baleset címkéhez tartozó bejegyzések

régikerékvágás

Kijelenthetem, hogy felgyógyultam!
Nincs több takony, nincs több vér!
Kisimultak a ráncaim kezdődhet megint a melóhajkurászás.
Vagyis minden visszatérhet a régi kerékvágásba.
Ez a közérzetem szempontjából leginkább a felborult napi rutin vagyis a reggeli testgyakorlás és ugye főleg az úszkálás kimaradása okán fontos, az eléggé hiányzott ugyanis.

A vízmentes napoknak vége, az első “utam” a gondosan kihelyezett varsámhoz vezetett, hogy az “elfekvő”, gyorsan előállítható hitvány kajái után, végre valami normális élelmet fogyaszthassak.
A hétvégi őrület remekül visszaidézi a pandémia előtti állapotokat, csak a turisták helyett most a munkanélküli csacsók uralják a partokat, bólya nélkül vízbe merülni kész életveszély, sokszor még avval együtt is sanszos, hogy elbasz egy jetskis, hiszen ennek a járműnek pont az a lényege, hogy a partközelben feszíthessen rajta a bakmajom, és inkább azzal legyen elfoglalva, hogy milyen hatást vált ki a sziklákon napozó meg a paddlesurfos lánykákból a vízfröcskölős antréja, mint, hogy mi lebeg előtte a felszínen.
Meglepetésemre nem, hogy halat nem találtam a kelepcében, de sajnos magát a csapdát is ellopták, a holmihoz rögzített horgonnyal egyetemben.
Lőttek a rendszeres halevésnek.
Szinte már meg sem lepődök ezeken a kis afférokon.
Túl jó és könnyű is volt ez így…
(Szigonyozni persze még mindig tudok, de annak a sikere erősen limitált, ha a víz zavarosabbá válik.)
Ötven méterre sem lehettem a hajótól, amikor láttam, hogy egy motorcsónakos barom, karnyújtásnyira fordul be Albatrostól, nem kellett hozzá sokat várni, hogy a hangját is meghaljam, ahogy a hátsó horgonyom láncához V alakban rögzített kötél egyik szárát felcsévéli a hajócsavarja. Hatalmasat rántott a vitorlásomon és apály lévén, a rögzítések engedtek annyit, hogy a két hajótest az oldalával csapódjon egymásnak.
Ez volt a hétvégikapitány szerencséje, ugyanis ha ez magas vízállásnál történik akkor nincs ekkora játéka a köteleknek és a tatról lesodorja mindkét motoromat, ebben az esetben pedig azonnal meg kellett volna öljem.
Így sem kicsit voltam dühös, de a megtorlás helyett inkább a kár helyreállítására fókuszáltam. Ezúttal legalább az anyatermészet nem akart kibabrálni velem és nagyjából szélmentes körülmények közt tudtam a megoldásra koncentrálni.
Sajnos a kötelet nem sikerült megmenteni, de ez a legkevesebb, elsülhetett volna sokkal rosszabbul is.
Mire kikászálódtam a vízből már elmúlt dél.
A haragom addigra elpárolgott és a tag is viszonylag őszintének tűnő megbánást tanúsított, valamint megtérítette a kötelem árát, úgyhogy életben hagytam.

Ha halhoz már nem is juthatok könnyűszerrel, akkor úgy döntöttem, valami egyébbel lepem meg magam, vasárnapi gyermek menüt csinálok helyette.
ALMÁS PALACSINTÁT!
Azt egyrészt imádom, másrészt minden összetevő rendelkezésre állt hozzá a hajón.

(Talán helyem sem lett volna a parton kikötni a dingivel, annyian nyüzsögnek a playán.
A hétvégi kanárióhordák social distancing-je pedig csak annyira felelős, amennyire mondjuk a vödrössprotni halacskái tartják egymástól a távolságot…

A kórság napjai alatt felgyűlt mosatlan eltakarítása közben, kisvártatva új kihívások akadtak.
A mosogatás megkönnyítésére a konyhába bevezetett óceán vízsugara, hirtelen elapadt a takarítási folyamat folyamán, és a megszokott vidáman csörgedező nyaláb helyett csak a szivattyú keserves bömbölését lehetett hallani.
Első körben a rendszer szűrődobját szedtem szerteszéjjel, de abban semmi rendelleneset nem találtam.
Aztán lemerültem megvizsgálni hátha odalenn blokkolja valami a zavartalan működést.
Sajnos semmit nem találtam a vízvonal alatti szelepek környékén, úgyhogy kénytelen kelletlen nekiláttam a portside tárolóinak totális szétpakaolásához, hogy hozzáférhessek a szivattyú rejtekéhez.
Időközben valami furcsa mozgásra lettem figyelmes a szakállamban…
Minden bizonnyal a szeleptisztogatás közben ragadhatott a szőreim közé a kis potyautas vízicsiga, őt későbbi tanulmányozásra félretettem egy vödörbe, és folytattam a rámolást.
Ez a szokásos másfélórás ideteszem-odarakom procedúrával kezdődött.
Majd az ugyancsak megszokott hajógyomrába alászállással folytatódott.
Szerencsére a kalima és az odatűző nap gondoskodott arról, hogy ne fázzak odalenn az lukban.
A csőrendszer fáradtságos szétberhelése után végül megtaláltam a tettest.
Egy a környezetre való fokozott odafigyelést jelző, óceánban sodródó gumikesztyű dugította el a vízvezetéket.
A gondosabb problémafeltárás során kiderült, a járványügyi védekezés mellékterméke nem csupán az én délutánomat törte derékba, de egy ártatlan rockpool blenny (Parablennius parvicornis) életét is sikerült elvennie.
Nem tudom, hogy szegény jószágot már előbb megfojtotta a plasztikhulladék és csak utána szippantotta fel a rendszer, vagy már a csőben történt a szerencsétlen találkozás, de a gyűrűsujj helyére precízen beékelődött halacska pozíciójából én az előbbire tippelnék.


Az üregi szupermárióskodásnak is megvan a maga bája, kiváltképp ezen a klímán, főleg mikor a szahara felől erre lengedező lágy, pokoli fuvallat rádupláz a szokásos hőmérsékletre.
A szűkös helyen megrekedt forróságtól leginkább valami eltévedt olvasztárnak éreztem magam, amit mi sem bizonyít jobban, mint, hogy a közel négyésfél órás baszakodás alatt, annyi izzadtság csurgott le rólam, hogy azt a bilgepump-al kellett kiszivattyúznom a hajófenékből.
Mire mindent rendbetettem és a sok holmi is visszakerült a helyére már esteledett.
Ez most kicsit csalóka, ugyanis a horizont felett lebegő por vastag dunyhája jóval napszállta előtt ellopja a nagy világítót és már hét körül olyan fényviszonyokat teremt, mintha sötétedne.
Harsányan korgó gyomorral láttam neki a palacsintasütésnek, ami végül ugyancsak balesetbe torkollott.
Alig lett kész három pali, mikor a negyedik lepényke megfordítása közben, a minőséginek gondolt Tefal serpenyő nyele a kezemben maradt.
Ez önmagában még nem lett volna olyan nagy baj hiszen sütés közben célszerű ha az ember biztosan markolja a foggantyút, a gondot inkább az okozta, hogy az edény és a markolat közti kohézió a legrosszabb pillanatban szűnt meg, így a tűzforró vasdarab palacsintástól, szép ívben pörögve találta telibe a fedetlen mellkasomat.
Háromésfél palacsinta nem valami fejedelmi mennyiség egy magamfajta termetes mamlasznak, főleg egy egésznapos agyolvasztó baszakodás után, úgyhogy pár darabot még megsütöttem valahogy, egy csőfogót használva a serpenyő mozgatásához, de inkább úgy döntöttem, hogy ennek a napnak jobb, hogyha itt és most szakad vége.
A kis csigának felfrissítettem a vizét a vödörben, az ő azonosítása is későbbre marad. Esetleg ha valaki nagyon jó tengeri puhatestűekből, ezen hevenyészett éjszakai videó alapján segíthet a kishaver fajának meghatározásában…

Holnap aloé szedéssel kezdek az égési sérülések ellátására és serpenyővásárlással folytatom, talán akkor sikerül majd jóllakni is…

Címke , , , , ,

Sundown

A téli időjárás nem minden esetben kedvez a vitorláshajóknak, főleg azoknak, amelyek már régóta állnak gondozatlanul. Ilyen volt, az az egyszerűen csak “the Sun” névre keresztelt kis sárga slup is, ami már évek óta vesztegelt a cementgyár szomszédságában található pajari öbölben.
A pletykák szerint az egyszeri amerikai tulaj, egy másik hajón belekeveredett valami trópusi hurrikánba és az élmény olyan erőteljesre sikeredett, hogy utána nem nagyon akart többé hajófedélzetnek még a közelébe sem menni. Az ittfelejtett vitorlás egész sokáig dacolt az elemekkel, azonban, az óceán sós vizének és az időjárás viszontagságainak közreműködése révén, évek alatt még a legerősebb anyagok is elvásnak.
Ez történt a bárka horgonyláncával is, ami folyamatosan vékonyodván már nem állta ki a jelenlegi kalima, Afrika partjai felől támadó porviharát.
Már írtam korábban a hajóspletykákról, amik nem minden esetben terjednek a kívánt sebességgel.
Ezúttal kicsit közelebb voltam a tűzhöz és a szerencsétlenség helye is itt volt a szomszédban, szóval már a baleset napján volt módom átsétálni és dögevősködni kicsit.
Vérzik a szívem, mikor ilyen méltatlan helyzetben látok egy jobb sorsra érdemes, úszó konstrukciót, ez a kishajó is biztos sok örömet szerezhetett volna valakinek, ha még időben sikerül gondoskodni a rögzítéséről…
A kövekresodródás és a hullámok darálásának dacára a hajótest érdekes módon egyben maradt, csak a kormánylapát roncsolódott szét. Sajnos, a partmenti sétány betonkorlátja szétszaggatta a portside állókötélzetét, a dagály agresszív hullámai pedig addig-addig csapkodták a falhoz, hogy az árbóc sem bírta sokáig. vitorlák sajnos öregek voltak és mivel takarás nélkül álltak évekig a napon, az első érintésre szétmállottak, mint az ázott nápolyi. Pont ezek voltak azok, amiknek a kimentésére leginkább áhítoztam, végül csak pár kötelet és sodronyfeszítőt sikerült zsákmànyolnom. Az egyetlen számomra hasznavehető dolgot, az árboccsörlőt, viszont csavarok helyett szegecsek rögzítették és mivel csak egy bézik szerszámkészletet vittem magammal, azt pont nem tudtam leszedni.
Jay a szomszédom szerencsésebbnek bizonyult, ugyanis a póruljárt kishajó bumja, pont megfelelő méretűnek találtatott a tulajdonát képező jawl félárbocára, és a mizzen bummá avanzsáló vitorlamerevítő megmentésével, sikerült legalább egy ezrest spórolnia a felújítás költségein.
Ha a helyi önkormányzat nem daruzza el valahová a roncsot az elkövetkezendő napokban, (amit a spanyol hatóságok átlag reagálási sebességéből kiindulva, nem igazán tartok valószínűnek) akkor vissza fogok térni egy aksisfúróval és leberhelem azt a kis kötélfeszítő alkalmatosságot, így legalább egyes darabok, újra egy működő vitorlás segítőjeként tudnak reinkarnálódni, a vízalatt elrohadás vagy a roncstelepi mementóvá válás helyett.

Címke , , ,

Majomkenyér

Hassan kifőzdéjében, a rendszeres meló utáni bevásárlótúránkkal összekötött, csipszi-skaki majszolás közben, hívta fel a figyelmünket az “étterem” egyik munkatársa, az eseményre, vagyis, hogy láttuk-e a baobabot?
Mivel a kilátást épp eltakarta, egy a bejáratnál álló kisteherautó, ezért csak ötletelhettünk mi lehet a mögötte lévő majomkenyérfán olyan érdekes, amit eddig nem láthattunk, és még a helyieknek is beszédtéma.
-Talán leveleket hozott!
(Ennek azért lehetne hírértéke, mert fajtája sajátosságaként, nem annyira szokott rajta ilyesmi lenni. Akármennyire furcsának tűnhet ez, egy, a metabolizmusát fotoszintézisből fenntartó szervezetnél, mégis így van. Olyannyira látványos az ágai mezítelensége, hogy komplett afrikai legendák szólnak róla…
A törzsi történetek szerint, a levélmentesség oka, hogy a fának, ágak helyett a gyökerei merednek az ég felé, mivel az ördögök/istenek vagy ezeknek megfelelő helybéli nagyhatalmú izék, a vele kapcsolatos nézeteltérésük okán, fejjel lefelé ültették el azt.
Ami persze csupán részben fedi a valóságot, nem csak azért, mert efféle omnipotens lények létezését és dühből való, bosszúkertészkedését, még elenyésző mennyiségű bizonyítékok sem támasztják alá, vagy mert a növényekkel olyan könnyű lenne összekülönbözni, hanem azért is, mert a gyökerei pont ott vannak, ahol lenniük kell, vagyis a föld alatt. Annyi igazság mégiscsak rejlik a dologban, hogy a baobabok kopasz sziluettje tényleg emlékeztet egy fordítva elültetett fára.)
– Vagy virágzik!
Aztán persze ezeket a lehetőségeket elvetettük, ugyanis, az eddigi tapasztalatok alapján egyikünk sem gondolná, hogy a zanzibáriakat ilyen természeti tünemények akár fikarcnyit is érdekelnék, vagy ha mégis, akkor tutira nem olyan mértékben, hogy ezt két muzungunak el is újságolják.
Hiába meresztgettük a szemünket a gépjármű ablakain keresztül, sehol sem láttuk a fán a különlegességet. Hamarosan rájöttünk, mindez azért lehet, mert a fát magát sem látjuk.
Ugyanis, mint az kiderült, a nagy news, a baobab kidőlése volt.
A késői ebéd befejeztével közelebbről is szemügyre vettük a helyszínt, és nem kellett nagyon furfangos észjárású detektívvéna ahhoz, hogy a tegnapi hosszú áramszünet miértjére is választ találjunk.

Volt akinek nagyobb gondot is okozott ez a faborulás mint egy kis áramszünet…

SHIT HAPPENS, avagy, ahogy az ősi bantu mondás tartja: “Gyalog fog az járni, aki baobab tövébe parkol.”

Címke , ,

neszeneked bódogújév

Minden bizonnyal a tegnapi volt a elmúlt évtized legnyomibb szilvesztere. Kimentünk mujeresre, mivel állítólag, volt ott valami buli a füves klub szervezésében. A biztonság kedvéért vittük a boardokat is hátha uncsi lesz a mulatság. Nos a party az egész egyszerűen elmaradt, hullámok sem voltak, cserébe viszont bömbölt az északkeleti passzát. A hideglelés elkerülése végett, hirtelen felittuk a magunkkal hozott szesz jelentős részét, amitől sikerült villámgyorsan támolygós részegnek lenni. Ebben az állapotban nem túl kellemes sziklát mászni, az időközben beköszöntő koromsötétben pedig egyenesen életveszélyes. Szerencsére ezt az akciót megúsztam pár apró folytonossági hiánnyal a végtagjaimon, majd hazaérve bedőltem az ágyba mint egy bot. A többiek lementek a falu főterén ujjongó újévi forgatagba, ahol szegény Hajni sikeresen kificamította a bokáját a tánctéren. Ma egész nap feküdt a szobában én meg hordtam a jeget, meg az ecetet a lábikójára…

Remélem az újév azért jobb lesz, mint ahogy az előző végződött…

Címke , ,