mexikó címkéhez tartozó bejegyzések

on the road again

Nos a karácsony estém egészen dolgosra sikerült, hajnalhasadtáig festettem a recepciót és az avokádó szobát. Ez utóbbiban sikerült egy csinos kis tócsát rittyentenem magam alá, a majdnem két hét leforgása alatt így-úgy felrakott és frissen vakolt falból felszálló pára, az elmúlt napokban rendszeresen szakadó esőből származó nedvesség és a plafon közelében megrekedő hőségtől minden pórusomból spriccelő izzadtság kombinációjából, miközben a rohamokban rám törő fáradtságtól, defektes mozgáskoordinációval rendelkező élőhalottakat megszégyenítő ügyességgel dülöngéltem a létra legfelső fokán.

Avokádócipelő Mayák

advocat

És egy merülésben megfáradt búvár Maya

IMG_5494

Az ezt követő pár órás alvás mozdulatlanságát még a különösen inaktív halottak is megirigyelték volna, de az ébredés után mégis nekiláttam a hostel előszobájának utolsó simításaihoz.

Sellőbébi és a táblafestékkel krétázhatóvá tett szövegbuborék és búvárpalackok

sellőbébi

A következő problémát az a tény okozta, hogy már kanáriról elindulva is pukkadásig tömött hátizsákomba valamilyen módon integrálnom kellett a frissen vásárolt búvárfelszerelésemet.

Itt épp nagyon örülök a “brandnew” portékának.

örül

( Egy Conquistador márkájú BCD-t és egy Aquatic Performance redót. Nem csoda ha ez a két név, még a búvárcuccokat gyártó cégek terén jártas embereknek sem mond semmit, hiszen mindkettőt itt Cozumelen gyártják és ez volt az egyetlen gear, amit a hozzám hasonló anyagi körülményekkel megáldott emberek képesek megfizetni. Ismertebb márkákból, nagyjából egy közepes minőségű második lépcsőt tudtam volna kihozni ennek az árából, profi cuccról pedig álmodni sem mertem ilyen csillagászati összegek mellett…) Ez a művelet tökéletes impossible mission-nak bizonyult, ezért az amúgy is szűkös ruhatáramat végletekig le kellett redukálnom, megváltam a következő szigeten szinte teljesen feleslegesnek ígérkező meleg ruháktól, széldzsekitől, alsónadrágoktól, nehéz búvárkésemtől, a tollam elvesztése okán használhatatlan digitális rajztáblámtól 😦 és a csupán egy alacsony dombbal rendelkező mocsaras Corn islandon valószínűsíthetően nem túl hasznos mászócipőmtől.

Kisebb halom cókmók amit hátrahagyni kényszerültem…

cuccos

Időközben kiderült, hogy a karácsonyi mizéria miatt, az egyébként 10-órakor induló komp helyett, két órával hamarabb megy az utolsó járat amivel elhagyhatom a szigetet. Szóval alig maradt időm, a cuccaim még az erős szelekció után is reménytelenül nagy halmokban hevertek szanaszéjjel a hátizsákomon kívül, és azt sem tudtam hol áll a fejem. Ekkor a hosszú napok óta tartó éjszakázástól és a logisztikai nehézségektől amúgy is rongyokban lobogó idegrendszerem kapott még egy pofont, mivel kiderült, hogy Hajni repjegy foglalását valamilyen oknál fogva nem vette be a rendszer.

Végül persze úrrá lettem a megoldhatatlannak tűnő problémákon szép sorjában. A redót elemeire kapva besuvasztottam a megmaradt ruhák közé,  a BCD-vel sikerült kívülről beburkolni a pakolás viszontagságai közben szétszakadt hátizsákomat, és az egészet becsomagolni egy, a palapa beázásmentesítésében kudarcot vallott nagyjából vízálló ponyvába, ami nagy szerepet kapott a zsák külső felszínére szíjazott levegőtömlők és egyéb biszbaszok helyben tartásában.  A különböző bankszámlákkal és kódokkal való homlokgyöngyözteteő zsonglőrködést követően a repülőjegyfoglalást is nyélbeütöttük, és az időközben ünnepi vacsorát celebráló önkéntesek által készített házibélíz és egy kiadós cigi elfogyasztása után, a vérnyomásom is kezdett hasonlítani egy olyan emberére, aki nem fut szalonnával bekenve éhes kuvaszok elől térdig érő hóban. Ám ekkorra már csupán egy villámgyors búcsúzkodásra maradt idő és így is lóhalálában kellett a komphoz motorozni. Szerencsére a jegyem már előre meg volt véve, mert a szorgos matrózok a mólón már épp  a beszállópalló behúzásán ügyeskedtek. Gondolom a karácsonyra való tekintettel mégiscsak megesett rajtam a szívük és felengedtek a hajóra. A rossz idő okán igen méretes hullámok közt hányódó kompon csücsülve sikerült csak teljesen megnyugodni, amit a széksorok között mászkáló mozgóárustól aranyáron szerzett dupla-X nevű sör elfogyasztásával próbáltam elmélyíteni.

A buszpályaudvarra érkezve szembesültem a sajnálatos ténnyel (ami pompásan demonstrálja a mexikóiak logisztikai és szervezési zsenialitását) miszerint: avval egy időben mikor a rév felszedte a horgonyt Cozumelen, az utolsó reptérre tartó busz is kigördült az állomásról. Az első szívrohamkörüli állapot után az esélytelenek nyugalmával bontottam ki még egy doboz sört és a nehéz málhámmal a környező utcákon botorkálva próbáltam valami lehetséges megoldást találni a közel 100 km-re lévő légikikötő időben történő megközelítésére. A taxisok csak a fejüket csóválták, hogy ők bizony nem mennek ilyen messzire a playa-tól, de a kezemben kisvártatva megvillanó zöldhasúak jobb belátásra térítették az egyiket. A szegényke vagyonom egy jelentős százalékát legombolták rólam, de így legalább sikerült elérnem a járatomat.

A szokásosan unalmas terminálban ücsörgés elviselésében újra a zsebemben lapuló ARJ válogatás verseskötethez folyamodtam. A szerencsétlen sorsú költőóriások szívfacsaró sorainak olvasgatásával sikerült, az utazás várakozással teli, izgalmasan vidám hangulatát, sajátosan magyaros melankóliává tompítani.

A repülőúton, a halmozottan rendelkezésre álló fáradtság ellenére nem jött álom a szememre. Hiába próbáltam meg bevetni az amerikai filmiparnak a gép mozitárában található, legálmosítóbbnak ítélt megnyilvánulását, a végveszélyben lévő univerzum segítségére siető mosómedvék, sétáló fák és színes lányok köré szőtt látványorientált “akcijószájenszfiksönyt”, csak ültem ott meredten, mint valami porlepte kitömött állat a természettudományi múzeum vitrinjében. A film végén elmaradó katarzissal együtt meg is érkeztem a festői Mexikóváros fölé, amiből éjszaka lévén, csak a fények által rajzolt irdatlan méreteit sikerült realizálni. Itt újabb négy órás passzív semmittevésnek néztem elébe, a közepes településnyi kiterjedésű csatlakozási terminál, jégverem hőmérsékletűre légkondicionált váróhelységében. (Itt azért eszembe jutott, hogy talán kicsit elhamarkodott döntés volt az összes meleg ruhám hátrahagyása.) Az emésztőrendszerem felső szakaszából előtörő rianás szerű hangok és szeizmikus rengésekre emlékeztető rángások figyelmeztettek rá, hogy nem lett volna túl nagy balgaság némi elemózsiát csomagolnom az útra, persze nagy rohanásban erről totál megfeledkeztem.  A repülőn ugyan hozzámvágtak valami fonnyadt kis croissant-t és egy aprócska joghurtot, de tekintettel a testméretemre és a kialvatlanság miatt fellépő farkaséhségre, mindez, szinte a semmivel ekvivalensnek bizonyult. Amikor a boltok elkezdték felhúzogatni a redőnyöket jöttem csak rá, hogy az összes rendelkezésre álló peso-mat elköltöttem, dollárt itt nem fogadnak el és a terminál gondosan lezárt területén egyetlen pénzváltó sem üzemel. A hideg az éhség és a fáradtság együttesétől végképp, egy megrágott majd kiköpött menyéttetemhez váltam hasonlatossá, aki a kölcsönkapott okostelefonján elérhető agyzabáló gyümölcspukkasztó gyerekjátékkal próbálja szinten tartani, a szemeiben már csak alig pislákoló életet.

Nagy nehezen valahogy mégiscsak eltelt ez a pár óra és mikor kisétáltunk a géphez szállító buszhoz, akkor döbbentem csak rá, hogy nem csak a váróban volt kurva hideg, de a reptéri dolgozók is, a mexikóiaktól igen szokatlan vastag kabátot, sálat, sapkát és egyéb védőfelszereléseket viseltek.  Az időjelző konzolon néha felvillanó hőmérő, a helyi szinten szinte elképzelhetetlen 3 fokot mutatta (ami gondolom Celsiusban értendő, mert a 3  Fahrenheites hőmérsékletet (-16 C°) még a szinte teljesen érzéketlenné vált, de trikóba és papucsba öltöztetett szervezetem sem tudta volna keményre fagyás nélkül tolerálni.) amihez képest a gépen generált légkondihűvös felért egy simogató hőforrásban való önfeledt lubickolással.

A mexikói főváros gigantikus repterén való hibernálódás átlendített a holtponton és a repülés újabb kétésfél óráját kényszeres éberségben töltöttem, az ablakon keresztül csodálva a hátrahagyott metropolisz monumentális kiterjedését, a csendesóceán egyenes partszakaszát,majd a fehér vattát, majd a buja dzsungelt és üde zöld gazdaságokat és akkor már meg is érkeztem Managuába.

Reklámok
Címke , , , , , , , , , , ,

képes beszámoló

Mivel nagyjából napok óta nem sikerült jelentősebb távolságra kerüljek az épülettől, elhatároztam, hogy legalább ma mindenképpen úszom egyet. A tengerben persze, mindig minden mást elfelejtek. Alászállni ebbe a világba, még ha csak addig is, míg egy-egy mély levegővétel kitart, egyszerűen felér egy űrutazással, mintha valami furcsa idegen planétára érkeznél. Színes szokatlan lények, mindenféle színben ami csak elképzelhető. A fehér homoksivatagból kiemelkedő korallokkal borított mészkősziklák, mint a városok, az élet java itt összpontosul, különböző fajok százai nyüzsögnek egymás hegyén hátán. Emlékszem az első pár alkalomra amikor “búvárszemüveggel, pipával és békatalppal” (tudom, hogy ilyet csak a nyomik mondanak, akik nem értenek a búvárkodáshoz, de akkor így hívtam ezeket a dolgokat, lévén még én sem értettem semmit ebből az egészből.) felszerelkezve vízbe mártottam a fejemet az Adrián. akkor még azok a dolgok érdekeltek igazán amik nagyok és nehéz őket szem elől téveszteni, valószínű ez mindenkivel így van. Később amikor a közeg már egész otthonosnak hatott, csak akkor figyeltem fel a kicsike dolgok szépségére. Ezeket nem lehet messziről észrevenni, egész közel kell úszni hozzájuk és eltart egy ideig míg a szem kiigazodik az egymást fedő rétegek látszólagos összevisszaságán. Az életnek ez a sűrű szövedéke itt annyira gazdag és összefüggő módon borítja a kövek felszínét és minden egyes kis zegzugát, hogy napokig el tudnék bámészkodni egy-egy ilyen “település” mindennapi rutinjain.

Ezeken a képeken egy Verongula gigantea, azaz egy hálós hordószivacs, rendhagyó de praktikus felhasználási módjait próbálgatom. Mint például a kiválóan szellőző karibi kucsma a hűvös napokra.

DCIM102GOPRO

Illetve rohamsisak az igazi tengerészgyalogosoknak.

DCIM102GOPRO

A délelőtti snorizásból visszatérőben, kisebb földutakra tévedtünk, ahol megtaláltuk a sziget egyik jelentős búvárpalack töltő állomását, de sajnos nem részesültünk túl meleg fogadtatásban a helyi kutyaalakú biztonsági személyzet részéről ,úgyhogy pár gyors fotó után inkább menekülőre fogtuk.

DCIM102GOPRO

Megleltük a sziget büntetés végrehajtó intézményét is, ami cseppet sem tűnt barátságosabbnak annál, mint, ahogy az egyszeri európai turista elképzeli a mexikói börtönök meghitt hangulatát…

DCIM102GOPRO

A városba visszaérve egy újabb kedves meglepetés fogadott minket. A latin vérűek vallási ünnepei már Kanárián is megmosolyogtattak, de ez, azt hiszem felülmúlta az eddigi tapasztalatokat. A guadalupei szent szűz, karácsonyfaizzós, művirágos, lufis, homemade oltárával, vagy a szentet ábrázoló molinóval feldíszített, óriási chevy dzsippek, lerongyolódott pick-upok, kiszuperált buszok, és buggyk vonultak, degeszre tömve emberekkel. Közöttük különböző színű, de az elmaradhatatlan Mária képpel ékesített mezekben, emberek szaladtak/kocogtak, meglehetősen nagy méretű, barokk keretes festményeket tartva maguk előtt, (amik természetesen ki mást ábrázoltak volna mint a szent szüzet.) A templom előtt várakozó csapatokra és felvezetőautókra, hosszú fehér palástot viselő istenszolgája szórta a szenteltvizet pár áldás kíséretében, valamint unott arcú ministránsok osztogattak szentszűzes kártyanaptárt.

Ő nyitja a menetet

IMG_5326

Sokan vannak a paltón (a létrát nem értem)

IMG_5349

Jó nagy vasakkal jönnek.

IMG_5348

Van amelyik meglehetősen lepukkant.

IMG_5353

Az aggregátor jól megfér a szentszűz mellett.

IMG_5351

Van ahol elmésen, a vadrácsra szerelik.

IMG_5377

Egy kis csinosítás és a tavalyi molinó is megteszi.

IMG_5368

Legyen áldott a pick up-od.

IMG_5366

Egyesek szoborral fognak futni.

IMG_5376

A sufnituning buggyk is versenyben vannak.

IMG_5374

És végül maga a szent, sok virággal, barátokkal és üzletfelekkel, valamint egy furcsa leskelődő a szoknyája alatt.

IMG_5379

Már majdnem két hete itt vagyok, de a hosszú kanári szárazság után még mindig meglepetésként tud érni, hogy itt minden különösebb előjel nélkül leszakadhat az ég. Ma ugyancsak nem számoltam evvel a lehetőséggel, így az esti festést meghiúsító eső miatt, a munka, inkább a majdnem szárazon maradó konyha védelmébe visszavonult palacsintasütésbe torkollott.

Címke , , , , , , , , , , ,

local force

Már régóta vártam az alkalomra, ezért este nekiláttam elkészíteni az egyik kedvenc eledelemet a chili con carne-t. Végre, pont ott ahonnan származik és végre eredeti, hamisítatlan mexikói alapanyagok felhasználásával. A bevásárlásnál tobzódtam a nagyjából 30-35 féle különböző, csípősnél-csípősebb, aromásnál-aromásabb paprikákban, nem beszélve a szárított, marinált, füstölt különlegességekről és mindenféle pokoli erős paprika szószokról. Sokat egyáltalán nem ismertem előtte, nem is láttam, illetve nem is hallottam róla, úgyhogy mindből vettem egyet-egyet, hogy külön-külön megkóstolhassam összehasonlíthassam őket. Az összetevők gondos kiválogatását és az akkurátus főzési procedúrát követően, persze remekül sikerült a vacsora, természetesen mindenki meg volt elégedve a produktummal, de ez önmagában nem okozott túl nagy meglepetést, hiszen tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok egy csapnivaló szakács.

Lényeg a lényeg, hogy vacsora után, mikor a tűz körül sörözgettünk és dumáltunk az egyik helyi illetőségű búvársrác rájött, hogy éhes és épp elsomfordált volna valami taco-shoz, hogy éhségét csillapítsa, amikor is felajánlottam neki egy tál saját készítésű csilit (avval a titkolt hátsó szándékkal, miszerint ki kellett derítenem, hogy csak európai szemszögből készítek ízletes mexikói kajákat, vagy a főztöm megállja a helyét, közép-amerikai viszonylatban is.) A “mehikánó” fiatalúr kétszer repetázott a főztömből, miközben folyamatosan dicsért, majd kijelentette, hogy ennyire jó csilisbabot még az életében nem evett, pedig az anyja sem készíti rosszul!!!

A nem várt elismeréstől akkorát hízott a májam, amiért libákat hónapokig tömnek…

Címke , , , , ,

mikulás wazze

Vannak népek akik az többieknél jobban vonzódnak a rikító, színes, neadjisten világító dolgokhoz. Nos a mexikóiak pont ilyenek, egyszerűen fogékonyak a giccsre. Ez a tulajdonságuk, ötvöződve a népesség alacsony iskolázottsági átlagával korelálló erőteljes vallásossággal, lenyűgöző dekorációs megoldásokat eredményez így karácsony táján. A Kínából olcsón beszerezhető fényfüzérek és egyéb díszvacakok valószínűsíthetően az egész planétán módosították a városi látképet az ünnepek alatt, de ez  itt a Karib térségben, különösen mulatságos formában kapcsolódik össze a helyi ízlésvilág által támogatott bizarr eklektikával. A vakolatlan, bádoggal fedett, törött ablakú blokkház, korlátot nélkülöző betonlemez erkélyén összezsúfolódó, saját belső világítással ellátott felfújható hóember(!) mikulás és az elmaradhatatlan pingvinek együtt sütkéreznek jézuskrisztussal és a szűzanyával, a villogási ritmusukat kaotikusan váltogató led girlandok stoboszkópszerű szivárványfényében, miközben az importfenyőn pompázó karácsonyfadíszek apró szpíkeréből magas dobozhangon sípol a “jingle bells”. Mindez a varázslat, majdnem minden második házon, vagy annak udvarán megismétlődik aprócska változtatásokkal A 30C°-fokot jócskán meghaladó párás melegben, staniol hópihék szegélyezik a feldíszített pálmákat és nem átallanak plüss rénszarvas agancsot  biggyeszteni, (az inkább széles, mint magas, mexikóiak által vezetett) kombájn méretű Dodge pickupok visszapillantó tükrére…

Címke , , , ,

elsőnap

Egészen kipihenten ébredtem fel fél kilenckor. Egy kis finom kávé, után kirobogóztunk, venni ezt-azt.

Beültünk egy helyi “kifőzde szerű” egészen kis családi vállalkozásnak tetsző taco-zóba. Itt teljesen jól átjött a harmadik világ érzés, piros, persze coca-colás műanyagasztalok mellett trikóban majszoló egyenmexikói figurák. A durván vakolt és “más o menos” meszelt betontégla falakon, kedves naiv alkotások, amik a tenger élővilágát próbálják a maguk módján közel hozni a vendégekhez, valamint az igen egyszerű étlap, nagy piros betűkkel, amin csupán kétféle étel van. Ezek is csak abban különböznek egymástól, hogy kis tortillákra vagy babpürével megkent kenyérre teszik a sültpolipot, tintahalat, rántottdisznót vagy valami egyebet, amit sem a menün nem értettem, sem a vizuális inspekció nem vitt közelebb a megismeréséhez. Egy tologatható kocsin van egyébként mindez, ahol a megtermett mammák kiadják a finomságot. Minden asztalon 4 plasztikpitlik, ízletes de csípősebbnél csípősebb szószokkal. Nagyon rendben volt a kaja, frissen facsart narancslevet ittam hozzá. Elsőre nagyon lefagytam az árakon,  de aztán megértettem a turpisságot, vagyis azt az egyszerű metódust, hogy míg az amerikai dollárt jelképező S betű két vonallal van áthúzva, addig a mexikói peso csupán egyszer, vagyis így: $.  Mivel 1 USD-nagyjából 15 MXN-nek felel meg, így már nem is volt annyira kétségbeejtő a kis kajálda árszabása, sőt. 🙂  A “pénztárgépet” egy igencsak leharcolt napelemes számológép helyettesíti, amihez van egy fiók a fából tákolt kiskocsiban, ebbe amolyan slendriánul csak úgy bele van hányva a sok peso és dollár amiből a méretes vendéglátóshölgy babkrémes kézzel túrja ki a visszajárót…

A hostel elég jó alapanyag a melóra, bár meglehetősen sok munka lesz vele, elsősorban a festhető felületek kialakításával. Valószínűleg az elég egzotikusan kinéző Maya “képírás” graffitiszerű átértelmezése és az indiánok furcsa, ember és állatábrázolásának vicces interpretációja lesz a dekoráció vezérfonala, illetve az változatos, geometrikus mexikói ornamensek sormintaszerű alkalmazása a félreeső terek kitöltésére.

A kert csodálatos, rengeteg banán, futónövények, fák, és egy óriási termő kókuszpálma az udvar közepén, mindez eléggé rendbeteszi a dzsungelhangulatot.

ezittakert

Valamint itt sütkérezik “Oszkár” a hely saját Ctenosaura similis-e, vagyis tüskésfarkú fekete leguánja

faceoscar

Címke , , , , , , , , , , , , ,