tengeri sziget

Pompásan kialudva és frissen zuhanyozva(!) indultunk ki a már jól ismert légikikötőbe, várakozni persze most is kellett és ezúttal a szétpakolást sem úsztuk meg. Szerencsére azonban a nehezen összecsomagolható hátizsák megúszta az inspekciót, így velem maradhatott az amúgy tiltólistára tett, szép nagy üveg kukacos mezckal, amit még mexikóból hoztam ajándék gyanánt.

A váróban üldögélve volt időm eltöprengeni azon, hogy a harmadik világbeli országok miért nem jutnak igazán egyről a kettőre. A kifutópálya gyepét karbantartó figura és az általa végzett tevékenység, úgy-ahogy körvonalazta is a választ a fejemben forgatott kérdésre. Az úriember kétrét görnyedve, kezében egy machetével aprította a magasra nőtt fűféleségeket. A kimerítőnek látszó széles mozdulatok nyomában, alig pár szál levágott gaz repült a levegőbe, a többi csomó leginkább elfeküdt a konvex ívű széles penge csapásai nyomában. A szorgos melós mögött letarolt pár tíz négyzetméternyi terület, a munka hatékonyságát elnézve több nap kimerítő kaszabolás eredményének látszott és leginkább a villával való levesfogyasztást juttatta eszembe. Meggyőződésem, hogy egy hosszú kaszával a kézben, igen nehéz dolog utat nyitni magadnak a dzsungelben és a kókuszdiók felnyitásához sem a legmegfelelőbb eszköz, ám valószínűleg, ez ugyanúgy igaznak bizonyul a machetével való aratásra vagy fűnyírásra is. Szóval az edukáció, illetve annak hiánya és ennek következtében a racionális gondolkodás részleges elmaradása okozhatja túlnyomó részt a térség súlyos lemaradását.

Az aprócska turbopropos gépecske, harminc-negyven utast röpített át, nagyjából huszonöt perc alatt, Nicaragua egyik népszerű karibi szigetcsoportjára, ami összesen két zsebkendőnyi földdarabból áll, névszerint: Big Corn island és Little Corn island. Mi a nagyobbon szálltunk le, ugyanis csak itt van repülőtér és az eddigi információk alapján a munkahelyünk is itt lesz.

Hogy a szigeteknek mi köze lehet a kukoricához, azt nem igazán tudom, de hogy a nevükben szereplő növényből egyetlen tő sem található itt, abban nagyjából biztos vagyok.

Myron, az egyik főnökünk már várt minket a kifutó melletti bódé előterében. Ő helyi figura és az általa beszélt angolt még akkor is csak nagyon nehezen érteném ha nem dadogna folyton. Kicsit ciki is, hogy ugyan beszélek angolul, mégis minden második mondata után vissza kell kérdezzek, hogy nagyjából kikövetkeztessem miről is akar hebegni. Na mindegy, ezt is majd megszokom valahogy. A dive center vadonatúj, az épület még  nincs is teljesen befejezve, viszont a megvásárolt felszerelés tökéletes az induláshoz. A másik főnök, (valószínűleg a pénzeszsák csendestárs) az amerikai Mr.Den aki leginkább egy borostás mikulásimitáttorra emlékeztet és az első benyomás alapján sokkal jobb fejnek tűnik mint Myron, aki valamiért mindig valami más, általam fel nem tett kérdésre válaszol ahelyett amire a választ várnám.

Az első nap, rögtön a cuccok lepakolása után, munkával indult. Hajninak azonnal jutott egy DSD amit jobb híján a közeli erős hullámverésnek kitett öbölben bonyolított, mert nem igazán látták el tanácsokkal. Én ugyancsak a site-ról való bárminemű információ híján vezettem az első merülést, de szerencsére nem volt komolyabb probléma. Sokat vacilláltam rajta, hogy bevalljam-e a helyismeret teljes hiányát a kedves vendégnek, vagy csak próbáljak nagyon magabiztosan úgy tenni mintha bármi alapom lenne a magabiztosságra, de aztán a merülés biztonsága érdekében inkább felvázoltam a búvárunknak, hogy én is teljesen új vagyok a szigeten szóval mekkora fun lesz együtt felfedezni a merülőhelyet.

Mint utóbb kiderült egyik főnökünk sem búvár, és úgy általánosságban sincs túl sok fogalmuk arról, hogyan megy ez a dolog a víz alatt, vagy, hogy a felszerelés beszerzésén kívül miként is kell egy búvárbázist üzemeltetni. (Hozzáértés nélkül az equipment kiválasztása is úgy zajlódhatott, szerintem, hogy bementek egy Scubapro márkaboltba, ahol az élelmes eladó rájuk sózott minden szart, ami esetleg szükséges lehet egy efféle biznisz beindításához. Ez persze nem baj, mert legalább van pótalkatrész és javítókészlet nagyjából az elkövetkezendő 20 évre. 🙂 )

Úgy tűnik itt nekünk kell majd kitalálni, hogyan és mint lehet a helyet működtetni, mert a kedves főnökségnek halvány lila dunsztja sincs róla és szemmel láthatóan a szervezés sem az erősségük. Ez persze jó kis kihívás és valószínű menni is fog, de egyenlőre félek tőle egy kicsit, hogy majd megpróbálnak kifejezetten hülye dolgokat ránk erőltetni, ugyanis az eddigi tapasztalataim alapján az igazi kóklerek szeretnek a leginkább beleszólni a hozzáértők dolgába.

Elvileg majd itt a divecenter hátsó helyiségében alakítanak ki nekünk szállást, de addig is a sziget másik oldalán lévő paradicsomi apartmankomplexumban helyeztek el minket, amely épületegyüttes ugyancsak Mr. Den tulajdonát képezi és nagyjából úgy néz ki, mint amilyenekről a drága karibi utakat kínáló utazási ügynökségek falinaptáraiba szoktak fotókat készíteni…

Reklámok
Címke , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: