Uncategorized kategória bejegyzései

CN, avagy dolgok amik nem változnak…

Azt hiszem, a sütőnknek még hosszú-hosszú hónapokig fogok örülni, vagyis minden egyes alkalommal, mikor valami szuper finom tápanyag készül benne.
Márpedig igen sűrűn gyújtjuk be a kiváló készséget, és sorban termeljük a csodás ilyen-olyan rakott, ropogós sajtpáncél alatt bugyborékoló, vagy pirosra sült ételkölteményeket vagy mennyei sütiket.
A sűrűbb és intenzívebb igénybevétel, megkövetelt egy nagyobb méretű tepsit, mint amekkorával rendelkeztünk, így hát elindultam a nagy tepsikereső körtúrára.
A végigkutatott számos háztartási boltban, kizárólag olyan cuccokat lehetett kapni, amit valami ipari kemence paramétereihez igazítottak vagy abban az árfekvésben játszanak, amit mondjuk csak többszörös Bocuse d’Or nyertes séfbajnokok engedhetnek meg maguknak. Így végül kénytelen kelletlen, útba ejtettem a két hatalmas kínai üzlet egyikét, ahol köztudottan mindenféle igény kielégítésére kínálnak gyorsan múló megoldásokat.
Hiába közelítek a negyvenhez, hiába volt számos lesújtó tapasztalatom a távol-keleti megabirodalom dicstelen produktumaival, és úgy néz ki hiába fogadtam meg számtalanszor, hogy ebbe a csőbe többször nem fognak behúzni, a szükség nagy úr és sehol máshol nem leltem, a kívánalmaimnak legalább, a legkritikusabb (férjen be a sütőbe, ne kerüljön egy közepes malibui családiház árának megfelelő euromenyiségbe, ne legyen üvegből, mert az csak mérsékelten kompatibilis a hajósélettel, ne legyen tortaforma vagy valami speciális edény stb.) ponton megfelelő terméket.
A világító zenélő hasznavehetetlenségekkel megrakott plasztikszagú polcok útvesztőjében egyszer csak szembejött a konyharészleg tepsikánaánja, kedvemre válogathattam a különböző falvastagságú, szélességű, mélységű, magasságú, színű, teflonos, inox, öntöttvas, kerámiabevonatos, szilikon, anyámkínja sütőalkalmatosságok között.
A lehetőségek tárháza szinte korlátlannak bizonyult, de hosszas kimerítő böngészés után megleltem az ideális alapterületű, oldalmagasságú, tapadásmentes bevonatú álomtepsit, viszonylag hozzáférhető darabáron. Sokáig próbáltam küzdeni a kudarcokkal teli emlékekkel, egyszerű dolog ez mondogattam magamban, hiszen ez csak egy nagyra nőtt fémtálca, mit lehetne ezen elrontani…
A hastájékról rianásszerűen felcsapó korgás meggyőzött arról, hogy vedd, vagy ne vedd de ne szarakodj itt a kacatosban tovább.
Az éhség kihozta belőlem a pozitív, a bizalmat újra és újra megelőlegező tepsivásárlót, győzött a bordó külsejű 39,7 X 35 cm-es vasdarab.
A sikeres tranzakciót követően boldogan lépdeltem ki a boltból, bár a kínai ipar termékeivel átélt kellemetlen tapasztalatok okán bujkált bennem némi sanda félsz az öröm mellett, hogy ez a szar esetleg már takaréklángon el fog olvadni, esetleg a gagyiteflon bugyborékolva habzik majd le róla, a hőmérséklet változástól színes, toxikus vegyi anyagokkal teli füstfelhőket eregetve felrobban, vagy csak egyszerűen, súlyosan mérgező az egész úgy ahogy van…
A táskámban lapuló összetevők azonban, amiket már jó előre bevásároltam egy emberes adag rakott zöldbabhoz, némiképp feledtetni tudták a baljós gondolataimat.
A hajóra visszatérve az első dolgom az volt, hogy belepróbáljam a sütőbe, hátha az információs felületen feltüntetett paraméterek, esetleg nem az európai ember számára megszokott, hagyományos SI mértékegységekben vannak megadva, hanem integetőmacskakönyökátlóban, vagy szerencsesütijövendölésvalószínűség per rizsfényességben.
Szerencsére evvel nem volt gond, pont beleillett a helyére.
Az öröm azonban nem tartott sokáig, ugyanis a termék bebizonyította, hogy az eddigi tapasztalatokkal ellentétben, nem csupán az első használat ideje alatt, hanem ezt megelőzően is képes tönkremenni, illetve úgy kijönni a gyárból, hogy alapvetően használhatatlan legyen.
Ugyanis nem elégedtek meg avval, hogy az öblös fémedény belsejébe, a zsugorfólia alá becsempésznek egy diszkrét A3-as méretű termékismertetőt, hanem azt, a biztonság kedvéért gondosan bele is ragasztották. Mégpedig a takarékossággal jottányit sem törődve, szépen bekenték a teljes felületet.
A problémát tetézendő, véletlenül sem csirizzel, esetleg enyv alapú vagy ehhez hasonló vízoldékony matériával dolgoztak, hanem valami elpusztíthatatlan szintetikus mázgával, amit a különleges vegyszerengedéllyel nem rendelkező, vagy a tömegpusztító fegyverekre vonatkozó nemzetközi egyezmények hatálya alá tartozó anyagokkal csak mérsékelten felszerelt háztartásokban, szinte a lehetetlennel határos eltávolítani. Az első nekifutást, vagyis egy másfél órás melegvizes áztatást követően kiderült, hogy az egyszerű dihidrogénoxid nem igazán ellenfele a ragacsnak. Ez után következett a 96%-os etanol, dörzsiszivacs kombó, ami ugyancsak nem nagyon vitte előre a projectet, ha csak azt nem nevezhetjük előrelépésnek, hogy a makacsul helytálló ragasztófoltok körül, a szivacsos súrolás következtében fellépő abrazív hatás, erősen meggyengítette a tapadásmentes szürke bevonat és a fémedény közti kohéziót.
Mikor a sorban a következő oldószer a petroléter is kudarcot vallott, és a rozsdamaró sem járt eredménnyel, gondoltam bevetem ellene a nehéztüzérséget a ketonok legkisebb szénatomszámú képviselőjét a tömény acetont, (ami akár az egész hajómat is képes lenne maszattá marni) de az is csak a felületen gyorsan dolgozó szivacsot olvasztotta el eredményesen.
Az utolsó adu a kezemben a motorokba égett ipari olajszennyeződések lepucolására rendszeresített bonyolult vegyület volt, amit még a hajón előfordulható legmakacsabb szennyeződések ellen is csak ritkán, és akkor is csak néha szükséges használni.
Ez utóbbi, az intenzív kaparással együtt végül elkezdte meghozni a kívánt hatást, gondolom mondani sem kell, hogy szinte maradéktalanul távolította el a ragasztó mellett az edényre felvitt teflonréteget is.
Drága kínai barátaim!
És ha épp nincsen nálam ilyen mindentmegbaszó vegyszer, akkor tőletek aztán ehetem a ragasztóssütit, vagy miafasz?
Szóval ez a cucc még a dicsőséges kínai ipart képviselő, silány minőségű, csak tessék-lássék és úgy sem túl sokáig használható termékek közt is hitványsági rekordot döntött, vagyis már az első valódi igénybevételt megelőzően a csomagolás eltávolítása során alkalmatlanná vált a rendeltetésszerű használatra.
Az ilyesmivel olyan mértékben tudják felkúrni az agyamat, hiszen alapvetően a tepsivel talán nem is lett volna gond, de viszonylag egyszerűen sikerült megoldaniuk, hogy mégis legyen…
Vegyetek ti is jó sok kínai dolgot, ha esetleg bosszankodni támad kedvetek.
Aztán meg egyetek rakott zöldbabot jó sok hússal az ugyanis hatékony stresszoldó.
A tepsi első próbaeledele legalább nagyon finom lett, még ha az alja oda is kozmált az egykori teflon helyére,amit a ragasztó magával ragadott.

Reklámok
Címke , , ,

Delfin team

Már javában besötétedett, amikor láttam a salvamento hajót befutni a nyílt vízről, egy kis vitorlás volt az oldalára kötve.
A mólóhoz parkolás után megmutatták a megmentett túlsúlyos emberkét az időközben a helyszínre érkezett rohamkocsi dolgozóinak, de azok semmi rendelleneset nem találtak nála, úgyhogy a lábán távozhatott.
Legnagyobb meglepetésemre a kishajó másnap sértetlenül, működő motorral pöfögött be az öbölbe és elkezdett lehorgonyozni.
Eddig nem is lett volna semmi furcsa a sztoriban, láttam már ilyet elégszer, (Bár a “Delfin team” elnevezés valahogyan aggályokat ébresztett bennem. Van ilyen, allergiás vagyok a delfin elnevezésű dolgokra. Ez egyáltalán nem a valódi vízi emlősökkel van kapcsolatban, hanem  régi, gyermekkori traumára vezethető vissza, az apám ugyanis megszállottan rajongott minden delfinekkel összefüggésbe hozható giccsért és nem restellte telerakni ezekkel a kis borzalmakkal a lakás minden lehetséges pontját. Mint később kiderült a félelmem nem volt alaptalan.)
Az érdekesség része ott kezdődött, amikor a process még másfél óra elteltével is pontosan ugyanott tartott, ahol elkezdődött, hozzáteszem nyugodt szélmentes körülmények között.
A körbe körbe motorozgatás és a sehogyansem sikerülő vasmacskavetés időtartama  végül meghaladta a három órát, ekkor a kapitány belátta, hogy képtelen megbirkózni evvel az embert próbáló kihívással és feltelefonált valami tio-t a kikötőből, hogy segítsenek neki megoldani a helyzetet.  (A regisztrációs számából ítélve tenerifei, de ha a közeli szigetről idejutást is csak a mentőhajóval együtt sikerült valahogy abszolválni akkor itt más gondok is lesznek.)
Uncsitesó jött is, maszkkal, lemerült, odakötözte őket valami vízalatti betonkolonchoz, de úgy, hogy Albatrostól kb. hat méterre legyenek.
Ettől nem igazán lettem feltétlenül nyugodt.
Az eddigiek sem töltöttek el túl mély bizalommal, a következő mozzanat azonban meggyőzött arról, hogy a csávókám nem csak tök krumpli a hajózáshoz, de úgy általában nem az eszéért fogják elrabolni.
Beleült a dingijébe, egyenesen az orrára, a súlyos test szinte a vízfelszínig préselte a kiegyensúlyozatlan gumicsónak elejét, kishíján felborult az ügyetlen csetlés botlás közepette.
– Hú-ha ez aztán a furcsa megoldás – biztos nem fér el az evező a hasától, ha a padra ül, – gondoltam magamban – de legalább szabályosan a hátát mutatta a menetiránynak, ahogyan az evezős készségekben szokás, és ez felcsillantott némi reményt arra vonatkozólag, hogy egyszer valamilyen módon csak ki fog jutni a partra. Amikor azonban húzás helyett, elkezdte tolni a lapátokat és a dingi kevésbé áramvonalas farával, bénán, tolatva evickélni a kikötő irányába, akkor már egészen biztos volt, hogy ennek egy gumikacsát sem szabadna a kezébe adni, nem, hogy vitorláshajót.
Másnap a rendes reggeli úszásom alkalmával kiderült, hogy a kapitányúr segítője sem volt a legélesebb kés a fiókban, ugyanis a “delfincsapatot” irányba tartó kötelet sikeresen ráseklizte az én hátsó horgonyom láncának a közepére.
Mikor jeleztük neki, hogy – hahó hombre, azért ez így nemigazánleszjó – akkor még neki állt feljebb, hogy az lehetetlen a tio tegnap jól megcsinálta, meg hogy ért hozzá…
Mire mondtam, hogy én meg épp az imént néztem meg, és bizony van némi rutinom a saját horgonyom felismerésében, úgyhogy jó volna mielőbb lekötni róla a hajódat.
Erre persze megint hívta a csodagyereket, aki végül kicsit hátrébb csomózta a kötelét valami másik vízalatti nehezékhez. (Amely mooringot egy, az ünnepnapokon az öbölbe horgonyzó ismerősnek segítettem megcsinálni a múltkor, Sebaj az ügyben majd veszekedjen inkább a hétvégi szomszéddal.) A hajó még így is aggasztóan közel van a miénkhez, de nem akarok ezekkel a szerencsétlenekkel bajlódni, hiszen úgysem tudnák önállóan arrébb parkolni a bárkájukat és a tapasztalat azt mutatja, hogy a kis “sidekick” segítségében sincs túl sok köszönet, szóval inkább majd én viszem arrébb Albatrost.
Valami azt súgja, hogy ezekkel a tagokkal lesz még gond elég. Az ilyesmi megjósolásához meglehetősen jó érzékem van, bár az előzményeket látva ehhez nem szükségeltetik Sherlock Holmest megszégyenítő éleslátás…

Címke , , , ,

39.

Az egyszeri és megismételhetetlen, csodálatos életemben való lassú előrehaladást jelző évfordulók alkalmával rendszeressé vált, “szülinapiönarcképrajzolás” hagyományainak hódolva, idén is megpróbáltam az elmúlt esztendő tapasztalatát és a jelenlegi pillanat hangulatát egyre vénülő fizimiskámra dermeszteni. Mivel ez az utolsó ilyen alakalom, amikor még hivatalosan is középkorúnak nevezhetem magam, ezért rögtön három firkán örökítem meg öregedő ábrázatomat…
A témaválasztásban nagy szerepet játszott, egyrészt a hajótulajdonos kipi-kapitányság  tengerimajomság immáron három évessé válása, valamint a kajütablakon kora reggel betűző napfény, az idősödésemmel egyenesen arányosan késztet idő előtti ébredésre, így egyre sűrűbben kell bevetnem a “vakondjelmezt”…

trikalóz

Címke , , , , , , , , , ,

South life

Három napi békés lötybölődés Pasito Blancon visszahozta a horgonyon levés kellemes emlékeit azonban az utolsó éjszakák oldalhullámai miatt mégiscsak úgy gondoltam előnyösebb továbbhajózni a jól megszokott kis helyünkre Arguineguinbe, ahol a halászkikötőt óvó magas betonfal hullámárnyéka és a jól ismert öböl kedvező viszonyai talán kevésbé rázzák ki belőlünk a szart!
Csodás kis széllel indultunk ami a cementgyártól persze elfelejtett tovább fújdogálni de így is biztonságban megérkeztünk, horgonyt vetettünk, és itt már a dél délnyugat felőli aktív hullámvédelemre érdemes hátsó vasmacsek bevetésével kellemes pozíciót fogni…
Végre nem csak a vízen de nyugodtan is fogunk aludni!
És pompás kilátás nyílik a Tejde, csúcsos kis kamaszmellet formázó hatalmas vulkánkúpja mögé lebukó napkorong által mesebeli színösszeállításba öltözött Atlanti óceán nyugis felületére.

DSCN0845

Címke , , , ,

Cruise

A kéthetes pepecselést, karbantartástö, ezt-azt javítást követően, újra közel régi formájában Albatros,


DSCN0820és végre megindulhatunk a délvidéknek, ugyanis a főváros klímája nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Ez az elmúlt évek leghidegebb nyara Palmasban, meg hogy meghülyült az időjárás és efféle jellemzéseket hallani az összes helyben élőtől. A saját tapasztalat is nagyjából ezt igazolta, engem mondjuk a fél év konstans izzadás után annyira nem ver földhöz a hűvösebb kanári tavasz, de rendkívül rossz volt látni Hajnit két pulóverben dideregni…

Az előrejelzés kellemes hírekkel szolgált szélügyben és ezúttal nem is vertek át csúnyán, mint a legutolsó alkalommal, amikor csak a motorbőgést hallgathattam a vitorlák élén fütyülő szél helyett.
Bea és Benji is velünk tartottak a kirándulásra, ezért az összes, az útra “felhalmozott” élelemet gyermekkompatibilissé kellett tenni, vagyis a könnyen elkészíthető, és tutira Benjikonform lédigpizzára és hirtelenhotdogra esett a választás.
A Pieterrel való éjszakai sörözvebeszélgetés és a koránkelés után, a reggeliszöszmötölést követően “frissenfitten” kanyarodtunk ki a kikötőből és a remekül beállított alapjáratú motor duruzsolását sem kellett sokáig hallgatni, mivel a vitorlák kellemesen haraptak az egyre erősödő szélbe. Ilyen, és ehhez hasonló, borzasztó acélmonstrumok mellett hasítottunk el.

DSCN0823
Szegény Benji, mint az várható volt, rögtön az elején pityergős tengeribetegséget kapott de idővel mégiscsak túl lett rajta valahogy és az út további részében nem nyavalygott többet.
Telde magasságában a baljós szürke fellegek is felszakadoztak és napfénytől szikrázó mesekék domborulatokon hasítottunk.

A határozott hát, majd később háromnegyedszélben csak a génuát használva is bőven az átlagsebesség fölött siklottunk, majd később a sziget “acceleration” zónájába érve csúcsrajáratott szélben az eddigi sebességrekordunkat is sikerült túlszárnyalni 8.9 mérfölddel.
A közel kétméteresre púposodó hullámok a hátunk felől érkező széllel együtt toltak minket az ismerős déli vizekre, azonban a faró környékén az északkeleti fuvallat ellaposodott, majd teljesen megszűnt.

DSCN0827Olyannyira mozdulatlan volt a levegő egy ideig, hogy a nagy nehezen előkotort és kisebb viszontagságok árán felajzott bőszeles vitorlával sem csinált semmitse.
Rükvercbe kellett kapcsolni a meghajtást, hogy legalább egy fotó erejéig felröppenthessük a szép hasas spinakkert, ha már ennyit kínlódtunk vele, de sajnos ezzel a módszerrel is, csak amolyan petyhüdt kéthéttelabuliutánnézkiígyaszülinapilufi jellegű hatást sikerült elérni…

34962521_10156839790827871_3871930918767689728_n
Kis motorozást követően azonban, a délnyugati kváziszembeszéllé transzformálódott légmozgást élesen kihasználva besiklottunk Pasito Blanco sekély öblébe, ahol legalább két napot töltünk, ugyanis Hajni épp itt kapott munkát erre az időre.
Szuper volt hosszú kihagyás után újra vitorlázni és most egy kicsit, nem a víz alatt, hanem a felszínen küzdeni az elemekkel.
Ma már végre megint horgonyon himbálózunk, és a móló csikorgása helyett ,a hullámok simogatása és az árbocban zörömbölő elektromos kábelek zaja ringat álomba bennünket.

Címke , , , ,

Mostohatestvérhajó

Jó régről, és többször, több embertől, hallottam már, hogy valaki látott egy Catalac-ot Las Palmasban.
Sokat keresgéltem, amikor erre evett a fene, de a legtöbb pontonon, amire sikerült bejutnom, híre hamva sem volt ilyesminek, hiába kérdezősködtem. Az egész sztori hoaxnak tűnt egész a mai napig.
Aztán most, épp mikor elhagyni készülünk a főváros kikötőjét és átdingizünk a benzinkútra egy kis tartalék naftáért, megpillantottam az egyik külső mólón egy Catalac 8M-et. Ez ugyan nem azonos modell a mi hajónkkal, annak csupán a kistestvére.
Egy teljes méterrel rövidebb konstrukció és a belső felépítése is eltérő kialakítású. Mindenesetre még így is nagy szerencse belefutni a katamaránok egyik úttörőjébe, itt észak Afrikában, ami ráadásul ugyanattól a cégtől és hajóépítőtől származik, mint a mi úszó otthonunk.
Titkon mindig számítottam rá, hogy egyszer találkozom Albatrossnak egy igazi ikertestvérével, ami ráadásul módosítatlan gyári kivitel, hogy összehasonlíthassam a miénkkel, amin bizony sok változtatást eszközöltek az előző tulajdonosok. Tudom, hogy nem csak a Kanári szigeteken, de úgy általában a világ összes kikötőjében, viszonylag kicsi esély kínálkozik erre, hiszen Tom Lack hajóépítő vállalkozásának húsz éve alatt mindössze 255 darabot gyártottak ebből a szériából és ugye azt is a hetvenes-nyolcvanas évek Britanniájában. A hajótestek fejlődése az új technológiák térnyerése, és az építés óta eltelt, relative hosszú idő okán gondolom kevesen hajózhatnak már ezekkel az ipari műemlékekkel, és az internet tanúsága szerint azok is az angol szigetek vagy az egyesült államok partjai mentén találhatóak valahol.
Tehát még ezt a találkozást is a “sors” kegyének kell érezzem, hiszen ez a cucc mégsem egy Lagoon, amiből minden kikötőben látni vagy húszat.

Címke , ,

Egészestés bum

A nagy kikötők mindig tartogatnak érdekes meglepetéseket, lenyűgöző hajókat, ritka furcsaságokat, amik mindig olajat öntenek a kölyökkorom óta lángoló hajóbuziságomra.
Már vagy egy hete itt bütykörészek Albatroson, de a sok hajó között, eddig valahogy elkerülte a figyelmemet egy technológiai unicum.
Pont a velünk szemben lévő pontonon parkol, egy Aerorig-gel felszerelt cruiser.
Sokszor hallottam már erről az érdekes megoldásról, képeken láttam már többször, de eddig élőben még nem találkoztam vele.

DSCN0816_LI
Itt van kicsit közelebbről…

DSCN0817
Érdekessége a szabadon álló árbocon körbeforduló bum, hajóorr irányába történő meghosszabbítása, aminek elülső végén kap helyet az orrvitorla rollere. Evvel a trükkel együtt kezelhető mind az orr, mind a fővitorla és a szélkihasználás hatásfoka minden esetben automatikusan 95% feletti lesz, valamint kiváltja a könnyűszeles hátszélvitorlák használatát, ugyanis az egész szerkezet hajótestre merőleges állása hatalmas felületet ad az ellenállással vitorlázáshoz. Számos előnye ellenére mégsem lett széles körben népszerű, ugyanis mivel nem létezik ingyenebéd, erényeit jópár hátrányos tulajdonság ellenpontozza. az Egész hóbelevanc a hagyományos rigghez képest még abban az esetben is jelentős tömeget képvisel, hogyha könnyűszerkezetes, full karbon űrtechnológiát használnak a készítéséhez, és mivel azt használtak, ezért az ára is csillagászati léptékekbe szökött. Valamint az állókötélzet merevítését nélkülöző árbochoz nem hétköznapi hajótestre van szükség és az óriási terhelést viselő forgóalkatrészek karbantartása sem tartozik a legegyszerűbb dolgok közé. A nagyon meredek széllelszembeni vitorlázásnál csökken a hatásfok és viszonylag kicsi fock felület áll rendelkezésre.
Ha jól tudom fel is hagytak a gyártásával mikor a szabadalmat beadó Carbospars cég 1990-ben megszűnt. így még nagyobb szerencse, hogy sikerült egy ilyen ritkasággal összefutni.

Címke , ,

Meglepi

Végre, újra a saját kis hajókánkon ébredek!
Las palmas első nagy meglepetése, egy korántsem napsütéses, de mégis derűs reggelen, – miközben a kedves kis vízi teraszunkon szürcsölgetem, az agyam reggeli bebootolásához szükséges “régiúj” ízű kanári macikávét, – egy gyermekkori álmokból felbugyborékoló a  történelmi tényekkel összenőtt, amolyan hajós legenda megidéződése.
A kikötő éppen mellettünk lévő kapuján lassan beúszó facsoda, az újvilág felfedezését lehetővé tévő vezérhajó, korhű replikája.
A Santa Maria, a kölyökkoromban, hallott történetek alapján, a fejemben kialakult kalandfilmszerű víziók szerint, leginkább egy olyan dologra hasonlított, mint az ezerhétszázas évek derekán konstruált háromfedélzetes, kilencvenhat ágyús hatalmas sorhajók, mint mondjuk a HMS Victory, nyolcszáz főnél is nagyobb legénységgel, három délceg árboccal, húsznál is több dagadó vitorlával…
Ehhez képest persze a valóság sokkalta szerényebb és léptékében megmutatja, hogy a spanyol korona hozzájárulása a kétes kimenetelű expedícióhoz nem is volt olyan nagyon bőkezű, mint amenyi profitot végül generált az új kontinens szisztematikus kifosztása.
Hiába is tudtam felnőttfejjel, hogyan nézett ki ez a közepes karakk, természetesen a fiatalkori elképzelések sokkal erősebb képzetei villantak be az agyamba, így elsőre fel sem ismertem, csak gyanítottam, hogy valami híres vízi jármű másolata lehet, hiszen sokkalta valóságszerűbbnek nézett ki, mint a valódi funkció nélküli művitorlázattal felszerelt, amolyan “karibtengerkalózai” jellegű turistáknak épített díszlethajók.
Aztán persze beugrott a kép, ahogy a metszeteken látni, a két karavella a Pinta és a Niña kíséretében…

20180531_130650

starboard

20180531_130623

hajóorr

20180531_132524

Vicces kis makettnek tűnik a konténerhajókkal összevetve

Címke , ,

Újabb látogatás bürokráciában

Újabb ragyogó napot és a legutóbbi három túrámért kapott teljes fizetséget égettünk el, az arcpirítóan értelmetlen feleslegesség, vogonszarpecsétes áldozati oltárán.
Ezúttal a festői Mianmarba vezetett a nevetséges vízumügyéntézészeti kényszerkirándulás, ami szerencsére, csupán 10 röpke órácskát vett igénybe az életünkből, mivel Ranong csak három órányi autókázásra fekszik a tartózkodási helyünktől, és onnan már csak egy háromnegyed órácskás hajóút választ el a pompás Kawthoung- tól, ami viszont már a félsziget burmai oldalán terpeszkedő város. Így Thaiföldet elhagyva beléphettünk/hajókázhattunk egy másik országba, egy húsz perces felejthetetlen irodában ácsorgás erejéig, hogy aztán a Thai office-ba visszatérve úgy tekinthessenek ránk, mintha nem épp az imént léptünk volna ki onnan, hanem, messziről érkezett vándorok volnánk, akik bebocsájtásért kuncsorognak. A legmókásabb egyébként, hogy ennek a mélyabszurdba oltott silány komédiajellegét, a pengére vasalt uniformisuk alatt, magukat a társadalom rém hasznos tagjának gondoló csinovnyikok, látszólag egy pillanatra sem érzik át. Figyelmeztetnek, hogy a hülye cetlii belépőkártyámra gondosan írjam oda a hotel címét, ahol majd meg fogok szállni,  Az apám nevét, a foglalkozásomat, meg, hogy mennyi a jövedelmem, anélkül ugyanis nem érvényes, mintha ennek bármi jelentősége volna, vagy nem írhatnék oda hasraütésszerűen bármit, mindenesetre minden rubrikában nagy nyomtatott betűknek kell szerepelni akármilyen ostobaságot jelentsenek is a karakterek, egyik sor sem maradhat üresen. Gépiesen válogatnak a stemplik között, számozott indigós formanyomtatványokat tűznek egymáshoz, számítógépbe pötyögnek, szkennelnek, lefényképeznek, – mintha az elmúlt hat hónapban nem tették volna meg minden egyes áldott alkalommal, és az adatbázisukban már így is nagy menyiségben szereplő digitális arcképem és útlevél másolatom mellé, nem adtam volna be eddig legalább nyolc példányban, ugyanennek a fotónak a papírváltozatát, fénymásolt kópiákkal megtámogatva, különféle okmányok kíséretében – kiszámláznak, elveszik a pénzed, újabb fecniket töltetnek ki veled minderről, aztán belehajtogatnak valamit, a kis nemzeti ellenőrzőkönyvecskédbe, csattan a bélyegző, koppan a pecsét, ők fontosnak érzik  magukat, én meg egy elbaszott Monty python jelenetben.
A többi idő sorbanállással és papírtologatással, valamint, alkalmazkodva a helyi szokásokhoz, a lépten-nyomon felmerülő újabb költségek megfizetésével telt.
A hazaúton mondjuk volt egy pillanat, ami feltette a pontot a szuperszürreális időelbaszás “i” betűjére.
Éppen Ranong egyik félreeső, takaros parkja mellett, parkoltunk le, táplálkozási céllal, ahol egy szabadtéri melegvizes publik termálfürdő üzemelt.
(A lámpát tartó oroszlánlábú félelf és a liáncsoportoktól fojtogatott gyönyörű fáról készült fotó is innen származik.)  A vendéglátóipari egység bejáratánál közel életnagyságú (egyébként elég igényesen és ötletesen kivitelezett, autóalkatrészekből és egyéb ócskavasakból mesterien összerótt) transzformer figura feszített, egy vízfejű Tosakan démon és Pikatchu társaságában, ez már önmagában egy kicsit fura volt, a térségben általánosan jellemző puritán belsőépítészeti megoldásokkal és nodesign hozzáálással szemben. Gyanútlanul ültünk le a kései ebédhez, és javában falatoztunk már, amikor a háttérből felcsendült valami egészen bugyuta zenécske, amolyan ho-ho-ho-la-la-la kaliberű teletubi nóta, amire a dolgozók elősereglettek az étterem különböző zugaiból, és hirtelen tornasorba fejlődve, színes parókákkal a fejükön kezdtek bele, egy a zene minőségével ekvivalens színvonalú koreográfiába.
Az egész happening rettentő kínos volt, igazi iskolapéldája a személyzet indokolatlan megalázásának, olyasmi, amitől legszívesebben a szék alá bújnál, szégyenedben, mint vendég, hogy erre a nyilvánvaló ostobaságra a te állítólagos, – bár kéretlen – “szórakoztatásod” okán kényszerítik ezeket a szerencsétleneket.
Valahogy mégiscsak felbugyborékolt bennem az elfojtott röhögés – kishíján cigányútra terelve az éppen majszolt pirított rizs falatot  – amikor megláttam a wokkal és sütőlapáttal szomorú automataként, táncikálva hadonászó szakácsnő ábrázatát a göndör szivárványszín bohócfürtök alatt. Az unalom és a rezignált kiábrándultság összes árnyalata ott ült rajta leplezetlenül, a színes, vidámnak szánt maskarák és a mindent eláruló arckifejezés kontrasztja egészen pikáns tragikomédiába fordította a produkciót amin egyszerűen nem lehetett nem nevetni.  Őszintén szántam szegényeket ezért a előadásért, de aztán rájöttem ez az arc, az egész világunk tökéletes, mindent leíró szimbólumaként is funkcionálhatna, hiszen mikor kicsit kijjebb zoomol a kamera, láthatjuk, ahogyan mindahányan ott ropjuk, mellettük a sorban, sután kelletlenül sasszézgatunk rikító műhajakban, ki-ki a maga kis attribútumát lóbálva a kezeiben.
HO-HO-HO-LA-LA-LA!
Mi akkor épp vízumkérelem és útlevél lobogtatásával csatlakoztunk a “tánchoz”…

Sajnos az utat a tegnap esti mulatozás folyományaképpen, uszkve két óra alvás után és a koponyámban zörömbölő, gyötrő másnapossággal terhelten kellett végigcsinálni, Ami sajnos eredményesen tompította, a kiruccanás járulékos kellemetlenségei mellé néha-néha bepotyogó örömteli pillanatok élvezeti értékét is.
Én mondjuk még viszonylag jobban jártam, de Szegény Hajni, egy kéthetes nonstop ötven merüléses igen fárasztó túráról érkezett vissza tegnap, és az azt követő korhelykedés után kellett ezt a remek kirándulást a nyakába vennie, hogy aztán, amikor visszaérkezünk, menjen egyenesen a check in-re megint. Én csak holnap indulok, valószínűleg a szezon utolsó túrájára…
Aztán kitalálhatjuk, mit kezdjünk a kemény melóval kiharcolt újabb 30 napnyi Thaiföldön maradási lehetőségünkkel.DSCN9833DSCN9850DSCN9842DSCN9847DSCN9848DSCN9840DSCN9854DSCN9857DSCN9860

Címke , , , ,

Ekkorát nagyít a víz

_DSF4874

Viz alatt kicsit testesebbnek látszom

Címke , ,
Reklámok