Nagygenerál

Ha az ember kivan mint a szar, akkor a legjobb amit tehet, ha elfoglalja magát valami hasznos, vagy legalábbis annak tűnő dologgal, ha mindez pont egybeesik avval, hogy a hajómotorja is kivan, mint a szar, akkor nem olyan nehéz megtalálni, a figyelmet gyakorlati dolgokra irányító terápiás elfoglaltságot.
Közeleg a tél, ami nem csupán a délvidék, skandináv zombik általi intervencióját jelenti, de bármikor megérkezhetnek a dél-délnyugat felől ilyenkor szokásos időjárási ramazurik, és ha azok itt találnak engem, működő motor és használható vitorlák nélkül, akkor könnyűszerrel meg tudom növelni az anyagi természetű veszteségeimet, és a jelenlegi, stabilnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető lelkiállapotomat, megtámogathatom többek között a hajótörött-hajléktalanlét mérsékelten óhajtott kihívásaival.
Ennélfogva, becézhetjük akár kiemelten fontosnak is a feladat mielőbbi megoldását.
Tulajdonképp már egy hete itt fekszik az egész cucc szétszerelve körülöttem, akár egy nagy, ijesztően sok elemből álló, olajos fémépítő puzzle.
Eggyütt tudok érezni vele, én is darabokban heverek.
A különbség csak annyi, hogy rajtam kevésbé látszik, őt meg, még meg lehet szerelni.
Nagyjából elkaptam az utolsó “huszonnégy órát” amin belül még érdemes evvel a hajtóművel foglalkozni, hiszen az elektrolitikus korrózió nagyon keményen megcsinálta a kihajtás alumíniumtestét. Ha nem lépek gyorsan, az egészet felfalja az enyészet a picsába.


A valamikori festék pikkelyekben mállott le róla szinte magától, vagyis az aláafészkelődött alumíniumsók szépen lefeszítették, védelem nélkül az aluminium hevesen reagál az agresszív környezettel, aminek nyomán helyre kis kráterek maródtak a felületébe, sok helyen annyira elvékonyodott az anyag, hogy a folytonossági hiányok mélysége meghaladta a burkolat vastagságát, így apró patkányrágásra emlékeztető lukak ásítottak szerte a motorcsizmán.

jól megrohadva
A tiszta felületen jól látszik az elemek által végzett rombolás…
liki
luki


Szerencsére ezeknek a kis lőréseknek egyike sem olyan zónában keletkezett, ahol olaj lenne mögötte, ezért még meg lehet menteni, és legalább nem kellett zsírmentesítő fürdőbe áztatni, elég volt a helyi pucolás. A szétszedést nagyban nehezítette, hogy egyes csavarok, szinte teljesen eggyéváltak a motorburkolattal, és kitekeredés helyett, inkább beleszakadtak a régen alumíniumoxiddá változott menetbe, ezeket ugye szépen ki kellett fúrni a helyükről. A rendelkezésemre álló aksis játékszert sajnos még messziről, sötétben is nehéz összekeverni egy stabil oszlopos fúróval. Ráadásul a zárványként rossz helyre rekedt inoxcsavarok pár rokwellel keményebbek is az őket körülölelő könnyűfémnél és a bárka imbolygása sem segíti elő a precíz munkavégzést. Egy szó mint száz, volt vele ipari szopás bőven. A maradványfesték, ami nem hámlott le magától, az viszont meglehetősen ragaszkodónak mutatkozott, mind a drótkefe, mind a dörzspapír támadásaival szemben.
Három napom ment rá, mire a szétszerelt elmek végre elnyerték a fiatal robotok testének fémtiszta csillogását. Kár hogy a timany reaktív természetéből kifolyólag nem képes ilyen maradni, ez a szikrázó metálszín elég vagányul mutatna Albatros hátulján.
A kitartó csiszolás felfedte az összes apróságot, ami javításra szorul, és bizony sokkal több volt belőle, mint ahogy első ránézésre tűnt.
Hála a manapság elérhető ( Persze nem itt a szigeten.) modern matériáknak, és persze a műgyantázással töltött évek rutinjának, a felület megint sima, folyamatos és hézagmentes.

Szépen kipótolva…

Festés után olyan lesz mint újkorában. (Öröm, hogy mégiscsak létezik olyan kétkomponensű dolog, amivel tudok bánni, kár, hogy ez az emberi kapcsolatok összetevőivel nem megy ilyen egyszerűen, hogy csak gondosan összekevered, megszilárdul, aztán olyan marad örökre.)


Az alapozást az utóbbi napokban meghiúsították az időjárási viszontagságok, vagyis az erős déli szél, ami nem támogatja különösebben a szórófestékek akkurátus célbajuttatását, cserébe az egész hajó szürkére ködölését meg összemaszatolását nagyon.
A meteorológiai meglepetések mellett, a munkavégzés lendületét némiképp megakasztotta, az a távolsági hívásban lerendezett szakítás, ami az elmúlt tíz évemet meghatározó kapcsolat záróakkordjának bizonyult. (Jöhetett volna akár SMS ben is, a mai felgyorsult világban kinek van ideje efféle jelentéktelenségekkel foglalkozni, mint az emberek érzései.)
Sajnos, a köztudottan csekély problémamegoldási potenciállal kecsegtető, ám ilyen esetekben mégis sűrűn alkalmazott férfistratégia, vagyis az elegendőt jelentős mértékben meghaladó menyiségű alkohol, és egyéb tudatmódosító szerek, rövid idő alatti szervezetbe juttatásával való elmenekülnipróbálás, és az ezt követő, a richter skála magasabb grádicsait ostromló másnaposság, ugyancsak betársult a motorgenerál befejezésének elodázásához vezető tényezők csoportjába.

Most viszont itt vagyok megint, és csinálom. Kemény vagyok mint a kruppacél!

A keménység látszatát némiképp errodálni látszanak ugyan, a nememhez társított genderelvárásokkal szembemenő könnypatakok, amik továbbra is csillapíthatatlanul táplálódnak a ping-ponglabda méretűre dagadt véreres látószerveim zugaiból, de egyszerűen nem hagyhatom, hogy maga alá gyűrjön ez a veszteség, és totál megbénítsa az életem.
Ha megszüntetni nem is áll módomban őket, azért a lehetőségekhez mérten igyekszem ignorálni a szervezetem emocionális terhelésének mellékhatásaként jelentkező, mentális és fizikai tüneteket.
Ez a próbálkozás, külső szemlélők számára, akár még komikusnak is tűnhetne, persze nem tűnik, ugyanis nincsenek olyanok…
Egyedül vagyok, mint a Voyager1.

Az ilyen melegben, festéshez általában igénybe vett “terrorista” maskara – ami a porvédelmen kívül, leginkább azt a célt szolgálja, hogy az arcomon és méretes homlokom pusztaságán gyöngyöző izzadságcseppek, ne tudjanak a frissen kezelt felületre gördülni – sajnálatos módon, könnyek ellen kevésbé hatékony.
A trikóból rittyentett al-amira, ugyanis, nem nagyon fedi a szemet, aminek mondjuk elég nyilvánvaló, praktikus okai vannak.
A vakon festékszórózás hatékonysága tudniillik annyira elenyésző, hogy annál még a sósvízzel összepettyezett felület is lényegesen jobban produkál.
A napszemüveg kézenfekvő megoldásnak tűnik, hisz a vizuális kontroll megtartása mellet, úgy ahogy felfogja a nemkívánt nedvességet is. A bökkenő csak annyi vele, hogy a szomorúságindikáló folyadék hozama jelenleg nagyban túltesz a hőháztartásom optimalizálása érdekében alkalmazott nedvek mennyiségén, ezért hipp-hopp feltölti a szemüveg lencséi és a keret között lévő medencét és a legapróbb mozdulatra, egyben ömlik rá a frissen felhordott festékre. Arról nem beszélve, hogy ez, a szemüveg optikai tulajdonságait az esőben motorozáskor tapasztalható viszonyokhoz teszi hasonlatossá, szóval az egészet megbaszta a kutya…

Úsztam egyet, remélve, attól lenyugszom egy kicsit…

A lélegzetvétel rángatózó hektikusságára valóban kedvező hatással van a hűvös óceán, de a könnycsatornák vezérlése úgytűnik végleg meghibásodott, vagy átkapcsolt légtelenítő üzemmódra, és addig nem hajlandó leállni, amíg ki nem préseli a szememen keresztül, a szervezetem összes elfekvő vízkészletét.
Ez a depressziónak egy egészen speciális stádiuma, amikor hiába fonja az emésztő bánat, fojtogató markát a torkod köré, mégis kuncogni kényszerülsz a szervezeted ostoba biorobotságán. Csak záporoznak a könnyeim, ahogy a szándékosan eltúlzott japán animefilmek szökőkútszemű mangakaraktereinek szokott.
Ez sajnos, nem csak az agyamat marja lukacsosra, mint áldozati anódot a kóboráram, de úgy tűnik, közvetetten is képes elrontani a dolgokat.

Itt van például ez a hülye motorgenerál, legalább hatszor kellett, bizonyos területekről visszacsiszoljam a felázott festéket, a konstans pityogás miatt. A tablet meg, amit általában írásra használtam, egyszerűen elfüstölt, ugyanis egy előző balesetben kicsit bepókhálósodott a tévéje, én meg, nem igazán vettem figyelembe, hogy a törött képernyőt behálózó repedések sajnos gyorsan bevezetik a vizet a készülék belsejébe, így mondhatni, akaratom ellenére tönkrezokogtam a cuccot.
Lehet, hogy nyertem egy teljesen haszontalan szuperképességet, és én lehetek majd CAPTAIN CRY, esetleg DR. TEARS a vízágyúszemű, vagy maga a SADMAN.
Bár sokkal jobban örülnék neki, ha inkább abbamaradna ez az egész szar, hiszen egyrészt ez a készség amúgy sem kecsegtet túl nagy karrierlehetőségekkel a supervillain iparban, másrészt pedig, meg fogok tőle tébolyodni rövidúton.

Még a szétszedés is inkább egy nehezebb műtétre emlékeztetett… itt még a működő tableten követett tervrajzok útmutatása alapján.
A motorblokkot mintha csak egy szeméttelepről guberáltam volna…
Ez már a motorblokkwellness utolsó stádima amikor a külseje is újjászületik…
Főbb elemek összeszerelve lealapozva várják a festést…
Végül minden a helyére kerül.

Egyébként egészen meg vagyok magammal elégedve, hisz, akár szűkölhetnék is az ágy alatt a fájdalomtól összekuporodva – amely magatartásra sajnos erősen hajlamosít a személyiségem – ehelyett, mindenféle technikai képesítés hiányában, bárminemű külső segítség nélkül, akkurátusan atomjaira szedtem egy egész hajómotort(!) Egy imbolygó hajón, egyenként megtisztítottam, lecsiszoltam, kijavítottam, lealapoztam, lefestettem, kicseréltem, korroziómentesítettem, bezsíroztam több mint nyolcszáz alkatrészt, majd az egészet sikerült úgy összeraknom, hogy nem, hogy nem maradt hátra egy egész marék, beépítetlen szerkezeti elem, de még egy fia csavarkát sem felejtettem ki a feszes kompozícióból.
Valamint, végül, de nem utolsó sorban persze, a motor, amellett, hogy megmenekült a sósvízben feloldódástól, és a roncstelepi szefót idéző megjelenést is sikerült pofásra cserélni, még remekül működik is. Első rántásra indul, és megújult, tiszta alkatrészeivel úgy ciripel, mintha most hozták volna ki a gyárból.
Bárcsak a saját szerkezeti integritásomat is ilyen könnyűszerrel vissza lehetne állítani.

(Az utóbbi bekezdés, fontos részét képezi a terápiának, ugyanis felírtam magamnak receptre, hogy próbáljak meg minden egórestaurálásra akár csak halványan is alkalmas apróságon lelkendezni, pozitívumokat sulykolni, hátha véletlenül magam is elhiszem.)

A végleges külcsínyt, leginkább azok az elvárások, határozták meg, amelyeket a környezet mostoha körülményeivel szemben való ellenállás igénye szült, így az esztétikum ezúttal másodrendű szemponttá degradálódott.
A szükséges paramétereknek megfelelő festékből, helyben csak olyan szín volt elérhető, aminek köszönhetően az egész masina olyan hangulatot áraszt, mintha azt, a galaktikus birodalom halálcsillagán szolgáló elit alakulatok egyik raktárából zsákmányolta volna a felkelők szövetsége. Mostmár legalább tudom, hogy ezt az árnyalatot hívja a hajósszleng Yanmar grey-nek.

(Ennek a sötét oldalt idéző benyomásnak hatására gyorsan kiegészítettem a dizájnt egy kis eyecandy-vel, amin majd mosolyoghatnak a geekek, ha nagyon közel hajóznának hozzám.)

Címke , , , , ,

4 thoughts on “Nagygenerál

  1. Varga Szonda szerint:

    Óriási Gratula a gépészmérnök Úrnak!!!
    látod a kishajó megoldja hogy mindíg legyen tennivalód, és mindíg jól sikerül…én már biztos
    elrontottam volna a nagy türelmemmel….
    a könnyeket illetően mindíg érdemes átgondolni mennyire érdemli meg! ..és ő éppen mennyire sírdogál utánad!!😏😜😤
    Ezután az következik hogy a Te fizimiskáddal is csinálj egy kis átalakítást..tudod mint a nagy színészek akik azóta tarolnak mióta “tarok”,
    szóval keresel egy kis pénzt és jöhetnek a nők!!
    Ne feledd a legjobb férfikorban vagy és ez még sokáig így marad!!! hajráá!!!!😍😍😍😘

    • nemkomplett szerint:

      Albatros valóban fáradhatatlanul ontja magából az elfoglaltságot, remélem nem is fogja gyorsabb csinálni a fizikai teljesítőképességemnél…

      A könnyeket nem gondolkodás szüli, amennyiben a puszta ráció, vagy piaci alapú adok-kapok uralná ezt az agyi területet, nem lennék ennyire kiszolgáltatott helyzetben…

      Sajnos a dolog korántsem olyan egyszerű, mint a filmeken, és a híres színészeket sem a hajviseletük miatt kedveli az ellenkező nem.
      Ráadásul a krízis gyökerét nem a NŐK jelentik, a többesszámukkal ugyanis szinte soha nem volt gondom…
      Az én nyomoromat jelenleg egy hosszú idő alatt felépített/kialakult emocionális struktúra összeomlása okozza. Egy hasonló volumenű konstrukció létrehozása pedig, pont a lassan formálódó természete okán messze túlmutatna, a legszebb férfikornak becézett időintervallumon, még abban a kivételes esetben is, ha valami csoda folytán minden szükséges komponens rendelkezésemre állna és mondjuk már holnap hozzá tudnék kezdeni…
      Mindenesetre köszönöm az õszinte anyai szetetetből táplálkozó, bíztató szavakat, a szándék mindenképpen jól esik.

    • kocosfoka szerint:

      Sírdogál ő is, de az senkitse érdekel, mert nem kürtöli szét…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: