kikötő címkéhez tartozó bejegyzések

By-by Albatros

Azért a kikötőlátogatásnak is megvannak a maga előnyei…
Albatros szépen kipucolásra került. Szegényre már nagyon ráfért a slaggból spriccelhető nagynyomású és korlátlan menyiségben rendelkezésre álló édesvíz. A serényen járó fedélzetkefe több árnyalatnyi, sárgásbarna mocsokrétegtől szabadította meg, a nem csak kissé elhanyagoltnak tűnő, hanem valóban elhanyagolt felületeket, (Hiába, egy bő éve nem voltam kikötőben és a sósvizes mosás és kannából öblögetés képtelen felvenni a versenyt a konstans erős vízsugár tisztítóerejével.) és ha a deck nagyrészének lecsutakolt részei, színben nem is közelíthetik meg a nemrég festett hátsó fertály szűzi fehérségét, mégis sokkalta szebben néz ki, mint az elmúlt év során bármikor.
A vitorlákat gondos tisztogatás után összehajtogatva elcsomagoltam, lesikáltam a cockpit párnáit, (Amiknek ugyancsak egészen felfrissült a kékje ettől a művelettől.) a motorokat felhúztam téliesítettem és úgyamúgy mindent előkészítettem a hosszú parkolásra. A morringkötelek, vadonatúj rugós erőelnyelő izéket kaptak, hogy a biztonságosan lehessen majd tojástpatkolni a hajón, meg persze hogy a kötélbikákon kisebb terhelés legyen, ha valami vihar erősen megrángatná a rögzítéseket.
Érzékeny búcsút vettem a drága hajókától, majd Ádám hathatós segítségével a reptérre siettem, hogy az örök tavasz szigetét hátrahagyva, elinduljak a kontinentális tél viszontagságaival terhelt szülőhazába, hogy újabb tíz évnyi szabadon utazgatást nyerjek a Magyar okmányiroda jóvoltából, és kezemben az új útlevéllel, végre utolérhessem Hajnit, a távoli kelet párás messzeségében.

Reklámok
Címke , ,

Murphy, az ő törvényei és az utazó cirkusz

Jó ideje elmentek már a vendégek, amit tudtam előkészítettem a hajón az indulásra.
kimostam, beállítottam, megszereltem, feltöltöttem, miazmás.
Az utolsó pillanatban kiderült, hogy Pieter nem tud elkísérni, mert haza kell utaznia Belgiumba.
Az összes egyéb kedves hajós ismerősöm, az vagy halott, vagy egy ideje megbolondult és nem beszél velem, nem tartózkodik a szigeten vagy valami halaszthatatlan elfoglaltsága van, így tehát nem igazán találtam útitársat.
Aztán eszembe jutott Ádám, hiszen ő már átkelt egyszer az óceánon crew-ként, hátha megint lenne kedve vitorlázni, így hát megkerestem és szerencsére elfogadta a meghívást.
Az ARC (Atlantic Rally for Cruisers) startja után, a szél elég drasztikus északkeleti fújdogálásban volt, ami a Palmas-ba való haladást jelentős mértékben nehezíti, kiváltképp a keleti oldal közepén, Vecindario-tól a reptér utánig, ahol a partvidékre telepített jópárszáz szélturbina diszkréten jelzi a kiterjedt “acceleration zone” jelenlétét.
Itt, nagy általánosságban, lehet olyan 40-60 csomós szelekre számítani, amik náluknál is sokkal erősebb és meglepőbb széllökésekkel adják meg az utazáshoz a sikítós aláfestőzenét, valamint garantálják parádés hangulatot. Mellékvesevelő biztos nem marad szárazon.
Az előrejelzés szerdára Ígérte a keleti, majd később a szigetviszonylatban meglehetősen ritka – viszont a fővárosba vitorlázáshoz ideális – délről érkező légáramot, így végül erre a napra esett a választás.
Hiába is  kapkodunk a korai indulással, hisz később minden kétséget kizáróan kiderült, hogy áldozatul estünk a meteorológusok ízetlen tréfáinak.
A beharangozott 15-20 csomó körüli hátszellő szinte a legideálisabb szélviszony Albatros számára, remek utazósebességet lehet vele elérni a nagyméretű könnyűszeles vitorlákkal és ha minden úgy ment volna, mint ahogy azt a nagykönyvben megírták, akkor egy kényelmes runnal egyenesen Puerto de la luz bejáratáhgoz fújt volna minket.
Csakhogy valahogy elfelejtett megérkezni a várva-várt fuvallat. Berregett a szegény kis motor, a vitorlák meg csak flappogtak.
– Majd a világítótorony után, onnan szokott szeles lenni… Semmi. Az üvegszerű áttetsző hullámok fehér taraját sem mozdítja a nemlétező huzat.
– Majd a maspalomasi puntát követően feltámad a szél… Zéró. A turisták tömött sorokban korzózgatnak a biztonságos fürdőzés garanciáját jelentő, ám rúdjáról halottan csüngő zöld lobogók alatt.
– Majd Vecindarionál, ott mindig üvölt a szél… Nada! A délceg, fehér, erdőnyi         szélgenerátorok lapátjai lomhán himbálóztak, mint az útszéli akasztott emberek a középkori drámákban.
– Majd a reptérnél, ott még soha nem volt szélcsend… Kutyafasza! Az óceán mint a higany lassan hömpölyödött ide-oda, hosszú ráérős hullámait nem fodrozta a leghalványabb szellentésnyi légmozgás sem.

DSCN6396
Aztán pedig már szépen ránk is esteledett.
Valódi vitorlázás híján annyira unatkoztunk a sötétben, hogy végül nekiálltunk megnézni egy dokumentumfilmet az ausztrál cukornádvarangyok kalandos életéről.
Éjnek idején, ismeretlen, nagy hajóforgalmú kikötőt látogatni, nem tartozik a kedvenc időtöltéseim közé, így inkább arra jutottunk, hogy az éjszakát Taliarte kis marinájában töltjük, hiszen ilyenkor már senki nincs az office-ban, hogy megvámoljon minket pár négyzetméternyi vízfelület használatért, reggel meg lelépünk mielőtt bárki beérne dolgozni és ingyen is volt a parkolás.
Aztán némi tanakodás után inkább a település homokos tengerpartja előtt való horgonyvetés mellet döntöttünk, hiszen már az út háromnegyedét úgyis végig berregtük, ergo nem sietünk sehova, így legalább nem kell hajnalok hajnalán menekülőre fogni és tizenegy felé komolyabb szelet is jósoltak ahhoz meg jól jön a kiadós alvás. Az éjszaka kellemesen és nyugodtan telt, reggel kristálytiszta óceán fogadott bennünket,
DSCN6393

Itt 13 méter mély az öböl mégis csodálatosan látszik az aljzaton végigheverő horgonylánc.

DSCN6399Itt pedig egy búvárminyon fixírozza a sirályszaros kobakú Triton partra vetett, pőre bájait.

Remekül megreggeliztünk és még úszkálásra is maradt idő, de sajnos a szél nem kívánta tiszteletét tenni a közelünkben, még az elnyújtott továbbalvással összekötött kései indulás ellenére sem.
Csak egy két alkalom volt, hogy egyáltalán megpróbáltuk a vitorlákat használni, ezekről is gyorsan kiderült, hogy vaklárma, vagy eltévedt széllökés volt csupán és árnyékra vetődtünk. Szóval tovább hangoskodott a motor, illetve csak addig, míg kisvártatva nem böffent kettőt és hallgatott el, mintegy finoman jelezve, hogy az induláskor beletöltött mind a húsz liter üzemanyagot szépen felzabálta. Eddig szerintem még soha életében nem pörgött ennyit szerencsétlen, hiszen még a békés délvidék, a maga lapos, gyengécske kis szellőivel is több vitorlahasználatot enged, mint amit ezen az úton összesen össze tudtunk fogdosni. Szerencsére a másik benzintankban még volt némi átfejthető tartalék, így nem maradt el a repeta és hamarosan újra pöföghettünk tovább.
Tombolt az unalom, még a hasonló hosszabb utak kellemes útitársai, a delfinek vagy bálnák sem akartak feltűnni, bár láttunk egy-két érdekes tonhalrohamot .(A felszínen köröző kishalak mérsékelt szerencséjére.) Persze, mire előhalásztam volna a horgászbotot eltűntek mint a kámfor.
Jobb szórakozásunk nem lévén közel mentünk az útba eső halfarmok kerek hálóihoz és megnéztük, hogyan etetik a bentlakókat. DSCN6387
A főváros benga kikötőjéhez közeledve, legalább a körülöttünk horgonyzó, vagy épp sietősen dohogó óriáshajókon volt bámészkodni való gazdagon, elég jól demonstrálják milyen kicsi is az ember valójában. (Mondjuk éppenséggel azt is, hogy mekkora kurvanagy acélbehemótokat képes összehegeszteni.)DSCN6410DSCN6411DSCN6415DSCN6418DSCN6417DSCN6401

Ezek között a monstrumok között nagyon fura, szinte borzongató érzés hajózni, hiszen közelről még könnyedebben érezhető az a hatalmas, megállíthatatlan erő, amit képviselnek.
Monumentális élmény az egyszer biztos.
Belegondolni is félelmetes, hogyha a kis hajóm az útjukba kerülne, pont annyi ellenállásba ütköznének miközben keresztülhajtanak rajta, mint amennyire az úthengert feltartóztatja egy zacskó lejárt szavatosságú citromos nápolyi.
Az igazi mulatság egyébként még csak itt vette kezdetét. Ahogy közeledtünk a kikötő bejáratához úgy kezdett minket utolérni az időjósok tévedése. A kőfalhoz közelebb egyre jobban kilendült a széljelző érzékeny mutatója és valamiért a rendszerből alattomosan szivárgó, kormányhidraulika-folyadék is éppen itt érte el azt a kritikus pontot amikor a jelentősen lecsökken a kormány válaszideje. Befelé még nem is lett volna baj, ha az idáig nagyon dicséretesen működő motor nem veszítette volna el hirtelen azt a képességét, hogy a teljesítménye és forgásiránya a cockpitből vezérelhető legyen. A gázkar semmilyen irányú mozgatására nem reagált többé, csupán szépen duruzsolta tovább az idáig megszokott monoton zörömbölést, amit a kétütem fizikája megkövetel tőle. Ezért sebtiben hátramásztam és egy amolyan Macgyveres fordulattal egy csavarhúzó és egy kis drótkötéldarab felhasználásával lassan lecsökkentettem a fordulatszámát és bravúrosan befaroltunk a benzinkút pontonjára.
Vettem egy kis kannányi naftát, hogy úgy nézzen ki, mintha nem csak pofátlanul ideparkolnánk, ugyanis az Alcaravanerason horgonyzó hajók számát látva, meg sem próbálkoztam a Capitaneriától rádión behajtási engedélyt kérni, hiszen tuti elhajtanak a picsába és horgonyozhatnék odakint a többiekkel még hetekig, mire hajlandóak szóba állni velem. Gondoltam idepotyázok egy kicsit és a személyes direktmarketinggel próbálkozom inkább. Az irodában az fogadott, hogy éppen sziesztáznak, hisz mi sem természetesebb ennél, egy 1363 hajó férőhelyes nemzetközi kikötőben, minthogy négy óra rendszeres naplopással lerövidítik az amúgy is nevetségesen kevéske ügyintézési időt. Had várakozzon csak az a pár ezer ember. (Gondolom a sebészorvosok is így csinálják errefelé, a kedves kilógóbelű páciens kezébe adják az érfogót, hogy, na ezt meg itten szoríccsa kend, mert nekem éppen most sürgős kávézgatnivalóm támadt a kollégákkal, majd három-négy óra múlva jövök…)
(Ügyintéző egy, azaz egy darab, meg pár kedélyesen beszélgető egyenruhás tag, akik látszólag folytatták ott, és azt, aminek a szieszta idején nekikezdtek.) Négytől fél nyolcig ültem az ofiszban, amit időközben belülről kulcsra zártak, nehogy valaki még bejöjjön sorszámot tépni.
Ez mondjuk jó jelnek ígérkezett, mivel látszólag még belefértem az aznapi klienskeretbe.
(Mint kiderült, azt a listát amire nemrég  a palmasi meló alkalmával, lóhalálában feliratkoztam, egyszerűen eltökítették valahova, szóval kvázi felesleges volt a múltkori rohangálás.) A Rámenős erősebbkutyabaszik stratégia viszont működőképesnek bizonyult, hiszen befizettem a kikötői díjat, kaptam mágneskártyát, sőt reggelre végleges helyet is ígértek, a tutyi-mutyi rádiónkommunikálók meg horgonyozhatnak bebocsájtásra várva, a túloldalon kb. ítéletnapig. A megfontolt spanyol logisztika nevében a benzinkútról a recepciós mólóra, majd vissza a benzikutaspontonra irányítottak, csak hogy ne rabolják az időmet és kíméljék az idegrendszeremet az amúgy is kézivezérlésűre átállt erőforrással való ide-oda furikázással.
Reggelre persze nem derítettek ki semmit, amíg óriásnyugi volt a kikötőben, hanem délkörül megjelent a motorcsónakos marconacsávó és közölte, hogy kövessem a Vela latinába, ami egy másik kikötőbay-ben van, szóval ki kell hajózni a kapun.
Ez nem okozott volna gondot, ha a mólóról való elkötés és a kapuhoz érés közt eltelt időben nem érett volna be a meteorológusok átka. Azon a kétszáz méteren, kettőről huszonhét csomóra emelkedett a szélsebesség (gondolom most ért ide a tegnapra várt jó szél) és az egyetlen szerencsehagyott kis motorommal semmit nem tudtam előre haladni ellene. Viszont a szűk kikötőbejáratot ostromló hirtelen kélt szél támasztotta hullámok rohamos sebességgel szorítottak rá a hullámtörő köveire. A fapofájú kikötői dolgozó a motorcsónakjával hátra sem nézve csapatta az úti cél felé, miközben én éppen úgy néztem ki, mint aki mentésre szorul. Egy IndianaJonest megszégyenítő fordulóval ugyan kikecmeregtünk a közelgő havaria szorításából de, az átkelést mindenesetre szüneteltetni kellett a szél alábbhagyásáig. (Sajnos a hajó megmenekülése közben elég rosszul mozdítottam a nemrég elgördeszkázott vádlimat, szóval most a baloldali épp úgy néz ki, mint egy agyonszteroidozott tour de france-os versenyzőé, a másik meg ilyen pipaszárként, ahogy szokott.)
Szóval újra a töltőállomás stégén vesztegeltünk, és ami reggel nem tűnt nekik olyan sürgősnek, az kiderült, hogy mostanra óriási, azonnali megoldást kívánó problémává dagadt, szóval rendszert csináltak a baszogatásomból, hogy javítsam meg a motoromat szélsebesen, mert nem maradhatok az egyébként tök üres benzinkút előtt, mert lássam be, hogy kurvára útban vagyok azon a helyen, ahová pedig pont ők küldtek éjszakára parkolni. Hosszas irodai huzavona után végre sikerült a jószágokat jobb belátásra bírni és találtak nekem egy, nem a másikkikötőbenahalálfaszánbetonfalmelletti helyet.
Végre valahára normálisan kiköthettem Albatros-t és lenyugizhattam kicsit, a Mordor szebb napjait idéző, rőt fellegek alatt.DSCN6420

