karib címkéhez tartozó bejegyzések

middle of nowhere

Európa messze van, kurva messze, valamint azt hiszem, minden hely szinte leküzdhetetlen távolságban van, ahol a gasztronómiai kultúra túlmutat a babosrizsen.

Most, hogy biztonsággal el merek távolodni a mellékhelyiségtől, és már mást is fogyaszthatnék, mint pirítóst vagy ízetlen főtt krumplit, rá kell jöjjek, hogy a feltételes mód sajnos nem múlik el a bélfertőzés lanyhulásával.

A búvárok akiknek hemzsegniük kellene errefelé elmaradoznak, ez nem csak azt vonja maga után, hogy szinte semmi pénzt nem keresünk, hanem az unalom elharapózását is. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha bánni fogom a szabadidőm felszaporodását. Hosszú idő óta nem kísértett meg az unalom, persze szívesen alátámasztanám fotódokumentációval a szigeten uralkodó óriás nihilt, de a 110 Voltos feszültség sajnos nem hajtja meg az aksitöltőmet, így a fényképezőgépem csupán levélnehezéknek jó a mindent elfújó széllel szemben. Szóval a fotózgatás ami egyébként adná magát egy ilyen paradicsomi helyen, mint elfoglaltság, kilőve. Olvasni nagyon jó volna a pálmafák alatt, de az egyetlen könyvet, amit közösen birtoklunk mohón kiolvastam a gyengélkedésem alatt, a verseskötetemet pedig már fejből tudom. Olvasnék most már bármilyen nyelven, a tanulás úgyis rám férne, de ahogy a helyiek művelődési szokásait már felvázoltam, az általunk hozott egyetlen Spirón és a bázis búvártankönyvein kívül a szigeten maximum bibliát lehetne találni. Ó a csodálatos XXI. század. Országomat és lovamat, meg szinte bármit odaadnék most egy villanykönyvért.

Régebben volt olyan is, hogy unalmamban ettem, illetve nekiálltam valamit főzni, kreálni valamit, valahogy egy kicsit máshogy, kísérletezni az ízekkel vagy valami. Hát itt is lehet “alkimistáskodni” persze, de a kapható hozzávalók egymással való összes kombinációjának a száma, (hogyha a bizarrságuk miatt csak elméletben megvalósítandó lehetőségeket is beleszámítom) nem igazán szökik inspiráló magasságokba.

Lehet, hogy a szaporafosás okán foganatosított kényszerdiétám is hozzájárul ehhez az érzéshez de (elméletben akármennyire is megvetem a fogyasztói társadalom kínálta dőzsölő pazarlást)  napok óta hipermarketek végeláthatatlan sajt és húspultjai között bolyongok, hangos piacok fűszeres standjainak, halmokba rakott, színes és illatos portékáiba fúrom a kezeimet és egyéb kulináris vágyálmaimat vetítik a szemhéjam belső oldalára a verejtékes éjszakák.

Kész, ez van legyőzettem, akármennyire is szégyellem bevallani ez a helyzet, bebizonyosodott, hogy túlságosan Európai vagyok, és ezen nem képes változtatni a karib térség szikrázó képeslapvalósága sem. Kanárián ugyan fogcsikorgatva, de valahogy elviseltem a kulturális vákuum miatt bomlásnak indult agyam leépülését, ott azért mindig megküzdöttem valahogy az unalommal, a közérzetem pedig megfelelő szinten tartható volt a mesés vörösborok, ízletes gyümölcsök és úgy amúgy a szabadon választható táplálkozás lehetőségével. de ezt így, itt, korgó gyomorral, egy búvár shop-ba zárva sajnos nem fogom sokáig épp ésszel bírni…

Reklámok
Címke , , , , , , , ,

tengeri sziget

Pompásan kialudva és frissen zuhanyozva(!) indultunk ki a már jól ismert légikikötőbe, várakozni persze most is kellett és ezúttal a szétpakolást sem úsztuk meg. Szerencsére azonban a nehezen összecsomagolható hátizsák megúszta az inspekciót, így velem maradhatott az amúgy tiltólistára tett, szép nagy üveg kukacos mezckal, amit még mexikóból hoztam ajándék gyanánt.

A váróban üldögélve volt időm eltöprengeni azon, hogy a harmadik világbeli országok miért nem jutnak igazán egyről a kettőre. A kifutópálya gyepét karbantartó figura és az általa végzett tevékenység, úgy-ahogy körvonalazta is a választ a fejemben forgatott kérdésre. Az úriember kétrét görnyedve, kezében egy machetével aprította a magasra nőtt fűféleségeket. A kimerítőnek látszó széles mozdulatok nyomában, alig pár szál levágott gaz repült a levegőbe, a többi csomó leginkább elfeküdt a konvex ívű széles penge csapásai nyomában. A szorgos melós mögött letarolt pár tíz négyzetméternyi terület, a munka hatékonyságát elnézve több nap kimerítő kaszabolás eredményének látszott és leginkább a villával való levesfogyasztást juttatta eszembe. Meggyőződésem, hogy egy hosszú kaszával a kézben, igen nehéz dolog utat nyitni magadnak a dzsungelben és a kókuszdiók felnyitásához sem a legmegfelelőbb eszköz, ám valószínűleg, ez ugyanúgy igaznak bizonyul a machetével való aratásra vagy fűnyírásra is. Szóval az edukáció, illetve annak hiánya és ennek következtében a racionális gondolkodás részleges elmaradása okozhatja túlnyomó részt a térség súlyos lemaradását.

Az aprócska turbopropos gépecske, harminc-negyven utast röpített át, nagyjából huszonöt perc alatt, Nicaragua egyik népszerű karibi szigetcsoportjára, ami összesen két zsebkendőnyi földdarabból áll, névszerint: Big Corn island és Little Corn island. Mi a nagyobbon szálltunk le, ugyanis csak itt van repülőtér és az eddigi információk alapján a munkahelyünk is itt lesz.

Hogy a szigeteknek mi köze lehet a kukoricához, azt nem igazán tudom, de hogy a nevükben szereplő növényből egyetlen tő sem található itt, abban nagyjából biztos vagyok.

Myron, az egyik főnökünk már várt minket a kifutó melletti bódé előterében. Ő helyi figura és az általa beszélt angolt még akkor is csak nagyon nehezen érteném ha nem dadogna folyton. Kicsit ciki is, hogy ugyan beszélek angolul, mégis minden második mondata után vissza kell kérdezzek, hogy nagyjából kikövetkeztessem miről is akar hebegni. Na mindegy, ezt is majd megszokom valahogy. A dive center vadonatúj, az épület még  nincs is teljesen befejezve, viszont a megvásárolt felszerelés tökéletes az induláshoz. A másik főnök, (valószínűleg a pénzeszsák csendestárs) az amerikai Mr.Den aki leginkább egy borostás mikulásimitáttorra emlékeztet és az első benyomás alapján sokkal jobb fejnek tűnik mint Myron, aki valamiért mindig valami más, általam fel nem tett kérdésre válaszol ahelyett amire a választ várnám.

Az első nap, rögtön a cuccok lepakolása után, munkával indult. Hajninak azonnal jutott egy DSD amit jobb híján a közeli erős hullámverésnek kitett öbölben bonyolított, mert nem igazán látták el tanácsokkal. Én ugyancsak a site-ról való bárminemű információ híján vezettem az első merülést, de szerencsére nem volt komolyabb probléma. Sokat vacilláltam rajta, hogy bevalljam-e a helyismeret teljes hiányát a kedves vendégnek, vagy csak próbáljak nagyon magabiztosan úgy tenni mintha bármi alapom lenne a magabiztosságra, de aztán a merülés biztonsága érdekében inkább felvázoltam a búvárunknak, hogy én is teljesen új vagyok a szigeten szóval mekkora fun lesz együtt felfedezni a merülőhelyet.

Mint utóbb kiderült egyik főnökünk sem búvár, és úgy általánosságban sincs túl sok fogalmuk arról, hogyan megy ez a dolog a víz alatt, vagy, hogy a felszerelés beszerzésén kívül miként is kell egy búvárbázist üzemeltetni. (Hozzáértés nélkül az equipment kiválasztása is úgy zajlódhatott, szerintem, hogy bementek egy Scubapro márkaboltba, ahol az élelmes eladó rájuk sózott minden szart, ami esetleg szükséges lehet egy efféle biznisz beindításához. Ez persze nem baj, mert legalább van pótalkatrész és javítókészlet nagyjából az elkövetkezendő 20 évre. 🙂 )

Úgy tűnik itt nekünk kell majd kitalálni, hogyan és mint lehet a helyet működtetni, mert a kedves főnökségnek halvány lila dunsztja sincs róla és szemmel láthatóan a szervezés sem az erősségük. Ez persze jó kis kihívás és valószínű menni is fog, de egyenlőre félek tőle egy kicsit, hogy majd megpróbálnak kifejezetten hülye dolgokat ránk erőltetni, ugyanis az eddigi tapasztalataim alapján az igazi kóklerek szeretnek a leginkább beleszólni a hozzáértők dolgába.

Elvileg majd itt a divecenter hátsó helyiségében alakítanak ki nekünk szállást, de addig is a sziget másik oldalán lévő paradicsomi apartmankomplexumban helyeztek el minket, amely épületegyüttes ugyancsak Mr. Den tulajdonát képezi és nagyjából úgy néz ki, mint amilyenekről a drága karibi utakat kínáló utazási ügynökségek falinaptáraiba szoktak fotókat készíteni…

Címke , , , , ,
Reklámok