Sétafika

Nagysokára, végre mégiscsak sikerült eltávolodnunk a munka, szállás, szupermarket Bermuda háromszögéből és remek másfélnapos kirándulást sikerült nyélbe ütni. Aki ismeri a jó öreg Murphy bölcsen összeállított törvénytárát annak szinte említeni sem kell, hogy a régóta várt közös szabadnapot megelőző délutánon, amikor is bőszen nekivágtunk a túrának, szinte az elindulásunk pillanatában elkezdett szakadni az eső. Végig a buszúton gyönyörködhettünk a fizika káprázatos tüneményeiben, vagyis, hogy mely szépen is baszkod bele a ménkű mindenféle útjába kerülő tereptárgyakba, magnéziumfényű ragyogásba vonva az egész sötét felhőbodros égboltot.

Jelsába érve szinte semmit nem tudtunk csinálni a szakadó esőtől mint hogy a buszállomás közelében működő boltok előtti fedett teraszon nyakaltuk a jól megérdemelt Staroprament.
Miután mégis elállt a zuhé tovább sörözve körbebámészkodtuk a városközpontot és egy döner beburkolását követően, próbáltunk valami kvázi száraznak mondható hálóhelyet keresni. Ez utóbbi meg is lett valahol a urbanizáció határain kívül, ahol gondosan megágyaztunk, vagyis leterítettük az egyedüli tárgyként magunkkal cipelt kedvestigriskölykökkel díszített pokrócot. A kétrét hajtott vastag pléd, úgy ahogy védelmet nyújtott a még kicsit nedves kavicsok bordák közé ékelődésével szemben, azonban a szúnyoginvázió elhárítására már nem nagyon volt alkalmas. Az éppen mellettünk lévő közvilágítás szemembe sütő fénye és a kis vérszívók lankadatlan támadásai együttesen gondoskodtak az álmatlanságomról. Ennek köszönhetően nyomon követhettem a várvavárt napfelkelte helyett, az egységes szürkébe burkolózó ég fokozatos halvány kivilágosodását. Mikorra szeretett csillagunk az összefüggő felhőréteg mögül hunyorgásra kényszerítő polarizált fénnyel árasztotta el a nedves fenyőgyanta illatú tájat, megjelent ideiglenes fekhelyünktől kb.15 méterre, egy közel 30 főből álló nyugdíjascsapat. Karizmatikus vezetőjük mozdulatait követve valami számomra érthetetlen, de meglehetősen bizarrnak tűnő tornagyakorlatokba kezdtek, amit cseppet sem kellemes hangzású kántálással tettek még ezoterikusabbá. Ezt a műsort nagyjából a kialvatlan másnaposok kataton bambaságával követtem egy darabig, de amikor páran a rendezett sorokból kiválva és anyaszült meztelenre vetkőzve a térdig érő vízben kalimpálva folytatták az átszellemült szertartásukat akkor mégis úgy döntöttem, hogy dacolva a fülembe dünnyögő és a testnedveimre áhítozó rovarok inzultusával, mégis inkább csukott szemmel próbálom kivárni amíg a Hajni is felébred.
Nem kellett sokáig várni, ugyanis újból eleredt az eső és ha nem akartunk a nap hátralevő részében ronggyá ázott göncökben, csöpörészve csatangolni, mindenképp szedni kellett a “sátorfát”. Egy korán nyitó kávézó teraszán bekkeltük ki, amíg a vihar kitombolja magát, és csak bámultuk az öbölben landoló hidroplán előtt cikázó és a mostoha időjárási viszonyok között is kitartóan tréningező kielboatos ritmusos evezőcsapásait.

IMAG0076

A két órás kényszerpihenő és a második kávé után mintha elvágták volna, beszüntette magát az esőzés és a hirtelen szerephez jutó napfény, egy pillanat alatt, a szaunákban megszokott hómérséklettel és páratartalommal ajándékozta meg a tájat. Ennek következtében, belső hőmérséklet szabályozó rendszerünk aktív közreműködésének köszönhetően, rövidesen ugyanolyan nedvesek lettünk mintha az elmúlt órákban az utcán állva gyűjtöttük volna magunkra a csapadékot.
Az első stoppal eljutottunk Pitve-ig ami tulajdonképpen egy hozzávetőlegesen 13 házból álló falucska, ami ugyan rettentő cuki volt és jól is nézett ki de méreténél fogva nem szolgált annyi látnivalóval, hogy túl hosszan lekösse a figyelmünket. A következő kicsit hosszabb fuvarral már át is jutottunk a sziget túlfelére SV. Nedjelja-ba ami állítólag a borászatairól híres.
(A második fuvarosunk egy kedves Cseh család, a hitchhiker sablonbeszélgetésből gyorsan kiderülő nacionalitás rögtön előhozta a kérdést: Á, hogy magyarok… a kormányotok nem most épít éppen pengefalat a menekültek útjába? Meg, hogy elég mostohán bánnak nálatok a migránsokkal… stb.
Ég a pofám!.
Az utóbbi egy hónapban ha valami külföldi vendég megneszelte hivatalos állampolgárságomat az eddig tapasztalt “gulaschsuppeparlamentbjutiful” magnószalag helyett, most szinte azonnal szóba kerülnek szeretett vezérünk bölcs intézkedései, és hiába tiltakozik az ember, meg hordja le nyomban a miniszterelnököt és a szégyenletes sleppjéhez tartozó pár stanicli újnyilas szarházit annak ami, mégiscsak kurva kellemetlen, és önhibádon kívül rögtön rossz lapokkal indulsz egy beszélgetésben. Gyűlölök az országom (politikai elitnek becézett rablóbandája) helyett szégyenkezni.)

Farkaséhesen leültünk a parti móló remekül kinéző kis vendéglőjébe, aminek a konyhája természetesen még nem nyitott ki, úgyhogy a vidék ízletes boraiból készült fröccsök szörpölésével ütöttük el az időt és azon töprengtünk mimódon tudunk majd visszajutni Hvar citybe. A hajó egészen kézenfekvő lett volna hiszen vízen kb 17 km-re voltunk a munkahelyünktől, szárazföldön azonban meg kell kerülni a fél szigetet. Látva hogy a kis településről nem túl sok potenciális fuvaros indul útnak ki kelett találni valami kompromisszumos megoldást…

Az esö újra eleredt ezért bemenekültünk a kis konoba fedett részére és nagysokára az eledelünket is megkaptuk. végre igazi nagydarab husi meg valódi seefood az elmúlt hetek gyorskaja túladagolása után. (kicsit hosszúra nyúlt ez a szezon a főnökség folyamatos baromságaival, szóval amikor lelépünk a melóból sokszor semmi hangulatunk nincs nagy főzőcskézésbe fogni, és ilyenkor jön a pizza meg a hambirendelés)20150905_133450

kicsit még időztünk az étteremben hogy kiszuszogjuk a kiadós élelmet aztán nekiláttunk felkutatni a tűzoltóságnak fenntartott állítólagos rövidített utat a hegyeken keresztül.
Ezt a döntést egyáltalán nem bántuk meg mert mesébe illő helyekre akadtunk az út során
bár ennek bemutatására a képek sokkalta alkalmasabbak…

IMAG0101 IMAG0099 IMAG0086 20150905_154346 20150905_152728 IMAG0114

A gyalogtúra remekül alakult és a hegymenetben nem is sajnáltam annyira, hogy nem volt végig verőfényes napsütés. A célállomásról már viszonylag hamar kaptunk stoppot, (mondanom sem kell a Horvát sofőrtől megint megkaptuk a véleményt ami a magyaroknak jár.) és a citzcenterben eszközölt vacsorabeszerzés után dögfáradtan estünk haza az ágyikónkba.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: