Easy money

Most szoros egymásutánban volt két egészen rövid vitorlástúránk. Az elmúlt napokban felerősödött nyugati szél rendesen felkorbácsolta az óceán hullámait. Ez nagyjából 20 és 40 csomó közötti sikító szelet és kettő-háromésfél méteres hullámokat jelentett. Rendesen megbillegtette a hajókát, olyannyira, hogy a horgonylánckampómat tartó kötél el is pattant, és kampóstul seklistül kilövődött a háborgó óceán fekete hullámai közé, úgyhogy éjszaka, hirtelen kellett a csattogó rakendrol közepette valami átmeneti megoldást találni, nehogy a horgonycsörlő is ilyen sorsra jusson.
Szerencsére a szél kicsit alábbhagyott másnapra így nem kellett lemondanunk az előre egyeztetett vitorlástúránkat. A hullámok azért úgyahogy megmaradtak, aminek következtében az egyik vendég szinte paralízises tengeribetegséget kapott. A horgonyzóhelyre visszatérve majdhogynem be kellett emelni a figurát a dingibe annyira kivolt szegény. Az egész kirándulás alig volt egy háromnegyed óra, mégis kifizették a teljes árat.
Hasonlóképpen járt a következő napon érkező család is, ők már vissza sem akartak jönni Arguineguinba úgyhogy Anfin kellett kitennünk őket.
Sajnáltam persze szerencsétleneket – még ők kértek elnézést – de persze nem rossz dolog uszkve másfél óra alatt többet keresni mint otthon egy közmunkás egy hónapnyi melóval…

Reklámok
Címke , , ,

2 thoughts on “Easy money

  1. Szondamaria szerint:

    Ez a viharos szél ez ilyen mindennapos ott Argineginben? Mit szól a parti őrség a kihajózáshoz ilyenkor? És a horgony?😊

    • nemkomplett szerint:

      Az erős szél és a nagy hullámok itt a sziget déli részén téli specialitás, és jóformán csak akkor fordul elő ha valami komolyabb ciklon hoz egy kis nyugati- délnyugati szelet. Ebből az irányból ugyanis nem tudják útját állni a hegyek, mint az uralkodó észak-északkeleti passzátnak. A partiőrség magasról tesz az ilyesmire, részint mert nem feladata beleszólni a hajósok dolgába, másfelől pedig ez egyáltalán nem számít veszélyes körülménynek, mondjuk úgy igen távol van a pusztító vihartól. Csak hát akinek nem szokta a bele a hajóslétet az könnyen bezöldül ha kiderül, hogy az óceán mégsem az a feszített víztükrű fűtött medence amit a hotel kertjében szokott volt használni… Horgony a helyén, a leszakadt kampóért pedig lemerültem amint megjavult a látótávolság a hullámok által kicsit felkavart öbölben. 😁

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: