forróság címkéhez tartozó bejegyzések

purgatórium reloaded

Míg az Európában “félbalkánon” hagyott óhazában vastagon hull a hó és
a kontinentális tél komisz kis mínusz fokokkal kedveskedik a szürke égbolt szerelmeseinek, addig itt az egyenlítő környéki Afrikában, kezdi magát csúcsrajáratni a déli félteke perzselő nyara.
Ez kívánatos állapotnak hangozhat a sapkasál és egyéb vastag puha rétegek sokasága alatt is didergőknek vagy az alulfűtött helyiségekben radiátor mellett kuporgóknak, azonban ez nem tréfadolog és a forróságnak ilyetén a formája messzemenően kimeríti annak a soknak a kategóriáját, ami a jóból is meg szokott ártani.
A “nem fehérembernek való” kicsit rasszista szófordulat, itt minden pejoratív háttérzörej nélkül alkalmazható az időjárási körülményekre.
A helyiek bőrszíne nem véletlenül alakult ilyenné a törzsfejlődés folyamán,
és bizonyára komoly segítségükre van a klíma tolerálásában.
A hozzám hasonló alulpigmentált lények ezért viszonylag nehezen illeszkednek ebbe a környezetbe, és annak ellenére hogy a fázásnál kevés dolgot utálok jobban, a szervezetem mégis kifogást emel a hideg antagonistája ellen.
Az afrikai napon sokkal inkább csak szénnéégni lehet, mint lebarnulni.
A Kanári szigetekről hozott árnyalatom, ami leginkább egy tejbevonómasszából készült, de a kakaóvaj által kivert, avas csokimikulásra emlékeztet, kevésbé bizonyult sikeresnek, fényes csillagunk közel kilencven fokos beesési szögű fotonbombázásával szemben.
Annak ellenére, hogy a kültakarómat Afrika szélén kondicionáltam a többlet D vitaminra, (Hát igen, a Kanári szigetek momentán még Afrika, de már komp jár át Európába… ) szerencsétlen melanocitáimat, az igazi ekvátor tájéki sugárzás, igencsak felkészületlenül érte és úgy összezavarodtak szegények, mint ahogy Ádám anyák napján szokott.
Erősen próbálkoztak ugyan kitenni magukért, de mivel az én északi génkészletem által predesztinált maximális bőrsötétség már nagyjából meghaladásra került, ezért nem képes egységes, mélyebb árnyalat produkálására. Ezt a természetes határértéket, egyes sztahanovista pigmentsejtek nem hajlandóak tudomásul venni és lokális szövetszövetkezetekbe tömörülve kísérelték meg a munkaterv túlteljesítését, ennek eredményeképp, a napfénynek kitett bőrfelületemet elborították az aggastyánok melazmáira emlékeztető, a háttérszínnél lényegesen sötétebb foltok.
Miután rájöttem, hogy mindez, a szervezetem kifogástalan működésének szempontjából nem a legkívánatosabb dolog, elhatároztam, hogy különféle praktikákkal igyekszem megelőzni, hogy a lázadó hámsejtek, bosszúból, egészséges bőrrákocskáknak adjanak életet, ezért a lehetőségekhez képest több időt töltök árnyékban és a napon hagyott testrészeimet valami UV- blokkoló kenőccsel vagy ruhadarabok alá rejtésével próbálom óvni az éltető napfénytől.
Ennek kétféle folyománya van, egyrészt a folyamatos izzadás okán a naptejjel kezelt részekről, sikamlós, híg, fehér gezemice formában olvad le a felázott pempő és kellemetlen tapintású, ragacsos-sós rétegbe burkolja a testemet, ocsmány, makacs szennyeződést hagyva a ruháimon.
Másrészt a kelmével elfedett felületek a meleg okán nem csak fokozottabb verejtéktermelésre vannak kényszerítve, de a valamilyen tessék-lássék védelmet mégiscsak biztosító barnaság is elhalványul ezeken a részeken.
A Tavalyi Thaiföldön töltött szezon tanulságai és az eddig Zanzibáron felhalmozódott tapasztalatok alapján, arra a következtetésre jutottam, hogy a verejtékmirigyeim körülbelül öt hónapig bírják fellázadás nélkül a kertilocsoló fokozatot.
Ezután kezdik megelégelni a háromműszakos, folyamatos munkarendben rájuk erőltetett kényszertúlóráztatást és ez ellen a Miliaria, nevezetű elváltozás, korántsem kellemes tüneteggyüttesét produkálva tiltakoznak.
Ez úgy néz ki, hogy a túlműködéstől a verejtékmirigyeknek a külvilágba vezető csövecskéi kitágulnak, evvel nagyobb teret adva a bakteriális eredetű vagy az elhalt hámsejteknek köszönhető elzáródások lehetőségének. Amennyiben ez bekövetkezik, (Márpedig a Zanzibári mikrofauna, a bőrre maszatolt fényvédő csuszpájz, a nem annyira tiszta víz és a folyamatosan szálló por miatt ez bizony elkerülhetetlen.) a rendellenes működés során a felszínre törni képtelen izzadságcseppek, nem lévén más választásuk, a hám felső rétegei közé sajtolódnak, ami egyrészt gyulladást okoz, másrészt igencsak visszataszító, és viszkető-égő érzéssel járó, kifakaszthatatlan vörös hólyagocskák elszaporodásával jár.
Szóval úgy nézek ki, mint egy rubeólás, akit részegen kintfelejtettek éjszakára a tiszaparti szúnyogosban.
A konstans izzadás alól tulajdonképpen csak a munka azon óráiban tudok mentesülni, amit ténylegesen a víz alatt töltök.
Az Indiai Óceán hőmérséklete ezen a részen ugyan nem kecsegtet olyan mértékű enyhüléssel, mint mondjuk az Atlanti kollégája, de az Andamán tenger 32 C°-fokos termállábvíz érzéséhez képest, még mindig hatékonyabb testhőredukciót biztosít.
A forróság ellen a szárazföldön, sajnos csak korlátozott mennyiségű védekezésre van lehetőség.
Kézenfekvő megoldásnak ígérkezne a hideg zuhany, ez azonban, annak ellenére, hogy rendelkezünk csempés fürdőszobával és (zavartalan áramellátás esetén a szivattyúknak köszönhetően) a folyóvíz luxusát is magunkénak tudhatjuk, sajnos elérhetetlen errefelé, ugyanis a vizet itt óriási, 3-5 ezer literes műanyag kaniszterekben tárolják, amiket, az algák és egyéb fotoszintézishez kötött organizmusok elszaporodásának mérséklése érdekében, kizárólag szénfekete kivitelben gyártanak.
Így a fent tárgyalt időjárási viszonyok és a sötét felület fényelnyelő képessége alapján viszonylag egyszerűen kikövetkeztethető, hogy az ebben őrzött vízkészlet milyen mértékben nevezhető hidegnek… vagyis öröm, ha a tusolás külön égési sérüléseket nem okoz.
Vannak még egyéb luxus cuccaink, olyanok is, amik hideget állítanak elő, mint például a hűtőszekrény, de abba sajnos nem férek bele.
Működő légkondicionáló berendezéssel sajnos csak a kocsiban rendelkezünk, ami mindamellett, hogy hangos és kellemetlen, áporodott szagú fuvallatokat pumpál ki magából, leginkább arra jó, hogy mikor a temperált belső tér elhagyására kényszerülsz, akkor azt olyan szélsőséges hősokként éld meg, mintha a pokol nyolcadik bugyrában tartott VIP party-ra löknének be a patás bedobófiúk…
Ráadásul az autóban való életvitelszerű tartózkodás sem tűnik igazán fenntartható megoldásnak.
Ezen felül van még egy hatékony eszközünk, a hálószobában található ipari légkeverő masinák személyében. Ezek megbízható társaim a hőguta és a teljes dehidratáció elkerülésében, egészen addig, míg az éltető áram rendszeres elapadása megállásra nem készteti őket.
Sajnos ezek az áramkimaradások elég sűrűn következnek be, igazi tortúrákká változtatva, az ennek folyományaként álmatlanná váló éjszakákat.
Ahogy megszűnik a ventilátorok, egyébként elég hangos búgása és
a lapátok forgása lassan mozdulatlanságba dermed, úgy kezded el mindinkább érezni, ahogy a forróság ólomnehéz köpenye a testedre telepszik, és égető ölelésével kiprésel belőled minden nedvességet, mintha egy szépen-komótosan, apránként melegített tepsiben feküdnél.
Amint az utolsó pördülés légvonata is elenyészik, a megnémult villanymotorok miatt beállt süket csendben, csak a verejtékpatakok csörgedezése hallik, valamint a lassan emelkedő és süllyedő mellkas mélyén küzdő hörgőcskékből feltörő, Darth Vader szuszogás dallamosságát megszégyenítő zihálás, ahogy a tüdő az izzó levegőből elkeseredetten próbál némi oxigént kinyerni.
Ilyenkor az idő is lelassul, lomhán vánszorognak a szekundumok, az ágydeszkában rágó lárvák gyors harapásainak percegésszerű zöreje is elnyújtott nyikorgásnak tűnik, mint mikor évek óta mozdulatlan vaskapukat tárnak szélesre és olajozatlan zsanérjaikban felsír a rozsdás súrlódás.
Próbálod minden életfunkciódat a minimálisnál is kevesebbre csökkenteni, és teljes mentális bebábozódással megnyugtatni magad, hogy ez is, mint minden, el fog múlni egyszer.
Képzeletben az összes idegsejteddel ráfonódsz a falak rejtekében tekergő kábelek kígyóira, hátha a neuronok vergődéséből származó impulzusokkal, valami rejtélyes módon újraindíthatod bennük az elektronok táncát.
Néha az áramszolgáltató úgy látszik megkönyörül rajtad és a vezetékekbe visszatérő feszültség reménykeltően feltámasztja a mesterséges légmozgást, azonban a kóboráram gyorsan elszelel és az épphogy felpörgő propellerszárnyak csupán fáradtan hasítanak párat az éjszaka sötétjébe majd újból átadják magukat a halott semmittevés nyugodt állapotának.
Az örökkévalóság hosszával vetekedő órák után felcsendülő müezzinének a kakasokat jóval megelőzve jelzi a hajnalt és az élet azon igazságtalanságát, hogy Allah követőinek valahogyan mégiscsak jut valami delej, ami képes a mecset megafonjait meghajtani…
Mert az úr kegyelmes, és ád agregátort az ő hű szolgáinak, a hozzám hasonló hitetlen kutyákat meg megdinszteli élve a saját verejtékében.

A helyi feketéknek a pár bejegyzéssel ezelőtt említett szuperképességein kívül van még egy, a hihetetlen forróságtűrés rendkívüli adottsága.
Teljesen értetlenül álok ugyanis azokkal a lokál öltözködési szokásokkal szemben, ami sok helybélin megfigyelhető.
Kanárián is tapasztaltam már hasonlót, hogy emberek a nagy melegben képesek pufikabátot meg szőröscsizmát húzni, csupán azért mert “elvileg” tél van, de ott teljesen más a motiváció, amit leginkább a téli kollekciók megvásárlására ösztönző fogyasztási kényszer tébolya mozgat.
Na itt ilyesmiről szó sem lehet, hiszen a divatozásnak még az árnyéka is messze elkerüli a szigetet, és nem, hogy szezonális kollekciók nincsenek, de az emberek örülnek, ha van egyáltalán mit felvenniük, nem számít, hogy az hatszorakkora és lóg rajtuk, kicsi, likas, vagy koszos, hordják ami jut.
Azonban az, hogy perzselő napsütéssel súlyosbított negyven fokos hőségben biciklizve, hosszú melegítőfelsőt és kötött sapkát viseljen valaki, arra egyszerűen nem tudok ésszerű magyarázatot találni….



Reklámok
Címke , , , ,

Move on

A múltkori meghiúsult költözést, illetve költözés helyetti összecuccolást, most sikerült megismételni, azonban most a helyváltoztatás is sikeresnek bizonyult. Tulajdonképpen visszaköltöztettem magunkat abba az apartmanba, ahol a Jai bungaló színhely előtt laktunk.
Az átcihelődést leginkább az motiválta, hogy a valódi, meleg-száraz évszak időjárási körülményei olyan mértékben tették lakhatatlanná a kis bungi belső klímáját, hogy azon egy regiment ipari ventilátor sem tudott volna úrrá lenni.
A régi-új hely gangja alatt csörgedező kis patak közelsége, valamelyest enyhít az elviselhetetlen hőmérsékleten, és itt legalább a két különálló oldalon elhelyezkedő ablaknyílás jóvoltából még kereszthuzatot is lehet csinálni. (Valamint még ezer baht-ot is spórolunk a lakbéren.)
Amilyen a formám engem is a legnagyobb forróságban sanyargat az egészségügyi ármány.
Talán a sors fintora, hogy míg odakint olyan perzselő kánikula tombol, hogy a kóborkutyák sem tudnak megállni a süppedőssé vált izzó aszfalton
20180420_165917

addig én aléltan fekszem a szép új otthonunk méretes franciaágyán, ugyanis az a kellemetlen torokkaparás, amit a legutóbbi túrán sikerült beszereznem, a saját izzadtságomnak a kabin légkondicionálója általi magamra dermesztésével, az mostanra ocsmány, hurutos dögvésszé evolválódott a légzőrendszerem labirintusában.

Szóval jelenleg lázasan agonizálgatok, és olyan nem eviláginak tűnő dolgokat köhögök fel, amikkel nem szívesen találkoznék, mondjuk egy elhagyott, sötét sikátor mélyén, de még így napvilágnál is elég rémisztőek látszanak, talán remek modellül szolgálhatnának, azon Lovecraft-i ősborzalmak megformálásához, melyek a Kadath fagyos pusztasága alatt kígyózó, ódon tárnák bűzlő homályában tenyésznek.
Még huszonnégy órát adok az immunrendszeremnek, hátha addig az autoexorcizmusom fortélyai kifejtik kedvező élettani hatásukat.
A procedúra leginkább az emberevő törzsek férfivá avatási szertartására emlékeztető barbár rituálé, ami egy, a metabolizmust serkentő duplakávé bevitele után,  – a tömegpusztító fegyverek megengedett menyiségére vonatkozó nemzetközi egyezmények kvótáját jócskán meghaladó mértékű – extra adag paprikaszósszal dúsított, tűzforró zöldcurry és a (közel letális dózisnak számító) tizenkétcsilis papaya salátának az agyolvasztó déli napsütésben való együttes fogyasztásában merül ki.
A technológia, az ezen az éghajlaton, csak konstans irrigációs öntözőrendszerként működő bőrpórusokat, egycsapásra spriccelős kerti locsolóvá változtatja és nagyjából az adott testnyílásokon kiengedhető váladékok együttes gátszakadását idézi elő. (Amolyan csináld magad Thai tisztítókúra)
Ezért nem árt előtte, némi hidratálásképp meginni öt-hat liter vizet és bekészíteni pár bruttóregisztertonna papírzsebkendőt, ugyanis a menü fogyasztása közben, garantáltan  tekintélyes tócsányi levet enged a szervezet, és a járulékos, üzemi mennyiségű könnyestaknyosnyál felfogására is érdemes felkészülni.
Ha ez a drasztikus műnépi gyógymód sem képes kiűzni a tüdőmből a gonoszt, akkor kénytelen-kelletlen a helyi gyógyszertár panaceáihoz fogok folyamodni, bár őszintén nem nagyon bízom az antibiotikumokban, főleg idegen országok, ismeretlen, kétes összetételű vegyszereiben, de nem igazán lehetek dögrováson a szezon talán utolsó pénzkereseti lehetőségét biztosító időszakban…

Címke , , ,

napfénytető

A napos órák számának emelkedésével egyenes arányban növekszik a terasz hőmérséklete is, ezért már az – ugyan kiváló szárazságtűrő de a forróságot nem igen kedvelő – aloékat is árnyékba kellett rakni. Egyedül a nagyobb méretű jukka és a kaktuszok bírják a majdnem 12 órás direkt napfényt, ezért a nemrég elültetett csili, koktélparadicsom, és fűmagokból kibújt friss hajtások (a metélőhagyma valamiért nem jelentkezik) védelme érdekében -a környékben talált építési hulladékokból – csinosnak ugyan nem mondható, de a növények életben maradása szempontjából igencsak hasznos “napfénytetőt” rittyentettem. Az árnyékolás és a pokolian felforrósodó járólapoktól való térbeli elemelés együttese reményeim szerint elegendőnek bizonyul majd a csúfos kudarcok elkerülésére, amit az eddigi kertépítési “karrierem” alatt elszenvedtem. (A hibás döntések következményeit persze a növények szenvedték meg igazán, nem én.)

Kíváncsian várom a fejleményeket…

napfénytető

 

Címke , , , ,
Reklámok