Nicaragua címkéhez tartozó bejegyzések

KV

Sajnálatos módon tinédzser korom óta koffeinaddikt vagyok, illetve nem, helyesbítenék,a jó minőségű, finom kávéval szemben alakult ki a függőség. Az igényeimből már kanárián is sokat le kellett adjak, hiszen a régióban termelt,
ezért a helyiek számára természetes kávé ízvilága, a kicsit csokoládés beütés és a kevésbé erős pörkölés miatt
leginkább gyermekkorom macikávéjára emlékeztetett. Viszont ha ott már végképp nem bírtam magammal és az ízlelőbimbóim lázadozni kezdtek az elvonási tünetek miatt, akkor csak felkerestem egy éttermet, ahol ugyan kicsit magasabb díjszabásért, de hozzájuthattam a megbízható olasz kávémárkákból, annak rendje s módja szerint profi presszógéppel főzött finom nedűhöz. A napi betevő koffeinadagomat pedig a kicsit hosszabbra engedett, de még mindig karakteresen erős pörkölésű kávéból, kotyogóssal főzött itallal sikerült bevinni a szervezetembe. Igazából elképzelni sem tudom, hogy mi a fenét eszenek/isznak, azon a furcsa, rosszízű, sötét, híg löttyön az amerikai típusú kávét fogyasztó emberek.

Erről egy régi, de mélyre bevésődött emlékkép ugrik be amikor anno szicília szigetén tettünk látogatást, és az ott töltött viszonylag hosszú idő altt, végig sikerült kóstolni az olasz kávémenyország összes csodáját. A visszautunk azonban egészen sürgősre sikerült, mivel Zalánnak valamilyen oknál fogva 24-órán belül haza kellett érnie. Mivel ő volt az egyetlen jogosítvánnyal rendelkező a társaságból, ezért ez szinte megállás nélküli vezetést jelentett számára. Hogy az elalvásból fakadó balasetek esélyét mérsékeljük, rám hárult a feladat, hogy megpróbáljam folyamatosan ébren tartani. Ebben nagy segítségünkre voltak az útmellett sorakozó autogrillek pompás, erős, fekete ristretto-i, a kínálkozó lehetőséget minden adandó alkalommal ki is használtuk, az összes pihenőnél bedobtunk egyet és ez a remek ízélményen túl, a kívánt élénkítőhatást is biztosította, ám az utolsó olasz autopályalehajtót benéztük és a következő lehetőség már csak ausztriában kínálkozott. Az azt megelőző hetek természetességével, gyanútlanul kértünk kávét az első “rózenkancerfhrshtükguesthausban” és csak amikor a két gőzölgő barna vizet elénkrakták ébredtünk rá, hogy mekkora hibát követtünk el annál az ominózus pályakijáratnál. A kávénak csúfolt bizarr folyadékokat ott is hagytuk érintetlenül és inkább valami szintetikus tuttifruttiízű koffeinforrást választottunk helyette, hogy ne kelljen elrontanunk a mesés olasz kávék emlékét…

Valamiért azok az országok akik kimondottan híresek a kávétermelésükről szintre semmiféle kapcsolatban nincsenek a valódi kávékultúrával, gondolom csak értetlenül pislognak, hogy a hülye európaiak miért fizetnek ennyit ezekért a fura haszontalan magvakért. Nos hát sajnos így van ez itt Nikaraguában is, termelik azt a sok finom kávét, de fogalmuk sincs mit a csudát kellene vele ezen kívül csinálni, éppen ezért nem is nagyon fogyasztják. Ha a kontinensen esetleg volna is valami halovány nyoma a kávéfogyasztás ismeretének, itt a zsepkendőnyi kis kukoricaszigeten semmi nem érzékelhető belőle.

Eleddig sajnos semmit sem találtam, ami arra utalna, hogy a földdarab rendelkezik bármiféle lehetőséggel akár a kanáriai minőséget megközelítő kávéital felkínálására, pedig végigkérdeztem az összes helyi arcot, aki gyannúsnak mutatkozott e téren.
A szegényes kínálatú vegyesboltokban,(amit itt valamiért pulpériának hívnak) fellelhető valamiféle instant, kávéhelyettesítő granulátum, amire talán napok múlva már rá fogok fanyalodni. Egyetlen véletlen elszólás miatt azonban még kivárok, az elejtett mondat felcsillantotta a remény halovány sugarát, miszerint, állítólag, van valahol a a szigeten egy kis bár, amit olaszok üzemeltetnek, bennük van az utolsó bizodalmam, ha náluk sem lehet kávét inni, akkor valószínűleg tényleg sehol.

Reklámok
Címke , , , , , , , ,

A nagy kukorica

Nos az új, ideiglenes élő és munkahelyünk megközelítőleg 25-ször kisebb mint az előző, valós méreteit nagyjából úgy kell elképzelni, mintha a Margitszigetet és a hajógyárit keresztben egymáshoz rögzítenénk és oldalához hozzácsapnánk még kétszer a Lupát, a földdarabot nem lehet teljesen körbebiciklizni mert a déli régió egy részén teljesen áthatolhatatlan a dzsungel, ezért ott nem is nagyon van út, meg úgy amúgy a zöldön kívül semmise. A jelenleg birtokunkban lévő két rozoga kerékpárral, kényelmes tempóban is nagyjából egy óra alatt körüljárható az egész.
Formáját tekintve, leginkább egy vertikálisan kicsit összenyomott emberi, bal lapockának frontoldalára hasonlít amelynek a felkarcsont fejét befogadó ízületi vápája keleti irányba mutat.
A nyugati oldal egy halászkikötővel és egy üzemanyag betöltő dokkal rendelkezik, az utóbbihoz futnak be a kontinensről érkező kompok és a szigetet gázolajjal ellátó tankhajók, ez utóbbiakra igen nagy szükség van, mivel a szigetet egy nagyobbacska dízelüzemű generátortelep látja el az éltető villamossággal.(Az öreg, hangos aggregátorok megbízhatósága azért persze hagy némi kívánnivalót maga után, ezért, napi egy-két rövid, véletlenszerű áramszünettel meglepi a felhasználókat, az élelmesebbek ezért felszerelik magukat szünetmentes tápokkal és a feszültségingadozás kivédésére alkalmas berendezésekkel.)
A túlsó azaz a keleti part, sokkal erősebben kitett a hullámverésnek, ezért még az apró halászbárkák is a kontinens felőli oldalt preferálják, viszont a korallszirteken megtörő, bodros tarajú hullámok, a fehér homokkal és a szellős kókuszligetekkel, igazán képeslapos hangulatúvá teszik, a nem túl kreatívan, de azért találóan Long Bay-re keresztelt valóban hosszú öblöl környékét.
Az egész partvonal nyolc részre van felosztva, úgy mint: North End, Sally Peachy, South End, Long Bay, Bluff Point, South West Bay, Waula Point és Pasenic, ezeken kívül Utcatáblák vagy egyéb elnevezések egyáltalán nincsenek. Cserébe viszont a szárazföld nem mindenhol “száraz”, számos kis különálló mocsár szabdalja, amiknek mind saját beceneve van, ezekre a nicaraguai környezetvédelemért felelős szervezet, mutatós, barna fatáblákal hívja fel a figyelmet, és a transzparensek kihelyezésével együtt, gondosan, természetvédelmi területté is nyilvánítva azokat. (Persze valószínűleg nem nagyon akad ember, aki szívesen merészkedne ezekbe a sötét vizű, sűrű ingoványokba, hogy gonosz, sátáni kacaj kíséretében nekiálljon vadul környezetszennyezni, mindenesetre persze, első a biztonság.)

Az egész tulajdonképpen egy nagyra nőtt falura hasonlít, jóformán mindenki ismer mindenkit, ezért a közbiztonsággal nincsenek nagyon problémák, ez alól talán csak a kikötő közvetlen környezete képez kivételt, itt ugyanis mindenféle arcok megfordulnak, akik esetleg úgy gondolhatják, hogy a szigetre érkező gyanútlan turisták kirablásával szert tehetnek egy kis fizetéskiegészítésre.
A helyben lakók zöme a Central American fishing Corporationnak dolgozik, vagy csak úgy szabadúszó lobster halász.
(A tenger ugyanis errefelé, telis-tele van a nagyra növő, jó pénzért értékesíthető és ízletes panulirus argus-okkal avagy a karibi tüskés homárokkal) Akik nem ezt csinálják, azok földet művelnek, vagy valamiféle, kis, a saját házuk oldalában kialakított boltocskájuk, műhelyük vagy kifőzdéjük van, a tehetősebbek pedig az idegenforgalmi bizniszt erősítve kis bungalókat vagy általuk hotelnek nevezett apró szobákból álló blokkházakat birtokolnak. Mindennek ellenére, valamiért mégis úgy néz ki, mintha az emberek csak úgy dologtalanul lézengenének az utcákon, vagy a szegényes házikóik előtt üldögélve tennék a semmit.
Egy két puccosabb kőház kivételével, zömében bádoglemezekből és deszkákból toldozott-foldozott düledező viskókban élnek, de még a legnyomorultabbnak kinéző vityillók tetején is ott virítanak a helyi műsorszolgáltató piros logós parabolaantennái. Normális, maradandó építőanyagokból kizárólag istennek készítenek hajlékot, Ő mondjuk komoly tényezőnek számít a helyi ingatlanpiacon, hiszen majdnem minden pálmafára jut egy kis kápolna vagy templom, márpedig pálmából sincs túl nagy hiány. Rengeteg a kókusz és a banán, ezek csak úgy nőnek az út szélén, és ha az emberfiának kedve szottyan egy kis kókuszlére csak suhint egyet a machetével és máris kortyolhatja a frissítő nedűt. Az idősebb/érettebb darabok akár egy egyszerű földhözcsapással feltöhetők és kimajszolható belőlük a szép fehér, lágy kókuszhús.

Címke , , , , , ,
Reklámok