xxxx

Ma északa bekarcolom a negyedik X-et.
Ez még gombócból is sok nem, hogy esztendőből…
Negyven év!
Egyáltalán nem érzem magam negyvennek, és baromi furcsa, amikor a mennyiidős is vagy kérdésre, ki kell mondanom azt a hangsort, ami ezt a kort jelenti.
A homok csak pereg, csak pereg lefelé, de hiába, én valahol asszem megragadtam a huszas éveim közepének tájékán.
Már a harminc is baromi idegenül hangzott, meg az azt követőek, de ez a negyven, ez valahogy sehogyan sincs szinkronban avval, ahogy, vagy aminek érzem magam.
Soha nem is képzeltem el magam ennyi idősnek.
A zsenge évek kétvégéről égetett gyertyájának fényében nem lehetett ilyen messzeségekbe látni, a huszonhetesek klubbjáról a heves önpusztítás ellenére lemaradtam, aztán valahogy sikerült a továbbiakban is életbenmaradni, és a szorgosan múlogató évfordulók csak néha gondolkoztattak el a sztenderdnek mondott életpályamodellekhez való igazodás fontosságáról.
Horatius sokat idézett: “carpe diem quam minimum credula postero”- jának szellemében való létezés, az idő, de főleg a jövő és a múlt dimenzióját kiszorította az érzékelésem perifériájára, amúgy sem igazán sikerült felnőnöm a feladathoz, amit a világ vár a velemkorúaktól, ugyanaz az álmodozó kisrác vagyok a mai napig, aki talán mindig is voltam.
Teljesen át tudom érezni a “Nem negyven vagyok, hanem 18, huszonkét év tapasztalattal” jellegű, viccespóló feliratok mögött bujkáló valódi üzenetet. Felnőni csapda, van akinek nem is sikerül.
A Peter Pan komplexus és az foreveryoung kényszerképzet, sajnos együttesen sem sokat változtatnak a realitáson, ami a tükörből néz vissza rám, sem az ízületi vápák recsegve mélyülő rozsdahalmain, de még csak az asztalra letett dolgok mennyiségén sem.
Mindegy is, hiszen talán a legfontosabb, hogy remek, tartalmas és többnyire vidám évtizedeket tudhatok magam mögött, és ha szerencsém van, az eddigiek felét még lepörgethetem ezen a világon. Addig is, nincs késő valami újba vágni a fejszémet, mint példàul a tetoválás rendes kitanulása végre, hogy az első életszakaszom kihűlt álmainak kergetése közben felszedett készségek ne heverjenek parlagon.
A szokásos évi önportré is ennek jegyében született…

A következő évtizedem első napja, legalábbis kellemesen indult, az Atlantico ritkán látható vendégek ideterelésével lepett meg a szülinapomon.
Két kis BÉBICÁPÁVAL!
Itt az öbölben ez nem akármi ám, a sokszáz palackos merülés a kanári vizekben, összesen nem ajándékozott meg ennyi cápalátással (Az angyalcápákat nem számolom ide, azok ugyanis inkább ráják, vagy legalábbis annak néznek ki.)
Rögtön, ahogy a reggeli rendszeres testmozgásfoganatosítás alkalmával vízbe vetettem magam a “teraszról”, meglátam a két apró kis maszatot a fenék közelében, egymás mellett úszkálni.
Mozgásuk azonban egyáltalàn nem emlékeztetett a csontoshalakéra, és ahogy lebuktam, hogy közelebbről szemügyre vegyem őket sikerült megbizonyosodni félreismerhetetlen cápaságukról.
Méretük alapján, az apró Csillagos cápik (Mustelus asterias) is csak nemrég születhettek….
A Selachimorpha öregrend kékpviselői ugyan kíváncsi “teremtmények” de a Hollywood által kreált vérszomjas ragadozó imidzs ellenére, jobbára tartják az embertől a távolságot, főleg abban a korban, amikor még könnyű prédának számítanak.
No, ezek a csöppségek remekül hozták a filmbéli megfelelőik magabiztosságát, és ugyan nem támadtak meg, de mikor szinte nekik nyomtam a maszkom üvegét, hogy a pontos azonosítás kedvéért minden részletet megfigyelhessek rajtuk, egyszerűen rám se hederítettek.
Veszélyt ugyan nem jelentek rájuk nézve, de egyrészt, ők ezt ugye nem tudhatják, másrészt, pusztán a dimenziókülönbség tükrében, igen nagy vakmerőség ignorálni a jelenlétemet.
Meg is lepődtem, a fiatal koruk dacára, szépenfejlett “apex predator” öntudatukon, hiszen hiába a sok fog sok sorban, meg a kifinomult érzékszervek, de azért az evolúciós sikeresség szempontjából nézve, nem túl célravezető az arányok ilyen mérvű figyelmen kívül hagyása. Ugyanis, az uszonyokkal együtti kiterjedésem bőven meghaladja a két métert, ami barátok közt is hat-hétszerese az ő teljes testhosszuknak, vagyis, igazi gigász vagyok hozzájuk képest, (de úgy tűnik, mindez, megfejelve a sós víz refrakciója okán bekövetkező 34%-os nagyítással, sem volt elég elrettentő számukra.)
Gondolj csak bele. Még abban az esetben is, ha a lakótelep legnagyobb, “badass” kalapácsának képzeled magad, talán akkor is becsíkoznád a fehérneműt, ha a kedélyes sétafikálás közepette, hirtelen egy dízelmozdony nagyságú, sokvégtagú, furcsa lény bukna rád a magasból, és mit sem törődve az intim zónád megsértésével, szűk harminc centiről kezdene stírölni, a túlfújt strandlabda méretű, gülü szemeivel.
Én mindenesetre örültem a kishaverok bátorságának, ugyanis így majd háromnegyed órát tudtam úszkálni velük, anélkül, hogy kergetnem kellett volna őket…

VálaszTovábbítás
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Reklámok
%d blogger ezt kedveli: