egérút

Nos, a kanárió kerékpárútmérnököknek még sok spenótot kell zabálni, hogy extrém ostobaságban megközelítsék a hazai mezőnyt

de azért nekik sem kell a szomszédba menni egy kis kreténségért…

A frissen épített bringautat először szép bordóra festették, másnap szépen betömték rajta azokat a lyukakat amiket a frissen festve tábla kirakásához a burkolatba fúrtak, majd pár nappal később azt is lefestették. Megyen itten a munka kérem, csak megfontoltan.
Eztán következtek az útburolati jelzések. Mivel a felújított járdán az aluljárónál kisebb útszűkület alakult ki a bringaút friss jelenléte miatt, ezért a leleményes “csácsó” szakemberek, mintegy kreatívan alkalmazkodván a megváltozott körülményekhez, a már elfelezett utat is kettéosztották. Nemigen számoltak avval a ténnyel, hogy az így kialakult útpályán, még az extrém bringafutárok kétökölnyi széles, csúcsforgalmi visszapillantótükörközölő kormánycsökevénnyével felszerelt vasból sem férne el egymás mellett kettő, nemhogy a széles, bevásárlókosaras közbringából.
A rendszer annyiban eltér azonban az otthon megszokottól, hogy miután kiderül, hogy valami nem stimmel, akkor a felelősök nem csak ráfogják a nyuszira és mossák kezeiket, esetleg kijelentik, hogy tulajdonképpen pont úgy van jól, ahogyan szar, mert a (nyilvánvalóan általuk foglalkoztatott) független meósbrigád az ellenőrzéskor mindent szabályszerűnek és kifogástalannak talált, szóval örüljél, hogy egyáltalán építettünk nektek valamit. Na, itt legalább napokon belül korrigálták a sutaságot és az elbaszott felfestést lefestették a szokásos bordóval, majd pár napra rá új jelzést is kapott.
WP_20151221_001

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: