Hvar

Arra ébredtem, hogy valaki kopog az ajtón, majd benyit, miközben meztelenül fetrengünk a franciaágyon, az apartman tulajdonos, Surda úr volt az, hogy eképpen motiváljon minket mielőbbi indulásra.
Ez ugyan kevésbé európai szokás, mint amire számítottam, de legalább tényleg felkeltünk időben.
Mivel a kikötőbe levergődni sokkal egyszerűbb volt gyalog, mint kocsival, ezért a szállásadónk rém kedves módon segített nekünk a cuccok lecipelésében, majd beszálltunk a katamaránba és a parton vásárolt káposztás-húsos tekercs (megint nem volt burek) elfogyasztása után rögtön el is szenderedtünk a ringatózó hajóban. (Valahogy sohasenem tudunk akkor aludni, amikor annak lenne ott az ideje)
Mire felriadtunk szinte az egész komp kiürült és, mivel mi a másik, kicsit lassabb hajó menetidejét vettük alapul, nem értettük hogyan érhettünk már Hvar szigetére. Többször is megkérdeztük nehogy valahol máshol szálljunk le, de mindenki egybehangzóan állította, hogy pont ott vagyunk, ahol lenni akarunk.

Vinko, a búvárbázis tulajdonosa kijött elénk és elszállított a házba, ami az elkövetkező pár hónapban az otthonunkként fog funkcionálni. Nos, evvel azért rögtön akadt egy kis probléma. A már vagy egy hete itt melózó Szlovák fiú, Marek és a Svájci kollegina Anita, ugyanis érthető módon külön szobát kapott, de a főnökség azt eszelte ki, hogy majd akkor lesznek”fiú” meg „lány” szobák. (Hát ez van, laktam ennél sokkal kellemetlenebb zsúfoltságú kollégiumi szobákban is, de könyörgöm, az több mint 15 éve volt) Kétségtelen, hogy az egy pár és két különnemű ember elhelyezése két helyiségben, ebben a formában és ivararányban a legigazságosabb megoldás, azonban a nagyobb gondot mégis az okozta, hogy a turistaövezetben bérelt szobák franciaágyakkal vannak felszerelve. ..( Bízom bene, hogy egy idő után, ha jobban megismerjük a munkatársainkat valahogy meg lehet majd velük egyezni a cserében.)

Eztán megnéztük a munkahelyünket, megismertük a főnénit is, Vinko feleségét Kseniját, és a már évek óta szezonálisan itt melózó Iveket.
A bázis remek helyen van, egy tenger fölé magasodó sziklára épült, terasszal, napágyakkal, kilátással, és mindez egy autóforgalomtól elzárt területen, ami remekül akadályozza a mesterséges szagokat, a tűlevelűek, virágok és a tenger illatának megzavarásában.

Ott a búvárzászló alatt…

IMG_0056

A hely pompás, persze a szabályok ismertetése után be kellett lássam, hogy minden bázisnak megvannak a saját hülye rigolyái. Itt történetesen a felszerelésre való szinte paranoid odafigyelés a fő szempont, egy pár valódi, felesleges marhasággal fűszerezve, de persze széles mosoly és „allright ok” dehogyis akarok én beleokoskodni olyan emberek kényszeres kis rituáléiba, amit bő tizenhárom éve érlelgetnek-ápolgatnak.
Ami viszont szimpatikus, az a vendégek biztonságával való, hasonló mértékű (néha ugyancsak kicsit túldimenzionált) törődés. Érthetőmódon vigyáznak a renoméjukra meg a balesetmentes búvárkodásra. Amit abból a szempontból meg is értek, hogy az ide látogatók zöme, csak különféle tropikus helyeken merült és nem igazán vannak felkészülve az extra sós, hideg vízre, a kapucnis duplaruhára és a nehéz acélpalackokra, ráadásul a hajós merülések zöme olyan walldive, ahol nem ritka a 60-70 méteres mélység sötétlő kékjében rejtőző tengerfenék, ahová ugye nem tanácsos leejteni a tapasztalatlan buvarakat.
Szóval, aki nem bizonyíthatóan sok száz merüléssel rendelkező öregróka, az hajóra kerülés előtt semmiképp nem úszhatja meg a checkdive-ot, vagy a refresher traininget.

A víz, átlátszó, kristálytiszta, remek látótávolsággal, valódi mélységekkel és (számomra) barátságos felszín közeli hőmérséklettel. (persze odalenn azért kurvahideg, hiába vagyok vikingvérű fázásproof csávó, 54-méteren azért már kezdtek belefagyni a csontok a kesztyűnélküli kezembe.)
A karib tenger után az egész nagy akvárium, egy kietlen, sivár, szürke sivatagnak tűnik, azonban még az igazi sivatagokban is találkozni élőlényekkel. Itt is nyüzsög az élet, csak éppen sokkal jobban rejtőzködik, mint a korallzátonyok szivárványszín, sűrű kavalkádjában, tehát ha látni akarsz valamit, akkor keresned kell, mert nem úszik bele az arcodba, és persze jóval közelebb is kell menned, hiszen itt nem nagyon találkozni a tengerek fenenagy monstrumaival. Itt mindenki kisméretű és remekül álcázza magát. Így minden merülés egy kis kihívás, megtalálod-e őket vagy sem, mert ha nem, akkor bizony csak algabolyhos sziklákat,homokot, esetleg némi tengerifüvet mutathatsz a mexikói öblön és Indonézia dús vizein „edzett”, kíváncsi békaembereknek.
Cserébe viszont újra, nagy mennyiségben láthatom a kedvenceimet, a kedves, kis nyolclábú lábasfejűeket, akik annyira hiányoztak a Karib tenger színpompás forgatagából. (Kornon egész ritkák voltak, vagy olyan baromi jól elbújtak a korall között, hogy sosem vettem észre őket.)
Nagyobb mélységben a falakon itt is vannak sárga gorgóniák és egy két puha korall.
A Nicaraguában megszokott integető csápos lobsterek, csak itt kisebb méretben (és persze más fajta.) Ismerős halacskák és egy csomó színpompás apró hajléktalan csigusz, rengeteg sün, ubi és egyéb tüskésbőrű, algák, szivacsok, zsákállatok miegymás. (Hogy pontosan ki kicsoda és hogy hívják azt még meg kell tanulnom)

A kis település központja egyszerűen meseszép, átható középkori pompáját még az élénk turizmus által életre hívott vendéglátóipar képviselte, plebejus eklektika sem tudja elhalványítani.
Egyszerűen imádom az átlag, emberi fesztávolságnál szűkebb, lépcsős sikátorokkal, zegzugos utcácskákkal, cseréptetőkkel, spalettás ablakokkal, az égre szegezett ciprusok kúpjaival teleszórt fehér kővároskákat. Egyszerre vidám hangulatúvá és sejtelmessé teszi őket a mészkőbe ivódott idő. A puritán egyszerűségű épületek között megbújó, cifrább faragványokkal ellátott templom, a kicsit csálé harangtornyával, a főtér, a cipőtalpak által századok alatt életveszélyesen csúszósra polírozott, csillogó kőburkolatával, a felette zöldellő sziklás hegyekkel, és a lábánál ragyogó kék vízen himbálózó hajók árbocának lengedezésével, tökéletesen kisimítja az elmét és utánozhatatlanul kellemes érzéssel tölt el. Az atmoszféra idilljéhez, a színek és hangulatok varázsán kívül hozzájárul a tenger sós levegőjével keveredő, örökzöldek által árasztott friss illat, és persze a jó kis Dalmát vörösborok íze…
Már csak a nyelvüket lenne jó beszélni és teljes lenne a kép.

Reklámok
Címke , , , ,

One thought on “Hvar

  1. Mária Szonda szerint:

    Hát minden helynek megvan az előnye, hátránya de úgy hiszem itt több az előny. Viszek neked horvát szótárt is és hamarosan itt az ideje h. Igyunk a kis 2400 grammal világrajött megismételhetetlen Dávidomra!! Millió puszi

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: