Robot

Gyermekkoromban baromira oda voltam a nagy munkagépekért. Traktorok, földgyaluk, gigászi daruk, hegymarcangoló exkavátorok, az emberi találékonyság és a nehézipar nászából születő sárga dízelgólemek, az eszközök, amik sikerrel köszörülik ki testünk evolúciós satnyaságának csorbáit. (Rajongásom viszonylag tartósnak bizonyult és ez az indusztriál vonal valamelyest végigkísérte az eddigi életemet és talán kicsit bele is ette magát abba a sajátos esztétikába, ami az alkotásaimról is visszaköszön néha.)
A masinák titáni ereje a mai napig lenyűgöz, azonban a hidraulikus, csupaacélban folytatódó végtagok poszthumán romantikája viszonylag hamar elenyészik a hétköznapok darálójában, legalábbis ezt tapasztaltam, amikor targoncákkal, meg markolókkal kellett dolgozzak.
Most ráadásul csak sameszként téblábolok ilyen berendezések körül, (Mindig van hova visszafejlődni.)
Kölyökként bizonyára a fél karomat odaadtam volna azért, ha egy ilyen monstrum kanalából kihajolva apríthatom a pálmaleveleket, vagy a forró olaj nyomásának nyomán, a tonnáknak fittyet hányó munkahengerek által, levegőben lógatott hajóskonténerek tetején feszíthetek, de most leginkább csak azt kérdezem magamtól, hogy tulajdonképpen, mi a fészkes fenét is keresek én itt?
Persze pénzt, de ez sajnos nem a megfelelő válasz, vagy legalábbis nem erre a kérdésre

Címke , , ,

One thought on “Robot

  1. Mária Szonda szerint:

    Fantasztikus gépek és még segítenek is…még nagyobbnak látszol!

    TÚLOLDAL ezt írta (időpont: 2020. jan. 21., Ke 18:44):

    > nemkomplett posted: ” Gyermekkoromban baromira oda voltam a nagy > munkagépekért. Traktorok, földgyaluk, gigászi daruk, hegymarcangoló > exkavátorok, az emberi találékonyság és a nehézipar nászából születő sárga > dízelgólemek, az eszközök, amik sikerrel köszörülik ki testünk evolú” >

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: