börtön címkéhez tartozó bejegyzések

Böri

A nagy hajtás közepette nem igen akadt idő a pihengetésre, de szerencsére úgy alakult, hogy most végre kettő szabadnapot vehettünk ki egymás után.
Persze az elsőre is voltak nagyszabású tervek, de végül a sokáigalvást és az egésznapos léha semmittevést választottuk az aktivitás helyett.
A második napon azonban, megembereltük magunkat és felmentünk a fővárosba turistáskodni.
Immár sokadik alakalommal látogattuk meg kővárost de eddig állandóan halaszthatatlan elintéznivalók, papírokért és egyéb dolgokért rohangálással töltöttük a “nagyfalusi” időnket és a legtöbb, amit megengedhettünk magunknak egy kis piacon nézelődés vagy sikátorséta és valami helyi specialitás elfogyasztása volt.
A város homokos tengerpartjával szemben lévő börtönszigetre eddig még nem sikerült eljutni, úgyhogy ezúttal azt is bepótoltuk.
Miután megalkudtunk a turistalehúzásra specializált vizitaxisokkal, egy félórás hajókázást követően már meg is érkeztünk a zsebkendőnyi földdarabra. A sziget az arab fennhatóság alatt rabszolgaelosztó állomás volt, majd a történelem sanda fintora eredményeképp a rabszolgakereskedelem beszüntetéséért (is) harcoló angol generális, Lloyd Matthews vette meg, hogy fegyintézetet építsen rá.
Az erődítményszerű épület 1893-ban el is készült – Innen a “PRISON ISLAND” elnevezés, ahogy a turisták ismerik, a helyiek egyébként igen pragmatikus módon csak kisiwa changoo-ként utalnak rá ami, szuahéliül annyit tesz, hogy a Red snapperek (Lutjanus campechanus) avagy vörös csattogóhalak szigete, mivel a halászok a környéken ilyesmikből fognak eleget, errefelé nem igazán cizellálják túl a dolgokat, ilyen halat fogsz sokat akkor az a neve és kész. – de végül soha senki nem raboskodott itt. Később a Zanzibárra érkező hajók karanténkórháza költözött a sohanemvolt rabok celláiba.
Ami viszont a hely igazi jellegzetességét adja, az az itt található teknősszentély, aminek története egészen 1919-ig nyúlik vissza, mikoris a Seychelles szigeteki angol kormányzó, négy szép aldabrai óriásteknőst (Aldabrachelys gigantea) küldött ajándékba, a zanzibári kollégájának.
A teknősök valósztínűsíthetően csak a küldemény gesztusértéke és a brit fennhatóság vasszigora miatt nem végezték supuként (leves) és privilegizált helyzetüknek köszönhetően azóta szépen elszaporodtak a védett területen.
Az ajándékteknősök egyike a mai napig itt él és 196 évével a legöregebb a népes társaságból, ezért a nagyapa (baboo) becenévre hallgat.
(Minden teki páncéljára fel van festve egy szám, ami egyrészt az azonosításukban segít, másrészt az életkorukat reprezentálja.)
Lehet persze olvasni meg képen látni, hogy ezek mekkora marha nagyra nőnek, de így élőben látva mégis lenyűgöző, hatalmas méretük.
A hosszú életidejük leginkább a szuper-zen életmódjuknak köszönhető, vagyis nem igazán pörgik széjjel magukat, a néha 200 kilogrammot is meghaladó csontteknővel, amit viselnek, mondjuk nem is lehetne nagyon virgonckodni.
Teljesen vegák, különféle salátákon meg zöld leveleken élnek, bár evvel a testalkattal viszonylag nehéz is lenne őket ragadozás közben elképzelni.
Egy gondolatkisérletet ugyan megér, ahogy a nagyöreg David Attenborrough narrálta természetfilmben, egy briliáns, közeli, de azért az élvezhetőség kedvéért igencsak felgyorsított felvételen mutatják, amint az éhes teknős, a csordától elszakadt, öregebb, beteg csiga után veti magát, majd hosszú-kitartó hajszát követően, mikor már majdnem leteperné az áldozatot, a puhatestű megugrik és egy hirtelen fordulattal kicselezve üldözőjét sebesen tovasiklik a messzeségbe…
Vagy ha mégis, predátorkodás akkor maximum kövekre vadászhatnának, hiszen nagyjából azok lassabbak csak nálluk, a sziklákat ugyan könnyen elkaphatnák, de mégsem mennének vele sokra, hiszen a viszonylag magas az ásványianyag tartalmuk mellett a tápértékük igen alacsony, szóval jobban járnak a legelészéssel.

Itt éppen elmélázik azon, hogy érdemes e kinyújtania a nyakát egy másik finom levélkéig.

Hatalmas tappancsaikkal és a böszme púpos páncéljukkal úgy néznek ki mintha olyan elefántok és sárkányok nászából születtek volna, akiknek valahol páncélszekrények is voltak a felmenőik között.
Leginkább csak szétvetett végtagokkal hevernek és lomhán rágcsálnak valami falavelet, aminek elfogyasztásához a nyaknyújtogatásnál és lomha álkopocsmozgásnál nem kell számottevőbb energiabefektetést foganatosítani, de a visszautasíthatatlanul ránk telepedett idegenvezető srác megtanította, hogy némi lábmasszázzsal talpraállíthatóak.
Eleinte nem hittünk a szóbeszédnek, hiszen a barátságos, de súlyos monolitokként terpeszkedő óriáshüllők nem tűntek úgy mintha bármely külső inger kimozdíthatná őket a nyugalmi állapotukból, de végül kipróbáltuk, és valóban működött, a finom kis gyurmázástól lassan megmozdultak, komótosan maguk alá húzták a nagy, durva pikkelyes bőrrel fedett szürke tuskólábaikat, és mintha egy lustán tekert autóemelőt dugtak volna alájuk, centiről centire felegyenesedtek, és hosszúra kinyújtott nyakkal élvezték a dögönyözést. A hüllőkre jellemző arcszerkezet, konstrukciójából adódóan nem enged meg túl cizellált mimikát, ilyenkor valahogy mégiscsak látszott rajtuk az elégedettség.


Nem csoda, hisz eléggé elgémberedhetnek a hosszú egyhelyben vesztegléstől.
A tekinézés után még sétáltunk kicsit a szigeten, megcsináltuk a kötelező türkiztengerhátteres turistaszelfiket és lehetőségünk volt lencsevégre kapni a helyen éldegélő másik különös teremtményt, egy dikdik-et, avagy egy bonsai antilopot, ami csak egy kicsit nagyobb egy nyúlnál de leginkább mégis egy rövidnyakú törpekecskére emlékeztet…

Keresd a nőt!
Helloturiszt


Sajnos a taxihajónk kapitányával elég feszes határidőben sikerült csak megegyezni, így sietnünk kellett vissza a mólóhoz, és egyébként is terveztünk még pár dolgot a mai napra.
Már régóta szemeztünk a város peremén lévő nyüzsgő, hangos helyi piaccal, ami nagyon úgy néz ki, hogy oda fehér ember még nem igazán tette be a lábát, éppen ezért rettentő érdekesnek tűnt, de sajnos ezúttal, a mi fehér lábunk sem lett oda betéve, mert a turistáskodás nagyon viszi az időt és (a hajókázás után még Hajninak is volt egy közel másfél órára nyúló telefonos munkainterjúja, amit én egy parti bárban sörözve “vészeltem át”) sötétben hazavezetést semmi szín alatt nem akartuk megkockáztatni.
Mindenesetre így is remekül telt a nap és kiválóan teljesítettünk, tekinézés kipipálva, cigarettafiltert is sikerült szerezni, szóval a tervezett három dologból kettőt sikerült nyélbeütni, ami itt afrikában kimagaslóan jó eredménynek számít.

Címke , ,

képes beszámoló

Mivel nagyjából napok óta nem sikerült jelentősebb távolságra kerüljek az épülettől, elhatároztam, hogy legalább ma mindenképpen úszom egyet. A tengerben persze, mindig minden mást elfelejtek. Alászállni ebbe a világba, még ha csak addig is, míg egy-egy mély levegővétel kitart, egyszerűen felér egy űrutazással, mintha valami furcsa idegen planétára érkeznél. Színes szokatlan lények, mindenféle színben ami csak elképzelhető. A fehér homoksivatagból kiemelkedő korallokkal borított mészkősziklák, mint a városok, az élet java itt összpontosul, különböző fajok százai nyüzsögnek egymás hegyén hátán. Emlékszem az első pár alkalomra amikor “búvárszemüveggel, pipával és békatalppal” (tudom, hogy ilyet csak a nyomik mondanak, akik nem értenek a búvárkodáshoz, de akkor így hívtam ezeket a dolgokat, lévén még én sem értettem semmit ebből az egészből.) felszerelkezve vízbe mártottam a fejemet az Adrián. akkor még azok a dolgok érdekeltek igazán amik nagyok és nehéz őket szem elől téveszteni, valószínű ez mindenkivel így van. Később amikor a közeg már egész otthonosnak hatott, csak akkor figyeltem fel a kicsike dolgok szépségére. Ezeket nem lehet messziről észrevenni, egész közel kell úszni hozzájuk és eltart egy ideig míg a szem kiigazodik az egymást fedő rétegek látszólagos összevisszaságán. Az életnek ez a sűrű szövedéke itt annyira gazdag és összefüggő módon borítja a kövek felszínét és minden egyes kis zegzugát, hogy napokig el tudnék bámészkodni egy-egy ilyen “település” mindennapi rutinjain.

Ezeken a képeken egy Verongula gigantea, azaz egy hálós hordószivacs, rendhagyó de praktikus felhasználási módjait próbálgatom. Mint például a kiválóan szellőző karibi kucsma a hűvös napokra.

DCIM102GOPRO

Illetve rohamsisak az igazi tengerészgyalogosoknak.

DCIM102GOPRO

A délelőtti snorizásból visszatérőben, kisebb földutakra tévedtünk, ahol megtaláltuk a sziget egyik jelentős búvárpalack töltő állomását, de sajnos nem részesültünk túl meleg fogadtatásban a helyi kutyaalakú biztonsági személyzet részéről ,úgyhogy pár gyors fotó után inkább menekülőre fogtuk.

DCIM102GOPRO

Megleltük a sziget büntetés végrehajtó intézményét is, ami cseppet sem tűnt barátságosabbnak annál, mint, ahogy az egyszeri európai turista elképzeli a mexikói börtönök meghitt hangulatát…

DCIM102GOPRO

A városba visszaérve egy újabb kedves meglepetés fogadott minket. A latin vérűek vallási ünnepei már Kanárián is megmosolyogtattak, de ez, azt hiszem felülmúlta az eddigi tapasztalatokat. A guadalupei szent szűz, karácsonyfaizzós, művirágos, lufis, homemade oltárával, vagy a szentet ábrázoló molinóval feldíszített, óriási chevy dzsippek, lerongyolódott pick-upok, kiszuperált buszok, és buggyk vonultak, degeszre tömve emberekkel. Közöttük különböző színű, de az elmaradhatatlan Mária képpel ékesített mezekben, emberek szaladtak/kocogtak, meglehetősen nagy méretű, barokk keretes festményeket tartva maguk előtt, (amik természetesen ki mást ábrázoltak volna mint a szent szüzet.) A templom előtt várakozó csapatokra és felvezetőautókra, hosszú fehér palástot viselő istenszolgája szórta a szenteltvizet pár áldás kíséretében, valamint unott arcú ministránsok osztogattak szentszűzes kártyanaptárt.

Ő nyitja a menetet

IMG_5326

Sokan vannak a paltón (a létrát nem értem)

IMG_5349

Jó nagy vasakkal jönnek.

IMG_5348

Van amelyik meglehetősen lepukkant.

IMG_5353

Az aggregátor jól megfér a szentszűz mellett.

IMG_5351

Van ahol elmésen, a vadrácsra szerelik.

IMG_5377

Egy kis csinosítás és a tavalyi molinó is megteszi.

IMG_5368

Legyen áldott a pick up-od.

IMG_5366

Egyesek szoborral fognak futni.

IMG_5376

A sufnituning buggyk is versenyben vannak.

IMG_5374

És végül maga a szent, sok virággal, barátokkal és üzletfelekkel, valamint egy furcsa leskelődő a szoknyája alatt.

IMG_5379

Már majdnem két hete itt vagyok, de a hosszú kanári szárazság után még mindig meglepetésként tud érni, hogy itt minden különösebb előjel nélkül leszakadhat az ég. Ma ugyancsak nem számoltam evvel a lehetőséggel, így az esti festést meghiúsító eső miatt, a munka, inkább a majdnem szárazon maradó konyha védelmébe visszavonult palacsintasütésbe torkollott.

Címke , , , , , , , , , , ,