hullám címkéhez tartozó bejegyzések

Easy money

Most szoros egymásutánban volt két egészen rövid vitorlástúránk. Az elmúlt napokban felerősödött nyugati szél rendesen felkorbácsolta az óceán hullámait. Ez nagyjából 20 és 40 csomó közötti sikító szelet és kettő-háromésfél méteres hullámokat jelentett. Rendesen megbillegtette a hajókát, olyannyira, hogy a horgonylánckampómat tartó kötél el is pattant, és kampóstul seklistül kilövődött a háborgó óceán fekete hullámai közé, úgyhogy éjszaka, hirtelen kellett a csattogó rakendrol közepette valami átmeneti megoldást találni, nehogy a horgonycsörlő is ilyen sorsra jusson.
Szerencsére a szél kicsit alábbhagyott másnapra így nem kellett lemondanunk az előre egyeztetett vitorlástúránkat. A hullámok azért úgyahogy megmaradtak, aminek következtében az egyik vendég szinte paralízises tengeribetegséget kapott. A horgonyzóhelyre visszatérve majdhogynem be kellett emelni a figurát a dingibe annyira kivolt szegény. Az egész kirándulás alig volt egy háromnegyed óra, mégis kifizették a teljes árat.
Hasonlóképpen járt a következő napon érkező család is, ők már vissza sem akartak jönni Arguineguinba úgyhogy Anfin kellett kitennünk őket.
Sajnáltam persze szerencsétleneket – még ők kértek elnézést – de persze nem rossz dolog uszkve másfél óra alatt többet keresni mint otthon egy közmunkás egy hónapnyi melóval…

Címke , , ,

SODOR 

Tegnap már sötétben tértünk vissza, a köztéri karácsonyfákat megszégyenítően erős helyzetjelző fényeink szikráztak a vízfelszínen, mintha csak, egyike lennénk a környékben meglehetősen nagy népszerűségnek örvendő diszkóhajóknak. Remekül horgonyoztunk, elsőre visszataláltunk a bólyáinkhoz is. (A norvég hajósmajom dúlását követően egy fél napig szarakodtam a mooringok újrapozicionálásával, majd Hajni meghozta az emelőbólyát és a palackot, aminek segítségével egy röpke félóra alatt visszaállítottam az eredeti helyzetet.)
Az éjszaka folyamán azonban megjött annak az időjárásváltozásnak a hatása, amit már egy hete emleget itt mindenki az öbölben. Persze megintcsak az évszázad viharát jósolták, de egyenlőre ebből csak a hullámok érkeztek meg. Az elején még egészen lájtosan, bár ez is épp elegendő volt az egyik mooringkötél elszakadásához, a másikat meg, a szél által kifelé tolt hajótest vonszolta maga után vagy negyven métert, és félő volt, hogy eltrafáljuk a tőlünk nem messze parkoló, lengyel Championt. Az egész história megoldható lett volna ha a köteleket láncra cserélem, mivel az a súlyánál fogva szépen fekszik az aljzaton és a könnyű kötelekkel ellentétben nem meredek szögben, hanem a tengerfenékkel párhuzamosan rángatja a betonkoloncokat így nem képes emelgetni azt, és hát mitagadás kicsit masszívabb konstrukció mint a kötél.
Azonban a tartalékhorgonyhoz való 40 méteren kívül, nem igazán akadt más lánc a hajón, azt meg értelemszerűen nem tanácsos feldarabolni és okosan esüllyeszteni a vízalá.
Jó dolog a hajósszomszédság, Jürgen átugrott egy reggeli kávéra, mivel nem értette a hirtelen helyváltásunkat, (No persze nem csak ilyesmik miatt szokott átugrani kv-zni.)
Miután elpanaszoltam neki az éjjeli balesetet meg a lánchiányt, közölte hogy, ó hát nála tengődik egy 80 méter a hajó aljában, ad ő szívesen belőle, úgyis csak egy csomó nehezék, csak hát nem lesz túl egyszerű hozzáférni, mert szinte minden ritkán használt dolog a tetejére van pakolva, abból meg akad a “Capella”-n gazdagon.
Szóval alászálltam a hajója gyomrába és szépen kipucoltam a régóta érintetlen tárolóhelységet, aminek az alján a lánc pihent, na ott aztán volt minden, mint egy generációk sora folyamán kiürítetlen padláson. Olyan mindenféle kosz, olaj és rozsdamocskos lettem, hogy a takarítás végeztével azonnal be is kellett ugranom az orról az óceánba, a hajó teljes hosszán való végigmasírozással járó, mindentösszemaszatolás helyett. (Fedélzetet azért mégsem moshat egy kapitány…)
Sajnos az én nyolcvancentis erővágóm könnyű gyerekjátéknak bizonyult a 12mm-es inoxlánc átharapásához, ezért egy másik, méretes hajóról kellett kölcsönözni egy komolyabbat.
Jó 20 métert lecsíptem belőle és az olyan kurva nehéz, hogy az első vödröt amiben szállítani akartam rögvest kettétörte, a második gumivödör ugyan elboldogult vele én azonban kishíján összeszartam magam, miközben beemeltem a dingibe.
Megkapta a végére a legszélesebb danforthomat, meg egy kétésfélcentis nejlonkötelet a hajó felőli oldalra, így pedig már hatékonyabbnak kell lennie, mint az eddigi két mooring együttvéve, és ezt legalább magammal is tudom vinni.
Jay segített visszavontatni Albatrosst az eredeti pozícióba, addig én precízen lehorgonyoztam a hátsó oldalt is.
Nagyjából épp időben, ugyanis az esti hullámok csak az előfutárai voltak a délután érkező nagytestvéreknek. Napnyugtára már akkorára híztak, hogy a kis csácsók szörfözni tudtak rajta az öbölben.
Mindenesetre ez minket már nem aggasztott, a megerősített back anchor-unknak hála, a hullámiránnyal párhuzamosan ringatóztunk békésen.

Címke , ,

A nagy kukorica

Nos az új, ideiglenes élő és munkahelyünk megközelítőleg 25-ször kisebb mint az előző, valós méreteit nagyjából úgy kell elképzelni, mintha a Margitszigetet és a hajógyárit keresztben egymáshoz rögzítenénk és oldalához hozzácsapnánk még kétszer a Lupát, a földdarabot nem lehet teljesen körbebiciklizni mert a déli régió egy részén teljesen áthatolhatatlan a dzsungel, ezért ott nem is nagyon van út, meg úgy amúgy a zöldön kívül semmise. A jelenleg birtokunkban lévő két rozoga kerékpárral, kényelmes tempóban is nagyjából egy óra alatt körüljárható az egész.
Formáját tekintve, leginkább egy vertikálisan kicsit összenyomott emberi, bal lapockának frontoldalára hasonlít amelynek a felkarcsont fejét befogadó ízületi vápája keleti irányba mutat.
A nyugati oldal egy halászkikötővel és egy üzemanyag betöltő dokkal rendelkezik, az utóbbihoz futnak be a kontinensről érkező kompok és a szigetet gázolajjal ellátó tankhajók, ez utóbbiakra igen nagy szükség van, mivel a szigetet egy nagyobbacska dízelüzemű generátortelep látja el az éltető villamossággal.(Az öreg, hangos aggregátorok megbízhatósága azért persze hagy némi kívánnivalót maga után, ezért, napi egy-két rövid, véletlenszerű áramszünettel meglepi a felhasználókat, az élelmesebbek ezért felszerelik magukat szünetmentes tápokkal és a feszültségingadozás kivédésére alkalmas berendezésekkel.)
A túlsó azaz a keleti part, sokkal erősebben kitett a hullámverésnek, ezért még az apró halászbárkák is a kontinens felőli oldalt preferálják, viszont a korallszirteken megtörő, bodros tarajú hullámok, a fehér homokkal és a szellős kókuszligetekkel, igazán képeslapos hangulatúvá teszik, a nem túl kreatívan, de azért találóan Long Bay-re keresztelt valóban hosszú öblöl környékét.
Az egész partvonal nyolc részre van felosztva, úgy mint: North End, Sally Peachy, South End, Long Bay, Bluff Point, South West Bay, Waula Point és Pasenic, ezeken kívül Utcatáblák vagy egyéb elnevezések egyáltalán nincsenek. Cserébe viszont a szárazföld nem mindenhol “száraz”, számos kis különálló mocsár szabdalja, amiknek mind saját beceneve van, ezekre a nicaraguai környezetvédelemért felelős szervezet, mutatós, barna fatáblákal hívja fel a figyelmet, és a transzparensek kihelyezésével együtt, gondosan, természetvédelmi területté is nyilvánítva azokat. (Persze valószínűleg nem nagyon akad ember, aki szívesen merészkedne ezekbe a sötét vizű, sűrű ingoványokba, hogy gonosz, sátáni kacaj kíséretében nekiálljon vadul környezetszennyezni, mindenesetre persze, első a biztonság.)

Az egész tulajdonképpen egy nagyra nőtt falura hasonlít, jóformán mindenki ismer mindenkit, ezért a közbiztonsággal nincsenek nagyon problémák, ez alól talán csak a kikötő közvetlen környezete képez kivételt, itt ugyanis mindenféle arcok megfordulnak, akik esetleg úgy gondolhatják, hogy a szigetre érkező gyanútlan turisták kirablásával szert tehetnek egy kis fizetéskiegészítésre.
A helyben lakók zöme a Central American fishing Corporationnak dolgozik, vagy csak úgy szabadúszó lobster halász.
(A tenger ugyanis errefelé, telis-tele van a nagyra növő, jó pénzért értékesíthető és ízletes panulirus argus-okkal avagy a karibi tüskés homárokkal) Akik nem ezt csinálják, azok földet művelnek, vagy valamiféle, kis, a saját házuk oldalában kialakított boltocskájuk, műhelyük vagy kifőzdéjük van, a tehetősebbek pedig az idegenforgalmi bizniszt erősítve kis bungalókat vagy általuk hotelnek nevezett apró szobákból álló blokkházakat birtokolnak. Mindennek ellenére, valamiért mégis úgy néz ki, mintha az emberek csak úgy dologtalanul lézengenének az utcákon, vagy a szegényes házikóik előtt üldögélve tennék a semmit.
Egy két puccosabb kőház kivételével, zömében bádoglemezekből és deszkákból toldozott-foldozott düledező viskókban élnek, de még a legnyomorultabbnak kinéző vityillók tetején is ott virítanak a helyi műsorszolgáltató piros logós parabolaantennái. Normális, maradandó építőanyagokból kizárólag istennek készítenek hajlékot, Ő mondjuk komoly tényezőnek számít a helyi ingatlanpiacon, hiszen majdnem minden pálmafára jut egy kis kápolna vagy templom, márpedig pálmából sincs túl nagy hiány. Rengeteg a kókusz és a banán, ezek csak úgy nőnek az út szélén, és ha az emberfiának kedve szottyan egy kis kókuszlére csak suhint egyet a machetével és máris kortyolhatja a frissítő nedűt. Az idősebb/érettebb darabok akár egy egyszerű földhözcsapással feltöhetők és kimajszolható belőlük a szép fehér, lágy kókuszhús.

Címke , , , , , ,

flat

Mi is jut az ember eszébe ha meghallja az óceán szót? Leginkább a végeláthatatlan kék vízfelület, sós pára, bátor hajósok, hatalmas vízi fenevadak, cserzett arcú halászok, és persze a hullámok. Fehér tarajú dübörgő vízalakzatok melyek homokká őrlik a part ősi sziklatornyait, súlyos tajtékjaik óriáshajókat taszítanak a mélybe, szüntelen korbácsolják a szárazföld széleit, meg nem szűnő  monoton morajlásuk elválaszthatatlan a parti lét élményeitől. Az óceán legendás domborulatai a “homo ludens” fortélya nyomán, a szörfösök és egyéb vízi huncutságok tulajdonosai számára olyanok, mint síelőnek a hegyek lejtői vagy autóversenyzőknek a gázpedál…

Hát ez az ami nincs! Az Atlantico teljesen kifordult magából, megirigyelve a hegyi tavak nyugodt mozdulatlanságát, feszített víztükrű úszómedencékhez vált hasonlatossá.

Az elmúlt két napban rengeteget autóztunk keresztül kasul a szigeten, bárminemű vízmozgás után kutatva, de semmi, nuku, nada, velenceitó! Ilyen laposnak még soha sem láttam a nagy vizet.

Pedig most kellene jönnie a téli zúzásnak.

Szóval érik a frász az öreg szigonyosnak…

where

Címke , , , ,