jókaja címkéhez tartozó bejegyzések

Otthonédes

A megérkezés mindig örömteli, talán ennek köszönhető, hogy még a nap is kisütött egy kis időre mikor leszálltam a gépről, hogy aztán az időjárás kisvártatva megint átadja magát a szürke hideg sötétségnek, amibe télvíz idején rendre belemerül a kárpátok medencéjébe szorult kicsi ország.

20171205_164452_LLS

Rockin’ fuckin’ cold

Szerencsére akadt otthon némi meleg ruha is, (aminek persze mindig híján vagyok) szóval az idei látogatást, a kölcsönkapott vastag pufikabátnak hála, átvészeltem mindennemű egészségügyi ármány elszenvedése nélkül. Ennek ellenére mégis eleget alkudoztam az isten hidegével, ami gátlástalan módon, kilóra akarta felvásárolni, a kellemes óceáni éghajlathoz adaptálódott szervezetemet.


Apropó kilók, az utóbbi idők aktívabb életvitelével nehezen visszaszerzett, görög félisteni testalkat megsemmisítő vereséget szenvedett, a remek magyar konyha, kolbászos, szalonnás, sülthúszsíros blitzkrieg-jében, így a szülői házban töltött tíz nap alatt, édesanyám alapos gondoskodása nyomán öt teljes kilogrammal lettem nehezebb. Mindehhez persze hozzájárult az eszement mennyiségű, különböző, kézműves és egyéb sörök folyamatban való vedelése, a suttyomban megrágott több zacskó túrórudi, pár kazal rétes és az előrehozott karácsonyi nyüzsgésben elpusztított kürtőskalács hegyek is.

20171206_223510

Hungarokoszt párduccal

Érdekes momentuma az otthontartózkodásnak, hogy újra lent voltam a műteremben, igen a szépemlékű Bertalan lajos 22. szám alatt, és újra műteremként, illetve műhelyként funkcionál, sajnos nem azokkal a kondíciókkal ahogy otthagytam, de mégiscsak jó volt megint ott lenni.
Persze igen intenzív emlékvihart generált a fejemben a viszontlátás…

20171201_214959

A másik hajóm, amit egy sötét budai pincében hagytam…

A nagyváros természetesen megint beszippantott. A szigetet fogságban tartó kulturális légüres tér, agytekervénysorvasztó szorításából frissen kiszabadult elmém, egy kiszáradás küszöbén álló sivatagi vándor szomjúságával rontott neki Budapest legendás lüktetésének. Színház, mozi, kiállítás, koncert, meg minden efféle habzsolása, receptre, hogy az akut kulturális hiánybetegség szimptómáit, úgy-ahogy, legalább tünetileg kezelni tudjam.

20171208_135756

Lázadó barátommal

20171202_102135_Richtone(HDR)

Hegyem

20171202_103439

Látkép a jóöreg kiülőről

20171206_161254

Újpalotai mordor

Mint minden látogatás ez is kishíján belefulladt, a szarka és az ő farka problémakör nehézségeibe, és sikerült szinte minden napomat alaposan túltervezni. A barátokkal való találkozás persze az idő előrehaladtával egyre körülményesebbé válik, hiszen még a szellemi szabadfoglalkozásúak közül is kevesen rendelkeznek a derült égből hirtelen hazalátogató léhűtő, szinte korlátlan szabadidejével, (Arról nem is beszélve, hogy még “lét” sem kellett hűtenem, hiszen a kontinentális tél ezt a feladatot is elintézte helyettem, hűlt az bizony magától is derekasan.) A logisztikai nehézségeket az is növeli, hogy a baráti körből egyre többen veszik ki tevékeny részüket a népességfogyással szembeni elszánt küzdelemből, ami érthető módon jelentősen mérsékli az alkalmi barátkozásra fordítható időt. Így a találkozók leginkább kutyafuttában történő kávézások, sietős sörhörpölések és kicsit elharapott beszélgetések formájában valósultak meg, sőt sokakkal, akikkel nagyon szerettem volna egy kis időt együt tölteni, egyáltalán nem sikerült találkoznom. Ez utóbbiban, mondjuk közrejátszott az okmányirodának az útlevélelőállítás terén tanúsított váratlan gyorsasága is, hiszen ahogy kézhez kaptam a papírt, azonnali repjegyvásárlásba kellett kezdenem, hogy elejét vegyem, az ünepek közeledtével kozmikus magasságokba szökkenő jegyárak megfizetésével járó legatyásodásnak.
Ha rövidke is volt a látogatás, mindenképpen tartalmasan telt, és a kimaradt programok ellenére remek összejöveteleken, kedélyes beszélgetéseken, harsány dínomdánomokon és életmentő kulturális eseményeken sikerült jelen lennem, valamint a családdal is sikerült időt tölteni, ami igazán jól esett.

Reklámok
Címke , , , , , , ,

dolog

Valahogyan a hajón minden dolog sokkalta lassabban történik mint a szárazföldön.
Pedig reggel, marha korán életet vertem magamba – ahhoz képest, hogy a tegnapi las palmasi rohangálós túrámat követően (Ahol is elintéztem a capitanerián, hogy az óceánátkelős rally elvonultával, az újra szabaddá váló kikötőben legyen helye Albatrossnak.)  egész éjszaka festettem a hostelben, emiatt nem sok lehetőségem volt aludni – de még így is csak töredékét sikerült kipipálni a tennivalók sűrű listáján szereplő dolgoknak.
Mondjuk ennek ellenére büszke vagyok magamra, hiszen a körülményekhez képest egész jól teljesítettem.
Először is nekiláttam a mozgó kötélzet kimosásának. Ugyanis, a sós párának és az utóbbi időben a szigeten végigverő homokviharnak és egyéb kalimáknak köszönhetően rendesen megmacskásodtak.
Olyannyira, hogy a traveller madzagjának végén lévő csomók kioldásához be kellett vetnem a “combozót” és ahhoz is egy gumikalapácsot kellett segítségégül hívjak, hogy a durva fémeszköz közreműködésével egyáltalán mozdulásra tudjam bírni, a szahara porától durván összetapadt bogokat.

IMG_20171119_123049
Evvel nagyjából másfél órácska ment el és akkor még csak azt sikerült elérni, hogy a kötelékeket  kiszabadíthassam az áttételes csigasorok öleléséből.
Aztán kiderül, hogy a múltkori wc-s incidens utáni takarítás, majdnem teljesen felemésztette a raktáron lévő édesvíz készleteimet, tehát a kannák utántöltése nélkül nem igazán léphetek előre.
Szóval kisvártatva kidingiztem a kikötőbe. Ilyenkor persze, ahogy lenni szokott, feltámad a szél, mégpedig a rossz irányból, szóval csak a pontonok elérése újabb negyedórába került – ahol, vasárnap lévén természetesen ott rontotta a levegőt a közösség legparasztabb rendőrfattyúja, aki folyton belémköt a vízhordás miatt, pedig az úszómólón rezidens halászok és egyéb motorcsónak tulajdonosok, már több alkalommal megengedték az éltető vízforrás használatát. (Sőt, az egyikük, a múltkor még egy kis konvertert is a kezembe nyomott, amivel meghekkelhetem a víztolvajbiztos csapok csatlakozóit és zavartalanul tölthetem fel a kis kanisztereimet.) Tehát megvártam amíg az akadékoskodó sün kihajózik, hogy utána háborítatlanul pacsálgathathassak, ez persze megint egy félóra pluszidőt vett igénybe. – A hajóra visszatérve, 75 liter friss, sómentes dihidrogénoxiddal a tarsolyomban, végre nekikezdhettem a kötélöblögetésnek. Az egész újonnan hozott löttyöt maradéktalanul el is használtam a művelethez, mivel az afrikai por elég makacs szennyeződésnek bizonyult. Még az ötödik öblítővíz is úgy nézett ki, mint a Gangesz egy kiadós áradás után. Tulajdonképpen eleinte egy jó vödör sárban próbáltam tisztává varázsolni a koszlott spárgáimat.IMG_20171119_131444

A kilencediknél kezdett kicsit átlátszóvá válni.

IMG_20171119_123138
Ezek után az állókötélzet újrakalibrálása következett.
A kis árbocomat kilenc darab, különálló drótsodronypányva merevíti és tartja a helyén – ilyenkor örülök, hogy egy egyszerű slup riggem van, és nem egy ötárbócos windjammert kell gatyábarázogatnom – ezek feszességének módosításával, egyenként kell elérjem az ideális equilibriumot. Méghozzá igen körültekintően, ugyanis a spanifereken eszközölt egy-egy negyedfordulat, drasztikusan befolyásolja az árboc szögét, és ennek köszönhetően, értelemszerűen a vitorlák lehetséges szélkihasználását is. Szóval egyet fordít, majd, mind a másik nyolc feszességét bemér, aztán a többit is módosít ehhez képest, és így tovább, szépen lassan, amíg meg nem születik az optimális beállítás.
A szimmetrikus állapot elérése meglehetősen nehéz folyamat, ugyanis a vízmérték libellája teljesen haszontalan egy folyamatosan ringatózó hajón. A navigációs készletből kölcsönvett derékszögű vonalzóm mérete, pedig igencsak elenyésző egy tízméteres magasságú oszlop precíz beméréséhez, így csupán a kifinomult szemmértékem volt az egyetlen igénybe vehető eszköz a feladat megoldásához, meg persze a kölcsönkapott rigg feszességmérő berendezés, ami az árboc függőleges beszerkesztéséhez nem szolgáltat túl sok információt.
Az első, a középső és a hátsó merevítők különböző átmérőjűek, ezért természetesen különféle szerszámok dukálnak a csavargatásukhoz, amiből a megfelelőt persze mindig az előzőnél felejti azt ember. Amiért visszamegy, aztán oda, és megint vissza, szóval egész könnyen lehet maraton mennyiségű távokat lecsámpázni egy alig harminchat négyzetméteres területen.
Mire végeztem, addigra a nap már a horizont közelébe ért, így fel kellett pörögjek, ha egyéb listás dolgok befejezésébe is bele akartam bonyolódni.
Márpedig az idő a nyakamon, tehát az egész nap bömbölő nyugis reggae-t, Bad Religionra meg Rancid-re cseréltem, és újult lendülettel láttam neki a reff kötelek és tartóik karbantartásának.
Itt pár meglazult kötést vadonatúj popszegecsekkel pótoltam, ahol a régi elvásott darabokat, annak rendje és módja szerint, más megoldás nem lévén, ki kellett fúrni a helyükről.
Ehhez persze a hajó különféle zugaiból kellett előbányászni a megfelelő eszközöket, újabb időzabáló logisztikai rémálmot szabadítva magamra.
A korlátozott menyiségben rendelkezésre álló tárolókapacitás okán, minden egyes újabb dolog előkerítéséhez teljesen át kell pakolni ezt-azt, innen oda- onnan ide, majd szerszámos ládákkal, dobozokkal, zacskókkal meg mindenféle okos kis készségekkel egyensúlyozni körbe-körbe a hullámoktól zaklatott decken, ami csak úgy falja az időt.
Már csak vaksötétben jutott eszembe, hogy egész álló nap rohangáltam, hoztam-vittem, szereltem, fúrtam-faragtam-állítottam-mértem, húztam-vontam, és közben nem is ettem semmit.
A fény nélküli periódust eljövetelét – ami véget vetett a hajó szempontjából hasznos tevékenységemnek – ezért, egy már eléggé szükségesnek tűnő és megfelelően kiadós vacsora készítésével ünnepeltem meg.
Remek lecsóshús, rotyogott nemsokára a kis hajóskonyhában, avagy fancy nevén: magyaros szűzérmék, esetleg: solomillo de cerdo con ratatuille francés.IMG_20171119_203930

És egy jó spanyol vörösbor…

IMG_20171119_205406
Mert megérdemlem!

Címke , , , , ,
Reklámok