szegény hazám, vagy mifene

válassz tás

A januári hazalátogatásom alkalmával igencsak elképedtem az épp élénkülő kampány stílusától. Egész egyszerűen lesokkolt az a stratégiai bravúr, ami az eleddig politikai kultúrának csúfolt mélyrepülést is megszégyenítő arroganciával ekézi az ellenfeleket és mindenkit aki nem az éppen jelzett oldal lelkes híve.  Régen tudom persze, hogy nincs politikus hamisság nélkül, de a legutóbbi alkalommal amikor felkínálták a választás lehetőségét akkor a kurvaanyázás mellett legalább megpróbáltak valamit hazudni, ígérni valami szépet. Mostanra már ezt sem láttam, csak azt, hogy a másik a nagyobb geci, persze ez is érvek nélkül csak úgy odamondva. Lehet, csak a külső megfigyelő érzi úgy, hogy homokot szórtak a szemébe, és ez a kárpátmedencéből  nézve teljesen természetes, ám nekem mégis kicsit furcsa, ha egy pártnak egyáltalán nincsen programja és ezt a többiek mocskolásával, lejáratásával igyekszik palástolni. Még 2008-ban csináltam egy rajzot, ami nagyjából erről az eredménytelen, kisstílű sárdobálásról szól, azóta nem sok minden változott. (maximum annyi, hogy a képen szereplő eszközöknek valódi éle lett a Szafarov ügy óta)

balta- jobbta

balta- jobbta

Nem volt valódi a verseny, de nem voltak valódiak a játékosok sem. (A következmények, azok mondjuk elég valódiak lesznek)

A nemzetiszín, álkeresztény cukormázzal leöntött, telipofával kommunistázó, ex-szocialista pártbizalmi rablók “tisztességes” küzdelemben, fölényes győzelmet arattak: a leszerepelt, hazug, a régi rendszer potentátjaiból verbuválódott zsebmetszők, az agyonedukált hungaropannonmagyar turulpaszományos operettnácik, a halványzöld megélhetési liberálisok és megannyi, hirtelen előbukkanó,ismeretlen bizniszsenkiházi felett.

Nos igen mondhatjuk, hogy lehetett rá számítani. Bár ahol a velejéig romlott állampárt ellen versenyző, ugyancsak szánalmas gazemberek, akik jelenleg a demokrácia utolsó hídfőállásaként aposztrofálják magukat, tényleg olyan hülyék, hogy a demokratikusnak hazudott választások teljes bojkottja helyett beszállnak a játékba – valamiért adja magát, hogy a hasonlathoz a kormánypárt labdarúgóokos szókészletéből mazsolázzak – amit a nagy testvér stadionjában rendeznek, ahol a bíró nyilvánvalóan a hazai csapatnak fúj, ráadásul úgy, hogy a narancssárgában focizók kapuját véletlenül kicserélték egy hokikapura, a vendégcsapat egyébként is tehetségtelen játékosait lábon lőtték, szurkolóit pedig kitiltották a lelátóról, akkor kedves egészségükre, meg lehet enni amit főztek. Nos persze ez csak az én véleményem, de ha valaki egy nyilvánvalóan megvásárolt mérkőzésről nem kivonul, hanem asszisztál a tisztességtelen metódushoz, legitimálva a csalást bemegy veszteni, az utána ne siránkozzon, hogy bunda volt.

Tulajdonképp még örülni is lehet, hiszen a lehetséges pocsék forgatókönyvek szerint csak a második legrosszabb felállás következett be (az első ugye az, ha a jobbik alakít kormányt). Újabb kemény négy (vagy ki tudja hány) év jön kedves honfitársak. Bár a határok még nyitva állnak…

További jó éjszakát Magyarország!

 

 

Reklámok
Címke , , , ,

2 thoughts on “szegény hazám, vagy mifene

  1. Varga-Szonda Mária szerint:

    Nagyon találó és frappáns a kis VUK, AKÁRCSAK A 4 ÉVVEL EZELŐTTI, nagyon tetszik!

  2. balaaz szerint:

    “Válassz Tás” – kurvajó! 😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: