festés címkéhez tartozó bejegyzések

verdák

A szigeten nincs túl sok gépjármű, mint ahogy nagy távolságok sincsenek, a személyautók nagy része taxi, azok is leginkább KIA vagy Chevrolet apróságok, kupék, úgynevezett városi autók város nélkül, persze itt inkább a gazdaságosság mint a parkolás megkönnyítése a cél, valamint gondolom az hogy ezekből egybe felfér vagy 20 darab a kompra. Akad persze közöttük egy két sedan, de olyat csak a tehetősebbek használnak taxizásra. A gazdagok fényes terepjárókat vezetnek, ki tudja miért, hiszen az ő házaik a dzsungeltől távol, mindig a kövesút mellett foglalnak helyet, úgy néz ki az ilyesmi itt is státusszimbólum. Vannak  munkagépek és teherautók sőt még egy busz is, amivel a gyerekeket hordják iskolába és a tanítás után kb. menetrend szerinti járatként megy körbe körbe a szigeten. A legnépszerűbbek mégis a motorkerékpárok és robogók, bringából is akad pár, de szinte mindegyik annyira leharcolt járgány mint a mieink, amiket kölcsön kaptunk.

(Az enyémen szinte mindent kicseréltem már, hogy úgy ahogy használni lehessen. A szlovén srác aki előttem használta, kicserélte benne a középcsapágyat, én a fékeket, a hátsón a külsőt és a belsőt, valamint a láncot mert elszakadt, a váltó csak dísznek van rajta, meg az első szorzóról amúgy is hiányzik a láncvető a hátsót pedig hiába tekergetem, a bovden nem mozdít rajta fikarcnyit sem. Igazából amúgy sincs túlontúl nagy szükség az áttételek változtatgatására ugyanis a sziget legmagasabb kiszögellése 113 méter magas és oda csak kerékpárral járhatatlan gyalogösvény vezet a sűrű dzsumbujon keresztül, ráadásul rém fölösleges oda felmenni, hacsak nem a kilátásban akar gyönyörködni az emberfia.) A sós párás levegő, a sűrű eső és a homok kombinációja, ugyanis szinte mindent rövid úton kinyír ami fémből készült, különösképpen ha mozgó alkatrészeket tartalmaz.)

Egy dologban viszont az összes jármű hasonlít egymásra, illetve a tulajdonosaik hasonlítanak egymásra, mégpedig abban, hogy mindenképp meg akarják különböztetni a tulajdonukban lévő tárgyakat a másik emberek tulajdonától. Szóval nagyon megy az individualizálás, ami persze a dőzsölő fogyasztói társadalmakban dúló drága, eszement pimpelésnek, szerényebb eszközökkel és lényegesen kisebb költségvetésből megvalósított zabigyereke. Bizonyos elemeiben kedves, néhol megmosolyogtató, vagy csak egyszerűen ronda. A legmókásabbak persze a zománcfestékkel elkövetett kézimunkák, a vicces kategóriát erősítik még a furcsa matricák, amiknél általában az a fontos, hogy egyáltalán be lehetett őket szerezni, ezért (leginkább a gyermekkorom konyháiban éktelenkedő, óriás lehel hűtők, kicsit megsárgult, piszkosfehér ajtaján tobzódó banános és egyéb öntapadós minták kaotikus tömegére emlékeztetnek) legkevésbé az üzenet vagy az esztétikum a lényeg, inkább a mennyiség.

A következő szintet, a dicsőséges kínai ipar által a világra szabadított, ízlésficam indikátorok, az olcsón beszerezhető és mindenféle színben és ritmusban villogó, apró LED-ek és ezek füzérei képezik. Eme vizuális merényleteket előszeretettel biggyesztik bármilyen jármű, szinte bármilyen zugába és felületére. Ettől az automobilok komplett gördülő karácsonyi vásárokra hasonlítanak, egyes (amúgy förtelmes, gyerekhangú) motorok a sötét közvilágítás nélküli utakon robogva úgy néznek ki mint a Tron című gagyiscifi fénnyalábokon suhanó, világító kétkerekűi. Bizonyos kis taxikat meg mindig rendőrautónak nézek, mert mindenütt kék és piros ledek villognak rajtuk, persze amikor meglátom, hogy a féktárcsákat is pulzáló zöld fényár veszi körül és az alvázon is felderengenek sejtelmes lila űrhajófények akkor rádöbbenek a tévedésemre.

Egyébként a helyi rendőrség összesen három gépjárművel rendelkezik, egy vadonatújnak tűnő Toyota hilux-al erre vigyáznak is mint a hímes tojásra, úgyhogy jóformán az őrs előtt parkol és csak ünnepnapokon csapatnak vele körbe a szigeten.(ilyenkor az egész állomány a platón feszít) van egy darab szakadt moci, ami slendriánul kékre van festve és nagyon mulatságos képet rajzol a rendőrségről, elsősorban azért mert mindig ketten ülnek rajta, másrészt, egyes tizenéves kislányok különb vasakkal száguldoznak. (jogosítvány, forgalmi engedély, bukósisak, bekapcsolt biztonsági öv és a gépjárművekben az ülések számával megegyező menyiségben utazó emberek szinte teljesen ismeretlenek errefelé)  Ezen kívül van még egy ugyancsak szép kék, vagányul hivatalosra matricázott platós rendőr tuk-tuk vagy valami olyasmi, mindenesetre csupán három kereke van és csörög csattog mint egy öreg féltengelyes cséplőgép.

Címke , , , , , , , , , ,

ananász és csili

A címben szereplő két gyümölcs nevére keresztelt szobákat dekoráltam az elmúlt napokban. Mindezt természetesen éjjel/hajnalban, hisz ez az egyetlen időintervallum, amikor az emberek nem nyüzsögnek mint a hangyák. (Apropó hangyák, a konyhapult felületén masírozó formicidae család képviselői közt, 8 különböző hangyafajt tudtam elkülöníteni, de nagyjából azonosítani csak az elég jellegzetes Atta nemzetség dolgozóit  sikerült. Ők az igencsak nagy termetű, vöröses levélvágó hangyák 41 fajának egyikei, ennél pontosabban sajnos nem áll módomban megfigyelni őket.Testméretüket jócskán meghaladó cuccokat cipelnek fáradhatatlanul, akár függőleges gerendákon is. Itt például a levélzsákmánnyal együtt egy kollégát is…

leaf cutter ants004

Valamint megtudtam, hogy kik a forrásai az éjszaka mindenünnen hallható zajnak, ami leginkább arra a nyikorgó hanghatásra hasonlít, amikor egy felfújt lufin húzogatod az ujjadat, legnagyobb meglepetésemre, evvel az apró kis gekkók üzengetnek egymásnak. Szóval valamire mégis jó, ha az ember éjszaka van ébren és nem tud mit csinálni amíg szárad a festék.)

A melót már világosban, nagyjából háromnegyed nyolc körül fejeztem be, meglehetősen fáradtan. A szomszéd helységben felújítást végző szakik, bánatomra, ma csak egy-másfél órát késtek, evvel a hallatlan precízséggel, sajnos kevéske lehetőséget biztosítottak számomra, hogy kipihenjem magam. Konkrétan a fejem melletti falba bontottak üreget egy samukalapáccsal, amivel persze nem csak az én álmomat verték szilánkokká a mindenhez értő helyi ezermesterek, de a már beépített vízvezetékben is sikerült jelenős károkat okozni evvel a precíz szerszámmal. Szóval mennydörgés szerű falbontásra és a túlsó szobából átszivárgó víz halk csörgedezése ébredtem, uszkve 3 órácska szendergés után…

A környék” építőmesterei” nem sok tudást örökölhettek Maya őseiktől, akik több mint ezer évvel ezelőtt is képesek voltak hatalmas kézzel faragott kőtömbök felhasználásával a mai napig álló óriás épületeket létrehozni. Itt összesen öt emberre volt szükség ahhoz, hogy előregyártott betonblokkokból  rosszul felrakjanak egy majdnem két és fél méteres falat és vizet vezessenek bele. Mindezt úgy, hogy a falazóelemek nincsenek kötésben egymással a vízszintes és függőleges tengelyekre jóformán egyik élük sem illeszthető és a vízvezetékben nagyobb kárt tettek a tevékenységükkel mint ha hozzá sem nyúltak volna. Ez a tapasztalat némiképp más megvilágításba helyezte a magyar építőiparról emlékezetemben élő negatív sztereotípiákat, ehhez képest a honi kontárok az építészet tündöklő géniuszai.

A kifestett falak persze semmivel nem voltak egyenletesebbek az előzőnél, így, csak egy pár motívum tudott felkerülni a két éjszaka leforgása alatt. Íme.

Ez leginkább egy térkitöltő cumó, remélem az látszik, hogy valószínűleg az ananász szobában helyezkedik el

ananászkarika

 

Ez lett a főmotívuma a szobának, ami nagyjából az Olmék kultúrából ránk maradt óriási kőfejek elananászosításából jött létre

 

 

ananászfej

 

Valamint a baloldali falat,  az eredeti írásjelek formavilágának tanulmányozása alapján maszatoltam össze, elrejtve benne egy kis személyes vonatkozást is…

ananászírás

Itt pedig a csili szoba sarkába pingált, a kis paprikák erejét demonstráló alkotás látható

IMG_5401

Kiegészítve pár kitalált, ál hieroglif karakterrel

IMG_5402

Címke , , , , ,

sala de plátano

A hosszas mexikóiaskodás után, értem ezalatt a festékek beszerzése körüli problémát, vagyis soha ne próbálj ezen a vidéken pénteken vásárolni, mivel az ugyebár, már majdnem szombat, a szombat meg hát kis-híján vasárnap, és mivel úgysincs kiírva, hogy egyébként mikor lennének nyitva, ezért nincsenek is. Az idő beláthatatlan messzeségébe húzódó ebédszünetek, napokon átívelő szieszták és a kanárián tapasztalható szignifikáns lustaságfaktor karibi hatványra emelve…

Festékekkel a kezemben is megfelelően időigényes a festés, ami abból fakad, hogy a falak felszíne leginkább egy sajtreszelőhöz hasonlít, minőségében kicsit emlékezetet azokra a rücskös felületbevonó anyagokra, amivel a nagyvárosi villanykarók testét próbálják védelmezni az illegális plakátragasztók tevékenységétől. Ha nagyon óvatosan akarok fogalmazni, akkor azt mondom rá, hogy “rusztikus”. Amennyire lassú vele dolgozni, annyira kellemes viszont az a hanyag “streetes” jelleg, amit a furcsa raszter, az amúgy is kicsit poppos, kétszínű, erős kontúrú rajzoknak kölcsönöz.

DSCF3340

Nos mindegy is, a lényeg az, hogy pár átvirrasztott éjszaka után végre megérkeztek a “banana” room első alapmotívumai.

No és kik szeretik igazán a banánt? Hát persze, hogy a majmok!

banántotem

Banán jó! Értem?

Ebben pedig az Azték, Olmék, és a Maya majmok is tökéletesen egyetértenek…

közös pont

Ráadásul, bizonyos helyeken akár fizetőeszközként is megteszi.

banana dollar

Címke , , , , , , , , ,

reincarnation

Szóval az egész ott kezdődött, hogy jó régen vettünk skimboardokat és majd egy éven keresztül próbálkoztunk a patalavaca-i strandon a munkanapok délelőttjein…  Már egész jól nyomtuk… akkor még volt pénz deszkára…

Jó sokat bucskáztunk a homokon és már a hullámokat is elértük, amikor is megreccsentettem a deszkát…

Javíthatatlan, teljesen szétroncsolódott a merevítője és belefolyik a víz is…

Azóta nem sikerült  újat venni… itt kallódott a vízi játékok tárolására használt sarokban, szomorú mementójaként a gyorsan derékba tört siklódeszkás karrieremnek. Viszont most nekiláttam, hogy a szerencsétlenül járt, az eredeti rendeltetésére már sajnos alkalmatlan lapot, egy szörfös bár állandó dekorációjaként reinkarnáljam.  Ami így “festővászonként” újjászületve, remélem eredménnyel kelti majd fel, a különleges board design-ra fogékony hullámlovasok érdeklődését, és tömegével jelentkeznek majd, hogy sivár, unalmas sporteszközüket összetéveszthetetlenül egyedivé formáljam…

Így nézett ki szegény törött deszka,  meseszép piros csíkozás volt rajta gyárilag, az érdes fehér “atomok” később kerültek rá, hogy a ráugrási pontokon jobban tapadjon a wax, meg kicsit jobban mutasson…

kiindulási alap

kiindulási alap

A fehér szegély kivételével az egész deszka kapott egy zöld átmenetet…

zőőőőd

zőőőőd

Majd egy szép “trilobita” szerű maszkolás

"maszek"

“maszek”

hogy felkerülhessenek a háttér “vízmolekulái”

H2O

H2O

Majd a polipkarok alapszíne…

alapszínek

alapszínek

majd némi újratakarás és vagdosódás után a fekete…

kontúrok

kontúrok és árnyék…

A ragasztószalag lehámozása után így néz ki a deszka felső oldala…

teteje

teteje

Egyenlőre ennyi…

Ha végzek a melóval természetesen megmutatom az eredményt, de a tűző napon vagdosás elég kimerítő…

Címke , , ,