Uncategorized kategória bejegyzései

Így bizniszeltek ti, avagy furcsa Thai szokások az üzleti életben

Elképzelhető, hogy az itt dél Thaiföldön, egy viszonylag speciális turizmussal operáló területen megfigyelt szokások nem általános érvényűek, mindenesetre a környékbeli településeken az alább vázolt tendencia az uralkodó.
Nézzük először is milyen profilú vállalkozások jellemzőek a környéken.
Nyilván a legtöbb biznisz a Maslow piramis alsóbb régióiban elhelyezkedő igények kielégítésére épül, úgymint, éttermek, bárok és szálláshelyek. (Khao lak inkább a családosok, a nyugalomra és a természet szépségeinek élvezetére vágyók számára nyújt lehetőségeket, a szexturizmus kiszolgálására ott van a régió legnagyobb települése Phuket.) Ezen idáig nincs is semmi meglepő a hisz az idegenforgalomra építő helyeken nagyjából ez van mindenütt a világon.
A helyspecifikus szolgáltatások leginkább szembetűnő része a búvárturistákra épül, a térben hosszúra nyúlt faluban nagyjából 100-120 divce center vagy a búvár liveabordok szolgáltatásait másodkézből áruló utazási ügynökség van, szóval minden sarkon találhatsz valakit, aki merülési lehetőségeket kínál a Similan vagy a Surin tengeri nemzeti parkok területén. Ezek és a szárazföldi kikapcsolódási lehetőségeket áruló cégek váltakoznak amíg a szem ellát.  Off road sárban döngetéstől, az elefántmosdatáson át, a dzsungel mélyi kígyósimogatásig mindenre van lehetőség
Az első érdekes dologgal akkor találkozik az ember amikor, odafigyel arra, hogy a búvárbázisok, éttermek és szállodák köz,t milyen egyéb szolgáltatások bújnak meg.
Óriási menyiségben vannak például szabóságok.
Ez állati furcsa, hiszen ki a rosseb akarna csinos öltönyt szabatni magára, egy olyan helyen, ahol még egy lenge szörfös sortban is ronggyá rohad a segged öt perc séta után.
Mondjuk kétségtelen, hogy a távol-kelet legendás minőségű kelméit felhasználva, ráadásul az európai árak töredékéért juthatsz egyedi, a személyes adottságaidra varrt öltözékekhez, ennek ellenére én, az ittlétem alatt, (majd fél év) még egyetlen üzletben sem láttam egy fia teremtést sem, aki élni szeretne a lehetőséggel.
(A megdöbbentő mennyiség egyébként itt azt jelenti, hogy legalább annyi méret utáni öltözéket kínáló üzlet van, mint amennyi kocsma, és ez azért igencsak meglepő, hisz az átlag polgár a nyaralása/telelése ideje alatt, valószínűleg több színes koktélt vagy sört szokott magába dönteni, mint ahány zakóra, ingre vagy kiskosztümre ezen az éghajlaton összesen szüksége van.)
A másik furcsaság, hogy a vállalkozások térbeli elosztása annyira logikátlan amennyire csak lehetséges.
Megpróbáltam megérteni egy Thai üzletember gondolkodását de nem igazán jutottam vele dűlőre.
Itt egy reprodukált gondolatkísérlet, aminek az alanya legyen mondjuk Tappasan Somwan egy leendő üzlettulajdonos, akinek megfelelő mennyiségű befektethető tőke áll rendelkezésére és sétára indul, hogy felmérje a terepen kínálkozó lehetőségeket.
-Nocsak, milyen szép strandkacatokat árusító kis butik ez a Happy House, hmmm ez biztos remekül jövedelmezhet, hiszen láthatóan sok itt a turista, sokan gyerekekkel érkeznek, azoknak meg úgyis megvesznek a nyaraláson minden szart. Tuti buli!
Mi volna ha kibérelném a mellette üresen álló üzlethelyiséget elnevezném mondjuk Happy Manson-nek, kifesteném dettó ugyanolyan színűre, megrendelném Kínából pontosan ugyanazt a repertoárt, ami nekik van és elkezdeném baht-ra pontosan ugyanannyiért árulni.
Az üzlet megnyílik, a bejáratok fölött a forró déli fuvallatban ott lengedeznek a felfújható gumiunikornisok, egymásnak gondosan fröccsöntött ikertestvérei, színes halmokban strandlabdák tornyosulnak mindkét bolt előtt, mintha csak egy óriás tükröt toltak volna a két létesítmény közé, hosszú ideje csak a kóbor ebek lézengenek arrafelé a kánikulában, vevőket nem igazán látni, mikor is arra sétál Kong Pongsanam a félretett vagyonkájával és szemében a délvidék fejlődő idegenforgalma által felcsillantott gazdagság ígéretével. Ragyogó arccal simítja végig a tengeri emlős alakú gumimatracok egymásba olvadó sorát és megszületik benne az elhatározás.
Pont ilyen delfin matracokat kellene árulni, nyitok is ide egy plasztikvacakokat forgalmazó boltot, legyen mondjuk Happy Hut, vagy Happy lodge, megrendelem kínából azt árukészletet, ami a másik két boltban is kapható, és mivel árban alájuk adni tisztességtelen, ha meg drágább vagyok, náluk fognak vásárolni, ezért ugyanazt írom én is az árcédulákra, mint ők…
És a sorminta szépen folytatódik, amíg el nem fogynak az utcában rendelkezésre álló üzlethelyiségek.

Szóval ez van itt, és pont ugyanez figyelhető meg az összes lehetséges területen, mindig egymás mellett ugyanaz, mondjuk az étterem vagy a masszázsszalon, de még a szabóság is egy olyan dolog, ahol a szakács, a masszőr, vagy a szabómester tudása és rátermettsége kiemelheti a vállalkozást a többi ugyanolyan közül, de az egymás hegyén hátán tömörülő “mint két tojás” elektromosbóvli és souvenirnek becézett műanyagszemét árusító boltok, ugyanavval az árfekvéssel teljesen érthetetlenek a számomra.  Ez a tendencia más szegmensben is megfigyelhető.
Talán a közösségi tönkremenésre felépített üzletpolitika egyik legjobb példája, az az út menti bambuszbódésor volt, amit még Phan gha-ba motorozás közben láttunk. Szedett-vedett tákolt kis pultok karnyújtásnyira egymástól, kb 200 méter hosszan. Mindegyikük ghalat és édesvízi kagylókat árult, ugyanazt a fajtát.
Véletlenségből, és kétszeri ügyetlen eltévedésből kifolyólag, pontosan ötször haladtunk el a forgalmas főút mentén sorakozó árusok mellett, a nap különböző szakaszaiban, sőt egyszer még egy, a sor végén elhelyezkedő büfében meg is álltunk egy hideg sörre. (Amiről kiderült, hogy valójában meleg, mert hűtőjük ugyan volt, de nem működött, vagy úgy érezték, hogy annak a heti egy betévedő vendégnek a kedvéért nem érdemes bekapcsolni.) Egyetlen egy alkalommal sem láttunk vásárlót egyik pultnál sem, de még érdeklődőt vagy akár egy árva motorost, aki kicsit lelassított volna, hogy szemügyre vegye a portékát. Az emberek csak ültek ott a perzselő forróságban, vizes kavics szerű szemekkel, botokra kötözött nájlonszatyrokkal hajtották a legyeket a gyorsan büdösödő folyamgyümölcseiről, és gondolom ugyanannyira nem értették, hogy miért nem kell senkinek a finom, állott csiga, negyvenhétszer sorozatban megismételve, mint amennyire én fel nem foghattam, hogy ezek az emberek valójában, mi a fenéből is tartják fent magukat. Ugyanez fogadott egyébként a bangkoki autóbusz pályaudvaron, ahol egy, a helyi konnektorokba passzoló usb töltőt kellett vegyek a haldokló telefonomhoz és ezt az állomás területén legalább harminc különböző helyen tehettem meg. Ilyen-olyan pultok sokasága, nagyjából négy öt méternyi távolságban, mögöttük unott arcú eladólányok nyomkodták egykedvűen a telefonjukat, előttük a vitrinben porosodott a totálugyanazon a sohanemhallott egyen márkájú mobiltokok, töltők, egyéb bizbaszok sokasága,  pontugyanannyi pénzért. Ki érti ezt?

A másik szembetűnő dolog, hogy hihetetlen érzékkel találnak elbaszott nevet a bizniszüknek.20180129_184745
A Happy és a Lucky hívószavak valószínűleg annyira áthatják az egész ázsiai kultúrát, hogy ettől nehéz megszabadulniuk, de van még pár népszerű elnevezés ismétlés, ami valahogy a vidéki “gödör”, vagy “pince” borozókat juttatja eszembe, amiből biztos, hogy akkor is van legalább kettő egy településen, ha összesen csak egy kocsma működik. Vannak ilyen szavak, amik beakadnak az embereknek, mint az angoloknál, a White Swan vagy a Buldog.
Itt például Sawadee bárból találni egyet minden sarkon.
A nem csupán tömeges ismétléshez, de a rendkívül suta névválasztáshoz is van tehetségük, itt van például egy kiváló példa.20180123_142844

Tehát miután gondosan vériszamos húspéppé maszíroztattad magad egy megtermett bengáli tigrissel, beugorhatsz a szomszédba és szabathatsz magadra egy takaros houte cuture szökőárat. Zseniális!

 

Reklámok
Címke , , ,

Majdnem egészségközeli állapot

Három napnyi aktív haldoklás után, kezdem úgy érezni, hogy talán mégis életben fogok maradni.
Erre azért tegnap például, még nem fogadtam volna jelentősebb téttel, hiszen szinte mozgásképtelenre gyengített a láz, szédültem, émelyegtem, pokoli kínok között, csecsemőpózba merevítő köhögőgörcsök közepette krahácsoltam a felszínre meghatározhatatlan színű és állagú borzalmakat, begyulladt, csipától összeragadt véreres szemeimet, alig tudtam a csíkszerűségnél jobban kinyitni, akkor is homályosan láttam, és mindemellé csak mérsékelten kaptam levegőt.
Egyszóval az elmúlt napokban csak korlátozottan tudtam élvezni Thaiföld természeti és kulturális ajándékait, lévén a legnagyobb spektákulum, amivel találkoztam, az a szemhéjam belső felülete, illetve a bérlemény különösen érdekfeszítő plafonja volt.           (Valamint a mosdókagylóba harákolt vérmárványos rémségek, de azokat inkább igyekszem mielőbb kitörölni az emlékezetemből.)
A lábam még most is tele van hangyacsípésekkel, ugyanis a kis ízeltlábúak valószínűleg úgy gondolták, hogy mozdulatlanul heverő testemet, itt az ideje kis közösségük épülésére, egyszerűen elhordani…  (Szerencsémre a lakásba, a Formicidae család képviselői közül csak a kisnövésűeknek van bejárása, és nem a dzsungellakó nagytestvéreiknek, akik akár könnyűszerrel realizálhatták volna a feldolgozásomat.)

Mivel tegnapelőtt már igénybe vettem némi propionsav származékot is a 8-Methyl-N-vanillyl-trans-6-nonenamide kúrám mellé, így nem tudom biztosan állítani, hogy az utóbbi önmagában képes lett volna-e, az immunrendszerem tettleges közreműködésével megállítani a szervezetemben végbemenő dúlást.
Valójában nincs is túlságosan nagy jelentősége, melyik vegyület is adta a nagyobb támogatást, hiszen a lényeg az, hogy nagyságrendekkel jobban érzem magam.
Képes vagyok “elengedett kézzel”, számottevő kapaszkodás nélkül feküdni az ágyban.
Minden különösebb, sípoló, zomboid halálhörgés szerű hanghatás nélkül tudom üzemeltetni a tüdőmet és tartós egyensúlyvesztés nélkül elvonszolni magam a napi betevő elfogyasztásának és a kapszaicin terápiám folytatásának, az ágyamtól csaknem 100 méterre lévő színhelyeire.
A különféle testüregeimből előkerülő furcsa matériák, is egyre inkább kezdenek, egyszerű, hétköznapi váladékokra emlékeztetni, az univerzum barátságtalanabb részéről származó, húsrágó, parazita nyálkagombák, félresikerült gimnáziumi tablóképei helyett.
Mivel az efféle változásokról újra képes vagyok megbízható vizuális tapasztalatokat szerezni, az azt jelenti, hogy szélesebbre tudom tárni a pilláimat és a látásom is tisztult valamelyest.
Szóval jövök felfelé mint szar a víz alól!
Ha a javulási folyamat ezt a pozitív tendenciát követi, holnap-holnapután már talán búvárkodni is képes leszek.
(Az is előfordulhat, hogy a helyzetem sokkalta súlyosabb volt, mint azt megítélem, és valójában vámpírokat megszégyenítő módon regenerálódom, hiszen például a legutóbbi, zuhatagos dzsungeltúrán, túlságosan vékony liánon Tarzankodás okán beszerzett, zúzódások és egyéb bőrfelületen képződött folytonossági hiányok, mára maradéktalanul és nyom nélkül begyógyultak. Az élőhalottsági szintemet majd holnap fogom tesztelni, ugyanis előbb-utóbb mindenképp ki kell merészkedjek a napfényre, egyrészt, egy kis potya D-vitamin dózisért, másrészt, mert a homályban töltött napok leforgása alatt teljesen elveszítettem a kültakaróm egészséges barnás árnyalatát, és a teljes testfelületem tónusa kezd egybeolvadni az ülőgumóim, örökké csontfehér, albínó vizihullákat idéző bőrszínével.)
Az persze, a világ Murphy alapvető törvényei szerinti működését feltételezi, hogy pont a legnagyobb haláltusám kellős közepén hívtak a hetesre dolgozni…
Valamiért nem volt kedvem menni…
Remélem azért még lesz lehetőségem pár túrára az Andamánon, mielőtt véget ér a szezon!

Címke , , ,

Move on

A múltkori meghiúsult költözést, illetve költözés helyetti összecuccolást, most sikerült megismételni, azonban most a helyváltoztatás is sikeresnek bizonyult. Tulajdonképpen visszaköltöztettem magunkat abba az apartmanba, ahol a Jai bungaló színhely előtt laktunk.
Az átcihelődést leginkább az motiválta, hogy a valódi, meleg-száraz évszak időjárási körülményei olyan mértékben tették lakhatatlanná a kis bungi belső klímáját, hogy azon egy regiment ipari ventilátor sem tudott volna úrrá lenni.
A régi-új hely gangja alatt csörgedező kis patak közelsége, valamelyest enyhít az elviselhetetlen hőmérsékleten, és itt legalább a két különálló oldalon elhelyezkedő ablaknyílás jóvoltából még kereszthuzatot is lehet csinálni. (Valamint még ezer baht-ot is spórolunk a lakbéren.)
Amilyen a formám engem is a legnagyobb forróságban sanyargat az egészségügyi ármány.
Talán a sors fintora, hogy míg odakint olyan perzselő kánikula tombol, hogy a kóborkutyák sem tudnak megállni a süppedőssé vált izzó aszfalton
20180420_165917

addig én aléltan fekszem a szép új otthonunk méretes franciaágyán, ugyanis az a kellemetlen torokkaparás, amit a legutóbbi túrán sikerült beszereznem, a saját izzadtságomnak a kabin légkondicionálója általi magamra dermesztésével, az mostanra ocsmány, hurutos dögvésszé evolválódott a légzőrendszerem labirintusában.

Szóval jelenleg lázasan agonizálgatok, és olyan nem eviláginak tűnő dolgokat köhögök fel, amikkel nem szívesen találkoznék, mondjuk egy elhagyott, sötét sikátor mélyén, de még így napvilágnál is elég rémisztőek látszanak, talán remek modellül szolgálhatnának, azon Lovecraft-i ősborzalmak megformálásához, melyek a Kadath fagyos pusztasága alatt kígyózó, ódon tárnák bűzlő homályában tenyésznek.
Még huszonnégy órát adok az immunrendszeremnek, hátha addig az autoexorcizmusom fortélyai kifejtik kedvező élettani hatásukat.
A procedúra leginkább az emberevő törzsek férfivá avatási szertartására emlékeztető barbár rituálé, ami egy, a metabolizmust serkentő duplakávé bevitele után,  – a tömegpusztító fegyverek megengedett menyiségére vonatkozó nemzetközi egyezmények kvótáját jócskán meghaladó mértékű – extra adag paprikaszósszal dúsított, tűzforró zöldcurry és a (közel letális dózisnak számító) tizenkétcsilis papaya salátának az agyolvasztó déli napsütésben való együttes fogyasztásában merül ki.
A technológia, az ezen az éghajlaton, csak konstans irrigációs öntözőrendszerként működő bőrpórusokat, egycsapásra spriccelős kerti locsolóvá változtatja és nagyjából az adott testnyílásokon kiengedhető váladékok együttes gátszakadását idézi elő. (Amolyan csináld magad Thai tisztítókúra)
Ezért nem árt előtte, némi hidratálásképp meginni öt-hat liter vizet és bekészíteni pár bruttóregisztertonna papírzsebkendőt, ugyanis a menü fogyasztása közben, garantáltan  tekintélyes tócsányi levet enged a szervezet, és a járulékos, üzemi mennyiségű könnyestaknyosnyál felfogására is érdemes felkészülni.
Ha ez a drasztikus műnépi gyógymód sem képes kiűzni a tüdőmből a gonoszt, akkor kénytelen-kelletlen a helyi gyógyszertár panaceáihoz fogok folyamodni, bár őszintén nem nagyon bízom az antibiotikumokban, főleg idegen országok, ismeretlen, kétes összetételű vegyszereiben, de nem igazán lehetek dögrováson a szezon talán utolsó pénzkereseti lehetőségét biztosító időszakban…

Címke , , ,

koránkelés vízeséssel

Hajni visszaérkezett a háromnapos túráról, este pompás mexikói vacsorával leptük meg magunkat. Mivel az utolsó pillanatban figyelmeztették, hogy másnap reggel a medencében kezd egy OWD-t, ezért az éjszakába nyúló Gekko bar-os hejehuja alól kihúztuk magunkat és időben nyugovóra tértünk.
Hajnal kilenckor levittem a céghez, aholis a remek szervezés és mégszuperebb kommunikáció következtében kiderült, hogy az egész egy árnyékra vetődés volt, ugyanis a tanuló csak holnap érkezik.
A félreértés miatti bosszúság hamar elszállt, mivel az oktatásra készülés okán foganatosított felelősségteljes magatartás tanúsítása következtében, kihagytuk az éjszakai kicsapongást, és mivel se tanfolyam, sem másnapos fetrengéssel töltött délelőtt nem akadályozott, nyertünk egy egész napos kirándulási lehetőséget.
A tegnap bérelt moci is velünk volt még, így könnyedén elberregtünk a Lam Ru nemzeti parkhoz, ahol ugyan már sokszor jártam, de egyszer sem sikerült időben odaérni, és zárás előtt egy órával nem sok értelme van a látogatásnak.
Szerencsére ezúttal korán érkeztünk és egy pazar dzsungeljárós, zuhatagos fürdőzős, elhalt talpbőrrel haletetős, pancsolós, izzadós élménnyel lettünk gazdagabbak.

DSCN9622

Nagylevél

DSCN9621

Vadbanán

DSCN9628

Vízesés első szint

DSCN9646

Második szint

DSCN9616

Fish pool

DSCN9644

Hidegzuhany

DSCN9678

A legfelső szint

DSCN9697

Fejbőröblítés

ki kellett próbálni hogy elbír-e. Mint a filmeken…

 

Címke , , , ,

Hello röfik

Pár bejegyzéssel ezelőtt azt állítottam, hogy egy fél évre biztosan megint ignorálni fogom a magyar vonatkozású híreket. Aztán közbejött ez a választósdi.  Úgy alakult, hogy a mi szavazatunk csak abban az esetben lett volna leadható, ha vesszük a fáradtságot és utazunk párezer kilométert, három teljes napon keresztül. Aztán ebbe persze beleszólt a munka és a pénz, ugyanis három napig nem dolgozni, de helyette az utazásra elkölteni egy hónapnyi keresetet legalábbis elgondolkoztató beruházás.
Főleg abban az esetben, ha az ember az alkotmányos  alptörvényes jogával élve, sajátmagának arculköpése és komolyabb gyomorproblémák nélkül, kizárólag egy olyan viccpártnak titulált szerveződést tudna támogatni, ami létéből kifolyólag utasítja el a NER- platformos bábszínműben való tényleges részvételt, azonban nullaszázalékos statisztikai esélye van, nemhogy a kormányzásra de még a parlamentbe jutásra is.
Így inkább lemondtunk a hosszú és feleslegesnek tűnő túráról, és én annak rendje és módja szerint el is feledkeztem az egész hacacáréról.
Aztán, mikor a választást követő hajóstrippről visszatérőben a telefonok elkezdték újra birtokba venni a partközelben egyre sűrűsödő térerőt, és az üzenőfalamat sűrű pittyegés közepette ilyen narancssárga színű Magyarország térképek lepték el, akkor azért egy kicsit leblokkoltam. b976fd35593c4dc1bda67be8fc6288b09e910ee8
Őszintén szólva már régóta nem vagyok valami nagy véleménnyel a nagymagyar átlag mentális képességeiről, de azért erre az éjsötétségre mégsem számítottam.
Úgy gondoltam, hogy ez a “lopj el egy országot és fogd rá a Gyuszira” kormányzási stratégia, még abban az esetben is a történelem szemétdombján végzi, ha a honpolgárok egy jelentős része Stockholm szindrómás gyakorló elmebeteg, aki akár egy zacskó választási burgonyáért is szívesen eladja az anyját egy orosz sertésfeldolgozó üzemnek.
Tévedtem.
Úgy tűnik, annak a szánalmas kis szellemi és morális mélygarázsnak, ott a Kárpátok ölelésében, tényleg erre, az arrogáns, opportunista, műveletlen segédhernyókból összetapadt gengszterkonglomerátumra van igénye, meg a tömeggyilkosokkal bratyizgató, türhő-tahó, törpe nagytestvérükre.
Nem voltak nagyon magasan szárnyaló elvárásaim, de ez az eredmény minden várakozásomat alulmúlta.
Legalább kiderült, hogy a szar mégis finom, ennyi döglégy biztosan nem tévedhet.
Gratulálok!
Jó étvágyat hozzá polgártársak!
(Így mondjuk nem lesz nagy kihívás évekre távolmaradni a honi közélet híreitől…)
output_DtCzZL.gif

Címke , ,

napkelte

Az eddig egészen sok esővel operáló száraz évszak mostanában kezd hűnek mutatkozni az elnevezéséhez, ennek köszönhetően, vagyis a klímát úgy-ahogy helyrebillentő felhőszakadások hiányában a hőség – nyíllalátlőttfejűkígyósherefagyasztópor ide vagy oda – kezd az Europid rassz képviselői számára egészen elviselhetetlen mértéket ölteni. Ezen körülménnyel járó viszontagságok tolerálása, csak abban az esetben lehetséges, ha egész álló nap, a trópusi ciklon fokozaton üzemelő, nagy-teljesítményű ventilátor alatt fekszel, gondosan ügyelve arra, hogy a világban való részvétel látszatát, kizárólag az életben maradáshoz végképp elengedhetetlen mozdulatokra redukáld.
A másik lehetséges megoldás, ha az emberfia változtat némiképp a bioritmusán, vagyis korábban kel mint a nap, és még a perzselő kánikulát megelőző hajnali órákban bonyolítja az olyan jellegű ügyeit, amelyeket a többi emberek általában, napközben végeznek.
Ilyenkor egyébként sokkal érdekesebb lesétálni a partra, hiszen ebben az idősávban még mindenki az igazak álmát alussza és a természetes fauna anélkül élheti ki a fajonként jellemző szükségleteit, hogy térdzoknis crockspapucsos/szandálos, érett paprikaszínűre égett turisták háborgatnák ennek nyugodt kivitelezésében.
Ilyenkor frissek az illatok és eső nélkül is nedves, harmatos minden még egy darabig, míg az égboltra felkúszó csillagunk heve fel nem szárít mindent egy szempillantás alatt.
DSCN9139
Rengeteg madár vinnyog, csipog, csörömpöl, kerreg, énekel, és egy csomó olyan élőlénnyel lehet találkozni, akik a meleg elől ugyancsak elrejtőznek napközben.
Itt van pár csinos fotó a pitymallati tengerpart szépségeiről és az ezidőtájt lencsevégre kapható lények sokaságáról.
DSCN9187

Maláj énekesseregély (Aplonis panayensis)
Ők borzasztó mókás kis gárda, piros szemükkel és a kicsit idétlen darabos mozgásukkal úgy festenek mintha állandóan be lennének tépve, arról nem is beszélve, hogy a többi normális madártársukkal ellentétben nem a fákon hanem a cunamiriadó szirénatornyain szeretnek inkább bandázni, néha a hangosbeszélők belsejébe rejtőzve. A felnőtt példányok gyönyörű olajzölden irizáló, kékesfekete tollkabátot viselnek, míg a fiatalok begye és hasa sötéten pettyezett, cirmos szürkésfehér.

DSCN9338

The crew

DSCN9344

Bebogyóznak

DSCN9351

Megafonlakó

sárgatorkú bajszika (Psilopogon haemacephalus)
Róla sajnos nem igazán sikerült közeli képet lőnöm, mert valamiért a part legmagasabb fájának tetejét szemelte ki a szemlélődésre és állvány nélkül ez a zoomtartomány már nem kecsegtet túlságosan éles felvételekkel. mindenesetre az így is látszik milyen színpompás madárka ő.DSCN9299DSCN9297DSCN9067

DSCN9072

Itt épp hátat fordított, viszont kinagyítva szembenézhetünk a zöld bogárreggelivel, valamint az is kiderül hogy mitől hívják ezt a kis pipit bajszikának…


haranggém (Egretta ardesiaca)

Igazából csak tök olyan, mint egy haranggém, azonban, annak más színű a szeme, a lába meg főleg, ugyanis neki csüdig fekete és nem végig sárga, ráadásul mindennek tetejébe még Afrikában is él. Szóval nem igazán tudom pontosan mi is lehet ez, a másik tippem a mangrovegém lenne, hisz az is szürke és ott a lábszín és szemszín is stimmel, de az meg ugye sokkalta kisebb ennél. Ha esetleg valaki, aki lényegesen ornitológusabb, mint én, tud olyan megfejtést, ami jobban illik erre a madárra, akkor véletlenül se tartsa magában, lekötelezne…DSCN9242DSCN9249DSCN9254DSCN9261
 

A reggel másik “vérben forgó szemű” kreatúrája az apály miatt felszínre került zátony kövei között randalírozó Ferocious reef crab avagy a (Eriphia ferox). Nem nagyon találtam magyar elnevezését de, bizonyára az angolok is a vörös tekintet miatt hívják kegyetlen zátonyráknak.

 

A fényképezőgépemről egyenest az alkaromra katapultáló kicsi Salticid phintella
DSCN9380B
Aki az ugrópókok több mint hatszáz nemzetségéből a legnagyobb fajszámmal rendelkezőnek a képviselője, vagyis, egy az 5379-ből.
A második képen talán jobban látható hogy miért is látnak ezek a kicsi pókocskák 360°-ban.
pókica
A négy pár szemük közül kettő a fejtor hátsó részén helyezkedik el így nem csak az előttük lévő térre tudnak fókuszálni, de érzékelik azt is, ami a potrohuk mögött zajlik.

A partmenti szérűn nemrég befejezett szállodakomplexum tetején elhelyezett, vadiúj, csillogó krómacél ventilációs kémények tetején, mókás kis jelenetre figyeltem fel. A felvétel egy rakás szar, mert nem csak a fény volt kevés, de a statív hiányában fullra kitolt zoom himbálózása és a belógó faágak miatt folyton ledobott fókusz okán is megette a fene, de a bolond kis pásztormejnók  (Acridotheres tristis) ringlispilezése olyan jókedvre derített, hogy így is kiteszem ide, hátha másoknak is örömet szerez…

Címke , , , ,

Cápák ráják és egyéb kedves vízi lények avagy dolgos napok a különféle mantakirálynőkön…

Kicsit el is felejtettem, hogy a legutóbbi három Andamán túrán nem volt nálam a tablet, ezért a vízen nem tudtam memoárt pötyögni a hajós élményekről, és persze, amikor meg kiértem a szárazföldre totál kiment a fejemből, hogy ezek az emlékek még jól mutathatnának a naplómban…
Így hetek távlatából már nem is olyan egyszerű rekonstruálni az eseményeket, hiszen a melóban minden olyan gyorsan történik és jóformán tényleg arról szólnak ezek a túrák, mint amivel a cég hirdeti magát.
Lényegretörő szlogenjük valahogy így hangzik: DIVE-EAT-SLEEP-REPEAT…
És a napi négy merülést követő négyszeri melegétkezés után, tényleg kábé felborulni van csak ereje az embernek…
Először egy háromnapos tripen kalauzoltam a békaembernek öltözött, zömében távolkeleti öngyilkosjelölteket az ötös számú Mantakirálynőn.

 


Ez a hajó kizárólag a Szimilan szigetek északi része körüli merülőhelyeket látogatja és a kedvenc lukas szigetemet Koh Bont.
f8af407151256f9c9f73de39e8d6988a

Mivel a búvárcsapatból kizárólag én nem vagyok a céggel állandó szerződésben, ezért viselnem kell a szabadúszók átkát, vagyis, hogy jóformán mindig nekem jutnak a leggyengébb láncszemek, akikkel a rezidens oktatók nemigazán akarnak bajlódni.
Már megszoktam, ráadásul a mindenféle keleti népek habzó cukisága a felszínen, kárpótol a vízalatti nehézségekért, és mivel nagyon oda kell rájuk figyelni, így nem tudják nem érezni a törődést, és ez szerencsére meg szokott látszani a borravalóm menyiségén is.
Remek kis búvártúra volt, azt az egyet sajnálom csupán, hogy ez a hajó kihagyja a legendás hírű Richelieu rockot az útitervéből, ott ugyanis mindig lenyűgöző élményekben lehet lubickolni.
Persze nem mintha a többi merülőhely csapnivaló lenne, de hát nem véletlenül ez a szikla a húdenagyonhíres.  Leírhatatlan mértékű biodiverzitás csap az ember arcába minden egyes alászálláskor, egyszerűen lehetetlen megunni, annak ellenére hogy maga a merülőhely nem túl nagy és a népszerűsége okán szerencse kell hozzá, hogy a halak és egyéb érdekes szerzetek mellett ne 200 másik búvárral legyél körülvéve…
Kate a Belorusz tripleader kicsit kiszámíthatatlan habitusú figura, de mindent összevetve jól szórakoztunk, ebben nagy segítség volt Michael a Seychelle szigeteki óriásropi, és Maty a mindíg kedves belga huzigalány, valamint Jessy, az Argentin bongyorka, ők hárman képviselték a sötét bőrű, göndör szakosztályt a hajón, szemben a két Kelet-európai szőkével.
Michael az a tipikus benemálaszája füves mókamester típus, de már megjelenésében is igen komikus karakter, olyannyira laza, hogy nem tudod mi is tartja össze valójában. Képes a tőle megszokott széles taglejtések kíséretében úgy kezdeni egy dive briefinget, hogy: “Wazzap niggas” (Miközben kizárólag kínai és európai vendégeink vannak.)
És van valami rejtett képessége, amivel akkor is szót tud érteni az emberekkel, ha egy kuka szót sem beszélnek semmiféle közös nyelven…

Az alábbi facebook linkekre kattintva a cég  egyes túráiról készült hivatalos albumai tekinthetők meg némi tengeri élővilággal, csoportképekkel és site leírásokkal…
https://www.facebook.com/pg/khaolakscubaadventures/photos/?tab=album&album_id=10156152891521449

A hetes Manta Queen csinálja a leghosszabb trip-et az összes közül, nem csupán a Similan nemzeti park csodáit de a Surin szigetek némelyikét is látogatja és természetesen itt sem maradhat ki a híresnevezetes ROCK!

(Amire ezen a hajón divatos, vicces szokás szerint, a Queen örökzöld slágerével szoktuk ráhergelni a kedves vendégeket, vagyis mindenki, ügyesen ritmusra püföli az asztalt, hogy “we will we will ROCK you”, és annyira euforikus hangulatban ugrálnak be a vízbe, mintha valami kemény drogot adagoltunk volna a reggeli műzlibe. Mondjuk a víz alatt olyan vizuális élményt kapnak az arcukba, ami felér egy 1000 μg-os Hofmann neurális szőnyegbombázásával.)
Mindent összevetve nagyon kellemes kis utazás volt, Aisha a tripleader lány először főnökösködött ezen a hajón, és mivel igen jól kezelte a dolgot rettentő nyugodt feszültségmentes öt napot sikerült együtt tölteni.
Rajtam és Aishán kívül négy oktató volt még a fedélzeten Erika, a pici vicces kínai lányka, Jay az olasz raszta tengerbiológus, Ők ketten folyamatosan szekálták egymást, persze csak tréfából, de a két szuperszélsőséges angol akcentus viccessége miatt, ezek a csetepaték általában harsány röhögésbe fulladtak. A másik két staff Jessy és az amerikai műmosolyú lány, akinek sajnos totál kiment a fejemből a neve.
A klienseim egy kínai család, apuka és három kislánya voltak, valamint még egy a családhoz tartozó valami nem tudom miféle relációjú rokon leány. Azt a szetereotípiát súlyosbítandó, hogy az európai szem számára a kínaiak egymástól megkülönböztethetetlen masszát alkotnak, (Amiben sajnos még akkor is van valami, ha az ember több időt tölt el a társaságukban és nagyon odafigyel.) hozzájött az az apróság, miszerint a leánykák ketten ikrek voltak, a harmadik testvérükről pedig senki nem mondta volna meg, hogy nem tartozik az iker csoporthoz, ez is csak onnan derült ki, hogy az ő szülinapja éppen a túra idejére esett, míg a többieké nem. Borzasztóan szégyelltem magam emiatt, de kizárólag a víz alatt tudtam őket megkülönböztetni egymástól, azt is csak a más-más színű felszerelésük alapján. (Amit nem tudom, hogy direkt az én további összezavarásomra, vagy csak viccből, esetleg egyéb megfontolásból, de néha cserélgettek egymás között.) Szóval a gyatra névmemóriám számára amúgyis befogadhatatlan háromtagú kínai neveket rendre összecseréltem a hozzá tartozó lányokkal és a lányokat is összekevertem egymással, hiszen abban a csapdában voltam, hogy szegényeket valószínűleg akkor sem tudnám a nevükön szólítani ha éppen el tudnám dönteni, hogy melyikőjükre is gondolok amikor hozzászólnék. A kellemetlen név és személyiségkáoszt egy idő után az egyszerű személyes névmások használatával oldottam fel, így legalább nem volt annyira nyilvánvaló, hogy fogalmam sincs kihez is beszélek valójában. (A Távolkelet tinilányainak arc és testfelépítése tökéletesen alkalmatlan a valódi koruk pontos behatárolására, ugyanis 13-év fölött sokkal idősebbnek tűnnek saját letöltött életidejüknél, utána pedig az első ráncok megjelenéséig van egy totál kortalan periódusuk, amiben könnyen tévedhet az ember a saccolásban, olyan masszív tíz-tizenöt évet.) Jópofa kis meglepetést eszeltem ki a lánykának, aki épp a hajón lett tizennégyből tizenöt évessé, evvel a junior advanced diver képesítése ekvivalens lett, a felnőtt, azonos szinten lévő búvárokéval és a merülési mélységlimitje ezennel kitolódott 30 méterig. Az egyik öreg búvárnak,aki már vagy hatvan éve merül (és ezt persze lépten nyomon végig is kellett tőle hallgatni) volt egy olyan okos kis tekerős búvárslate-je, amibe hosszú vízálló pausz szerűséget lehet belefűzni és ha elfogyott rajta a szabad hely, akkor a kis hengert továbbforgatva új szabad írófelületet nyerhetünk. Ezt kölcsönkértem tőle és Erikával ráírattam kínaiul, hogy boldog 15. szülinapot, kétszer olyan mélyen, majd a papírost visszacsévéltem a helyére, hogy ne látsszék rajta az írás… olyan huszonnyolc körül járhattunk, amikor megfordultam, szigorúan ráböktem, hogy te, most, azonnal, gyere ide, mintha valami rossz fát tett volna a tűzre. Majd a kompjúter kijelzőjét, – amin tíz centinként, lassan peregtek le a számok – az orra elé tartva süllyedtünk harminc méterig, aztán pont ott láthatóvá tettem a csuklómra rögzített üzenetet, és a Happy birthday ritmusára nyomogatva a duckhornt úszkáltam körülötte. A ráijesztés zavara gyorsan eltűnt az arcáról és annyira elérzékenyült, hogy azt hittem rögtön szinűltig sírja a maszkját, mint az animék komplett patakokat könnyező mangakarakterei… Szóval nagy volt a meglepetés meg az öröm, és bevallom engem sem ölelgettek még kínai tinédzserlányok egy tízemeletes panelháznyi mélységben az Andamán tenger felszíne alatt.
Hiába is dolgozunk néha ugyanannak a cégnek Hajnival, még sohasem sikerült ugyanazon a hajón “szolgálnunk”. Ezt most egy éjszakára sikerült feloldani, mivel a hetes és az egyes túraútvonala Koh bonnál metszi egymást így sikerült dingivel átszökni az egymás mellett parkoló egyik mantakirálynőről a másikra.
Juhúúúú először együtt egy hajón!!!
https://www.facebook.com/pg/khaolakscubaadventures/photos/?tab=album&album_id=10156163970806449

A harmadik tripet pedig, hogy rímeljen, újra a flotta hármas számú képviselőjén sikerült tölteni. Természetesen (GI) Joe vezetésével, Daniel, Brendan, Davy, Ann, Adeline, Tony, Bianca, és még egy divemaster trainee fiú társaságában, akinek sajnos képtelen vagyok a nevére visszaemlékezni.
(A Thai crew tagjai tartanak még egy végtelenül cuki repülőmókust is háziállatként a fedélzeten, ő  volt még velünk.)
20180304_163800
Attól a kissé visszás hangulati elemtől eltekintve, hogy Joe-val olyan hajókázni, mintha nem is egy búvár liveabordon lennék egy csomó vidám, vakációzó turistával, hanem az amerikai haditengerészet egy büntetőzászlóaljának valamely szopatónaszádján, egész tűrhető volt a túra. Amit kétségkívül megcsinált a két kedélyes Belgából, és a három, csak mérsékelten önveszélyes taiwani-ból álló brigádom, valamint a szerencsésen megpillantott nagy dögök, vagyis egy 5-6 méteres cetcápa bébi, (Rhincodon typus) egy szép nagy manta, (Manta birostris) és az általam a Karibon nagyon megkedvelt pettyes sasráják (Aetobatus narinari) egy kifejlett példánya.
Sajnos még mindig nincsen vízalatti kamerám, és persze ha lenne sem használhatnám a céges túrákon, ezért mások tollaival kell ékeskednem az élmények megosztásában…

https://www.facebook.com/pg/khaolakscubaadventures/photos/?tab=album&album_id=10156199550446449

Címke , , , , ,

Az isteni fehér por

Vannak dolgok, amiknek létezéséről sokkalta később értesül az ember, mint ahogyan az ideális esetben megtörténhetne. Persze, ahogy a népi adoma is hirdeti: jobb később, mint soha, de ebben az esetben például sokkal célravezetőbb lett volna az előbb, mint később, legalábbis tengernyi bosszúságtól tudott volna megkímélni.
Ugyanis elég régen elhagytam, a hűvös vagy éppen gecihideg ősszel, szürke, vérfagyasztó telekkel (néhanapján tavasszal) kecsegtető Kárpátmedencét és lecseréltem azt, egy konstans kellemes időt ígérő szigetre, és azóta is, inkább csak egyenlítőkörnyéki helyeket igyekszem látogatni.
Teszem mindezt annak ellenére, hogy vikingvérűségben szenvedek, ami azon kívül, hogy nagyjából bárhol, Svéd, Norvég vagy egyéb skandináv terület szülöttjének néznek, leginkább a hideggel szembeni nagyobb tűrőképességben merül ki.
Ez a tulajdonság, vagyis a komfortzónám hűvösebb intervallumban való elhelyezkedése, sajnos maga után vonja azt a sajnálatos mellékhatást, miszerint annak a bizonyos kényelmi hőtartománynak a felső határa is alacsonyabban helyezkedik el mint az megszokott, vagyis az átlagemberek számára ideális hőfokot én túlságosan melegnek, a számukra melegnek titulált környezetet pedig egyenesen fullasztónak érzem.
Ehhez az egészhez hozzájárul még az a sajátos szervezeti összeférhetetlenség, ami a hőérzetet biztosító ingerületátvivő rendszer és az agyam jutalomközpontja között áll fent, vagyis, az alacsonyabb hőmérséklettel szembeni nagyobb tolerancia dacára, kimondottan rühellem a hideget, a meleget pedig szeretem, még ha nehezen viselem is, és izzadok benne, mint egy jókora ménesnyi igásló egyszemélyben.
Szóval, lényeg a lényeg, közel nyolc évet kellett várnom erre a találkozásra, ami a napokban realizálódott, köztem és a nyílvesszővel átlőtt fejű piton márkájú, PRICKLY HEAT (malária/hőkiütés) fantázianevű hűsítő hintőpor közt. (A szerencsés találkozás persze csak és kizárólag Hajni közbenjárásával jöhetett létre, hiszen én a boltokat járva, pragmatikus vásárlóként, elsősorban a felfalható dolgok iránt érdeklődöm, így a pipererészleg polcai mellett jobbára úgy suhanok el mintha ott sem lennének.)

DSCN9136
Szenvedélyes szerelem szövődött köztünk, rögtön az első aktus után…
Zseniális feltalálóit azonnal felterjeszteném Nobel békedíjra, vagy bármi hasonlóra, ami a világ megváltásában, az áhított nagyobb jóhoz való közeledésben, jelentős szerepet játszó találmányok korszakalkotó kiötlőit megilleti. (Kifejlesztői, talán még a Templeton díjra is sikerrel pályázhatnának, hiszen a termék, a legnagyobb verejtéktermelő országok lakói szájából, a dögmeleg okán sűrűn elhangzó istenkáromlások jelentősnek mondható menyiségét is nagyságrendekkel redukálhatná.)
A könnyű por nem csupán a patakokban folyó izzadtság áradatát, tudja megfékezni, de a benne található menthol és egyéb kellemes illóolajok felszabadulásának eredményeként,  a bőrödön érzett, hűvös tavaszi fuvallat szerű illúziót is képes viszonylag hosszan garantálni. Használója nem csupán, könnyedén elejét veheti, a trópusi klímán általános, verejtéktől csillogó, varacskos/ragacsos bőrfelület bepunnyadása következtében kialakuló pörsenések hadának, a folytonos viszketésnek és fülledt közérzetnek, de elkerülheti azt is, hogy tisztálkodás után öt perccel újra büdös, és legalább annyira nedves legyen, mint amilyen zuhanyzás közben volt.
Mindamellett, hogy ennyi kellemes tulajdonsága van, nem tartalmaz semmiféle természetidegen vagy szintetikus dolgot és kb annyiba kerül, mint egy féladag, leértékelt cukrosfánk egy kültelki Lidl-ben, szóval valószínűleg megtöltök vele egy teljes intermodális konténert és behajóztatom a kanári szigetekre, ha egyszer hazaindulnánk…

Címke , , , , , ,

Vörös bordák

A kánikula elől leginkább a ventilátorral felszerelt árnyék az, ahová szívesen rejtőzik az ember, a másik menedék pedig a száguldó motoron arcba csapó, hűsítő menetszélben lelhető.
Az utóbbi pedig értelemszerűen sokkal több kalandot ígér, mint a bungi zajos légcsavarja alatt fetrengés, még abban az esetben is ha szinte az összes olyan helyet meglátogattuk már, ami a közvetlen környezetünkben elérhető.
A Tap-lamu móló bűzös halászkikötője mindig kecsegtet némi új élménnyel így a napnyugta előtti időt kihasználva leberregtünk a dokkhoz.
Aholis megcsodálhattuk egy éppen épülő fahajó munkálatait.
Engem mindig is lenyűgözött,- talán a szar kivételével – az összes ember által előállított dolog, ami képes a úszni a vízen, ezért mindig óriási élmény, ha bármi ilyesminek a készülési folyamataiba nyerhetek betekintést. Érdekesek persze a nagyiparilag előállított óriáshajók is, de az egy teljesen másik világ. Az efféle hagyományos helyi cuccok, mint az ilyen kézzel gyártott bárkák ácsolása, sokkal emberközelibb találkozás, átláthatóbb és tanulságosabb, mint az előre hegesztett elemekből összelegózott monstrumok.
Az itt látható formák és ívek nem a hidrodinamika bonyolult tudományának patikamérlegén érlelt képletek, hanem az évszázados hajóépítési tapasztalatok alapján kikristályosodott, mesterről tanítványra öröklődő hagyományok, az alapanyag, a funkció, a tartósság, lassan lepárolódott esszenciája. Egyszerűen magávalragadó…20180312_18320520180312_183536_Richtone(HDR)20180312_183509_Richtone(HDR)

Címke , , ,

A kaja

Szerencsére tényleg ritkán szórakoztatom magam efféle adrenalinforrások igénybevételével, de persze néhanap mégis beleolvasok a magyar rögvalóság híreibe. Ilyenkor mindig meglepődöm, egyrészt azon, hogy mégis miért is csinálom ezt magammal, újra és újra, másrészt azon, hogy hiába ismerem már egy jó ideje, a legcikibb saskabaré színvonalát is messze alulmúló sztorikat, de minden alkalommal kiderül, hogy bizony van még lejjebb.
Így, a “demokrácia ünnepének” közeledtével, a reménytelen, szegény, kis ország, amúgy is totál agyonpolitizált közéletének médiatartalmai mástól sem hangosak, mint a csúcsra járatott propagandaúthenger motorzajától, és mindenki igyekszik erőből túllicitálni a többi gazembercsoportosulás lózungjait.
Úgy tűnik a Fényestekintetű nagytestvér “okosembereinek” végképp elmentek otthonról, nem elég, hogy sikeresen előzik jobbról a szélsőjobb radikálisait, de egy ideje mintha a viccpártok babérjait is magukénak akarnák tudni. Sajnos kreativitás, humorérzék és jóindulat híján, csupán az alufóliasapka gyanús, sületlenség beszélésben tudják utolfogni a fent említett mókás szervezeteket, és sajnos mindezt, ízetlen tréfálkozás helyett, szemmel láthatóan, vér komolyan gondolják.
Ebbe az egészen elképesztő produkcióba sikerült belefutnom először, és ennek a megtekintése után úgy gondoltam, itt az ideje legalább egy újabb félévre becsukni az internet magyar vonatkozású ablakait. Valóban megdöbbentő, számomra, hogy egy egész országnyi embermassza képes évtizedek óta, ölbetett kézzel nézni, ahogy egy rakás imbecillis szubhumán, ilyen és ehhez hasonló stand-up okkal próbálja elterelni a figyelmet az arcátlan tolvajlásról.

A mezőgazdasági miniszterúr brillírozása a gaszrtoxenofóbia, számomra eleddig ismeretlen területén, eszembe juttatta, hogy lehetne írni egy jó kis blogbejegyzést a környéken tapasztalható táplálkozási normák, általam tapasztalt mibenlétéről.
Csak, hogy lazítgassam kicsit a fehér, pannon, ciszhetero férfiak, pacalszaftpecsétes, keresztyéni értékrendjét, hátha a tengerifüves, kókuszos, csilis rákdesszertfogyasztás hallatán, elveszítik az életük meghatározó igazodási pontjait, és összekeverik majd a tízórait az estebéddel, vagy a Jézuskrisztus szülinapját egy ropogós szaturnáliával.
(Sajnos ez a jószág viszonylag keveset tud a rovarevő népek szokásairól, valamint, arról, hogy az általában szabadon változtatható ellenségkép, jelenleg, épp a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázat hordozóiként meghatározott tagjai, vagyis a közelkelet muszlimjai egyáltalán nem esznek rovarokat, ugyanis az ilyesmi totál tisztátalannak minősül náluk, ezért tökre “haram”, vagyis, tilos.
Az Arthrophoda törzs képviselőinek táplálkozási célokra való felhasználásának állítólagos keresztényi értékrenddel való összeegyeztethetetlensége is igen gyenge lábakon áll, ellenpontozásához elég előrántani a szent mesekönyvet, és felütni Máté evangéliumának harmadik fejezetét a negyedik versnél.
Valamint, ha épp egy, az ország mezőgazdaságának felügyeletével megbízott közszolga nem tájékozódik megfelelően a húsfogyasztás fenntarthatóságának alternatíváiról, akkor elképzelhető, hogy nem csak szerintem totál alkalmatlan a pozíciója betöltésére…
Szörnyű, hogy ennyi év távollét után, még mindig képes vagyok felbaszni az agyam cirkuszország jól fizetett bohócgárdájának csetlés-botlásán )
A Thai gasztronómia messze földön ismert, különleges alapanyagairól és a különböző ízvilágok harmóniájának értő megteremtéséről. (Sokan azonosítják a rovarzabálás hazájával is Thaiföldet, ez azonban csak szórványosan fellelhető, és jellemzően inkább az idelátogató turisták egzotikumszomjának kielégítésére használják, mintsem, hogy tömegesen habzsolnák az ízeltlábúakat.)
Amit egészen biztosan érdemes róla tudni, az az európai ember toleranciahatárát messze meghaladó csípősségfaktor, ugyanis a legtöbb étel alapját a csili különböző változatai jelentik.
Jómagam nagy rajongója vagyok a helyi étkezés ezen tulajdonságainak, és annak ellenére, hogy Európa talán legfűszeresebb konyháját magáénak tudó országból származom, és különösen – szinte a mazochizmus határát súrolóan – kedvelem a kapszaicin fiziológiai hatásait, a lokál éttermek bizony néha próbára teszik a tűrőképességemet.
Mondom ezt avval a tapasztalattal a hátam mögött, hogy fehérember létemre, általában extra csípősen kértem a hétköznapi ételeket Mexikóban, és többször észrevettem, ahogy az étteremben összekacsintanak a kiszolgálók, hogy na ezt a gringót most jól megvicceljük, és ha csípős kell neki, hát akkor most megkaphatja, de még ezekkel a túltolt kajákkal sem tudtak igazán megfingatni.
Itt viszont avval kell szembesüljek, hogy csípőstűrés ide vagy oda, egy egyszerű salátával is képesek izzasztó meglepetést okozni.
Sajnos nincsen konyhánk, hogy a Thai szakácsmesterség fortélyaiban magam is jártasságot szerezhessek, de a piacon vizsgálgatva az alapanyagok sokaságát és az áraikat, úgy számoltam, hogy kétszer, akár háromszor annyira jönne ki, ha magamra főznék, mintha mindezt készen vásárolom meg.
Leginkább az utcai árusok portékájából válogatok, piacokon majszolom a pálcás eledelt, és azokat a kis kifőzdéket részesítem előnyben, ahol a helyi erő képviselői fogyasztják a napi betevőt.
A Thai-ok alapvetően tiszta népség, az itteni tisztaságfogalom azonban több fényévnyire helyezkedik el, az Európában megszokott HACCP sztenderdektől.
Egy, az öreg kontinensen szocializálódott élelmiszerbiztonsági inspektor, valószínűleg a szívkörnyékét tapogatva óvakodna ki az ilyen helyekről, és azonnal kirendelne egy gyors reagálású lángszórós osztagot a helyszínre, vagy remegő hangon sürgetné a mielőbbi dezinficiáló napalmcsapást az étteremre és környékére.
Persze ez nem kell, hogy bárkit is elriasszon Thaiföld hétköznapi kulináris élményeitől, a helyzet ugyanis az, hogy nem itt kedvezőtlenek a feltételek, hanem mi vagyunk egy kicsit túlsterilizált környezethez szokva. (Megnyugtathatok mindenkit, hogy láttam ennél már sokkal rémisztőbbet is, a karibi higiéniás szokásokhoz képest például, ezek a koszos kis útszéli kajáldák, laboratóriumok csíramentes kutatóhelyszíneit idézik…)
Kipróbáltam a puccos, utazóknak fenntartott éttermek egyik másikát is. (Ezen értelemszerűen nem a sok Michelin csillagos gasztro mennyországokat kell érteni, – egyrészt ilyen nincs errefelé, másrészt az effélék soha nem voltak kompatibilisek a pénztárcám vastagságával – hanem azokat az egyszerű turistamágneseket, amik legalább külcsínben követni szándékozzák az Európában megszokott vendéglátóipari szokások legtöbbjét)
Tapasztalatom a következő: A berendezés, a terítő és étkészlet nívósságának tekintetében messze verik az egyéb helyeket, és a kiszolgálás is gyorsabb általában. (ha nem is szívélyesebb.)
Itt nagyjából meg is torpan az erények sora, hiszen nagyjából ugyanazt eheted, mint a műanyagszékes lebujban, csak az ottani ár, két-három vagy ötszöröséért, az adagok egy kicsit kisebbek, és többnyire kispórolják belőlük a helyi ételek karakterét leginkább meghatározó összetevőt, hogy a kedves, szenzitív ízlelőbimbójú vendégek ne verejtékezve, lángoló torokkal könyörögjenek, egy kis pohár életmentő tejecskéért.
Egyébiránt pedig, a konyhába belesve pont ugyanolyan viszonyokkal szembesülhetsz, mint a mozgóárusok pultjai között.
A menü minden helyen nagyjából hasonló elv alapján van összeállítva.
üvegtészta, és kókusztejjel készült levesek, valamint curry-k, és tom-yum, ezek mindegyike készülhet csak zöldséggel, csirke, marha, disznó, hal, rák, vagy tintahal  betéttel, esetleg ezek furcsa gombócváltozatával.
Természetesen vannak pirított és főtt rizses ételek, ezeket ugyancsak a fent említett húsvariációkkal vagy stir fried zöldségekkel kombinálják.
Ezek kérhetők csilivel, (ofcourse) különböző curry pasztákkal vagy thai bazsalikommal sütve. Köretként népszerű még a sárga tészta és a ragacsos nyúlós friss metélt, amiből a padthai is készül, valamint a samosa-k és egyéb, minden földi jóval töltött deep fried tekercsek. Népszerűek a különféle roston sült pálcikára tűzött mindenfélék, amik nagyrészéről az elfogyasztásukat követően sem tudom megsaccolni, hogy vajon mi a fenéből készülhetett, és van pár sült zöldség, ami nagyon eredeti ízű, mint például a hajnalka (vízispenót/paraj), és az elmaradhatatlan csípős zöld papaya saláta. (Ez utóbbi rendelésénél a bőröm színét látva, mindig megkérdezik, hogy egy vagy két csilivel kérem-e, és amikor rávágom, hogy hat, akkor elégedetten bólogatnak és gondolatban már készítik az elsősegély tejtermékeket, amikre eddig azért még nem volt szükség. Bár pár helyen megnövekedett a szalvétafogyasztásom a homloktörölgetéstől.)
Persze mindez csak a töredéke lehet a thai konyha régiónként is komoly változatosságot mutató széles repertoárjának, de én csak arról tudok beszámolni, ami itt a közvetlen környezetemben elérhető.
Egyes helyek próbálkoznak a kizárólag külföldiek számára vonzónak tűnő ajánlatokkal, azonban a nyugati élelem errefelé többnyire vakvágány, hogy miért, az egyszerűen kikövetkeztethető abból az alapvetésből, hogy ha egy remek Tom ka gai-ra vágyom, akkor azt inkább itt, és nem egy kis Toszkán falu családi éttermében próbálom elfogyasztani, ez persze fordítva is érvényes, szóval egy Khao lak-i dél-Thai bennszülöttől ne várjuk, hogy remekelni fog tradicionális olasz, francia vagy egyéb européer ételek elkészítésében.
A fúziós konyha pedig nagyjából kimerül a csípős rántotthúsban, és a shitake gombaszószos T-bone steakben, esetleg a tavaszi tekercs mellé borított szalmakrumpliban.
Mindemellett természetesen rengeteg gyümölcsöt esznek, többnyire nyersen, vagy rizzsel, de nem ritka, hogy kókusztejben főzött édesség gyanánt. Majdnem mindenhol kapható finomság  a Thai palacsinta, amit itt rotinak becéznek, azonban ez a legkevésbé sem azonos az ugyancsak roti névre hallgató tortilla szerű indiai laposkenyérrel. Sokkal inkább egy papírvékonyra nyújtott tésztaféle, amibe belehajtogatják a kívánt tölteléket majd kevés forróolajban ropogósra sütik…
A többi nyalánkság, amit kóstoltam, általában furcsa állagú és sokszor csípős, vagy sós is a cukrossága mellett. Legtöbbjük kókusz vagy banánalapú, de előfordul a vörösbab(!) édeskukorica esetleg a tök felhasználása is a desszertek alapanyagaként, amibe aztán a pirított lótuszmagtól a szezámos taro gyökérpürén keresztül az algazseléig bármit bele lehet keverni. A piacok mindig érdekes gasztro élményekkel kecsegtetnek és folyton találok valami újdonságot, amit feltétlenül ki kell próbálnom.

Címke , , , ,
Reklámok