hideg címkéhez tartozó bejegyzések

Télirigység

Adott ugye a bolygó tengelyének ferdesége a keringési pályához viszonyítva, ez az apróság pont elegendő ahhoz, hogy a napfény beesési szögében jelentkező eltérések a mérsékelt éghajlati övben, egymástól jelentős hőmérsékleti különbséget mutató évszakok kialakulását idézzék elő. Az év jelenlegi szakaszában a napközelben keringő északi féltekén úgynevezett tél van.

Nos adott egy szigetcsoport az atlanti óceánban, az északi szélesség 27–30 és a nyugati hosszúság 13–18 foka között. A sors fintora, hogy annak ellenére, hogy tulajdonképpen “Afrikában van” mégis Európához tartozik. Európában ilyentályt tél van, ez általában pocsék idővel kísért, szar, hideg, lucskos, szürke, visszataszító izé. (A szépen csillogó, csodálatos hóval fedett tájak kivételt képeznek ugyan, de ezek alaposabb taglalásától most a megfelelő hangulatkeltés érdekében tartózkodom.)
Tekintettel az alacsony hőmérsékletre (gecihideg) az európai ember arra kényszerül, hogy különböző extra textilrétegekkel fedje be az evolúció során szánalmassá satnyult természetes kültakaróját, máskülönben beléfagy a szar, megveszi az isten hidege, és/vagy egyéb hipotermiás szimptómák jelentkezésével kell számolnia.
A kanári szigetek éghajlata némiképp különbözik az európában tapasztalhatótól mivel földrajzi helyzetéből kifolyólag közelebb van az egyenlítőhöz, ez azt eredményezi, hogy a fogcsikorgató karácsonyi időszakban (is) remekül lehet napozva izzadni az óceánparton, pancsolni a hűsítő habokban és a levegő hőmérséklete még a különösen hideg éjszakákon sem zuhan a lenge pulóverben komfortos szint alá.
A kontinentális tél, számottevő profitot termel azon divatcégekenek, akik meleg ruhával látják el a mérsékelt égöv didergő lakosságát, és úgy néz ki, hogy valamiféle ügyes marketing fondorlattal, az ezen termékekre mutatkozó igényt sikerült exportálniuk a világ olyan helyeire is, ahol az égegyadta világon semmi keresnivalója nincs, de valódi szükség az biztosan nem mutatkozik rá.
Hogyan is néz ki mindez a valóságban.
A klíma bartátságos voltát nagyjából igazolni látszik az a tény, miszerint a teljes naptári év leforgása alatti ébren töltött idő jelentős százalékában, kizárólag egy szörfös short borítja a testemet. Ez idő alatt pedig még a legjobb minőségű anyagok is elrongyolódnak. Mivel a világ folyása nagyjából alakalmazkodik azokhoz a törvényszerűségekhez amiket Murphy megfogalmazott, a fürdőgatyatönkremenések időpontja általánosságban a téli hónapok valamelyikére esik.
Hogy miért is baj ez?
Hát azért, mert az egyszeri, gyanútlan ember a kánikulában felcsattog a bícsről egy flip-flopban, betér egy sportboltba és azt hiszi, hogy beballag a bikiniktől, úszódresszektől, szörfösruháktól roskadozó polcok sűrű sorai közé, a quadrillió féle mintájú, színű, fazonú, shortok közül leakasztja a méretének és ízlésének megfelelő darabot, fizet, majd elégedetten távozik és egy újabb esztendőre meg van oldva a ruhaproblémája.
Csakhogy a sportboltban nem ez a látvány fogadja, hanem, szőrös csizmák, hurkás pufikabátok, polárpulcsik, fülmelegítők, bundabakancsok, vihardzseki és sapkasál.
Érted??? Sapkasál.
Alig kétszáz kilométerre magasodnak innen a perzselő Nyugatszahara pokoli homokdűnéi és sapkasál bazmeg, meg téli kollekció.
Hat(!)darab hipermarket méretű üzletkomplexumban, amelyek nagyrészt direkt szörfspecifikus márkák forgalmazásával is foglaloznak, nem sikerült találnom egyetlenegy kurva gatyát sem. Ellenben könnyedén felszerelkezhettem volna egy sarköri expedíció minden lényeges kellékével, snowboardkesztyű, hágóvas, motorosszán amit akarsz.
Már több éve figyelem ezt a rendkívül furcsa jelenséget, de valahogy nem tudom megérteni. Magyarázat az persze van rá, mégpedig az agyatlan fogyasztási inger mindenáron kielégítésének olthatatlan vágya. A trendekről akkorsemlemaradás ha az ára  a vadonatúj bundáscsizmádban a lábad csontjairól lefoszló főtt hús, a minden pórusodból spriccelő  verejték a mínuszharmincas techikai hegymászódzseki alatt, vagy a porhanyóssá dinsztelődő okos fejed a divatos prémsapkában. Amenyiben ez helytálló, és nincs racionálisabb megfejtés, akkor bizony az emberiség tényleg megérett a pusztulásra vagy legalábbis újfent megrendíti a bizalmam a földön létező értelmes élet lehetőségében.
ORSZÁGOMAT EGY FÜRDŐGATYÁÉRT!

Címke , , , ,

Hüvi

Megérkezett Balázs és Andi nyaralgatni. Pechükre, nagyjából velük együtt megjött a februári szaridő. Ez még a délvidéken is kvázi rendszeres esőt, konstans erős szelet, és kishíján a kontinentális tél alacsony hőmérsékletét jelenti. A hegyekben még havazott is, ami azért errefelé igencsak ritkaságszámba megy. (Talán ezért nem annyira fejlett a szigetcsoport szánkóipara.)

roque nublo
Ezek a körülmények némiképp megnehezítik a programszervezést, ugyanis ha a szabadban művelhető elfoglaltságok köre, az időjárás mostoha volta miatt beszűkül, akkor jössz csak rá igazán, hogy Kanárián, a fent említett szűkülő halmazon kívül csak elhanyagolható menyiségű egyéb tevékenység találsz. Főleg ha a négyfal helyett egy viszonylag kis belső területű hajó vesz körül és még társasjátékaid sincsenek.
Szerencsére nem vagyunk azért annyira cukorból, hogy végképp feladjuk és a hajótaton való nyirkosan didergésbe fordítsuk a telelésüket.

Címke , , , , ,

on the road again

Nos a karácsony estém egészen dolgosra sikerült, hajnalhasadtáig festettem a recepciót és az avokádó szobát. Ez utóbbiban sikerült egy csinos kis tócsát rittyentenem magam alá, a majdnem két hét leforgása alatt így-úgy felrakott és frissen vakolt falból felszálló pára, az elmúlt napokban rendszeresen szakadó esőből származó nedvesség és a plafon közelében megrekedő hőségtől minden pórusomból spriccelő izzadtság kombinációjából, miközben a rohamokban rám törő fáradtságtól, defektes mozgáskoordinációval rendelkező élőhalottakat megszégyenítő ügyességgel dülöngéltem a létra legfelső fokán.

Avokádócipelő Mayák

advocat

És egy merülésben megfáradt búvár Maya

IMG_5494

Az ezt követő pár órás alvás mozdulatlanságát még a különösen inaktív halottak is megirigyelték volna, de az ébredés után mégis nekiláttam a hostel előszobájának utolsó simításaihoz.

Sellőbébi és a táblafestékkel krétázhatóvá tett szövegbuborék és búvárpalackok

sellőbébi

A következő problémát az a tény okozta, hogy már kanáriról elindulva is pukkadásig tömött hátizsákomba valamilyen módon integrálnom kellett a frissen vásárolt búvárfelszerelésemet.

Itt épp nagyon örülök a “brandnew” portékának.

örül

( Egy Conquistador márkájú BCD-t és egy Aquatic Performance redót. Nem csoda ha ez a két név, még a búvárcuccokat gyártó cégek terén jártas embereknek sem mond semmit, hiszen mindkettőt itt Cozumelen gyártják és ez volt az egyetlen gear, amit a hozzám hasonló anyagi körülményekkel megáldott emberek képesek megfizetni. Ismertebb márkákból, nagyjából egy közepes minőségű második lépcsőt tudtam volna kihozni ennek az árából, profi cuccról pedig álmodni sem mertem ilyen csillagászati összegek mellett…) Ez a művelet tökéletes impossible mission-nak bizonyult, ezért az amúgy is szűkös ruhatáramat végletekig le kellett redukálnom, megváltam a következő szigeten szinte teljesen feleslegesnek ígérkező meleg ruháktól, széldzsekitől, alsónadrágoktól, nehéz búvárkésemtől, a tollam elvesztése okán használhatatlan digitális rajztáblámtól 😦 és a csupán egy alacsony dombbal rendelkező mocsaras Corn islandon valószínűsíthetően nem túl hasznos mászócipőmtől.

Kisebb halom cókmók amit hátrahagyni kényszerültem…

cuccos

Időközben kiderült, hogy a karácsonyi mizéria miatt, az egyébként 10-órakor induló komp helyett, két órával hamarabb megy az utolsó járat amivel elhagyhatom a szigetet. Szóval alig maradt időm, a cuccaim még az erős szelekció után is reménytelenül nagy halmokban hevertek szanaszéjjel a hátizsákomon kívül, és azt sem tudtam hol áll a fejem. Ekkor a hosszú napok óta tartó éjszakázástól és a logisztikai nehézségektől amúgy is rongyokban lobogó idegrendszerem kapott még egy pofont, mivel kiderült, hogy Hajni repjegy foglalását valamilyen oknál fogva nem vette be a rendszer.

Végül persze úrrá lettem a megoldhatatlannak tűnő problémákon szép sorjában. A redót elemeire kapva besuvasztottam a megmaradt ruhák közé,  a BCD-vel sikerült kívülről beburkolni a pakolás viszontagságai közben szétszakadt hátizsákomat, és az egészet becsomagolni egy, a palapa beázásmentesítésében kudarcot vallott nagyjából vízálló ponyvába, ami nagy szerepet kapott a zsák külső felszínére szíjazott levegőtömlők és egyéb biszbaszok helyben tartásában.  A különböző bankszámlákkal és kódokkal való homlokgyöngyözteteő zsonglőrködést követően a repülőjegyfoglalást is nyélbeütöttük, és az időközben ünnepi vacsorát celebráló önkéntesek által készített házibélíz és egy kiadós cigi elfogyasztása után, a vérnyomásom is kezdett hasonlítani egy olyan emberére, aki nem fut szalonnával bekenve éhes kuvaszok elől térdig érő hóban. Ám ekkorra már csupán egy villámgyors búcsúzkodásra maradt idő és így is lóhalálában kellett a komphoz motorozni. Szerencsére a jegyem már előre meg volt véve, mert a szorgos matrózok a mólón már épp  a beszállópalló behúzásán ügyeskedtek. Gondolom a karácsonyra való tekintettel mégiscsak megesett rajtam a szívük és felengedtek a hajóra. A rossz idő okán igen méretes hullámok közt hányódó kompon csücsülve sikerült csak teljesen megnyugodni, amit a széksorok között mászkáló mozgóárustól aranyáron szerzett dupla-X nevű sör elfogyasztásával próbáltam elmélyíteni.

A buszpályaudvarra érkezve szembesültem a sajnálatos ténnyel (ami pompásan demonstrálja a mexikóiak logisztikai és szervezési zsenialitását) miszerint: avval egy időben mikor a rév felszedte a horgonyt Cozumelen, az utolsó reptérre tartó busz is kigördült az állomásról. Az első szívrohamkörüli állapot után az esélytelenek nyugalmával bontottam ki még egy doboz sört és a nehéz málhámmal a környező utcákon botorkálva próbáltam valami lehetséges megoldást találni a közel 100 km-re lévő légikikötő időben történő megközelítésére. A taxisok csak a fejüket csóválták, hogy ők bizony nem mennek ilyen messzire a playa-tól, de a kezemben kisvártatva megvillanó zöldhasúak jobb belátásra térítették az egyiket. A szegényke vagyonom egy jelentős százalékát legombolták rólam, de így legalább sikerült elérnem a járatomat.

A szokásosan unalmas terminálban ücsörgés elviselésében újra a zsebemben lapuló ARJ válogatás verseskötethez folyamodtam. A szerencsétlen sorsú költőóriások szívfacsaró sorainak olvasgatásával sikerült, az utazás várakozással teli, izgalmasan vidám hangulatát, sajátosan magyaros melankóliává tompítani.

A repülőúton, a halmozottan rendelkezésre álló fáradtság ellenére nem jött álom a szememre. Hiába próbáltam meg bevetni az amerikai filmiparnak a gép mozitárában található, legálmosítóbbnak ítélt megnyilvánulását, a végveszélyben lévő univerzum segítségére siető mosómedvék, sétáló fák és színes lányok köré szőtt látványorientált “akcijószájenszfiksönyt”, csak ültem ott meredten, mint valami porlepte kitömött állat a természettudományi múzeum vitrinjében. A film végén elmaradó katarzissal együtt meg is érkeztem a festői Mexikóváros fölé, amiből éjszaka lévén, csak a fények által rajzolt irdatlan méreteit sikerült realizálni. Itt újabb négy órás passzív semmittevésnek néztem elébe, a közepes településnyi kiterjedésű csatlakozási terminál, jégverem hőmérsékletűre légkondicionált váróhelységében. (Itt azért eszembe jutott, hogy talán kicsit elhamarkodott döntés volt az összes meleg ruhám hátrahagyása.) Az emésztőrendszerem felső szakaszából előtörő rianás szerű hangok és szeizmikus rengésekre emlékeztető rángások figyelmeztettek rá, hogy nem lett volna túl nagy balgaság némi elemózsiát csomagolnom az útra, persze nagy rohanásban erről totál megfeledkeztem.  A repülőn ugyan hozzámvágtak valami fonnyadt kis croissant-t és egy aprócska joghurtot, de tekintettel a testméretemre és a kialvatlanság miatt fellépő farkaséhségre, mindez, szinte a semmivel ekvivalensnek bizonyult. Amikor a boltok elkezdték felhúzogatni a redőnyöket jöttem csak rá, hogy az összes rendelkezésre álló peso-mat elköltöttem, dollárt itt nem fogadnak el és a terminál gondosan lezárt területén egyetlen pénzváltó sem üzemel. A hideg az éhség és a fáradtság együttesétől végképp, egy megrágott majd kiköpött menyéttetemhez váltam hasonlatossá, aki a kölcsönkapott okostelefonján elérhető agyzabáló gyümölcspukkasztó gyerekjátékkal próbálja szinten tartani, a szemeiben már csak alig pislákoló életet.

Nagy nehezen valahogy mégiscsak eltelt ez a pár óra és mikor kisétáltunk a géphez szállító buszhoz, akkor döbbentem csak rá, hogy nem csak a váróban volt kurva hideg, de a reptéri dolgozók is, a mexikóiaktól igen szokatlan vastag kabátot, sálat, sapkát és egyéb védőfelszereléseket viseltek.  Az időjelző konzolon néha felvillanó hőmérő, a helyi szinten szinte elképzelhetetlen 3 fokot mutatta (ami gondolom Celsiusban értendő, mert a 3  Fahrenheites hőmérsékletet (-16 C°) még a szinte teljesen érzéketlenné vált, de trikóba és papucsba öltöztetett szervezetem sem tudta volna keményre fagyás nélkül tolerálni.) amihez képest a gépen generált légkondihűvös felért egy simogató hőforrásban való önfeledt lubickolással.

A mexikói főváros gigantikus repterén való hibernálódás átlendített a holtponton és a repülés újabb kétésfél óráját kényszeres éberségben töltöttem, az ablakon keresztül csodálva a hátrahagyott metropolisz monumentális kiterjedését, a csendesóceán egyenes partszakaszát,majd a fehér vattát, majd a buja dzsungelt és üde zöld gazdaságokat és akkor már meg is érkeztem Managuába.

Címke , , , , , , , , , , ,