Afrika címkéhez tartozó bejegyzések

Habari za kusafiri

A helybéli közlekedésnek vannak sajátos fortélyai, a dolog ott kezdődik, hogy aszfaltútból viszonylag kevés található a szigeten, és azok is leginkább arra hasonlítanak, mint amit csinosan felmartak egy arra vonuló tankhadosztály kíméletlen lánctalpai, a képet némiképp árnyalja, hogy az imaginárius páncélosainkat, ugyancsak képzeletbeli, de nem túl akkurátus bombázóezred vehette célba, óriási bombatölcsérnek is beillő, tátongó kráterekkel egészítve ki az amúgyis “rusztikus” útfelületet.
A többi út természetesen “kövesút”, persze nem a szó hagyományos értelmében, hanem úgy, hogy földút, amiből a sziget bázisát képező éles-hegyes mészkősziklák merednek kifelé, ezek remekül avatkoznak be a gépjárművek szerkezeti integritásába és könnyedén metélik miszlikbe a kocsik futófelületét, így szinte mindennaposak a defektek, amit némiképp súlyosbít az a helyzet, hogy új kerekek beszerzésére egyáltalán nincsen lehetőség. A rendszer ugyanis az, hogy az élelmes gumisok, a Dubaiban vagy a környékén simára koptatott, de még látszólag futtatható abroncsokat összegyűjtik, behajózzák és ezeket az ideig óráig még használható, levedlett darabokat bocsájtják forgalomba a helyieknek, nagyjából aranyáron.  Mindez, a hitvány útviszonyoknak és a mindent beborító borotvaéles koralltörmeléknek köszönhetően, igencsak virágzó biznisszé teszi a fent nevezett vállalkozást.
Egész muris, hogy még a nagyonsokcsillagos, fényes szállodák bekötőútjaihoz is hasznos, ha valami combos négykerékmeghajtású és tisztességesen megemelt gépjárművel rendelkezel, már ha nem akarsz gyökkettővel cikk-cakkban araszolgatni a kerekeket egészben elnyelni képes gödrök és az alvázroncsoló, csipkés mészkőakadályok útvesztősében.  (Mi terepjáró híján, ez utóbbi megoldásra vagyunk szorítva. Bár a gépjárművünk nagy előnyei közé sorolható, hogy az alján kacskaringózó csöveket, vezetékeket és egyéb fontos készségeket előrelátóan vastag fémburkolat alá rejtették, így legalább az efféle létfontosságú cuccok leszakadozásával nem kell a mindennapi búvárbeszerző körutak alkalmával számolnunk.
Az útépítés kizárólagos joga értelemszerűen az államé, aki persze nem mozdul meg fillérekért. Mivel a turizmusban érdekelt nagyobb cégeknek azért van mit a tejbe aprítani, önköltséges alapon meg is rendelték az aszfaltozást. A vezetés annak rendje s módja szerint be is gyűjtötte a resortoktól a projectre szükséges irdatlan összegeket, majd az “Afrikában szinte ismeretlen” korrupció jegyében köszönték szépen, és persze azóta is építkeznek, mintha mi sem történt volna, szóval mindig tetemes plusz idővel kell kalkuláljunk a hotel transzfereknél.
Az autós forgalom ráadásul a megszokotthoz képest a “rossz” oldalon zajlik, (és ritmusát nagyjából tényleg egy zajló jégtáblákkal ékes folyam, hajóközlekedéséhez lehet hasonlítani.) de ehhez legalább a kormányművet is a másik oldalon tartják a kocsikban, így egy kis odafigyelésen kívül, szerencsére nem okoz duplaszopást a baloldali menet.
Szabályok híján a közlekedés hierarchiáját “a nagyobb fizikai erővel rendelkező kutya fogja a génkészletét tovább örökíteni” viszonylag naturális törvényszerűségei irányítják. A fullgázzal hajtó kamionok például, általában, minimum egy féltengely hosszal lógnak át a mi sávunkba, és ezen a jó szokásukon egyáltalán nem változtatnak olyan apróságok nyomására, mint például a szembe forgalom megléte, úgyhogy ha nem szeretnénk halottként résztvenni csúnyán végződő tömegbalesetekben, akkor ajánlatos számítani arra, hogy bármikor az útszéli zebus szavannára kényszeríthetnek a hangosan csörgő csattogó gépfenevadak.
A KRESZ az egyáltalán nem ismert dolgok körébe tartozik a környéken, így a szembeteherautókon kívül is lehet cifra meglepetésekre számítani. Táblák helyett, például vannak az út mentén (és természetesen az úton is) zebucsordák, és bármikor lehet kalkulálni random öngyilkos kecskék, baromfiak és egyéb lábasjószágok váratlan felbukkanásával. A helyiek például előszeretettel motoroznak, bicikliznek vagy sétálnak szembe a forgalommal, de ha a saját oldalukon közlekednek is, akkor sem ritka, hogy mondjuk egy messziről láthatatlan, cserébe viszont hatméteres létra van az út szélén dülöngélő kerékpár csomagtartóján keresztbevetve, így nagyjából mindenfélére fel kell, hogy legyünk készülve, ha balesetmentesen kívánjuk megúszni az A pontból B pontba jutást. Kiváltképp este (amit igyekszünk ugyan elkerülni, de mivel néha elhúzódnak a melóval töltött órák és az efféle egyenlítő közeli vidékeken már hat körül alászáll a nap, így megesik, hogy mégis ilyetén körülmények közt kell autókázni) ugyanis a sziget teljes egészében nélkülözi a közvilágítás luxusát, cserébe viszont az éjszaka sötétjével ekvivalens árnyalatú fekete emberek, pont úgy álldogálnak vagy ténferegnek az utakon, bármiféle figyelemfelhívó fényjelzés nélkül, mintha épp fényes nappal lenne. Az állatok nemkülönben, azonban nekik legalább megvan az a remek természet adta tulajdonságuk, (már ha épp nem fordítanak hátat). hogy a szemeik úgy ahogy visszaverik a reflektorok fényét.
A rendelkezésünkre álló verdával nagyon meg vagyunk elégedve, márkáját tekintve, egy, a helyi viszonyok tolerálásában élen járó, ezért egész Afrikában elég népszerű Toyoták közül, típusa azonban Európában kevésbé ismert, én legalábbis még soha nem hallottam felőle ezt megelőzően. Voxy névre hallgat és egy 7 személy szállítására alkalmas egyterű dodzsem. Dodzsem, mivel teljesen automata és ez nem csak a váltóművére igaz, hanem a japán elektronikus mágia egyéb megnyilvánulásaiban is tetten érhető, remekül tud gombnyomásra sípolni, ajtókat nyitogatni, csukogatni-tologatni, és színes lámpákkal, olyan kizárólag szakszervízben végzendő ellenőrzésekre hivatkozni, amire természetesen halovány esély sincs a szigeten.
A vas belsejében egyébként, egy szép hangú, kétliteres, százötven lóerős motor ketyeg, ami ugyan nem tartozik a leggazdaságosabb erőművek közé, azonban a komolyabb emelkedők nélküli, lapos földdarabon bárhova készségesen elvisz, még úgy is, hogy jól tele szoktuk rakni, mind emberrel, mind nehéz palackokkal és egyéb búvárfelszereléssel.
Rendőrségi kontrollal kizárólag ellenőrző pontokon lehet találkozni, és itt is jó előre látható, ugyanis a zsernyákok hófehér egyenruhájukban igen élesen elkülönülnek a szavanna élővilágának tónusától. A mzungukat nem is nagyon vegzálják, jóformán csak a jármű forgalmi legalitását jelző, szélvédőre ragasztott matricák foglalkoztatják őket, sőt sokszor csak benéznek a kocsiba és ha látják a fehérembert, már intenek is, hogy hajthatunk tovább.
A rend büszke őrei az átlagos megvesztegetési procedúrákon kívül szeretik az egyéb apróbb “giftiy-t” is, vagyis ha van valami, mondjuk egy nagybevásárlás dagadó zacskói a hátsó ülésen, amiből látható módon le lehet csípni egy csokit vagy egy üveg üdítőt, akkor ezt nem átallják szóvá tenni, és ilyen esetben nyilván ajánlatos jólelkűen adakozni, hiszen mégiscsak náluk van a hatalom, amivel gondolom nem félnek visszaélni, ha az alkalom úgy kívánja. A magabiztosság és a megfelelő Szuhaéli köszönés általában meghozza a kívánt nemtörődömséget a részükről. Mindent egybevetve nem csak a meló szempontjából elengedhetetlen, hogy gépjárművel rendelkezünk, ugyanis a gyalogláson kívül, csak a helyi iránytaxival avagy dala-dalával lehet helyet változtatni, ez a lehetőség azonban olyannyira alacsony komfortfokozattal rendelkezik, amiben Európában szocializált ember nem nagyon szeretne jószántából részt vállalni. A tevékenységre befogott kisteherautók platóján ugyanis általánosságban kétszer-háromszor annyi ember utazik, mint amennyi látszólag elfér rajta, sokszor kiegészülve a tetőn, a kocsi hátulján vagy az oldalán kapaszkodó, lehetséges donorokkal, és mivel a vállalkozást üzemeltetők nem csak a személyszállításban érdekeltek, ezért a fürtökben lógó utasokon kívül jelentősen megterhelik a járműveket egy két köbméter tűzifával, óriás banánhalmokkal, ismeretlen tartalmú nehéz zsákokkal, és mindenféle egyéb, élő és élettelen rakománnyal.

 

Reklámok
Címke , , , ,

Afrika felé

Mivel az űberfaszkalap, és egészen rosszindulatú kikötői személyzettel sehogyan sem sikerült zöldágra vergődni.
“Titokban” otthagytuk a pontonon Albatrost és csupán egy szabadkozó e-mailt hátrahagyva elindultunk a nagy útra.
A közel huszonhárom órát kitevő repkedés és légikikötők váróiban veszteglés első állomása Madrid volt.
A négyes terminálról átbuszozgatás az egyesre, ahol sajnos kiderül, hogy Etiópiába és Tanzániába nem engednek be, ha nincs visszafelé repjegyed. Hiába bizonygatjuk a vonattal és egyéb szárazföldi valamint vízi közlekedési eszközökkel való továbbutazási szándékunkat (amikre az afrikai viszonyoknak megfelelően, nem lehet az interneten, csak a helyszínen jegyet vásárolni.) nem elégednek meg vele, így a leendő főnökeink sebtiben foglalnak nekünk egy kamu repjegyet, amit szuperhivatalos módon elég volt megmutatnunk az ügyintézőnek a telefon kijelzőjén és lám máris engednek becsekkolni.
Jósok értelme van az efféle szarakodásnak…

zanziutazás
Innen hat és fél órát repülünk Addis Ababa-ba (baa-baa-ba) Etiópia festői fővárosába.
Ugyan a repülőn egy percet sem sikerül aludnom, cserébe a gépmadáron félálomban unatkozva gazdagabbá válok három felejthető filmélménnyel és pár doboz langyos etióp sörrel.20180827_234508

Földet érvén a zöld-arany-vörös lobogó árnyékában agonizálunk még négy röpke órát a reptér zsúfolt és nem is annyira tiszta várójában, majd elméletileg elindulunk Daar es Salam irányába. Amikor az előttem lévő ülés hátuljába süllyesztett kis kijelző, a repülő célállomásaként Arusha-t villantotta fel, kérdezősködni kezdtem, hogy jó járaton ülünk-e egyáltalán ha Unguja szigetére készülünk, a kedvesen mosolygó, zöld és arany virágos egyenruhába bújtatott stewardess teljes természetességgel adta tudtunkra, hogy a várakozásokkal – és a jegyen szereplő, a légitársaság által nyomtatott adatokkal -ellentétben, a gép nem a fővárosba, hanem a Kilimanjaro nevű kis reptérre megy, ahol viszont átszállás nélkül folytatjuk utunkat egészen Stonetown-ig, vagyis Zanzibár legnagyobb településéig. Ez az információ bizonyára hidegzuhannyal vegyes erősáramütésként hatott volna az agyamra, ha bármi dolgom akadt volna a Tanzán fővárosban, így viszont csak konstatáltam, hogy Afrikában így mennek a dolgok.
A repülés innen ugyancsak kényelmes volt, de valamilyen oknál fogva egyszerűen képtelen vagyok légi járműveken aludni így áttértem a rövid animációs filmek bámulására és a vodkanarancsra.
Az óriáshegy lábánál fekvő aprócska légikikötőbe érkezve úgy érezhettük magunkat mint a Lilliputba vetődött Gulliver, ugyanis a monstre Boeing 777 300ER testmérete szinte kétszeresen meghaladta, az egyébként nagyon kedvesen, virágokkal, pálmákkal és egyéb mutatós zöldségekkel körbeültetett terminál épületének területét.
Csoda, hogy le tudott egyáltalán szállni erre a zsebkendőnyi reptérre
Itt vesztegeltünk egy másfél órácskát, majd a széksorok erdejében elszórtan ücsörgő elhanyagolható menyiségű utassal a fedélzeten megindultunk Zanzibárra.
A sziget reptere, ha lehet még kisebb és sokkal lepattantabb volt, mint az imént elhagyott Kilimanjaro. Szerencsére nem is időztünk rajta túl sokat. Miután betereltek minket egy félig nyitott bádogtetős helyiségbe és kitöltöttük, a némi nehezítésként minden irányból betörő szélrohamok által lobogtatott különféle beutazási papírokat, majd legombolnak rólunk száz dollárnyi vízumpénzt, már mehetünk is a dolgunkra.
Főnökeink már várnak ránk és némi Tanzán shilling csencselése után (Amitől látszólag gazdagnak érezhettük magunkat, hiszen a pár zöldhasúnkért kaptunk egy alkarvastag lila pénzköteget, amit alig ért át a befőttesgumi amivel össze volt fogatva. Ehhez persze érdemes tudni, hogy egy dolcsiért olyan kétezer háromszáz TZS- et (Tanzán schilling) adnak és a tízezres a legnagyobb címletű bankjegy, de mi zömében ötezreseket kaptunk… )már robogunk is a szállásunk irányába. Közben vásároltunk némi alap élelmiszert a “temérdekpénzünkből” és ittunk egy welcome kókuszt. (Ez itt is nagyon finom ital/csemege, bár a Thaioknak mondjuk volt érzéke hozzá, hogy behűtsék a szép nagy terméseket, mielőtt lemachetézik a tetejét. Lehet persze, hogy érzékük itt is volna hozzá a helyieknek, csak ugye épp nincs náluk jég, ami nem is annyira meglepő, lévén szinte az egyenlítőn vagyunk, valamint az elektromosság mint olyan, látszólag igen nagy luxusnak számít errefelé…) Röpke két óra autózást követően, megérkezvén Jambianiba, örömmel vegyes csodálkozással konstatáltuk, a helyi viszonylatban, nagyjából az istenkirályoknak kijáró rezidencián való elszállásolásunk tényét, ugyanis az út mellett eddig szemügyre vehető, sárból tapasztott, bádogból tákolt vagy pálmalevélből font, nem túl magas komfortfokozatról árulkodó épületválaszték látványától kicsit megszeppenve, ez minden várakozásunkat felülmúlta.
A környéket viszonylag biztonságosnak mondják, bár ennek az információnak a megbízhatóságát valamelyest erodálja, a területhez tartozó bástyaforma őrbódé és a ház körül húzódó, közel öt méter magas betonfal, aminek tetején, nem biztos, hogy kizárólag csak esztétikai célzattal futtatták végig, több sorban a színes üvegcserepeket…
Mivel ezen a szélességi körön igen hamar alászáll a nap, ezért a villámgyors kirámolást követően (Ez nem volt túl nagy kihívás, ugyanis a magunkkal cipelt cuccaink túlnyomó részét a búvárfelszerelés teszi ki, az meg úgyis a dive centerbe kerül.) egyből a tengerpart felé vettük az irányt, hogy bámészkodhassunk egy kicsit, mielőtt természetes fényforrás híján maradnánk.
Majd leballagtunk egy Nyamkvy-nak nevezett, remek tengerparti bárba, ami csak pár lépésre van a kecótól, Kilimanjaro és Safari nevű sörök kortyolása és némi kellemes hangulatú beszélgetés céljából.
Holnap már rögtön merülünk is.
Nagyon várom.

Címke , , , , , ,

Adventúra a láthatáron

Úgy alakult, hogy a kanári tartózkodást lerövidítve újra távoli kalandra vállalkozunk.
Egyenlőre még hátra van néhány pontosítás de a skype interjú tanulsága szerint megfeleltünk egy tanzániai búvárbázis managelésére kiírt feltételeknek.
Sok dolog van még addig, de nyár végeztével ismét felkerekedünk, a jól nézd meg a földbolygót, ameddig van rajta/benned élet jellegű világlátós project folytatására.
Ugyan már Thaiföldön is közel jártunk a déli féltekéhez, de mégis most először utazunk majd az egyenlítő túloldalára…

Címke , , , ,
Reklámok