeket nem nagyon lehet egymástól megkülönböztetni mert nincs is határuk, egybefüggő lakott területek amit egyszer így hívnak másszor úgy. A kis vendéglőt La Vikingának hívják és pont az óceánparton van. A névválasztás azért fontos mert a vendégek jelentős hányada Norvég vagy egyéb északi nemzet fia, ráadásul visszatérő vendégekről van szó akiknek nagy része az életfogytiglani üdülésijogtulajdonos skandináv nyugdíjasokból kerül ki. Nem csak a klientúra idézi egy németalföldi elfekvő rehabhangulatát  de szerencsére a megkövetelt munkamorál is ehhez konvergál.

Ernest a hely üzemeltetője és egyben a főnökünk egy Svájcból elszármazott öreg homokos, aki amióta túlélte a rákját és a hozzátartozó radio és kemoterápiát, úgymond újjászületett és ráébredt arra az egyszerű igazságra amit egyesek halálközeli élmények nélkül is tudni vélnek, vagyis, hogy ha stresszeled magad akkor az nem tesz jót az egészségednek.

Ez a felismerés eljuttatta odáig, hogy életbölcsességgé és személyes jelmondatává emelje a következő szóösszetételt : Peace & quiet.

Ehhez nagyjából kell is tartani magunkat a munkában. Az öreg a csendes békességet napi két doboz piros Marlboro és egy háromnegyed üveg Cotreau elfogyasztásával teszi még hangulatosabbá.

Tehát két hete naponta kétszer igen tetemes menyiségű finom minőségi eleséget fogyasztok(plusz amit unalmunkban megrágunk a konyhában) és iszom amit akarok

Ha ez így megy tovább egy dagadt alkoholista lesz belőlem rövidesen 🙂

Ami teljességgel szokatlan számomra az pediga a főnök hozzáállása az alkalmazottaihoz.

Hozzám speciel még minden munkaadóm úgy beszélt mintha a seggéből húzott volna elő, a köszönöm vagy a dícséret nem nagyon szerepelt az eszköztárukban és az eredményes munka után is csak lebaszás vagy fanyalgás volt a jutalom, arról nem is beszélve, hogy a nevetségesen alacsony béremet is nekem kellett valahogy harapófogóval kihúznom belőlük.

Hát itt más a helyzet, nekem ilyen kulimunkát még nem köszönt meg senki, és egy egy “keményebb” nap után még némi bónuszt is kapunk.

Először érzem életemben, hogy megbecsülik a munkámat bármi is legyen az!

(Az a tény pedig, hogy elvben hat, de valójában a kajálással és a teraszon kávézgatással együtt inkább négy órányi lébecolós melóval amihez semmiféle különösebb szakképesítés nem kell, többet keresek mint otthon egy orvos -vagy bárki, aki nem bankigazgató és nem az IT szektor zsíros pozícióiban csücsül, egy közalkalmazott bérének pontosan a háromszorosát – már önmagában is elég sokat elmond az emigrálás pozitívumairól.)

       ezt a szart kell néznem a teraszról.

                                              Ha oldalra nézek akkor meg ezt látom.

Ezzel a szép kis társasággal dolgozom.

( A csajom meg csak beült ebédelni:-))

ilyen bájos vagyok munkaruhában…

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: