Lazy lungs

Jól televan az öböl, egy csomó új hajó érkezett.
Akik pár napnál tovább maradnak, azokkal általában le szoktam parolázni.
Jó dolog a jószomszédság, sok érdekes sztorit tud ezeken a látogatásokon begyűjteni az ember.
Az átlag vitorlások, akik elérnek a kanári szigetekig, jobbára ötvenes, de minimum negyven plusszos tagok, és zömében férfiak. (Állandóan kimegy a fejemből, hogy mostmár én is negyven plusszos vagyok basszameg…)
Az új jövevények között azonban egy csomó fiatal van, többségük 25-32. évükben járó párok. Jó látni, hogy sokan választják ezt az életet és sikerül nekik, amibe nekünk sajnos beletört a bicskánk vagy mittudoménmink.
(Ilyenkor az öröm mellett, persze kurva irigy is vagyok, ami ugyan nem szép dolog, de nem tudok túl sokat tenni ellene. A helyzet tálcán kínálja a szituációk összevetését, és ilyenkor persze megint rámborulnak az elmúlt évek emlékmonolitjai. A múltban tornyosuló színes szépségek pedig ahelyett, hogy derűvel töltenének el, inkább csak sötét árnyékukat vetik a jelenben lévő hiányukra…)
Mivel igyekszem sokakkal megismerkedni, a hajósok között hamar híre ment, hogy a kis katamaránon tanyázó figura, egy amolyan vizipunk-csodapunk, aki képes olyan felszín alatti dolgok elintézésére, amire egyesek még jóval fiatalabb koruk ellenére sem annyira alkalmasak.
Ennek köszönhetően, mooringokat rendezgetek, kötelekkel, láncokkal babrálok és egyéb vízalatti szívességeket teszek a környékbeli vitorlázóknak.
Ez itt az öbölben nem is jelentett eddig gondot, de a mai vizimeló során, a hullámtörő túlsó oldalán található tekintélyesebb mélységek rádöbbentettek, hogy valószínűleg túl sokat dohányoztam az elmúlt hónapok alatt és itt a “lábvízben” való gyakorolgatás hamis képet rajzol a jelenlegi tüdőkapacitásomról.
A dán párocska egy éjszakai pecázás alkalmával elvesztette a horgonyát és ennek a felkutatása és visszaszerzése volt a feladat. Szerencsére a látótávolság különösen jó volt és mivel a gondos skandinávok szép fehérre festették a vasmacskát, így a chartplotter rögzítette koordináták alapján nagyjából behatárolható területen, viszonylag könnyen rábukkantam. A kristálytiszta víz azonban jól megtréfált, mert a szinte karnyújtásnyi távolságban lévőnek látszó acéldarab, alig leküzdhető mélységben akadt be a kövek alá. Az első pár magabiztos alábukás után realizáltam, hogy ép ideje lesz visszavenni, mind az arcom szélességéből, mind az elpöfékelt staubok számából.
Szégyenszemre vissza kellett térjek Albatrosra, az ólomövemért, hogy egy kis plusz súly hozzáadásával kompenzáljam a shortym neoprénjébe szorult levegő felhajtóerejét, és kicsit megtámogassam a merülés sebességét. Ha már itt voltam felcsatoltam a kompjúteremet is, mert kiváncsi voltam, a csalóka látvány mennyire verte át az agyamat és a felszíntől számítva pontosan mekkora távolságra is fekszik az a cucc az aljzaton.
A nehezékekkel felvértezve már könnyebb volt elérni a feneket, ami a kompi tanúsága szerint 23.4 méteren húzódott, azonban a nehéz delta derekasan beékelte magát a sziklahasadékba és csak a hatodik próbálkozásra sikerült végül kimozdítanom.
A víz most csak 18 C°- fokos, de ha hét emelet mélységben kell huszonöt kilós acélbaszokat feszegetni, akkor a hűvös ellenére is szépen kimelegszik az ember.
A sikeren felbuzdulva elhatároztam, hogy visszatérek a helyszínre a szigonyommal felvértezve és meghívom azt a méretes Mero-t (Epinephelus marginatus) vacsorára, akivel odalent találkoztam. Sajnos a nagy elánnal kezdett ragadozás nem járt sikerrel, mert a kiszemelt áldozat megneszelhette a szándékomat és időben elkotródott a búvóhelyéről, a környéken pedig csak olyan kicsi makrélák maradtak, amikkel szemben a fegyveremből kilőhető szigony átmérője, ágyúval történő verébvadászatnak hatott volna.
Öröm az ürömben, hogy a hajsza során találtam mégegy, valószínűsíthetően halászok által elvesztett, kicsi horgonyt.
Jó lesz a gyűjteményembe, ilyenem még úgy sincs.
(A kialakítása elég szokatlan, effélével még nem találkoztam, de nem tűnik sufnituningnak, szóval valami furcsa hibrid lehet. A kapái V nyilazásúak mint a POOL-nak vagy az FOB-nek, de nincs keresztrúdja és a koronája meg van súlyozva, mint az AC-14 típusú nehézhorgonyoknak. Mindegy is, hogy hívják, homokon biztosan jól fog tartani…)
A halvacsorát meg majd bepótolom a fizetségemből…

Címke , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: