Páratlan

Az Albatros alját még nyomokban borító antifouling festék is teljesen elvesztette már a tengeri flóra és fauna ellen eredményesnek mondható hatóanyagait, így szegény leginkább egy vitális “korallzátonyra” emlékeztet alulnézetből.
Érdekes lenne megszámolni hány faj telepedett meg a hajófenéken. Még így is, hogy nem vagyok tengerbiológus, – hogy a jobbára megkülönböztethetetlen jószágok hadát külön-külön is azonosítsam – több százra teszem a komplett kis ökoszisztéma összetevőit. Az egyedszámuk pedig akár több tízezresre saccolható. Vagyis egy egész takaros kis állat és növénykert büszke tulajdonosának mondhatom magam. A büszkeség részén ugyan tompít kicsit, hogy bármennyire is kedvelem a tengeri élővilágot, azért jobb szeretném, ha nem a bárka alján tenyésznének. Elég nagy ez az Atlanti óceán ahhoz, hogy más helyeken élvezhessem a társaságukat.
A szivacsok, kagylók, kacslábú rákok és egyéb tengeri ízeltlábúak, különféle algák, és vizinövények vastag rétege, még egyes halak választott élőhelyéül is szolgál.
Majd egy hónapja, minden egyes nap láttam egy apró, Kyphosus sectatrix párost, ahogy a vízbe merülő hajótestek lengedező algaszakállai közt keresnek menedéket. Bájos kis formációban nyomták a szinkronúszást, és minden jel arra mutatott, hogy beköltöztek a vitorlásom alá.
Ez önmagában még nem lenne olyan érdekes, hiszen sok rezidens példányt ismerek a környéken, annak ellenére, hogy a halak egyedi személyiségjegyeit nem túl egyszerű memorizálni. A kishalak, illetve a kishal, akkor hívta fel magára igazán a figyelmet, amikor három napja, magányosan úszkálva pillantottam meg, és viselkedése leginkább, egy a hatalmas hipermarket polcsorai közt gyermekét vesztett anyára emlékeztetett.
Ide-oda úszott, gyors, hektikus mozdulatai teljesen eltértek a megszokottól, sebes irányváltásokkal, különböző mélységekben pásztázta a környezetét, szemmel láthatóan a társa után kutatva. Még ha a jelenlegi emocionális állapotom azonnal tükörképére is lelt az egyedül maradt halacska neurotikus cikázásában, távol áll tőlem, hogy egyéb élőlények magatartási formáit antropomorf érzések belevetítésével próbáljam értelmezni, a tapasztalat mégis arra ösztönzött, hogy utánanézzek a dolognak.
A monogám életmódot folytató élőlények leghíresebb képviselői emlősök, és meglepő módon madarak, de a stratégia nem példa nélkül való a tengeri élőlények között sem.
Több halfajt is találtam, amely az első párzási időszak után, lecövekel választott társánál, és a másik fél eltűnése/halála esetén sem keres új párt magának.
A monogámia, mint olyan, számos vonatkozásban előnyhöz juttathatja a párost, azonban az utóbbi magatartás egészen furcsa szokás, hiszen komoly kerékkötője az evolucionáris sikerességnek, így viszonylag kevés racionális érvvel magyarázható, amire eddig még a tudákosok sem találtak romantikus felhangok nélküli megfejtést.
Nem tudhatjuk persze, hogy az idegrendszerük felbontása miféle bonyolultságot enged a társas érintkezés terén, de én azért elég érzékeny módon vagyok bekábelezve ahhoz, hogy az efféle kis tragédiák is megindítsanak és szánalmat érezzek a szerencsétlen kis pikkelyes kolléga elkeseredett vergődése láttán. Azóta is itt van és sajnos továbbra is verdesve rója a meddő háromszögalakzatokat, mintha áramot vezettek volna bele. Remélem mielőbb felfalja valami, mert egyszerűen rossz nézni amit csinál.

Címke , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: