underwaterpictures!!!

Yee haaa!
Végre valahára tudok mutatni ezt-azt a másik közegbeni munkakörülményeimről.
Igazi vizes fotókat, amin én is rajta vagyok, ugyanis az egyik kedves kis vendég megosztotta velem a túrán készített pár fotóját.
Sajnos nekem egyrészt nincsen víz alatt is használható fényképezőgépem, (csak a Hajni kicsit outdated, gopro hero kettese, amihez ráadásul már lehetetlen piros szűrőt szerezni, így a vele készíthető vízalatti képek totál kékeszöldek lesznek és a felbontás is igen csapnivaló) másrészt ha lenne sem használhatnám a trip-eken, ugyanis a legtöbb cég biztonsági okokból megtiltja a dolgozóinak a kamerahasználatot. (Ez az intézkedés valamennyire érthető is, hiszen a ránk bízott kliensek zöme olyan intenzív babysittinget igényel, hogy ha a figyelmemet akár pár pillanatra is elvonja a felszín alatti világ érdekességeinek megőrzése az utókor számára, az bizony könnyen végzetes balesetekhez vezethet.)
Sajnos hiába a remek berendezés, a kamerát bizony, nem árt használni is tudni, és ez a képesség nem igazában volt birtokában a hongkongi csapatomnak
A fotográfia mesterségében való jártasság a szárazon is hasznára válik mindazoknak, akik jó képeket szeretnének csinálni, azonban a vízi világ csodáinak megörökítése ezen felül is követel némi extra ismertet. Ugyanis a látható napfény, legnagyobb hullámhosszú és legkisebb energiájú összetevője, a vörös fény, csupán 5-8 méter mélységig jut le, a narancs körülbelül 15-20 méter mélységben, a sárga pedig 35-40 m körül nyelődik el teljesen. Szóval a felettünk lévő vízoszlop az általunk leginkább látogatott mélységben a szép élénk színek zömét egyszerűen kioltja és marad a zöld, kék és az ibolya, ezért a színpompás halacskák és egyéb teremtmények, búvárlámpa nélkül elég egyhangú látványt nyújtanak. Nagyjából ez történik a ragyogó színekkel.

 

Így a különböző fények és vakuk (de legalábbis színes szűrők )használata,  elengedhetetlen a jó felvételekhez, azonban ezek iránya és erőssége drasztikus an befolyásolja a képek minőségét, így rosszul kezelve, igen béna vagy legalábbis sutácska hangulatú fotókat eredményez. Nem is akarok
belegondolni abba, hogy ha ez a masina, – ami a kislánynál volt – az enyém lehetne, milyen látványosan tudnám a tengeri emlékeket a mélyen tisztelt nagyérdemű szeme elé tárni.
Mindenesetre nem panaszkodom tovább, hiszen az itt látható dolgok messze többek annál amit én önerőből fel tudok mutatni, vagyis a nagy büdös semminél.
Szóval.
TÁ-DÁÁÁÁ!!!
Itt látható a hét tengerek ördöge, az Andamán ázalékok igazgyöngye, a nagyszerű Dávidbúváááár!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

És pár népszerű halacska

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A maflafejű giant porcupine fish (Diodon hystrix), az egyik nagy kedvencem

27330308_768342633367094_1602184242_o

A háromfejű muréna (Sidera thyrsaidea)

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

és mindenki örömére itt van NÉMÓ vagyis a közönséges bohóchal (Amphiprion ocellaris)

Reklámok
Címke , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Reklámok
%d blogger ezt kedveli: