Vörös bordák

A kánikula elől leginkább a ventilátorral felszerelt árnyék az, ahová szívesen rejtőzik az ember, a másik menedék pedig a száguldó motoron arcba csapó, hűsítő menetszélben lelhető.
Az utóbbi pedig értelemszerűen sokkal több kalandot ígér, mint a bungi zajos légcsavarja alatt fetrengés, még abban az esetben is ha szinte az összes olyan helyet meglátogattuk már, ami a közvetlen környezetünkben elérhető.
A Tap-lamu móló bűzös halászkikötője mindig kecsegtet némi új élménnyel így a napnyugta előtti időt kihasználva leberregtünk a dokkhoz.
Aholis megcsodálhattuk egy éppen épülő fahajó munkálatait.
Engem mindig is lenyűgözött,- talán a szar kivételével – az összes ember által előállított dolog, ami képes a úszni a vízen, ezért mindig óriási élmény, ha bármi ilyesminek a készülési folyamataiba nyerhetek betekintést. Érdekesek persze a nagyiparilag előállított óriáshajók is, de az egy teljesen másik világ. Az efféle hagyományos helyi cuccok, mint az ilyen kézzel gyártott bárkák ácsolása, sokkal emberközelibb találkozás, átláthatóbb és tanulságosabb, mint az előre hegesztett elemekből összelegózott monstrumok.
Az itt látható formák és ívek nem a hidrodinamika bonyolult tudományának patikamérlegén érlelt képletek, hanem az évszázados hajóépítési tapasztalatok alapján kikristályosodott, mesterről tanítványra öröklődő hagyományok, az alapanyag, a funkció, a tartósság, lassan lepárolódott esszenciája. Egyszerűen magávalragadó…20180312_18320520180312_183536_Richtone(HDR)20180312_183509_Richtone(HDR)

Reklámok
Címke , , ,

A kaja

Szerencsére tényleg ritkán szórakoztatom magam efféle adrenalinforrások igénybevételével, de persze néhanap mégis beleolvasok a magyar rögvalóság híreibe. Ilyenkor mindig meglepődöm, egyrészt azon, hogy mégis miért is csinálom ezt magammal, újra és újra, másrészt azon, hogy hiába ismerem már egy jó ideje, a legcikibb saskabaré színvonalát is messze alulmúló sztorikat, de minden alkalommal kiderül, hogy bizony van még lejjebb.
Így, a “demokrácia ünnepének” közeledtével, a reménytelen, szegény, kis ország, amúgy is totál agyonpolitizált közéletének médiatartalmai mástól sem hangosak, mint a csúcsra járatott propagandaúthenger motorzajától, és mindenki igyekszik erőből túllicitálni a többi gazembercsoportosulás lózungjait.
Úgy tűnik a Fényestekintetű nagytestvér “okosembereinek” végképp elmentek otthonról, nem elég, hogy sikeresen előzik jobbról a szélsőjobb radikálisait, de egy ideje mintha a viccpártok babérjait is magukénak akarnák tudni. Sajnos kreativitás, humorérzék és jóindulat híján, csupán az alufóliasapka gyanús, sületlenség beszélésben tudják utolfogni a fent említett mókás szervezeteket, és sajnos mindezt, ízetlen tréfálkozás helyett, szemmel láthatóan, vér komolyan gondolják.
Ebbe az egészen elképesztő produkcióba sikerült belefutnom először, és ennek a megtekintése után úgy gondoltam, itt az ideje legalább egy újabb félévre becsukni az internet magyar vonatkozású ablakait. Valóban megdöbbentő, számomra, hogy egy egész országnyi embermassza képes évtizedek óta, ölbetett kézzel nézni, ahogy egy rakás imbecillis szubhumán, ilyen és ehhez hasonló stand-up okkal próbálja elterelni a figyelmet az arcátlan tolvajlásról.

A mezőgazdasági miniszterúr brillírozása a gaszrtoxenofóbia, számomra eleddig ismeretlen területén, eszembe juttatta, hogy lehetne írni egy jó kis blogbejegyzést a környéken tapasztalható táplálkozási normák, általam tapasztalt mibenlétéről.
Csak, hogy lazítgassam kicsit a fehér, pannon, ciszhetero férfiak, pacalszaftpecsétes, keresztyéni értékrendjét, hátha a tengerifüves, kókuszos, csilis rákdesszertfogyasztás hallatán, elveszítik az életük meghatározó igazodási pontjait, és összekeverik majd a tízórait az estebéddel, vagy a Jézuskrisztus szülinapját egy ropogós szaturnáliával.
(Sajnos ez a jószág viszonylag keveset tud a rovarevő népek szokásairól, valamint, arról, hogy az általában szabadon változtatható ellenségkép, jelenleg, épp a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázat hordozóiként meghatározott tagjai, vagyis a közelkelet muszlimjai egyáltalán nem esznek rovarokat, ugyanis az ilyesmi totál tisztátalannak minősül náluk, ezért tökre “haram”, vagyis, tilos.
Az Arthrophoda törzs képviselőinek táplálkozási célokra való felhasználásának állítólagos keresztényi értékrenddel való összeegyeztethetetlensége is igen gyenge lábakon áll, ellenpontozásához elég előrántani a szent mesekönyvet, és felütni Máté evangéliumának harmadik fejezetét a negyedik versnél.
Valamint, ha épp egy, az ország mezőgazdaságának felügyeletével megbízott közszolga nem tájékozódik megfelelően a húsfogyasztás fenntarthatóságának alternatíváiról, akkor elképzelhető, hogy nem csak szerintem totál alkalmatlan a pozíciója betöltésére…
Szörnyű, hogy ennyi év távollét után, még mindig képes vagyok felbaszni az agyam cirkuszország jól fizetett bohócgárdájának csetlés-botlásán )
A Thai gasztronómia messze földön ismert, különleges alapanyagairól és a különböző ízvilágok harmóniájának értő megteremtéséről. (Sokan azonosítják a rovarzabálás hazájával is Thaiföldet, ez azonban csak szórványosan fellelhető, és jellemzően inkább az idelátogató turisták egzotikumszomjának kielégítésére használják, mintsem, hogy tömegesen habzsolnák az ízeltlábúakat.)
Amit egészen biztosan érdemes róla tudni, az az európai ember toleranciahatárát messze meghaladó csípősségfaktor, ugyanis a legtöbb étel alapját a csili különböző változatai jelentik.
Jómagam nagy rajongója vagyok a helyi étkezés ezen tulajdonságainak, és annak ellenére, hogy Európa talán legfűszeresebb konyháját magáénak tudó országból származom, és különösen – szinte a mazochizmus határát súrolóan – kedvelem a kapszaicin fiziológiai hatásait, a lokál éttermek bizony néha próbára teszik a tűrőképességemet.
Mondom ezt avval a tapasztalattal a hátam mögött, hogy fehérember létemre, általában extra csípősen kértem a hétköznapi ételeket Mexikóban, és többször észrevettem, ahogy az étteremben összekacsintanak a kiszolgálók, hogy na ezt a gringót most jól megvicceljük, és ha csípős kell neki, hát akkor most megkaphatja, de még ezekkel a túltolt kajákkal sem tudtak igazán megfingatni.
Itt viszont avval kell szembesüljek, hogy csípőstűrés ide vagy oda, egy egyszerű salátával is képesek izzasztó meglepetést okozni.
Sajnos nincsen konyhánk, hogy a Thai szakácsmesterség fortélyaiban magam is jártasságot szerezhessek, de a piacon vizsgálgatva az alapanyagok sokaságát és az áraikat, úgy számoltam, hogy kétszer, akár háromszor annyira jönne ki, ha magamra főznék, mintha mindezt készen vásárolom meg.
Leginkább az utcai árusok portékájából válogatok, piacokon majszolom a pálcás eledelt, és azokat a kis kifőzdéket részesítem előnyben, ahol a helyi erő képviselői fogyasztják a napi betevőt.
A Thai-ok alapvetően tiszta népség, az itteni tisztaságfogalom azonban több fényévnyire helyezkedik el, az Európában megszokott HACCP sztenderdektől.
Egy, az öreg kontinensen szocializálódott élelmiszerbiztonsági inspektor, valószínűleg a szívkörnyékét tapogatva óvakodna ki az ilyen helyekről, és azonnal kirendelne egy gyors reagálású lángszórós osztagot a helyszínre, vagy remegő hangon sürgetné a mielőbbi dezinficiáló napalmcsapást az étteremre és környékére.
Persze ez nem kell, hogy bárkit is elriasszon Thaiföld hétköznapi kulináris élményeitől, a helyzet ugyanis az, hogy nem itt kedvezőtlenek a feltételek, hanem mi vagyunk egy kicsit túlsterilizált környezethez szokva. (Megnyugtathatok mindenkit, hogy láttam ennél már sokkal rémisztőbbet is, a karibi higiéniás szokásokhoz képest például, ezek a koszos kis útszéli kajáldák, laboratóriumok csíramentes kutatóhelyszíneit idézik…)
Kipróbáltam a puccos, utazóknak fenntartott éttermek egyik másikát is. (Ezen értelemszerűen nem a sok Michelin csillagos gasztro mennyországokat kell érteni, – egyrészt ilyen nincs errefelé, másrészt az effélék soha nem voltak kompatibilisek a pénztárcám vastagságával – hanem azokat az egyszerű turistamágneseket, amik legalább külcsínben követni szándékozzák az Európában megszokott vendéglátóipari szokások legtöbbjét)
Tapasztalatom a következő: A berendezés, a terítő és étkészlet nívósságának tekintetében messze verik az egyéb helyeket, és a kiszolgálás is gyorsabb általában. (ha nem is szívélyesebb.)
Itt nagyjából meg is torpan az erények sora, hiszen nagyjából ugyanazt eheted, mint a műanyagszékes lebujban, csak az ottani ár, két-három vagy ötszöröséért, az adagok egy kicsit kisebbek, és többnyire kispórolják belőlük a helyi ételek karakterét leginkább meghatározó összetevőt, hogy a kedves, szenzitív ízlelőbimbójú vendégek ne verejtékezve, lángoló torokkal könyörögjenek, egy kis pohár életmentő tejecskéért.
Egyébiránt pedig, a konyhába belesve pont ugyanolyan viszonyokkal szembesülhetsz, mint a mozgóárusok pultjai között.
A menü minden helyen nagyjából hasonló elv alapján van összeállítva.
üvegtészta, és kókusztejjel készült levesek, valamint curry-k, és tom-yum, ezek mindegyike készülhet csak zöldséggel, csirke, marha, disznó, hal, rák, vagy tintahal  betéttel, esetleg ezek furcsa gombócváltozatával.
Természetesen vannak pirított és főtt rizses ételek, ezeket ugyancsak a fent említett húsvariációkkal vagy stir fried zöldségekkel kombinálják.
Ezek kérhetők csilivel, (ofcourse) különböző curry pasztákkal vagy thai bazsalikommal sütve. Köretként népszerű még a sárga tészta és a ragacsos nyúlós friss metélt, amiből a padthai is készül, valamint a samosa-k és egyéb, minden földi jóval töltött deep fried tekercsek. Népszerűek a különféle roston sült pálcikára tűzött mindenfélék, amik nagyrészéről az elfogyasztásukat követően sem tudom megsaccolni, hogy vajon mi a fenéből készülhetett, és van pár sült zöldség, ami nagyon eredeti ízű, mint például a hajnalka (vízispenót/paraj), és az elmaradhatatlan csípős zöld papaya saláta. (Ez utóbbi rendelésénél a bőröm színét látva, mindig megkérdezik, hogy egy vagy két csilivel kérem-e, és amikor rávágom, hogy hat, akkor elégedetten bólogatnak és gondolatban már készítik az elsősegély tejtermékeket, amikre eddig azért még nem volt szükség. Bár pár helyen megnövekedett a szalvétafogyasztásom a homloktörölgetéstől.)
Persze mindez csak a töredéke lehet a thai konyha régiónként is komoly változatosságot mutató széles repertoárjának, de én csak arról tudok beszámolni, ami itt a közvetlen környezetemben elérhető.
Egyes helyek próbálkoznak a kizárólag külföldiek számára vonzónak tűnő ajánlatokkal, azonban a nyugati élelem errefelé többnyire vakvágány, hogy miért, az egyszerűen kikövetkeztethető abból az alapvetésből, hogy ha egy remek Tom ka gai-ra vágyom, akkor azt inkább itt, és nem egy kis Toszkán falu családi éttermében próbálom elfogyasztani, ez persze fordítva is érvényes, szóval egy Khao lak-i dél-Thai bennszülöttől ne várjuk, hogy remekelni fog tradicionális olasz, francia vagy egyéb européer ételek elkészítésében.
A fúziós konyha pedig nagyjából kimerül a csípős rántotthúsban, és a shitake gombaszószos T-bone steakben, esetleg a tavaszi tekercs mellé borított szalmakrumpliban.
Mindemellett természetesen rengeteg gyümölcsöt esznek, többnyire nyersen, vagy rizzsel, de nem ritka, hogy kókusztejben főzött édesség gyanánt. Majdnem mindenhol kapható finomság  a Thai palacsinta, amit itt rotinak becéznek, azonban ez a legkevésbé sem azonos az ugyancsak roti névre hallgató tortilla szerű indiai laposkenyérrel. Sokkal inkább egy papírvékonyra nyújtott tésztaféle, amibe belehajtogatják a kívánt tölteléket majd kevés forróolajban ropogósra sütik…
A többi nyalánkság, amit kóstoltam, általában furcsa állagú és sokszor csípős, vagy sós is a cukrossága mellett. Legtöbbjük kókusz vagy banánalapú, de előfordul a vörösbab(!) édeskukorica esetleg a tök felhasználása is a desszertek alapanyagaként, amibe aztán a pirított lótuszmagtól a szezámos taro gyökérpürén keresztül az algazseléig bármit bele lehet keverni. A piacok mindig érdekes gasztro élményekkel kecsegtetnek és folyton találok valami újdonságot, amit feltétlenül ki kell próbálnom.

Címke , , , ,

Árulkodó nyomok

Az este folyamán nagy ízeltlábú dzsembori  lehetett a balkonon, ugyanis égve felejtettem a lámpát. Ez ilyenkor biztos “all you can eat” büfé a gekkók és pókok számára, azonban az itt hagyott nyomok vizsgálata után igencsak úgy tűnik, hogy valaki  a vacsora után “gerincre” vágott egy éjszakai pillangót az asztalon…

DSCN8446.JPG

Címke , ,

Blacksand-whitesand

20180120_15530620171230_163727Sajnos egyik kép sem képes visszaadni azt a hihetetlen szemcsefinomságot, ami a helyben található néhány beach, homokos fövenyeit jellemzi, leginkább a hamu és a nullás liszt az, amire leginkább emlékeztetnek.
A fentebbi, matt fekete, egyrészt vulkanikus kőzetek kopadékát, másrészt a környező tavak sötét iszapját ötvöző aprólékból áll, ezt itt találtam Khao lakon, az egyik nagyobb folyócska, tenger torkolata mentén.
A másik kép a Similan szigetek egyikén készült, pont a Koh Similanon, a Kuerk, avagy a turisták közt népszerűbb nevén, a “Donaldkacsa” öbölben.
Láttam már egy-két tengerpartot az életem során, de ennyire világítóan fehér és porcukor finomságú homokkal eddig még egyszer sem találkoztam.

similan

Koh similan Ao kuerk

A meseszép, fehér homok keletkezésének igaz története sokakat kiábrándíthat, akik szeretnek a puha fehér fövenyen hemperegni, de sajnos azt kell mondjam, hogy eme csodás képződmények több, mint jelentős százaléka, nem egyéb, mint egyszerű PAPAGÁJHALSZAR.
A színpompás halacskák ugyanis, rettentő erős “csőrük” (valószínű erről kapták a nevüket) jóvoltából, képesek direktben harapdálni a korallzátonyokat, amit aztán a beleikben jól megőrölnek.
Mivel mindez, nem túlzottan tápanyagdús élelemforrás, ezért meglehetősen sokat kell fogyasszanak belőle és ennek köszönhetően viszonylag sűrűn is ürítenek, így a kis korallpolipok mészvázának megemésztett maradékából állnak össze végül, az utazási irodák hívogató katalógusainak, hófehér partjai, amik olyan szép türkiz árnyalatot kölcsönöznek a tropikus tengerek sekélyebb zónáinak.

Parrotfish+Poops

Címke , , , , ,

Buta bolondok

Miután a kínai újév, dobolós csengetyűzős ceremóniái lementek és a világ összes fürtös petárdáját és egyéb pukkanó, robbanó, világítva sivító pirotechnikai eszközét felrobbantották ennek tiszteletére, egészen elcsendesedett a környék.

DSCN8292

Nem, ezek nem virágszirmok, a bácsi itt éppen a petárdázásból visszamaradt, vérszínű papír sittet próbálja eltakarítani.

Jobb dolgom nem lévén ellátogattam a Build nevezetű éjszakai piacra, ahol a Thaiföldön komoly népszerűségnek örvendő Silly Fools nevű könnyűzenei formáció adott koncertet.
Jó előre bevásároltam pár Leo-t, mivel tisztában voltam vele, hogy a night market igen turistaorientált árfekvéssel operál, és ezekben a kicsit munkahiányos időszakokban nem kockáztathatom a luxus sörözés miatti legatyásodást.
A hely első meglepetése a hosszú, különféle nemzetiségek élelmiszerkölteményeit felvonultató kajasoron ért, ugyanis belefutottam egy gulyásos-lángosos pultba.
Először csak az ékezetes latin betűkön akadt meg a szemem, és csak lassacskán jutott el a tudatomig mi is van valójában odaírva.

lángos
Természetesen nem tudtam ellenállni, mivel a lángos mellett, a sajt és a tejföl is igen nagy hiánycikk errefelé, és ugyan odavagyok a Thai konyha remekeiért, de néha nem árt egy kis változatosság, főleg, ha ilyen szokatlan helyen találkozik az ember, a szülőhaza ízvilágával.
Nem lepődtem meg nagyon, mikor a tulajdonos arról számolt be, hogy a helyiek inkább banánnal és csokoládésziruppal szeretik fogyasztani, úgyhogy akármennyire is idegen elképzelés, kénytelen volt felvenni az édes lángosokat is a repertoárjába.
Javasoltam neki a cukros, csilis, mazsolás változatot, citromos tejszínhabbal, hisz amilyen aberrált dolgokat össze tudnak itt enni, az efféle, számunkra extrémnek hangzó dolgokat is tuti kajálnák.
Most már legalább azt is tudom, hogy írják a lángost Thai-ul.

thailángos

Mondszépen LÁÁÁN-GOS

Mire benyomtam a kicsit sótlan, de azért finom gulyást, és a két dugisört is kiittam a robogó csomagtartójából, nagyjából rá is zendített a zenekar. Az első szám meglehetősen zúzós basszussal és ígéretes dobbal indult, valamint a magukat buta bolondoknak nevező gárda színpadi megjelenése miatt is érdekes show-nak néztünk elébe.
Az énekes fekete tollas cilindert és a fél fejét takaró csillogó steampunk szemüveget viselt, valami katonai kutyahámra emlékeztető felsőruházattal, a basszeros, hosszú fekete rasztái, egy olyan álarc mögül lógtak elő, mint, ami annak az erős csávónak volt, aki a Batman-t akarta legutóbb elagyabugyálni.
A gitároson ezüstszínű pormaszk volt, kéken világító szűrőbetétekkel, a dobos pedig mintha római legionáriusnak öltözött volna, legalábbis piros parvisszerű taraj volt a sisakja tetején. A háttérben horrorisztikusra festett hokimaszkos road-ok feszítettek, akik valahogy sehogyan sem illettek a színpadképbe, és, mint később kiderült a funkciójuk is kimerült a passzív biodíszletnek levésben.

20180216_215302_Richtone(HDR)

20180216_215136

És persze LEO

A koncert, az első hangzatos darálás után, kicsit önismétlőnek tűnő, érzelgős balladákba fulladt, viszont a zenei katarzis hiányáért bőven kárpótoltak, a rajongók viselkedésének tanulmányozása közben szerzett vidám élmények.
A távol-keleti és az öreg kontinensen tapasztalható mozgáskultúra különbségeinek összehasonlításából hosszú esszéket lehetne írni, ettől most idő, és az értő összevetést lehetővé tevő, minőségi videó dokumentáció hiányában megkímélem a nyájas olvasót, legyen elég annyi, hogy gyorsan, könnyesre röhögtem magam.
A közönség összetétele igencsak széles spektrumú változatosságot mutatott, a talpig bőrbe varrt, tetovált arcú motorosbanditáktól, a mezítlábas nap égette halászformákon át, a pornós diákcsitrinek öltözött fiúlányokon keresztül, a karonülő csecsemővel érkezett, jól szituált családanyákig.
Látszólag minden jelenlévő kitűnően ismerte a dalokat, és harsányan énekelték is, ha kellett ha nem.
Aztán, amikor a frontember végre a tömeg felé tartotta a mikrofont, akkor teljesen megvadult karaoke mutánsokká változott a nézősereg, fajra, nemre, korra és vallási hovatartozásra tekintet nélkül, szinte egy, nagy, sok végtagú lénnyé transzformálódva, ugrálva, kalimpálva üvöltötte mindenki, hogy DÁJPÁJDZSÁJMÁJ!!!
Ami, dunsztom sincs mit jelenthet, de szinte az összes strófának ilyesmi hangzású vége volt.
Félúton megváltozott a felállás, legalábbis a freakshow kosztümök lekerültek, kisvártatva elballagtak a Jason Voorhees hasonmásverseny lusta háttértáncosai is, de az együttes maradt a helyén, csupán az énekest cserélték le.
Az újonnan színpadra lépett szakállas muki nem nyávogott annyira magas hangon, mint az előző kolléga, azonban a számok, ha lehet, még lassabbakká és a szöveg is szájbarágósabb ritmusúra váltott.
Kicsit még bámészkodtam, hogyan hajladoznak a Thaiok az andalító dallamokra, de a következő népénekeltetésnél elérkezett a pillanat, hogy az újabb karaoke frenzy epileptikus tömeghipnózisa helyett, inkább kiéljem a csillapíthatatlan kókuszfagylaltozhatnékomat, és ezennel el is búcsúzzak a küzdőtér kedélyes morajlásától, felkeresni a ínycsiklandó édességet forgalmazó mozgóárust.
A hűsítő finomság felfalását követően, azonnal hazafelé vettem az irányt, mielőtt, a műsor végeztével, a százszámra, egymás hegyére-hátára parkolt robogók, részeg pilótáikkal a nyergükben kirajzanak, és nagy sebességű, közúti baleset katalizátorként, elárasztják a kivilágítatlan főút keskeny sávjait.

Címke , , , , , ,

Sárkány másképp

A bungalóközösség egyik lakója, nagyipari, bambusz és vékony papír felhasználás eredményeképp, egy rakás szép színes “repülőgépet” barkácsolt össze.
A legtöbbjük, az étterem szüntelenül pörgő ventilátorainak légáramában vitorlázva szolgál vidám dekorációként, de pár darab, a környéken szaladgáló kiskölykök legnagyobb örömére az udvarról eregetve hasítja a levegőt.

DSCN7851DSCN7266DSCN7264

 

Címke , , ,

Sandokan földjén

Annyira még nem terveztük felróni Malajziát a hirtelen és feltétlenül meglátogatandó országok listájára, most azonban a Phang-nga-i vízumügyintézés kudarcából fakadóan mégis oda került.
Sajnos Thaiföldön kurva komolyan veszik ezt a hülye vízumosdit, és némi overstay súlyos baht kötegek megfizetését, az országból való kitiltást, sőt akár börtönbüntetést is vonhat maga után.
A bosszantó az egészben, hogy mindez kizárólag a pénzről szól, ezzel még önmagában nem is lenne semmi különösebb baj, hiszen régóta hozzászokhattunk már a metódushoz, hogy minden államnak tökélyre kell fejleszteni a lehúzás valamiféle formáját, hogy fennmaradhasson. (Vannak akik több vonalon is képesek komoly sikereket elérni ilyen téren)
A valódi gond, hogy nem csak megrövidíteni akarnak pár zöldhasúval, de még jól meg is szopatnak az ügyintézés bonyodalmaival, és ide-oda utaztatnak a nyilvánvaló semmiért. Az sem lenne szimpatikusabb sokkal, de legalább úgy-ahogy fair play-nek tartanám, hogy bemész az erre kijelölt rablóirodába, leszurkolod nekik a jó kis kenőmanit, ők ezért adnak egy felesleges papírfecnit a további maradásra jogosító pecséttel, és kész, mindenki boldog, náluk a pénzem, ők gazdagodnak, nálam a remek dokument, ami feljogosít rá, hogy egy meghatározott ideig, még náluk költhetem, az általuk nagy kegyesen még látszólag nálam hagyott, maradék gempát.
Persze, ez így ebben a formában túlságosan is szép és egyszerű lenne, amely két jelző sajnálatos módon totál összeférhetetlen magának a bürokráciának a szellemiségével.
Szóval amellett, hogy megkopasztanak, még az idődet is el akarják orozni, és mivel Thaiföld nem kicsi, ez remekül sikerül is nekik az utaztatgatással.
Vagyis, arra köteleznek, hogy kimenj az országból, hogy majd aztán visszagyere.
Tök ésszerű, mennyél innen el, hogy ittmaradhass.
Természetesen kalózszempontból nagyon is logikus ez az intézkedés, hiszen így tömegeket mozgatnak az ország egyik részéből a másikba, ami ugyebár igen jövedelmező a hivatalos embercsempészek, kisbusztársaságok, utazási irodák, útmenti kisközértek, pénzcsencselők, éttermek, és mindazon egyéb hiéna-vállalkozás számára, akik a visa-runra kényszerített utazók és keményen dolgozó kisemberek bukszájának radikális karcsúsításában érdekeltek. Egy két okos jogszabály és a hülyeturiszt máris duplaolyan gyorsan pörgeti a gazdaságot, mintha csak hagynák a tengerparton koktélozgatni.
Hárman vágtunk neki a kalandnak, Hajni, Flip, a világjáró belga búvároktató, és én. Megfizettük, a keselyűk bérét, és felültünk egy lokál buszra, hogy megközelíthessük azt a helyet, ahol a sok pénzünkért majd kegyeskednek felvenni minket.
A sötét elágazásnál, ahol a buszról lekászálódtunk, még maradt kb másfél óránk a továbbutazásig, ezért a kitartóan nyitva tartó büfébódéban benyakaltunk pár útisört és Flip táskájából még egy kis dugi Sang-song is előkerült. Így egész hangulatosan tudtuk múlatni az időt a fuvar megérkezéséig.
A kis Toyota mikrobuszokat kényelmesnek szánhatták valaha, de a vízumszerzésre régóta hordozott embertömegek ülepe alaposan kikezdte az ülések komfortfaktorát, cserébe viszont, izzadós jegesmedve fokozatra kapcsolták a jármű légkondicionáló berendezését így a kellemes páradús 28-fokból behuppanhattunk egy száraz hideg hibernálóberendezésbe, ahol azonnal ránk dermedt a verejték és nem vagyok fázós, de azt hittem a fogzománcom is megreped. Sajnos a kriogenikus beavatkozással nem jutottunk a kívánt eredményre, vagyis a hosszú út alatti mérsékelt metabolizmus nyújtotta zavartalan mélyalváshoz, helyette viszont sikerült egész addig fagyoskodni, amíg az egyik pisilős megállónál, lopva vissza nem szabályoztam az arktikus beállítást valami elviselhetőbb, a kontinentális tavasz hangulatát idéző hőmérsékletre.

A határhoz érve kiszállítottak minket a buszból és betereltek a bevándorlási hivatal csarnokába, ahol egy rakás papír kitöltését követően továbbengedtek, legalábbis engem, ugyanis, Hajninak és Flipnek, a múltkori kis vízumincidens okán, már volt pár nap túllógása, így nem csak egy csomó extra pénzt kellett leszurkolniuk, de további két órát szopatták őket a vámon. A késlekedés miatt én egy másik buszba kerültem, amiben meg inkább forróság volt, mint hideg, úgyhogy a kb. Kedah-tól Pinang-ig tartó óriásdugóban való lépésben araszolás alatt, a szervezetem vízkészletének jelentős százalékát lecsurgattam a ragadós műbőrülések felületére.
Végre nagy nehezen befutottunk a szállásra, ahol persze kiderült, hogy az utazási irodában kifizetett összegen felül, itt még a vízum ügyintézést, a vízumot magát, az útlevélbe ragasztandó papírfecnit és az adminisztrációhoz szükséges kurvasok fotót és fénymásolást is külön ki kell fizetni, ami nem elég, hogy teljesen felemésztette az eddig Thaiföldön megkeresett teljes vagyonomat, de sajnos többre is rúgott annál, a bankkártyánk pedig Hajninál maradt, akit pedig ki tudja merre vittek a másik busszal…
Szóval volt rohangálás, pánik, meg miegymás, aztán kisvártatva befutott a Hajni és Flip járata is, és végül sikerült elrendezni a mocskos anyagiakat. Viszont egy kis reggelizés után azonnal le kellett dőljünk aludni, mert a kb. 16-órás út alatt csak pár percre sikerült elszenderedni.
A pihengetés után kitántorogtunk a városba körülnézni kicsit, ha már elvertük az összes pénzünket egy három napos kényelmetlen és nem tervezett kiruccanásra, akkor legalább lássunk is valami keveset a mesés Maláj szigeten terpeszkedő zsúfolt város érdekességeiből.
Na, ha valaki szereti az Európa nagyvárosaiban uralkodó nemzetiségi, vallási, és egyéb kulturális összetételre a “multikulti” kifejezést használni, akkor azt hiszem, itt komolyan el kell gondolkodnia azon a jelzős szerkezeten, ami a helyben tapasztalható viszonyok leírására megfelelőnek bizonyulhat. A tengerre épített cölöpviskóktól a koloniál romantikáig, a dzsunkákon élő seagipsy kolóniáktól, az égbe meredő fancy felhőkarcolók csillogásáig, rengeteg náció, öt világvallás, plusz a helyi hiedelmek és azokból származtatható egyéb babonaságok. Hatalmas fényes bajszok alatt kézzel curryző indiaiak, virágos zenélő riksát hajtó kínai taxisok, a muezzin énekének hívására, imára siető leplekbe burkolt szakállas figurák, utcasarki manóházaknál égő áldozatot bemutató festett arcú sámánszerűségek, felpimpelt terepjárókban szivarozó fehér expatok.
Rögtön a meredek ívű khmer tető alatt megbúvó, üveg függönyfalas, modern, sziámi bank fényes épülete mellett csörgedező bűzös kanális partján, legyekkel ékes döglötthalat kínáló maláj halászok, mezítlábas buddhista szerzetesek, rákvörösre égett amerikai turisták, fekete örömlányok, Bollywoodi filmposzterek a Heineken reklám elé bekígyózó pikkelyes lung sárkányon, egy óriás mecset előtt… Na ez aztán tényleg habzó, színes kultúrforgatag. Vissza is éltünk a sokféleséggel és sörözve pizzáztunk nyugaton, teázva nudliztunk keleten, pusztakézzel curryztunk “indiában” és fura Maláj streetfoodot tömtünk a mozgóárusok által elárasztott utcákon. Este pedig a western negyed egy zenés bárjában ittuk a jó akciós tigrissört hajnalhasadtáig. Nagyon tetszett az egész város hangulata, kár hogy nem tudtunk igazán időt tölteni benne. Legközelebb majd biztos nem csak visa-runra jövünk Sandokánékhoz

DSCN8007

Seaside view

DSCN8017

zsebszentély a magasságos ananásznak

DSCN8024

Bajusz

DSCN8034

szivárványoshús

DSCN8064

Chew Jetty

DSCN8087

streetart

DSCN8101

Sárkányrém

DSCN8094

Közeleg a kínai újév

DSCN8090

Lampionok mindenütt

DSCN8082

Monkey business

DSCN8039

Little india

DSCN8044

Sajnos lemaradtunk a megapartyról…

DSCN8086

Ezek az acélgrafikák valami helyi művész munkái, tele van velük a város és többnyire marha viccesek.

DSCN8026

Oldschool lighthouse

DSCN8096

Denevérmacsa

Hazafelé kezdődött a mikrobuszos szenvedés elölről, légkondival, anélkül, zsibbadó lábbal, nemalvással és persze marcona határőrökkel a vámon.
A csávó egy tollvonással, két hónapra redukálta és átbélyegzőzte a vagyonokba kerülő három hónapos matricámat, és, mint ha mi sem történt volna intett, hogy mennyek tovább. Flip hívta fel a figyelmemet rá, hogy nézzem meg alaposan a pecsét dátumát, mert az nem biztos, hogy egyezik a hivatalban beragasztott dokumentével, és neki már volt olyan, hogy visszadatálták a cuccot, és aztán egy egész hónapnyi over stay-t fizethetett a legközelebbi kilépésnél, ami olyan uszkve tizenötezer baht-os kibaszás, aztán ha meg épp nincs nálad annyi, akkor meg mehetsz a jó kis komfortos Thai böribe.
A görény kurva anyjuk rongyos picsáját egyébként!
Ha nem vagyok olyan szerencsés, hogy figyelmeztetnek és ilyen infókat megtudok, akkor a kilencven napos vízumom biztos tudatában, tuti beszoptam volna az óriásbüntit.
Kevés dologgal tudnak kihozni a sodromból, ezek egyike a bürokrácia, a másik meg a nettó gonoszság.
Sokféle bosszantó csinovnyikkal hozott már össze a sors, de ennyire alattomos, rosszindulattal még egyetlen ügyintézés során sem találkoztam.
Szerintem ezeket az egyenruhás férgeket nagyon körültekintően válogatják vagy biztosan hosszú tréningek alatt idomítják a szarháziságra, mert az itt tartózkodásom alatt kizárólag kedves embereket ismertem meg. Igazából még egyetlen Thai-al sem találkoztam, aki ne lett volna százszázalékosan kedves, szuper aranyos, és segítőkész, valahogy nem is nézem ki belőlük ezt a mentalitást, ehhez tutira valami rendvédelmi szerv tagjának kell lenni.
Nagy nehezen túléltük a hazautat, és mivel éjnek idején raktak ki a jó kis sörözős bódénknál, – amikor már biztosan nincsen tömegközlekedés Khao lak ra – így az egyetlen ott lévő embertől érdeklődtünk fuvar után, aki azt mondta, hogy nem tud segíteni és közben nevetgélt aztán telefonált, azt hittük viccel és hívott valami havert, akinek jól jöhet pár száz baht egy kis autókázásért, de a harmadik LEO után kezdett gyanússá válni, hogy nem volt ebben semmi tréfa, tényleg meg kell várjuk a reggelt ,ha nem akarunk hazagyalogolni.  Elkezdtünk stoppolni de kizárólag részeg, robogós fiatalok jártak arra, ők is ritkán és általában hárman ültek a járművükön, szóval még akkor sem fértünk volna fel, ha vagyunk olyan hülyék, hogy ilyen jellegű transzportot vegyünk igénybe.
Hosszadalmas eredménytelen posztolás után, mégiscsak arra járt egy autó, ami ráadásul taxi volt, így mégsem kellett az útszélén tölteni az éjszakát…

Címke , , , ,

Beachdogs

Mint az a távol keleten vagy egyéb, közép és dél amerikai országokban megfigyelhető a kóbor kutyák meglehetősen népes számban grasszálak a közterületeken. Itt ez túlnyomórészt a partra koncentrálódik, és az eddigi tapasztalataimmal ellentétesen itt nem a bántalmazás, rugdosás következtében, félőssé vagy agresszívvá vált, girhes négylábúak népesítik be a beach-eket, hanem nagyon is barátságos és látszólag a turisták adományainak köszönhetően igen jól táplált kutyusok.
Önfeledten játszanak a fehér homokban ide oda kergetik egymást farokcsóváűva, és sokszor hosszú sétákra melléd szegődnek csak úgy. Azt, hogy csak úgy, azt azért írom, mert egyáltalán nem nyomják a tágra nyílt manga szemekkel felfelé bámuló “nézdmilyencukivagyokaggyennem” koldusjátékot, és más kutyulós módszerekkel sem próbálnak adakozásra kényszeríteni, szóval csak a saját örömükre sétáltatják magukat és élvezik a társaságot.
Az dzsungel dogik már egy kicsit máshogy viselkednek a látogatókkal, és szemmel láthatóan, no meg füllel hallhatóan védelmezik a saját kis territóriumukat.
A testalkatukon is megfigyelhető, hogy inkább a hagyományos erdei argadozó életmód folytatásával tartják fent magukat, mint a megmaradt padthai-ok és sültrizsek behabzsolásával. Persze ők sem vadak nagyon, de nem az a játékos, pacsizós társaság, mint például az itt látható foltos kis haver.

DSCN6789

Címke , ,

pipifoto

Mentem egy újabb kört, a környező kókuszligetek és susnyások körül, avval a nem titkolt szándékkal, hogy színes madarakat kapjak lencsevégre. Sajnos nem lesz tukán, meg paradicsommadarak sem, mindenesetre pár kevésbé egzotikus szárnyassal most is szolgálhatok., Üzekedő galambpár, a boldogság kék madara, ragadozók, és ajándékmókusok.
Első vendégünk a szalakótafélék (coraciidae) családjába tartozik, azon belül a bengáli szalakóták egy alfaját képviseli ami Coracias benghalensis affinnis névre hallgat. Meseszép türkizes szárnytollaival és nyakával hívta fel magára a figyelmemet, ahogy azok a karcsú kókuszpálmák zöld koronájában messziről világítottak.

DSCN7750
Szerencsétlenségemre a pálmák nem csak délceg kiállással, de meglehetősen nagy magasságokba nyúló “lombozattal” is rendelkeznek. Ezért a zoom-ot teljesen igénybe véve, egy 135-ös telének megfelelő távcsővel kellett hadonásznom, ami állvány nélkül nagyjából avval ekvivalens, mintha mellső középtartásban, szépen kinyújtott karral, egy partvisnyél végére erősített ecsettel próbálnál lemásolni egy Vermeer képet.
A nyakamba akasztott vállpántot előrefeszítve, értem el néminemű mechanikus képstabilizálást, így a madárka csak minden ötödik képről hiányzott, és csak a harmadikakról lógott ki félig. Mindenesetre valahogy mégiscsak sikerült egy két egész éles felvételt lőnöm róla.DSCN7757DSCN7726

DSCN7761

Nem voltam ennyire szerencsés a később megpillantott Brahmin kánya (Haliastur indus intermedius) párral ,őket ugyanis nagyon szerettem volna egy képen tudni, de mire a közelükbe jutottam az egyikük már elrepült. így csak egy távoli, kevésbé látványos közös fotó van róluk.

DSCN7779b
Méltóságteljes, köröző röptük igen lassú, a kis énekes kolégáik szapora verdeséséhez képest, így egész jól el lehet csípni őket közben.

Brahminy Kite

DSCN7781b

DSCN7777bDSCN7784b

Amíg az egyik fehérfejű, különböző marcona, ragadozó pózokban illegette magát, addig előkerült a társa is, és leckét adva a modellkedő fajtársnak valódi ragadozásból, a szomszédos pálma tetején kezdte komótosan belezgetni, a frissen zsákmányolt prédaállatkáját.

DSCN7796b

A bozótosban nagy szárnycsattogásra lettem figyelmes, ami egy kis ártatlan kukkolásra invitált a Gyöngyösnyakú gerlék  (Spilopelia chinensis) hálószobájába…

DSCN7665DSCN7680DSCN7681DSCN7682

Az alkony előcsalogatta az apró rágcsálókat is, a Szürke hasú mókust (Callosciurus caniceps) és a pirinyó Burmai csíkos mókust (Tamiops macclellandi) Épp pálmamag dézsmálásra indultak a naplementébe, őket nem volt valami egyszerű lencsevégre kapni a szürkületi fényben, mivel köztudottan igen gyors mozgásúak, de azért pár cuki felvétel még belefért a teljes sötétedés előtt.

DSCN7812bDSCN7815DSCN7820DSCN7810b

Címke , , ,

Lizards against the gravity

Íme pár ragadozó, akit nem kell csirizzel bekenni és a falhoz vágni, hogy kiválóan odaragadozzon, megy ez nekik önerőből is.
A gekkók, mászótudománya bőven kenterbe veri a képregények pókemberének képességeit, minden komolyabb erőfeszítés nélkül rohangálnak függőleges felületeken, plafonon, üvegen, szinte bármilyen irányú és felszínű dolgon, ráadásul a hüllőkre jellemző lélegzetelállító sebességgel teszik mindezt.
Valójában semmiféle ragasztóra nincs szükségük a mutatványhoz, és még csak nem is a polipok tapadókorongos módszerét használják. Ennél sokkal agyafúrtabb technikát alkalmaznak, ugyanis az egymástól kis távolságban lévő molekulák között fellépő van- der Waals erőt használják ki.
Ennek alapját a gekkó láb baromi összetett szerkezete képezi. Talpát ugyanis kicsiny redők borítják, ezek apró szőröcskék millióiból állnak, melyek szélessége mindössze 200 nanométer. Minden mikroszkopikus serte, a végén ecsetszerűen többszázfelé, akár ezerfelé is ágazik, és minden ág kicsike korongban végződik. Ez olyan mértékű felszínnövekedést hoz létre, amely lehetővé teszi érdekes fizikai kölcsönhatások kialakulását.
A diszperziós kölcsönhatások annak következtében lépnek fel, hogy az atomban (molekulában) a másik atom (molekula) elektronjainak rezgései gerjesztett elektronrezgéseket indukálnak. A szomszédos atomok (molekulák) elektronjainak rezgései azonos fázisúak, és így a két atom (molekula) közti vonzáshoz vezetnek.
Ezek a diszperz intermolekuláris erők sok makroszkopikus jelenség kiváltói is lehetnek, így biztosítják például a gekkó talpa és a megmászandó felület közti adhéziót.

A falmászó kispajtások általában nagyon félénkek, és mivel mindehhez villámgyorsak is, elég nehéz a közelükbe férkőzni, azonban egy speciális esetben elég jól megfigyelhetőek, mégpedig, amikor a szobában világító lámpa fényére gyűlő rovarkákat szedegetik össze az ablak külső oldaláról. (Ez a nézet azért is marha érdekes, mivel a különösen ritkán csodálható hasuk felől vizsgálhatjuk őket, és ebből a perspektívából a lábaik fura szerkezete is lelepleződik.)

DSCN6821

Benéz

DSCN6829b

A szúnyogok nem menekülhetnek…

DSCN6835bgekkóláb.jpg

Címke , , ,
Reklámok