touch-detach

Az az izoláció, amit a hajón lakás biztosít számomra és normális esetben szükségem is van rá a moderált mizantrópiám okán, most leginkább börtönrácsként nehezedik az agyamra. A tágabban értelmezett külvilágról pedig, a csak hébehóba, de inkább úgysem működő netkapcsolat próbál lefeszíteni.

Tulajdonképpen egy mesterséges lakatlan szigeten élek, egy furcsa buborékban, mint egy virág, ott a B 612 jelűn, a búra alatt.
Csak itt több a veszélyes majomkenyér és kevesebb a gondviselés.

Ha végiggondolom, az elmúlt hét és fél hónapban nem volt fizikai kontaktusom másik emberi lényekkel, ami még leírva is elég ijesztőnek hangzik, hát még megélve.
(Talán nem is csoda, hogy az agyam ilyen randán ledobta az ékszíjat.)
Érintkezés alatt, most egyáltalán nem a szexualitásra gondolok, bár annak az ilyen mérvű elhanyagolása is káros az egészségre, de nem létfontosságú. Úgyértem emberek egész életeket képesek leélni nélküle. (Nem irigylem őket…)
Az érintés viszont nagyon elemi szükséglet, hozzánk tartozik, nem csak a homo sapienshez, az élőlényekhez úgy általában, az állatok is csinálják, a növények is, sőt még a kibaszott kövek is egymáson hevernek…
Az érintés, legyen az szinte bármilyen nemű, nem nélkülözhető hosszabb távon, mert hiánya megmérgezi az elmét, eltávolít a valóságtól, elsorvasztja az idegrendszert, mint ahogy a barlangok mélyén élő lények megvakulnak a fény hiányában vagy elveszítik pigmentjeiket az örök sötétségben.
(Sokan szerintem, a gondoskodás igénye mellett, pont azért tartanak háziállatokat, hogy magányukban ne maradjanak híján az érintés csodájának…
Múltkor egy cica velem akart jönni, beugrott az úszóponton végére kikötött dingibe és alig akart kiszálni onnan. Állítólag az állatok valahogy megérzik ha trében vagy…
Kapott egy kiadós simogatást aztán magára hagytam, jobb neki a kikötő potyahalai között, akármilyen bátor is volt ott vízközelben, az állatok, főleg a természetüktől fogva víziszonyos lények nem hajóra valók, és én sem akarom pótmegoldásokkal megnyugtatni, és kiegészítő problémák beiktatásával meglepni magamat…)
Persze, egyáltalán nem mindegy, ki van az érintés másik oldalán, ami nekem hiányzik azt nem is tudná bárki biztosítani. Kétségeim vannak afelől, hogy részem lesz e még egyáltalán ilyesmiben…
Egy kézfogás vagy egy baráti ölelés is oldhatja a feszültséget, de sajnos nem említhető egy lapon, a hosszú idő alatt kibontakozott intimitás legszerényebb formáival sem. Az egymással/egymás mellett élő lények, idővel úgy finomhangolódnak a másik fél létezésére, hogy szinte a telepátiát súroló metakommunikáció alakul ki köztük.
Az ember bárki köré fonhatja a végtagjait, de mégis máshogy karol át, aki fontos, még ha csak megszokásból teszi is, megnyugszik benned a félelem.
Ha a bőréhez nyomhatod az arcod, vagy csak úgy, érezheted a jelenlétét milliméterekről, hogy épp csak súrolja a testedet a közelség, mint gyengéd kis elektromos mezők interferenciája …

Nem igazán lehet ezt a fajta köteléket, szavakkal illusztrálni. Beszélni úgyis felesleges róla, hisz ezt a meleg biztonságot, ha valaki egyszer megtapasztalta, úgyis érti miről szól a dolog, és tudható, hogy nehéz lesz belőle kigyomlálni az utána érezett vágyat…

Egy üres vitrin vagyok valami elfeledett múzeumi raktár mélyén
csak por meg légyszar…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: