Uncategorized kategória bejegyzései

szarügy

Az AIRBNB-s vendégfogadás sajnos nem minden esetben fenékig tejfel. Nagy általánosságban, azok, akik a kis hajómat választják szálláshelyül, kalandvágyóbb típusúak vagy legalábbis érdeklődnek a nem feltétlenül általános megoldások iránt, de ez sajnos nem árul el túl sok egyebet róluk. Az ember azt gondolná, hogy aki képes a cég példátlanul ostoba honlapját legalább a szállásfoglalás lebonyolításáig elvezérelni, annak az alapvető értelmi képességei valamennyivel meghaladják egy átlagosan porhanyós menyéttetem ez irányú mutatóit. Sajnos ismét csalatkoznom kellett.

Van pár dolog ami a hajókat megkülönbözteti az átlagos otthonoktól és most épp nem csupán arra gondolok, hogy ez előbbieknek nem kell földrengés ahhoz hogy mozgásba lendüljenek
Vannak ilyen-olyan szabályok, amiket érdemes betartani a saját testi épségünk megőrzése érdekében és vannak kiemelten fontosak, amelyek figyelmen kívül hagyása mind a hajó úszóképességét mind a rajta található berendezések működési feltételeit is drasztikusan képesek befolyásolni.
Ilyen például a yacht toilet helyes kezelése.
A szerkezet megfelelő üzemeltetése viszonylag egyszerű, kognitív és motorikus folyamatok végrehajtásából tevődik össze és az elmúlt évek tapasztalatai alapján senkitől nem követel rakétamérnököktől elvárható műszaki felkészültséget.
Csupán három egyszerű szabályt kell betartani:
1. Végezd a dolgod. (Idáig sikerülni szokott, rendszerint még a csészébe is beletalálnak.)
2. A kiválasztási és emésztési folyamataid melléktermékén kívül, SEMMIT, de tényleg SEMMIT NE dobj a fajanszba! Még vécépapírt se! Ott a szemetes használd azt.
3. Pumpáld le amit csináltál.

A hajóra érkezésük után, amikor szépen végigmutogatok mindent, elég határozottan szoktam felhívni a figyelmüket a fent vázolt kettes pontra, sőt a biztonság kedvéért még kicsit rájuk is szoktam ijeszteni egy két anekdotával, hogy végképp elvegyem a kedvüket a nem rendeltetésszerű használattól és eszükbe se jusson másként cselekedni. Ezenkívül több példányban elhelyezett, nagy piros felkiáltójellel ellátott, vörös keretben áthúzott vécébedolgokatdobókéz piktogrammal és többnyelvű magyarázattal ékes matricák próbálják emlékeztetni a nagyérdeműt a fontos szabályra.
Még a kuka fedelén is üvölt egy felirat, hogy bármi, amit még nem emésztettél meg és a vécébe szándékozol dobni azt inkább ide tedd!
(Mindez egyébiránt tényleg kurva fontos, ugyanis a szabály be nem tartásával remekül el lehet rontani a visszacsapószelepet. A csőrendszer kivezetőnyílása ugyanis a vízvonal alatt található és a dugulás esetén, a pumpálással hozzáadott túlnyomás hatására, akár olyan súlyos problémák is felmerülhetnek, amelyek következményeként akár a víz szaros kis gejzír formájában felbugyogva utat találhat a hajótestbe.
Talán nem szükséges túl intenzív fizikai előtanulmányok megléte ahhoz, hogy megtippeljük, milyen eredménnyel jár, ha a legelemibb hajós törvény, vagyis, hogy tartsd kívül az óceánt, áthágásra kerül.)
A gyermekeknél általában az óvodai kiscsoport tudományos grádicsának megugrása előtt realizálódik az efféle egyszerű dolgok megértése, sőt még a kutyák és náluk fejletlenebb idegi hálózattal behuzalozott élőlények is szobatisztaságra nevelhetők valahogyan. Mégis léteznek olyan antropomorf organizmusok, akik ugyan külcsínre emlékeztetnek a főemlősök, vagy akár a homo sapiens sapiens felépítésére, de felfogóképességük terén olyan elemi hiányosságokkal küzdenek, hogy csodálkozom rajta, hogy értő felügyelet nélkül is képesek maguktól életben maradni. Egy talicska félszáraz disznóganéjra nagyobb felelősséggel járó dolgokat lehet rábízni.

poo-emoji-1966
Az ilyeneknek sem az ismételt vokális, sem a túlhangsúlyozott vizuális figyelmeztetés nem használ és minden igyekezetem ellenére csakazértis teletömik a klotyót extra adag vécépapírral, majd erőnek erejével belepumpálják azt a rendszer kellős közepébe.
Ez esetben szerencsére nem az elsüllyedős forgatókönyv állt elő, csupán egy, a mellékhelyiség szűk tere alatti térben fekve, becsipeszelt orral, sósszaros papírzselés gezemicében való matatást és a teljes rendszer atomjaira szedésével járó üvöltveszitkozódós délelőttöt köszönhetek a szíves közbenjárásuknak.
Nálam kevésbé humánus kapitányok már rég a fedélzetről kinyúló pallóról rugdosnák befelé cápatakarmánynak, a gondosan véresre korbácsolt testük vériszamos maradványait, én meg ehelyett, a hülye fejemmel, csak szép nyugodtan felvázolom nekik, hogy míg ők odakint élvezték a sziget napsütötte partjai nyújtotta kényelmet, addig én vállig az ő hugyos szarukban kotorászva, egy hörcsögketrecnyi lyukban fekve próbáltam elhárítani a figyelmetlenségükkel okozott kellemetlen helyzetet és ez bármennyire is meglepő, egyáltalán nem tartozik az általam kedvelt szabadidős tevékenységek sorába, szóval ha lesznek olyan kedvesek, máskor seggtörlés után inkább a kihelyezett hulladéktárolóba dobják a használt higiéniai segédeszközöket!

Reklámok
Címke , , ,

Jet powered birds

Visszatértek a szigetre a kenti csérek (Thalasseus sandvicensis)
Sandwich_Tern_perched
(A
ngolul, valamilyen rejtélyes oknál fogva, a vicces sandwich tern elnevezést érdemelték ki. ) Ők azok a kishaverok, akikről már írtam egy korábbi bird bird bird című bejegyzésben. Az ezüstszürke tollú, fejükön fehér alapon koszosfekete “sisakot” és borzas, punky bóbitát viselő madarak nem csak bámulatos légiakrobaták, de igazi kis zuhanóbombázók. A fő táplálékukat képező kishalakért ugyanis, akár 3-4 méter mélyre is lemerülnek, a magasból való, kiadós lendületgyűjtés után. (Evvel a mutatvánnyal szívroham közeli meglepetést tudnak okozni, ha történetesen a közelemben csapódnak a vízbe a rendszeres napi sznorizásom közepette.)
Hosszú fekete csőrük végén a kicsi sárga folt olyan, mintha csak irányzékul szolgálna a mesteri vetődéseknél.
Megérkezésük mindig látványos, kollégáikkal, az őket kicsivel később követő – és kurvahosszú utat megtévő – sarki csérekkel (Sterna paradisaea) együtt, ilyentájt rendre elárasztják a partközeli vízből kikandikáló tárgyakat. Eddig csak a sekélyesben lebegő bójasoron egyensúlyozgattak ügyesen, de a tavaly óta beindult vízi-sportcenternek hála, most már az öbölben ringatózó jetskí-ket is örömmel veszik birtokba. ( Teszik ez a sportközpont dolgozóink mérsékelt megelégedésére, ugyanis a vízimadárszar elég hatékonyan marja szét a jetmotorosok csillogó fényezését és a színes kárpitot.)
Igencsak jó kedvre derített, amikor először pillantottam meg őket, ahogy büszkén feszítenek a vadonatúj vízsugárhajtású járművek nyergében.
Elhatároztam, hogy a “kúl pipik” látványát másokkal is megosztom, azonban a megörökítésükre kiválóan alkalmas, nagyobb távolságból is értékelhető felvétel készítésére fejlesztett fotoapparátom, sajnos éppen Viktornál tartózkodik, az esetleg beérkező szörfösök lencsevégre kapása okán.
Az egyetlen rendelkezésre álló “tényfékező” eszköz a tablet kamerája, az pedig nem éppen egy vérbeli hosszútávlövő.
Szóval egy meglehetősen rendhagyó módszerhez próbáltam folyamodni.
Vagyis megkíséreltem az ósdi tengerész távcsövemet teleobjektívként használni.
Mint az az eredményen is látható, sajnos inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Az amúgy is imbolygó hajón ugyanis a kis táblagép gombostűnyi, buta kis képrögzítő nyílását, suta módon az ormótlan messzelátó mögé egyensúlyozva, eltalálni az ugyancsak himbálózó céltárgyat és közben még a fókusszal is bajlódni, majd a nemlétező harmadik kezem híján az orrommal elsütni a képernyő szélén villogó exponálóikont, nem tartozik sem az egyszerű műveletek, sem az igazán profi megoldások közé. A kísérlet minden bizonnyal igen komikusan festhetett kívülről.
Mindenesetre a szándék megvolt, hogy a vagány jetskíző madárkákat lekapjam és ha jó képet nem is, de egy egész érdekes effektet mindenképp sikerült összehozni. Legalábbis kreatívabbnak tűnik mint az elfuserált instás filterek.
northnortheastIMG_20171114_133822jetskicserjetskicser

Címke , , , , ,

Rise of cephalopods

Az utóbbi időben meglehetősen felpörögtek az események. Jól gondoltam, hogy az eddig kicsit hanyagolt Airbnb accountom, ami valahogyan elmerült a cég ostoba weboldalán az elfeledett vagy érdektelen hirdetések között, némiképpen revitalizálható, ha eszközlök az ismerőseimen keresztül pár kamu foglalást és íratok velük pár ötcsillagos véleményt.
A terápia használt és most már nincs is szükség fake bookingokkal turbózni Albatrost, hiszen az igazi vendégek is egymás kezébe adják a kilincset a hajón. Csak az elmúlt egy hét eredményezett egy orosz, egy kínai, négy francia és egy belga vendéget valamint a kinézett táévolkeleti indulásom napjáig bőven tele van foglalva a bárka.

Ez némiképp megnehezít pár dolgot, amit mindenképp terveztem beiktatni az utazás előtt, de nem panaszkodom. így is elég jól hoznak a konyhára a vendégek.
Mellette persze csinálok ezt azt, most például a palmasi bigfish hostelben festettem egy újonnan elkészült, illetve kibővített helyiség falára.

Igazából nem volt túl sok helyspecifikus ötletem, ráadásul az idő is igen korlátozott menyiségben állt rendelkezésre, így mivel a vízalatti világgal foglalkozó tetoválásokra való specializálódási törekvés következtében rengeteget firkálok a kedvenceimről, ezt a szobát is maguk alá gyűrték a fejlábúak karjai ( mivel ez a figura leginkább a kalmárokra hasonlít, nekik meg a polipoknál szokásos 8 helyett kettővel több, vagyis tíz karjuk van, még csaltam is egy kicsit) Lehetett volna még jósokat dolgozni a falakon de a vendégeknek valószínűleg így is tetszeni fog, főleg, hogy a szoba igazi attrakciója sokkal inkább a falak háromnegyedét kiváltó ablakokon keresztül feltáruló panoráma mintsem az én mázolmányom… IMG_20171107_050901IMG_20171107_051109IMG_20171107_050738

 

Címke , , , ,

Egyedül

Az életben maradáshoz meglehetősen sok dologra van szükség, de a béziknek mégiscsak az evésivásalvás hármasát mondják, ami ezen felül van, az jóformán luxus, bárhol helyezkedik is el Maslow imaginárius piramisán.
Inni iszom, jó sok vizet, hiszen ezen a klímán nem nagyon elegendő a mozgásszegény, légkondícionált irodai életstílusra belőtt kétliteres napi minimum bevitel.
Nem tudom pontosan mennyit érdemes, ebben a melegben, intenzív életet élőként fogyasztani, ezért kitaláltam helyette egy praktikus és viszonylag könnyen elleneőrizhető módszert. A szabály a következő: Soha ne pisálj sárgát!
Ezel nincs is baj, ezeket az automatizmusokat könnyen megszokja az ember, a táplálkozás és az alvás megintcsak más tészta, és pont ezekről akartam most írni.
Számomra mindakettő olyan dolog, amit társaságban szeretek csinálni, és a legfontosabb társaságom már egy ideje nem tartózkodik a közelemben. Az elmúlt évek során nagyon kevés alkalmat tudok, amikor napoknál hosszabb időre eltávolodtunk egymástól, Az intenzív együttlét, ez a szoros boldog kötelék igen erős szokásokat alakít ki az emberben.
Hiánya pedig nem várt tüneteket produkál.
Ezért bizony az általános hiányérzet miatt tomboló magányon túl, meg kell küzdjek a fent említett alapszükségletek egyedül művelésének problémájával, ami bizony jelentősen mérsékli a minőségüket és élvezeti értéküket.
Imádok például enni, sokat és jóízűen, de már egy ideje csak betolok valamit az ízével alig törődve.
Főzni pedig nagyon szeretek, azonban, mióta Hajni elment, egy kezemen meg tudom számolni hányszor álltam neki a konyhában sürögni forogni. Ha nincs kivel megoszd, ha nem tudsz másoknak örömet szerezni, akkor az egész szakácstudomány fabatkát sem ér. Mindezt mi sem bizonyítja jobban mint, hogy a régóta áhított, nemrég beszerzett és fáradtságos munka árán beszerelt sütő, ahelyett, hogy ontaná a remek rakott zöldségeket, őzgerincformába sült pecsenyéket, halételeket vagy ízletes süteményeket, csak itt szomorkodik hidegen és árván, én meg zabálom a hülye, hirtelen műkajákat, hanyagul összedobált szendvicseket és bármit, amire nem nagyon kell időt vagy energiát pazarolni.IMG_20171108_123657

Bár ha akad valaki, akivel együtt ehetek kicsit mégis megtáltosodik a főzőkém, még az airbnb vendégeknek is nagy örömmel készítettem az egyébként unásig ismételt gulyást. (Ha kiderül, hogy magyar vagyok, ez a világban elterjedt sztereotiphungarian “puszkász-gulasch-szihet/oszora fesztival” hármasnak köszönhetően általában szóba kerül, és én jobbára megelégszem némi ismeretterjesztéssel a főzés helyett, vagyis elmondom nekik, hogy véletlenül sem “sch”-val kell írni és nem, nem lehet a marhán kívül semmi más állatból készíteni, mert már a neve is eleve “cowboyt” jelent, azok meg ugye ritkán terelgetnek disznót, csirkéket vagy halakat-vadakat)
A másik az alvás, eddig úgy tudtam, legalábbis a tapasztalatok azt mutatták, hogy kiemelkedően jó érzékem van hozzá, mélyen és sokáig tudok aludni, néha akár tovább is, mint arra feltétlenül szükség lenne. ( Olyannyira, hogy egyesek arra kezdtek gyanakodni, hogy esetleg lusta volnék…) Azonban mióta nem szuszog mellettem senki, borzasztó későn, már már korán indulok aludni és négy öt óra zaklatott forgolódás után felkelek mint egy robot.
Hiába is szokták hangoztatni, hogy az ember társas lény, meglehetősen introvertált mizantróp személyiségjegyeim tükrében nem annyira gondoltam ezt fontosnak.
Azonban az életem fontos összetevőiben beállt változások fényében, a nyilvánvaló alapszükségletek sorát egyértelműen ki kell egészítsem Hajnival!

Címke , , , , ,

Pimp the boat

Sajnálatos módon a magukat szörfözés közben megörökíteni óhajtó turisták a mai napig nem akarnak népes számban megjelenni a szigeten, így a fotós business halódik, mint az a bizonyos hét utas, a potyázó nyolcadik társaságában…
Pénzfialó munka hiányában elegendő időm jut arra, hogy Albatross – az utóbbi nehéz periódus alatt kissé elhanyagolt – ügyes bajos dolgait gatyába rázogassam.
A nappali és éjszakai hőmérséklet masszív különbsége, mint az a természetben megszokható, jelentős páralecsapódással jár. Nincsen ez másképp a hajón sem, de a decken ez maximum a felület kicsit csúszósabbá válásában kimerül, nemúgy a bárka belsejében, ahol a nedvesség és a mesterséges élőhelyeken – a folyamatos takarítás ellenére is – előforduló por násza nyomán, minden nyirkos-nyálkássá válik. Ez kiváló táptalajául szolgál, az emberi szem számára láthatatlan, de mégiscsak a levegőben vitorlázó gombaspórák számára, melyek az eldugott helyeken megtapadva, gusztustalan és igen nehezen eltávolítható penészkolóniáknak adnak életet. A kényszerű “semmittevés” elő napjai ezeknek a ragaszkodó gombapopulációknak a szisztematikus kiirtásával és a fertőtlenítőakcióval egybekötött óriásnagytakarítással teltek.
Később nekiláttam a kormánymű hidraulikájának visszatérő problémájával foglalkozni, majd a kis dingink sokadszori újrafoltozása következett, több kevesebb sikerrel.
Az elektromos rendszerünk új vendége, a kis zümmögő inverter, immár lehetőséget biztosít a 220-volttal működő kis forrasztóberendezés használatára, amivel azt hittem könnyedén korrigálhatom a kínai ledsor gyárilag megbízhatatlan érintkezéseit.
Azonban az eddigi sorozatos rossz tapasztalatok ellenére sem számoltam a távol-keleti ipar különösen alacsony minőségű matériáival, amelyek a hihetetlen teljesítményt felvonultató, 30W-os páka első érintésére, a világításnak, egy, az elektromosság előtti időket idéző formájával örvendeztettek meg, vagyis a hagyományos, oxigénnel való egyesülést kísérő hő és fényjelenség közepette felismerhetetlen formájúra olvadtak össze. A folyamat olyan gyorsan ment végbe, hogy mire a poroltóért nyúltam volna, már el is lobbant a lángja, és csak a bugyborékoló fekete műanyaghulladék jelezte az egykori fényforrás helyét.
Szívesen elbeszélgetnék avval a tűzrendészeti szakemberrel, aki ezt az izét kereskedelmi forgalomba engedte…
Nagyjából evvel a kis kudarccal kezdődött a hajós munkálatokon végigsöprő szerencsétlenségsorozat.
A sundeck igencsak kopott és avétos festékrétegét fáradságos munkával eltávolítottam és az alapozást követően, csodálatos, magasfényű fehér színnel festettem újra.IMG_20171012_135055

IMG_20171012_135035

Ilyen szarul nézett ki előtte

Az uretánfestékek meglehetősen jól teljesítenek a környezeti viszontagságokkal szembeni ellenállás terén, azonban ez a remek tulajdonságuk csupán a teljes térhálósodást követően alakul ki, ami a hőmérséklet és páratartalom függvényében nagyjából 16-24 óra alatt realizálódik. Nos pont ezt a köztes időintervallumot találta meg a karibi szigetvilágot nagyjából a földdel egyenlővé tévő idei hurrikánszezonnak, az észak-kelet Atlanti partvidék számára fenntartott meglepetése. Vagyis a magát egy kiadós trópusi viharból hármas erősségű hurrikánná kigyúró Ophelia. A görög területről származó szép női név eredetileg segítséget jelent, de ezt a jelenlegi történések nem nagyon támasztják alá, persze az is lehet, hogy csak én nem éltem meg olyan nagy segítségként a közreműködését.
“Zephürosznak” hála, a vihar tombolva pörgő magja elkerülte a szigetcsoportunkat és elsüvített Európa északi partjai felé, azonban az általa generált side effect, egy amolyan árnyékbannegyvensokfokos hőhullámmal és egy durva homokvihar képében érkező, eddig még soha nem látott intenzitású kalimával toppant be hozzánk.  A kalimák Sirokkók, és egyéb poros égi tünemények sűrű vendégek errefelé, azt már szinte megszoktam és a közelgő meleg is szerepelt az előrejelzésben, különféle színű hőségriadók formájában, de azért ilyesmiről nem volt szó.
Az ennyire markáns légköri jelenségek, mint a mi drága Opheliánk, olyan atmoszferikus interferenciákat okozhatnak, amelyek összetett mellékhatásait még a nagyon okos meteorológusok sem tudják minden részletre kiterjedően megjósolni, így a 34-42 csomós homokvihar hirtelen, minden előzetes figyelmeztetés nélkül,  csapott le a frissen mázolt Albatrosra.
A kormánymű mechanikus részeit rejtő aknáknak, a munkálatok miatt lecsavarozott nehéz műgyanta fedeleit, mint könnyű papírfecniket, egy az egyben felkapta és az óceánba szórta a heves fuvallat. Szerencsére a meló miatt, az általában a cockpitben kallódó egyéb tárgyak zöme éppen a szalonban volt elraktározva, így azokat legalább nem ragadta magával a légvonat, viszont az előzőleg gondosan, csillogó, hófehérre festett enamelfelületeket, egy szempillantás alatt ocsmány, sárgásbarna, saras hányássá változtatta.

IMG_20171015_161325

Kösz a mocskot, úgyis épp tiszta volt…

Persze ez idő alatt az elbaszott külcsín és a szanaszét repülő dolgok érdekeltek legkevésbé, ugyanis a kellemes délutáni festegetés nyugodt idilljét a másodperc tört része alatt felborító, forró, homokos szélviharban, inkább az foglalkoztatott, hogy a tartalékhorgonyok mielőbbi pánikszerű kihajításával elejét vegyem a hajót fenyegető katasztrófaközeli helyzetnek.
A nagy sebességgel áramló porban a fedetlen testfelület egészén, éles, tűszúrásszerű élményekkel lehetett gazdagodni, a légzés könnyű volt, akár egy teli cementeszsákban és szinte lehetetlen volt nyitva tartani a szemet.
A hajónak, az adott helyzetben a legjobb tudásom szerint kivitelezhető vészfixálása után, krákogva, prüszkölve bemenekültem a kis katamarán belsejébe és a belsőrész teljes elsivatagosodását elkerülendő, sebtiben bezártam az összes kajütablakot. Szellőzés híján a perzselő levegőjű kabinban, nyomott, fullasztó, szaunaszerű hangulat kezdett eluralkodni, miközben az ég teljesen elsötétült. Az uszkve 60 méterre levő part eltűnt a homokfüggöny mögött, a szomszédban horgonyzó hajóknak is csak a halvány sziluettjét lehetett látni. A kötélzeten üvöltő porvihar hangját csupán a hozzám legközelebb parkoló, “Eternity” nevű ketch csúcsrajáratott szélturbinájának, légvédelmi-sziréna szerűvé erősödő sikítása tudta elnyomni.
A dühöngő szélvész ugyan hamar elvonult, de sajnos a fekete kontinens porát nem vitte magával, vagyis az szépen itt maradt velünk, a levegőben, a tüdőmben a hörgőcskék között, és persze a sundeck valaha ragyogó festékrétegeiben.
Így…
IMG_20171013_174858
Végülis megúsztam a dolgot és Albatros sem szenvedett komolyabb szerkezeti károkat, azt leszámítva, hogy úgy néz ki, mint egy bepanírozott marsjáró.
A másnapi rendes horgonyrendező úszkálás alkalmával, még a szél által elsodort fedeleket is megleltem az öbölfenéken. (Az egyik alá már be is költözött egy polip.)
A fedélzetre rakódott komplett homokozót letakarítottam, és az ezt követő, egészen a hajó legeldugottabb részeire is kiterjedő, porsikálással egybekötött mély pakolás során, még egy nagy kanna dízelmotorokhoz való olajat is találtam, amit – dízelmotorom régóta nem lévén – elcserélhettem a szomszéddal, az ő megmaradt fedélzetfestékére, amivel némi csiszolás után felülfedhettem az időjárás által tönkrevágott előző művelet nyomait.
A forróság sem enyhült sokat, így kénytelen voltam hirtelen rögtönzött “csadorban” dolgozni, egyrészt, hogy a szükségesnél több port ne lélegezzek be, másrészt a terebélyes homlokom pórusaiból dőlő verítéközönnel ne pettyezzem össze a korrigálandó felületet.IMG_20171015_190937
Az eredmény viszont magáért beszél!
IMG_20171016_134358IMG_20171016_115641

A baj most már csak az, hogy a hajó többi része, ami eddig, úgy hozzávetőlegesen fehérnek nézett ki, az a hófehérre festett hátsó fertállyal összevetve, nagy jóindulattal is csak koszlott szürkéssárgának mondható…
Mindegy, idővel sor kerül majd azok felújítására is.

 

Címke , , ,

A rajongó

Az elmúlt években különböző óceánok, tengerek és egyéb vízfelületek mellett töltött időben, kikötői séták, hajós beszélgetések és ehhez hasonló egyéb programok során, igencsak változatos kép alakult ki bennem az emberek és hajók kapcsolatáról. Ezen viszonynak egy rendkívül érdekes és aránylag könnyen tanulmányozható megnyilvánulása a hajónévadás.  Úgy döntöttem ebből csinálok egy sorozatot, legyen ennek első állomása: A RAJONGÓ…

DSCN6955

újraitt

Rengeteg dolog történt a legutolsó bejegyzés óta. ez a rengetegség az oka többek között annak is, hogy nem igazán volt időm/alkalmam betűtvetni itt a túloldalon.

A különféle változatos pénzszerzési projectek, amiket kínunkban kiötöltünk, túlnyomó részt kudarccal végződtek. A piacozós tervek, amire nagy mennyiségben gyártottunk mindennemű reciklált illetve upciklált jóságot, az a kezdeti költségek viszonylagos nagysága miatt (magánvállalkozói járulék, engedély, helypénz, stand, biztosítás, stb.) háttérbe szorultak. Az elkezdett homokszobor alapozó munkálatait félbeszakította a szerv, akinek jobb dolga nem lévén, homokvárakra követel beszerezhetetlen építési engedélyt…
Végül eszembe jutott, hogy birtoklok egy meglehetősen nagy teleobjektívnek megfelelő optikai zoommal rendelkező fotoapparátot, amivel kiválóan lehet távolba fotózni. Így elkezdtünk egy szörfiskolában (ahol cimborák dolgoznak) hullámlovasokat fényképezni.
Ez jövedelmezőnek tűnt, egész addig, míg el nem kezdtek fogyni a drága túristák és mostanában éppenhogycsak a megélhetést fedezi. No de sebaj jön az AIRBNB szezon és pár vitorlástúra is beesik talán. Közben szépen kipingáltuk Ricsi hajóját. Érdekes design melók is folyamatban vannak. Valamint Peti nyitott egy tetoválószalont, ami ugyancsak kedvező lehetőségekkel kecsegtet.

Volt itt Byron látogatóban egy bő hétre, remek volt újra találkozni, dumálgatni. Persze sokkal jobb lett volna, ha épp nem egy ilyen anyagi hullámvölgyben vagyok amikor érkezik, hiszen sokkal több időnk és lehetőségünk lett volna mindenféle jó dolgot csinálni, de azért remélem így is emlékezetes nyaralása volt.

A téli szezont a festői Thaiföldön fogjuk tölteni, Hajni már el is repült tegnap.
nekem még meg kell várnom, míg a bátor óceánátkelő rally elhagyja Las Palmas kikötőjét, ugyanis addig esélytelen helyet találni Albatrosnak. A déli kikötők szóba sem jöhetnek, hiszen így is elég lukat kell üssek a nadrágszíjra, nemhogy milliomosok privát marináiban teleltessem a hajómat. Az ázsiai út előtt persze még meg kell látogassam a kárpátmedencében felejtett őshazát, mivel lejárt az útlevelem és a távol-keleten nem nagyon hatásos a személyi igazolvány. Ez azt jelenti, hogy már megint télvíz idején esz haza a fene, hideg, lucsok, szürkeség és minden, amit utálok a kontinentális tél hazai vonatkozásában. De a családdal és a barátokkal (ha még megismernek egyáltalán) töltött idő mindig képes ellenpontozni az időjárás viszontagságait. Egy kis környezetváltozás amúgy sem árt a NAGY környezetváltozás előtt.

 

 

 

rák&roll

A part kövein (És néhanapján a hajótestek víz alá merülő részén, ahová minden bizonnyal a horgonyláncon ügyeskedik fel magukat, hogy az ott növögető flórát tömködjék a rágóik mögé.) sűrűn találkozni a folyamatosan táplálkozó vörös kőrákokkal.(Grapsus adscensionis) Mondjuk alposabb megfigyelésükhöz elég sokáig nyugton kell feküdni valami vízmenti sziklán, ugyanis borzasztó gyanakvóak és a közelükben tett legapróbb mozdulatra is villámgyorsan fedezékbe vonulnak. Olyankor aztán hosszú percekig elő sem merészkednek a kövek rejtekéből vagy a víz alól. Ha megijesztik őket, testméretükhöz képest viszonylag nagyot képesek ugrani, és a függőleges felületeken való rohangászás sem esik igazán nehezükre. Lábaikon sorakozó apró szőrszerű kitinkampókkal olyan erősen horgonyozzák lapos testüket a kövek felületéhez, hogy az ember számára lethális hullámverés közepette is zavartalanul falatozgatnak a sűrű zöld algamezőkön. A kölykök feketés- sötétbarnás rejtőszínükkel szinte észrevétlenek a nedves vulkanikus köveken, idősebb korukra viszont a vörös, bíbor és narancssárga megannyi árnyalatát öltik magukra, amit némi lilás türkizes pettyekkel tesznek még impozánsabbá.
Lőttem róluk pár közelebbi felvételt amin elég jól látszik milyen takaros kis jószágok is valójában…

DSCN6441DSCN6451DSCN6400DSCN6394DSCN6409

haverok

Sirályfélétől ilyen megmozdulást még nem láttam. Általában igencsak agresszívek egymással szemben, főleg ha élelemről van szó. Nemegyszer röptében kirabolják egymás csőréből a halat, vagy az erősebb, karakánabb egyszerűen megbubozza a fiatalabb tapasztalatlan haltulajdonost és elveszi a zsákmányát.
Ezek meg csak  lebegnek egymás mellett békésen és megosztzoznak a termetes makréladögön, biztosan Soros ügynökei…
DSCN6498DSCN6502