horgony címkéhez tartozó bejegyzések

Bad luck

A legutóbbi alkalommal mikor Puertorico-ból épp visszatértünk a jól bejáratott horgonyhelyünkre, az egész bahia fullon volt hajókkal, így csak oda tudtam dobni a vasmacskát ahol az öböl alját vastagon borítják a remek vulkanikus képződmények,
ráadásul alig engedhettem láncot ha nem akartam másik bárkákkal összeütközésbe kerülni. Ez persze nem túl jó, mert így a sziklába kapaszkodó horgony nem tud mozdulni még nagyobb erőhatás esetén sem és a feszes rövid lánc kevésbé képes csillapítani a hajóra nehezedő terhelést. Ahogy az lenni szokott ilyen esetben mindig feltámad a szél és hullámokat is kapunk.
Ezt a remek kis estét  két horgonykötelem és egy rugós feszültségcsillapítóm bánta valamint a nagy rángatózásban megrepedt az a rozsdamentes platni is ami az árboc előremerevítő drótsodronyát tartja.
Ma nagy nehezen sikerült ledílelni a marcona halászok legsegítőkészebb hegesztőjével, hogy időt szakítson a sérült alkatrész megjavítására.
Mami látogatása alatt egy hétig szinte meg sem mozdult a levegő, de amikor Jay segítségével elkezdtük leszerelni az árbocmerevítőket egy pillanat alatt fellőtt az anemométer mutatója 18 csomóig és a hozzá tartozó északnyugati hullámok is ostromolni kezdték az öblöt.
Szerencsére még időben sikerült visszafeszíteni a sodronyokat mielőtt az árbocom átment volna vízszintesbe. Valahogy kicsit ránkjár a rúd mostanában.
Arról nem is beszélve, hogy jelenleg a dingimotor is a hajó hátuljában fekszik, persze ezt akár szerencsének is fel lehet fogni ugyanis az öböl mélyén is pihenhetne.
Legutóbb ugyanis mikor Hajni vásárolni indult a motort a csónakhoz rögzítő acélbasz egyszerűen kettétört és mister Yamamoto belebucskázott az óceánba. Az egyetlen dolog ami megakadályozta a végleges elsüllyedésben a benzinvezeték, ami a frissen vásárolt luxustermék, vagyis a 12 literes külső üzemanyagtartályról indulva csatlakozik a motorhoz.
Némi víztelenítés és atomjairaszedés után újra működésre bírtam a befürdött erőforrást de a beletört fémdarabot egyenlőre semmilyen eszközzel nem tudtam kiberhelni belőle szóval azt is ki kell vigyem valami szakihoz akinek van valami erős oszlopos fúrója amivel talán lehetséges eltávolítani.

Na ilyenek vannak…

Címke , , , ,

HORGOLÁS 

A nap már közeljárt a horizonthoz, amikor kicsámpáztam a hajóorrba bámészkodni egy kicsit.
Meglepetésemre a Dacha kapitányát és “slave number 3”-t (aki a véletlenek sorozatos egybeesése folytán egy magyar matróz a kis angol Yawl-on és egyébként Bálintnak hívják.)
épp nagy ügyködésben találtam, félig a dingiből félig az orrsudárról lógva abajgattak valami szemmelláthatóan nehéz izét. Miután a kérdésemre, hogy elkél e a segítség, igen volt a válasz gyorsan átrobogtam megnézni mi is a probléma.
A horgonyuknak a délutáni hullámzásban sikerült összegabalyodni a nemmessze parkoló Champion vész esetére a fenéken hagyott, rajzfilmbeillően óriás méretű, négyágú vasmacskájával. A lánc segítségével nagynehezen felhúztuk a felszín közelébe és a dingiből emelve a szárát, megkíséreltük letekerni a rendesen rácsavarodott láncot. A nagy vasmacska, egy több mint 150 kilós monstrum és emellé kellőképpen éles, rozsdás és ráadásul még kurva csúszós is a rátelepedett óceáni flóra és fauna tömegétől. A nagy ügyködésben, forgolódásban sikerült is elejteni, illetve inkább hagytuk hadd zuhanjon vissza ahelyett, hogy bárkit megsebesítene.
Sajnálatos módon evvel az incidenssel csak azt értük el, hogy a jó méteres horgonykapák az eddig összegyűjtött láncon kívül feltekerték a nemrég hátrahagyott mooringom betonnehezékeinek kötelét is, így összesen már egy 350 kilót meghaladó konglomerátummal volt dolgunk, amit már a horgonycsörlő képtelen volt megmozdítani. A bólya kötelére másik kötelet erősítettünk és a tat csörlőivel a horgonycsörlővel és némi hozzáadott emberi erővel próbáltuk három irányból apránként a felszínre húzni. Mindeközben a nap lement és az eső is elkezdett zuhogni csak, hogy megkönnyítse az amúgy is csak centiméterről centiméterre abszolválható mentési folyamatot. Egy nagyjából háromnegyed órás baszakodás után, kukasötétben, rongyáázva ugyan, de felemeltük azt a szart. Áthurkoltuk még két kötéllel nehogy elveszítsük megint, és a hajó horgonyára is kötöttünk egy kötelet, hogy az orrból lehessen tehermentesíteni kicsit. Ekkor jött a késsel a kézben, búvárlámpával a szájban dingiből derékig vízbelógás és a spagettiként mindenfelé tekergő kötelek közül a bűnös kikeresése. A meredező borotvaéles horgonykapák között a hullámzásban kacsamódra vízalábukva nem is olyan egyszerű elvágni egy három centi vastag nejlonkötelet.
Persze aztán mégiscsak elrongyolódott valahogy a hosszas nyiszatolásban és a 200-as túlsúlytól megszabadulva már szinte gyerekjáték volt a bűvészkedés avval a kurva vasdarabbal.
egy újabb 10 perces zsonglőrködés után kiszabadult a horgony és az órmótlan nehezéket is visszaengedhettük a mélybe.
Jó érzés persze megoldani lehetetlennek tűnő helyzeteket de remélem azért nem csinálunk rendszert ezekből a mulatságokból…

Címke , ,

KILAKOLTATÁS 

 

A víz alatti látótávolság javult annyit, hogy sikerrel felkutassam a szétszóródott mooringokat és a hozzájuk rögzített horgonyokat újra a hajóra emelhessem. Evvel a művelettel ugyan időlegesen hajléktalanná tettem egy megtermett polipot, aki már régóta bevackolta magát a nagyobbik vasmacska alá. Bosszúsan fújt rám a tintájából amikor kihúztam a mélyre fúródott horgonykapákat a homokból, evvel elemelve a tetőt a feje fölül. Szerencsére elég “talpraesett” jószágok, úgyhogy nem kell félteni őket a tartós fedélnélküliségtől…

Címke ,

IRONCAT

Végre valahára otthagytuk Pasito Blancot, ahol már így is sokkal többet vesztegeltünk, mint amennyit szerettünk volna. A szél ugyan a legkevésbé sem volt segítségünkre a tervezett úticél elérésében, valamint a frissen vásárolt – persze ugyancsak öreg és javításra szoruló – dingit is majdnem elhagytuk, de végre kint vagyunk a várva várt óceánon. A megbuherált motort kímélve, komótosan pöfögtünk félgőzzel a szembeszélben, a hajóka elégedetten himbálózott a hullámokon és mosolyogva szemléltük a lassított felvételszerűen tovaúszó jól ismert partszakaszokat.
Nagyjából félúton vetettünk horgonyt, Patalavaca és Anfi között. Innen tökéletesen látszik az az egyszervolt „VIKINGA” nevű étterem, aminek konyháján melóztunk és a teraszáról olyan sokat figyeltem a horizont mögé lebukó napot. Akkor egyáltalán nem gondoltam, hogy valaha egy vízen ringatózó hajó kapitányaként, ebből az öbölből fogok szembebámulni, a parton randalírozó skandináv nyugdíjashordákat tápláló műintézményekkel.
Nem sokkal a lehorgonyzást követően, bevitorlázott mellénk Jürgen és rögtön egy finom hűvös fehérborral ünnepelhettük az első kikötőmentes napot.
Remek kóperációs vacsorát rittyentettünk, bevetve mindkét hajó ételkészítési lehetőségeit.
Jürgen, némi kecskesajttal és hagymával megsütötte a gyerekfej méretű édeskrumplinkat, mi pedig egy kiadós, cukkínivel dúsított, mediterrán lecsót főztünk hozzá.
A felerősödött hullámzás kicsit rámhozta a frászt, ezért a taton feküdtem le aludni, hogy azonnal ott legyek a szeren, ha bármi komplikáció adódna az éjszaka.
Szerencsére semmi rendkívüli nem történt, mégsem aludtam egy szemhunyásnyit sem, hajnalig füleltem a hajó által kiadott furcsa zajokat elemezgetve, próbáltam csendben eldönteni, hogy amit hallok, az a normális üzem egészséges neszei közé tartozik-e, vagy éppen az öreg dereglye szétesése előtti pillanatot jelző kakofónia részét képezi.
Persze minden a legnagyobb rendben ment, de nem árt tisztában lenni az úszó otthon ilyetén dolgaival, szóval inkább vagyok paranoid kicsit, mint gyakorló hajótörött.

Címke , ,

Kurvahorgony

Hiába ismételgetem folyton a permanens jelölőbóják kihelyezésének igényét, nem hallgat rám senkise. Ezért azon kívül, hogy szinte minden egyes horgonyvetéssel (amikor nem látszik az aljzat ezért nem sikerül homokra dobni, vagy az erős áramlat miatt a laza mésztörmelékben nem fog a vasmacsek, és a sodródás végén csak-csak beleakad a reef-be) súlyos, maradandó károsodást okozunk a korallzátonyokban, szinte minden második alkalommal elakad az a kurva horgony és lehet érte lebukni, (még szerencse hogy búvárok vagyunk) kipiszkálni, emelőbójával felszínre hozni stb.. A mai napon, mikor is újfent hiába rángattuk a kötelet, és csaknem akaródzott neki feljönni, visszaindultam kiszabadítani a macskánkat…

Amikor húsz méter mélyen térdelve, bazinagy, panelház magasságú vízoszloppal a fejed fölött, egy kövek közé ékelődött, dög nehéz vaskoloncot próbálsz kiszabadítani a zátony fogságából és nem, hogy elsőre, de másodszorra és harmadszorra sem nagyon sikerül megmozdítani, (lévén egy elég nagy hajó rángatja a másik oldalról) és a művelet heve közben hozzád érő tűzkorallok helyes hólyagokat húznak a csupasz bőrödön, csak-csak megfogalmazódik a fejedben némi alkalomhoz illő átok-szitok (még ha ezt a körülmények miatt nem is nagyon tudod belekiáltani a külvilágba, maximum belebugyborékolni) miszerint a tönkrebaszottvérbajbanfetrengőrepedtsarkúbárcáskurvaanyádpicsájáérkellfolytonberagadnibazmeg! Majd a dühös ráncigálás, emelgetés közepette a szemedbe ötlik a horgony nyakába ütött diszkrét márkajelzés, (ami eddig elkerülte a figyelmedet) és a hirtelen elillanó bosszúságot egy pillanat alatt felváltja a (majdnem tényleg) fuldokolva röhögés, amitől alig tudod a reduktort a fogaid közt tartani…

kurvahorgony

Címke , , ,