vihar címkéhez tartozó bejegyzések

zuhatag zuhéval

Miután kiszuszogtam a liveaboard katonás koránkeléseit és az elmúlt napokba zsúfolt 15 merülést, frissen, kipihenten megettem a kései ebédet és a legmelegebb órák elmúltával nyeregbe pattantam, hogy felkutassam az összes létező búvárbázist a környéken, ahol esetleg még nem hagytam az önéletrajzomból. Egész késő este lett, mire végeztem, de mivel a kis mocival annyira gyorsan lehet mindent végigjárni, olyan eldugott, kis helyeket is sikerült felfedezni, ami még, az alapos internetes böngészés alapján összeállított listámról is hiányzott. A kinyomtatott 50 darabból mindössze kettő maradt, és egy helyen jelezték, hogy biztosan nincs szükségük új munkaerőre, ennek tanulsága szerint negyvenkilenc helyet jártam végig.
Ha ennyiből sem kellek senkinek, akkor biztosan nem velem van a baj.
Mivel a kétkerekű bérlés huszonnégy órára szól, még másnapra is maradt egy csomó lemotorozható idő, ráadásul még egy egy fél tank benya lötyögött a tartályban, avval meg ilyen fogyasztás mellett nagyjából a világból ki lehet motorozni. Így a munkakeresést bevégezve, nekiindultam további érdekes helyek meglátogatásának.
Leginkább a “Ton Prai” vízesés piszkálta fel a fantáziámat, ugyanis erről azt az infót találtam, hogy egy kicsit félreesőbb helyen, a dübörgő turizmustól messze helyezkedik el. Ráadásul nem lehet csak úgy hipp-hopp gépjárművel a közelébe menni, a parkolótól húszlépésnyire csodálni a természeti spektákulumot, hanem fárasztó sétafikálást kell foganatosítani, a félelmetes dzsungelben kígyózó, hosszú, árnyas ösvényen. Ezek a körülmények reményeim szerint elég erős szűrőként funkcionálnak, amin, a fokozott keleti kényelem élvezetére berendezkedett utazók zöme fennakad, így nyugodt magányomban élvezhetem a zuhatag nyújtotta örömöket.
A térképen nem tűnt olyan hosszúnak az út, mint amilyen valójában volt, pedig igyekeztem húzni a gázt, amennyire az ellenkező oldali közlekedés szokatlansága és a kevésbé toleránsan közlekedő kamionokkal terhelt út forgalmi biztonsága megengedte.
A nemzeti park bejáratánál leparkoltam, és végre gyalogosan indultam neki a dzsungelnek.
Ahogy lehetőségem volt, letértem a hivatalos ösvényről, készen arra, hogy a burjánzó flóra és hemzsegő fauna minden érdekesnek tűnő képviselőjét jól szemügyre vegyem, és ha lehetőség kínálkozik akkor képüket, a fák között átszűrődő fény gyenge sugaraival érzékelőlapkára tűzzem.
Valószínűleg a terepszínű ruhás nemzetiparkőröknek, vadőröknek, erdőkerülőknek vagy mittudomén, hogy hívják őket errefeléknek fenntartott, szerviz csapásra tévedhettem, ahol láthatóan hetek-hónapok óta nem járt emberi lény.
Úgy gondoltam ennek köszönhetően biztos találkozhatok olyan érdekes teremtményekkel, akik kerülik a forgalmasabb helyeket, de sajnos ezúttal elkerültük egymást. A hosszú barangolás alatt sajnos egyetlen olyan faj képviselője sem akadt az utamba, akinek megpillantására igazán áhítoztam, semmi óriáskígyó, leguán, majomfajzat, kobra vagy varánusz, de még a rettegett óriás százlábúval sem hozott össze a szerencse. Egy nagyobb méretű, eozin máz csillogású gyíkkal összefutottam ugyan, de ő annyira félénknek bizonyult, hogy mire előrántottam a gépet, rég eltűnt a sűrű aljnövényzet labirintusában. Sikerült helyettük lencsevégre kapni pár szép pillangót,

DSCN7085DSCN7087DSCN7089DSCN7157 szitakötőt és a színpompás, de azért elég félelmetes kinézetű, férfitenyér nagyságú, giant golden orb weaver spidert (Nephilia pilipes) is.

DSCN7039DSCN7116

DSCN7071DSCN7113DSCN7081DSCN7074DSCN7080
A kiadós erdei bebóklászás után persze rögtön a vízesés felé vettem az irányt, hogy mielőbb megfüröszthessem a több soron tusolásszerűre izzadt habtestemet. Az ösvény varázslatosan szép helyen kanyargott, követve a zubogó patak medrét, Az óriás fák gyökerei szinte szőnyegszerűen borították az egész árteret, egymás hegyén hátán tekergőzve, mint megannyi mesebeli kígyó.

DSCN7193DSCN7215DSCN7213A fák tövében éles trapézszerű támasztékokká terebélyesedtek, hogy az égbe nyúló törzsek, tőlük némi statikai segítséget kapjanak. A zuhatag alján, a mederben fekvő méretes sziklák, csendes felszínű kis tóvá duzzasztották a sebesen rohanó patakot, amiben pompás halacskák úszkáltak körbe-körbe, a széles vízfelület miatt, a fák koronájában keletkezett folytonossági hiányon betörő napfény a tófenékre vetítette kecses sziluettjüket.

DSCN7226A negyven métert is meghaladó magasságú bazaltszikláról alázúduló víz hangos csobogása, elnyomta az erdő, egyébként nem is olyan csendes neszeit, és a köröskörül mindenhonnan alácsüngő liánok közt, lágyan gomolygó vízpermet apró cseppjei, szivárvánnyá zúzták a harsogó zöld növénygyűrűn beeső, éles fénysugarakat.  Az egész jelenet annyira idillinek bizonyult, hogy szinte már vártam, mikor fog feltűnni, egy komplett unikornisrevü, hogy tutti-frutti illatú szivárványt fingva rázendítsenek valami vidám sanzonra az élet megismételhetetlen gyönyörűségeiről. Azonban ez az aktus szerencsére elmaradt, sőt még a fényképezőgéparcú, japán deszantosturista alakulat is máshol került bevetésre, pedig ők szinte bármely szabadon választott hely törékeny békéjét képesek pillanatok alatt vakuvillogás viharától terhes nyüzsgő hangyabollyá változtatni.

DCIM100GOPRO
Egyszóval háborítatlanul, fürödhettem tovább a kellemesen párás trópusi élmény lebilincselő hangulatában, és persze a hűsítő vízesés zuhany friss csobogásában.
Miután a szervezetemet sikeresen visszahűtöttem az optimális üzemi hőmérsékletre, és a túl nagy nyugi is kezdett elhatalmasodni az agyamon, sürgősen kellett találjak valami adrenalinforrást, ha nem akartam elszenderedni és megvárni, hogy a moszkitórajok álmomban az utolsó csepp éltető testnedvet is kiszívják belőlem. Szóval elkezdtem, a sziklamászást tiltó, és a túlélőket borsos bírsággal fenyegető feliratok ellenére, felhágni a zuhatag tetejére. a csúszós köveken és az erős vízmosásban nem olyan egyszerű feljutni egy ilyen képződmény tetejére de az onnan a szemem elé táruló látvány mindenképp megéri a kockázatot.

DCIM100GOPRODCIM100GOPRODCIM100GOPRO
Már az erdőben barangoltam visszafelé, amikor a nap visszavonult a baljós méretűvé dagadt sötét felhők takarásába, és mire kiértem a nemzeti park kapujához, már lehetett sejteni, hogy esni fog. A kanyargós kis mellékúton berregve, még látszott némi remény, de, ahogy a main road-ra felhajtottam már nyilvánvaló volt, hogy nem úszom meg szárazon. Sajnálatos módon a zuhé pont egy olyan helyen csapott rám, ahol, amíg a szem ellát, csak útépítési munkálatok, a feltúrt vörös földből képződött mély sárdagonya, és az azt követő sűrű dzsungel szegélyezte az aszfaltot, így semmi esélyem nem volt bárminemű fedél alá való behúzódásra. Még az út szélére sem tudtam leállni, ugyanis, egyszerűen nem volt útszéle. Helyette, csupán egy kb. 80 centis-méteres szakadék, amibe belehajtva, kétségkívül látványos belépőt produkálhattam volna, a saját magammal és a kismotorral folytatott iszapbirkózó mérkőzésre, azonban ez vajmi keveset segített volna az elkerülhetetlennek tűnő tésztásraázás tényszerűségén, valamint a dágványba, elszórtan odaparkolt, nehéz földmunkagépek véletlen lefejelése, még bukósisakban is meglehetősen káros élettani hatású.
Szóval az ehhez hasonlatos lehetőségekkel való kísérletezés helyett, a legjobb megoldásnak az tűnt, ha inkább csak húzom a gázt, mint a szélütött, evvel a módszerrel talán előbb kerülök közelebb, valami menedékhez,  amúgy is iparkodnom kellett, ha időre akartam visszaszállítani a járgányt.
Nem vagyok annyira tapasztalt segédmotorozó, (ha csak, a múlt sűrű ködébe vesző középiskolás idők alatt átélt Babettás és Romettes kalandokat nem számoljuk.
Ráadásul azok a masinák már jó huszonöt évvel ezelőtt sem számítottak a gépjárműipar fejlődéstörténetének éllovasai közé. Bár a Babetta, kategóriájában jól eltalált moped volt de azért nehezen lehetne összehasonlítani, ezekkel a dizájnos és viszonylag erős automatákkal, amik errefelé pörögnek.) így a viharban motorozás élménye viszonylag újdonságként hatott.
Az eső nem sokáig szarakodott a laza szemerkéléssel, rövid bevezető után durván szakadni kezdett.
Ez ötven kilométer per óránál olyan hatást gyakorol a szervezetre, mintha egy vásári céllövéldében te lennél az a sokpálcás nyermény, amit – mivel megszerezni esélytelen – inkább mindenki csak széjjellőni akar.
Hatvannál, mindez, már haladó fokozatú Szentsebestyén szimulátorrá változik, és fölötte minden bizonnyal, csak a gatling gépágyúval való zuhanyzáshoz mérhető az érzés.
Ez utóbbit azonban nem nagyon akartam kipróbálni, mivel egyrészt nagyon fáj, másrészt pedig a kis robogó hátsó virsligumijából már így is sikerült egyszer füstlit csinálni, amikor, egy komplett négyfős család az irányjelző legcsekélyebb mértékű használata, vagy bárminemű egyéb figyelmeztetés nélkül fékezett előttem hatvanról szinte nullára, hogy beforduljon a környéket behálózó jelöletlen földutak egyikére. Akkor éppen, hogy csak megúsztam a ronda sérülésekkel kecsegtető, kisodródva aszfalton pörgés közben húskoptatást.
Ugyan nem vagyok gyakorlott motorozó, azonban tapasztalataim szerint, a lezúduló kiadós mennyiségű csapadék okán, az útpálya fokozódó eltavasodása nem támogatja túlságosan a féktávolság csökkenését (max a gumifüst lesz kevesebb) cserébe viszont, a szembesávbaátcsúszvaszörnyethalás esélyét nagyságrendekkel növeli.
Így a kanyargósabb szakaszon inkább maradtam a komótos 40-es tempónál, ami még mindig az nagyipari öntözőberendezések közvetlen közelében való tartózkodás, érdekes, de azért inkább fájdalmas élményét juttatta eszembe.
Az első falunál, már szinte mindegy volt, hogy megállok-e, hiszen ennél vizesebb búvárkodás közben sem lehettem volna. Mindenesetre a magasabb közlekedésbiztonsági faktor elérése és az esőcseppek nyújtotta konstans akkupunktúra terápia mielőbbi beszüntetése végett, mégis inkább leparkoltam a vasat, és egy benzinkút melletti szupermarket kínálatából kiválasztott karamellás tökmagos rizspufi társaságában, a földön üldögélve vártam, hogy alábbhagyjon az égiháború.

20180104_165720

A pink versenyló és az életmentő rizspufi

Egy röpke háromnegyed óra alatt kitombolta magát a vihar, és újult erővel feszülhettem neki az útnak. Most már csapattam neki rendesen, mert a kis kényszerpihenő erősen beletaszított a pofátlan elkésésbe.
Mióta a Bangkoki reptér kellemesen temperált épületének elhagyását követően, hirtelen magamon éreztem, a tropikus monszun éghajlat párás leheletét, egyvalamire egész biztosan nem számítottam, történetesen arra, hogy az itt tartózkodásom ideje alatt, a fázásnak, akár csak a gondolata is megkörnyékezzen. Hát mitnemodjak, sikerült neki.
A csuromvizes ruhadarabok és a menetszél kombó ugyanis csodákra képes.
Olyannyira, hogy a kékre gémberedett ujjaimat alig tudtam lefeszegetni a gázról, és első alkalommal örültem neki, hogy van a szállásunkon meleg víz.

Reklámok
Címke , , , , , ,

Spuri

Nos, az előrejelzés helyre kis rumlit jósol vasárnapra, de persze ezeknél a fránya viharoknál ugye sohasem tudhassa az ember, hogy mikor is óhajtanak rámászni az arcára. Máris kezdenek csattogóssá válni a hullámok, úgyhogy a biztonság kedvéért már most átvitorlázunk a nyugat felől védett pajari öbölbe. Nehogy ez a huncut kis természeti csapás előbb tegye itt tiszteletét, mint ahogy azt a tudós meteorológusok megjövendölték, ugyanis a 4-5 méteres hullámokkal tarkított 35-csomós szembeszélben esélyünk sem lenne a jelenleg működő egyetlen motorunkkal a Marañuellas öböl elhagyására…
A horgony egyébként valószínűleg megbirkózna evvel a jelenséggel itt is de, hogy szemhunyásnyit sem aludnánk az is biztos, nomeg a fenének sincs kedve rizikózni.
Szóval hétvégi programként inhalálunk egy kis cementport a közeli biztonságos móló árnyékában, de ez még mindig sokkal szórakoztatóbb elfoglaltság, mint pozdorjává tört hajódarabok közt fuldokolni.

Szeleskedés
szeles

Ezek meg itten a hullámkák

hullamka

Címke , , , ,

RAINY DAYS 

Errefelé ritkaságszámba megy az eső, főleg itt a partközelben, de idén a sziget egész területén kevesebbet esett. Ezalól talán csak a leginkább északi részek kivételek, ahol az uralkodó szél mindenképpen hozzácsapja az érkező felhőket a hegyoldalaknak és kifacsarja őket.
A déli részen 50 éve nem tapasztalt aszály tombolt. A nyár folyamán, a szinte összefüggőnek, tetsző, egymást követő kalimák, még a sziget egyik legnagyobb víztartalékának számító több mint 80 méter mély Soria tavat is csontig kiszárították.
A hegyi emberek már borzasztóan várhatták a tél közeledtével rendre megérkező délnyugati viharokat, amik csapadéktartalmát nem tudja megfejni a földdarab közepén magasodó exvulkán kétezer méteres tömege. Nem csak a kősivataggá változott földnek, de már nekem is hiányzott egy kiadós eső.
Szóval tegnap este rákezdett.
Először csak rövid zivatarok képében érkezett, azonban később nekidurálta magát és a rövid délelőtti nyugi után egymásután kezdtek kialakulni a tekintélytparancsoló viharfelhők.
A viszonylag tiszta idő miatt szinte meteorológiai oktatófilmbe illő módon kísérhettük figyelemmel, hogyan is készül az igazi multicell thunderstorm.
Az alacsonyan formálódó és egyre nagyobbra dagadó gomolyfelhők, szépen lassan kezdenek cumulus congestus-okká alakulni, hogy később oszlopszerűen megnyúlt Cumulonimbusokká váljanak. A szinte a sztratoszféra határáig terjeszkedő felhőoszlopok teteje üllőszerűen kiszélesedik és a közepén – ahol a legnagyobb töltéskülönbség realizálódik – már láthatóan beindul a diszkó. Az egymás mellett kialakuló felhőtornyok lassan csavarodnak a legnagyobbak köré és lassú forgásukkal vészjóslóan kezdenek hasonlítani a trópusi ciklonok, avagy hurrikánok kistestvéreire. Az ég teljesen elsötétül a közeledtükre és az alacsony légnyomás miatt feszes, zöld, üvegszerű óceán tükrén megjelennek a folyamatosan kraftosodó szél korbácsolta fehér habfodrok. A folyamat fázisai innentől elég gyors egymásutánban követik egymást és amit az előbb még távoli, impozáns természeti moziként, leesett állal bámultál, az a következő pillanatban már az óceánfelszínt tejfehérré változtató súlyos esőcseppekkel tölti meg a szájtáti pofádat. A 38-40 csomós szél (az kb 70 km/órának felel meg) üvöltve csap az öbölre, ilyenkor már érdemes fedezékbe húzódni, mert a testeden szétkenődő vízcseppecskék már valódi fizikai fájdalmat okoznak. A lemenő nap narancssárga sugárnyalábjai itt ott még olcsó szentképeken megfigyelhető módon próbálják átszúrni a feketeséget, de hamarosan már semmit sem látni, csak a paráztató hangok maradnak. Az egyre erősödő, fülsértő duhogással érkező széllökések nyomán, a fedélzetet gyorsuló ütemben verő eső dobolásának kakofón zajával versenyre kel a remegve oszcilláló állókötélzet sikítása, amihez az árbocot csapkodó halyardok döngetik a fémes basszust. A hajó le-föl nyomja a rockandrollt, az időközben rendesen feltáposodott hullámokon és ad egy kis ízelítőt abból, milyen lehet egy ipari centrifuga belsejében vergődni.
A cucc, ahogy jött, el is megy, késő éjszakára már csak az óceán izgágasága jelzi, hogy erre járt a vihar, nomeg az a pár hektoliter víz amit reggel kimeregethetek a dingiből…

Címke , ,

ROCKIN

A körülöttünk horgonyzó hajósok félelmei nem voltak teljesen alaptalanok, amikor a időjáráselőrejelzés ramaty jóslataira támaszkodva elhúzták a csíkot az öbölből. Nemrég még 12 hajó parkolt mellettünk. (A jókora kövekből emelt hullámtörőgát közelében, a permanens bólyákhoz rögzített pár vitorlást és horgászbárkát nem is számítva.) Mostanra teljesen kiürült az öböl, még a kis motorcsónakok zömét is bevontatták a kikötőbe, a vitorlások pedig védettebb horgonyzóhelyet kerestek vagy beálltak Puerto Rico marinájába.
Csupán mi maradtunk, valamint Vitek, az öreg lengyel és az ő “Bajnok” nevű, túlriggelt, régóta mozdulatlan vitorlása. Az első zajos este után jobbnak láttam további kötelekkel megerősíteni a horgonykampómat, amenyiben véletlenségből leszakítaná a kötélbikát, amihez rögzítve van, ne vigye a horgonycsörlőt is rögtön magával. Biztos ami biztos dobtam előre mégegy vascicát, ha valami történne a főhorgonnyal, legyen időm beindítani a motorokat mielőtt a köveken végeznénk…
Végül nem lett semmi komoly a dologból, bár a zavartalan alvást megnehezítette kicsit, a hajó folytonos, agresszív tánca a nagyra hízott hullámok hátán, valamint a föl le bucskázás nyomán keletkező döndülések, amikor a hajó orra, a recsegve feszülő horgonylánc rántására visszacsapódik a vízbe.
A decken végigverő zivatar ingyen hajómosóként járult hozzá a higéniás állapotok megváltozásához és kegyesen megkímélt a fedélzetsúrolás fáradságos munkájától.
Azonban az erős szél eróziós tevékenységét a spanyol lobogónk anyaga már nemigen volt képes tolerálni, így számottevő része egyszerűen elfogyott…

lobogo
A sötétedés után továbbálló Dacha kapitánya, visszatérésekor megerősítette a gyanúmat, miszerint a szemközt fekvő Anfi öbölben sem volt nyugodtabb az este. Őket is kellőképpen összeshakelte az óceán, ráadásul még az oda “menekülő” többi hajó fenyegető közelségétől is tartaniuk kellett.(Főként, hogy köztük volt a norvég horgonyzóprofesszor is)
Mindenesetre bevizsgálom a frissebb előrejelzéseket és ha hasonlóan vad körülményeket igérnek, akkor még napközben átvitorlázunk Pajar-ba, a környék egyetlen öblébe, ahol az ott terpeszkedő cementgyár monstre mólója sikeresen árnyékolhatja a nyugat-délnyugat felől érkező hullámverést.

Címke ,

Képek

A napok óta tomboló vihar kicsit alábbhagyott a naplementére való tekintettel, és ezért gyorsan csináltam egy két giccses fotót a felhők vonulásáról. (mivel a 110 volttal feltölthetetlen aksik helyett, vettem pár eldobható telepet a fotoaparátomba, kiderült róla, hogy neki is kezd lejárni kicsit a szavatossága, vagyis 7 év után elöregedtek benne azok az csatlakozási pontok amelyek a bekapcsolódásáért felelősek, ezért elég rapszodikusan működik. Ritkán lehet csak rábírni, hogy pont akkor működjön, amikor épp képeket akarok készíteni vele, és a örök érvényű Murphy törvények szerint, a hirtelen megpillantott, gyorsan múló érdekességek megörökítésére szánt pillanatokban, mindig megmakacsolja magát Azonban, ha a látvány kitartóan előttem marad és van pár percem ki be kapcsolgatni a masinát, akkor a türelmes, technikával való birkózás jutalmául, néha megengedi, hogy használjam. Ennek a permanens próbálkozásnak eredménye az itt megszemlélhető pár vizuális dokumentum.)

DSCF3709 DSCF3705 DSCF3707 DSCF3708

Címke , , , ,

kiborul

Két napja szakad az eső kisebb nagyobb megszakításokkal, és dühöng az északi-északkeleti szél, ez utóbbinak a sebességét nem tudtam megmérni, de a környék legmegbízhatóbbnak tűnő meteorológiai előrejelző oldalán azt állítják, hogy átlag 60-67 km/h fuvallatot kapunk az arcunkba 83-96 km/h széllökésekkel megspékelve. Ezek a körülmények a tengert egy azúrkék reflexekben bővelkedő opálos átlátszatlan tömeggé változtatták, aminek homogénségét, csupán az erős légmozgás által generált fehér tarajú, haragos hullámok törik meg kicsikét. Az egyöntetű, szürke égbolt koszos párnaként pöffeszkedik a sötétlő, kékes horizont fölött és olyan mintha ez az egész soha nem akarna elmúlni.

Evvel nem is lenne önmagában túl sok baj, hiszen az üvöltő szél ellenére aránylag meleg van. A probléma valódi forrása az, hogy mindez tökéletesen lehetetlenné teszi a kihajózást és így a búvárkodni sem nagyon lehet. Hiszen ha mégis ki tudna futni a hajó, akkor is csak olyan lenne a látótávolság a víz alatt mintha mondjuk egy vödör sárban próbálna az ember merülgetni.

Ehhez még hozzáadódik, hogy nemcsak az idő szar, de búvárok sincsenek, akiket a szar időre hivatkozva egyébként kénytelenek lennénk elküldeni.

Az egész ügy kellemetlen voltát tetézi, hogy mindeközben zajlik a búvárbázis épületének konstrukciója, ami ugyan idővel biztosan javára válik a helynek, viszont a flexbőgés, a kopácsolás, és az ívhegesztésből eredő feszültségingadozás miatt zizegve hunyorgó fények együttese olyan az agyamnak, mint fülnek a palatáblán koptatott köröm hangja.

Szóval pihenni nem nagyon lehet mert zaj van, kimenni persze ki lehet, de akkor ronggyá ázik az ember, és ráadásul ezt nem is nagyon csinálhatjuk együtt, mivel valakinek mégiscsak kell ülni itt az asztal mögött, hogy el tudja küldeni a nemlétező kedves vendégeket. Ez a másik amiből rohadtul elegem van, ugyanis azt egyáltalán nem jelezték ideérkezésünk előtt, hogy a búvárbázis tulajdonképpen még nem igazán működik, csak vettek egy csomó felszerelést és kiírták az ajtó mellé, hogy Corn Island Dive Center. Ez ugyebár édeskevés ha egy prosperáló biznisz tulajdonosa akar lenni az ember. Az mondjuk már az elején furcsa volt, hogy a tulajok egyike sem ért a búvárkodáshoz, de úgy néz ki a marketinghez se nagyon. Szóval ha mondjuk valóban búvártúrákat kellene vezetnem ahelyett, hogy szinte felesleges recepciósként üldögélek egy rácsos ablak mellett, várva a nemlétező bátor jelentkezőket, akkor nem lenne egy rossz szavam sem, de így ugyebár csak ülök mint egy kitömött állat, nincs búvár, nincsen jutalék vagyis az unalom mellé egy buznyákot sem keresünk. Az egészben a legjobb, hogy a fontoskodó főnökünk elutazott vakációzni és nem jár a nyakunkra a hülyeségeivel.

Én már csináltam nekik flyert ingyen, elvittük az árlistákat és a szóróanyagokat pár hotelbe és vendéglátóhelyre, (ez ugye mind-mind nem volt benne munkaköri leírásunkban.) de ettől persze nem változott meg semmi sem. Amikor viszont a tulaj fontoskodó, nagyhangú felesége kitalálja, hogy ahelyett, hogy unalmunkban csak olvasgatunk a neten és nem csinálunk semmit, inkább használjuk értelmesebb dologra a világhálót és hasonlítgassunk össze búvárbázisokat a mienkkel, akkor végképp felmegy bennem a pumpa. Nem akartam az amúgy sem túl fényes lehetőségeinket súlyosbítani azzal, hogy a sajátosan metsző stílusomban kifejtem neki, hogy erre semmi szükség, mert veled ellentétben én már láttam működő búvárbázist kívülről és belülről egyaránt és a web felhasználása nélkül is kijelenthetem, hogy a  legszembetűnőbb különbség azok és e között, a szervezettség és a búvárkodni vágyó emberek jelenléte.

A következő bejegyzés nem lesz ennyire negatív hangvételű, megígérem! Elvégre nem egy novoszibirszki vasútépítésen vagyok munkaszolgálatos, hogy egyfeszt sírjon a szám, csak kicsit másra számítottam és nem tűnik úgy, hogy mindez a közeljövőben gyökeresen megváltozik…

Címke , , , , ,

vissza a megszokott kerékvágásba

A mi kis klimaxos ciklonunk szépen elvonult, valódi dühét a nyugatabbra fekvő szigeteken és Afrika partjain tombolta ki, itt megmaradt cseperészős, fújdogálós, játékviharnak, és szerencsére már a napot eltakaró szürke felhőréteget is magával vitte észak felé…

Az idő újra kristálytiszta, kék az ég és a kedvenc csillagomból felénk áramló sugárzás újra strandolhatóvá teszi a decembert.

röpdisznó

Az elkullogó hurrikán nyomában a haragos óceán, csak annyira csillapodott le, hogy a hullámok kiválóan szörfözhetők legyenek.

Szeretem ezt a szigetet!

Címke , , ,

se huri se kán

Napok óta nyomi idő van, kicsit borús kicsit csepereg, esténként meg üvölt a szél. Persze megint az évszázad viharát ígérték, némi tengeri apokalipszissel karöltve, még a konzul is küldött üzenetet, hogy “sötétnarancssárgáspiros” riasztás van érvényben, a gyerekeknek, tekintettel a veszélyes időjárási körülményekre szünet van az iskolában, a hajók nem futnak ki a vízre, a nénik pakolják be az erkélyről a cserepes kaktuszt, meg ilyenek. Ma délelőttre jósolták a hurrikán pusztító eljövetelét, de ahogy a műholdképet nézem, az egész hóbelevanc java elhúzott mellettünk már 10 óra körül.

EUMETSAT_MSG_AMV-westernAfricalegend_seawind-kmhItt mindig csak ijesztgetnek minket ezekkel a természeti csapásokkal, aztán nem lesz belőle semmi. Pedig régóta megnéznék már valami szaftos kis “katasztrófát”

Címke , , , ,
Reklámok