DSCN6423 ilyen szép kis helyet sikerült végül kiutaljanak…DSCN6422Olyan mértékben elszoktam a kikötőben vesztegléstől az elmúlt másfél év horgonyon levés alatt, hogy éjszaka többször felriadtam, ütközőpályán lévő hajóknak vélve a közvetlen mellettem álldogálókat. Tiszta para, egy csomóan parkolnak a hajóm intim szférájában.
A kikötő nem nekem való.

Címke , , , , , ,

SHE

Valamilyen okból kifolyólag, minden olyan nyelvben, ahol a szex jelölve vagyon a személyes névmásokban, a hajók a nőneműek közé vannak sorolva. Ehhez a hagyományhoz alkalmazkodva kijelenthetjük, hogy a miénk bizony nem egy mai csirke, de öreglányozás helyett nyugodtan mondhatjuk jó karban lévő negyvenesnek.
Építési idejéhez képest tényleg remek bőrben lévő hajócska, de a hetvenes évek sajátos vonalvezetése miatt nem lehet letagadni a korát.
(Nekem mondjuk kifejezetten szimpatikus ez a retró dizájn)

Ez különösen ebben a luxuskikötőben szembeötlő, ahol egy-két kicicomázott, fatestű öreg matróna kivételével leginkább, gazdag családból származó, szemrevaló, fiatal csitrik sorakoznak.
Meg persze pár zorall benzintemető. Ezekbe a mokány powerboat-okba tudom a legkevésbé belelátni a női princípiumot, valahogy egyáltalán nem passzolnak rájuk a “gyengébbik nem” jellegű szexista kifejezések. Ha mégis, akkor leginkább valami urálon túli, pingpongasztalhátú, erőemelő vagy súlylökőnőt vízionálok, aki mindemellett persze kurva gyorsan tud úszni…

Címke , ,

Léghajó

Ma segítettem egy öreg, francia tengeri medvének, partra tenni a hajóját.

Valójában semmi különös, de eddig még soha nem lebegtem vitorlással a kikötődokk fölött…

hajo.jpg

 

Címke , , , ,

seahorse

Egészen furcsa dolog egy kikötőben búvárkodni, szórványosan az emberi civilizáció le nem bomló mocska fedi az aljzatot, mindenfelé fakó élettel finoman beburkolt betonhasábokhoz rögzített vastag acélláncok, kötelek szeletelik fel a szűk látómezőt, fölötted a himbálózó hajók sejtelmes árnyékával. A fekete iszap a legapróbb mozdulatra is felkavarodik, ha közel csapkodsz az uszonyoddal. Az egész merülés egy posztapokaliptikus disztópia, özönvíz utáni borús hangulatát idézi. Óvatosan úszva viszont a homályból előtűnnek az élőlények, cikázó halak, polipok, ráják mozdulnak a zavarosban. A legnagyobb élményt azonban egy parányi állatka feltűnése okozta, egy kis sárga csikóhal csimpaszkodott az egyik öklömnyi rozsdás láncszemen, akit borzasztó ritkán lehet látni a nyílt vízben. Sajnos nem játszhattunk vele sokat, mert volt pár feladat amit meg kellett csinálnom a tanfolyam részeként, de talán holnapi gyakorlaton újra találkozhatunk vele…

Címke , , ,
Reklámok