zuhatag címkéhez tartozó bejegyzések

koránkelés vízeséssel

Hajni visszaérkezett a háromnapos túráról, este pompás mexikói vacsorával leptük meg magunkat. Mivel az utolsó pillanatban figyelmeztették, hogy másnap reggel a medencében kezd egy OWD-t, ezért az éjszakába nyúló Gekko bar-os hejehuja alól kihúztuk magunkat és időben nyugovóra tértünk.
Hajnal kilenckor levittem a céghez, aholis a remek szervezés és mégszuperebb kommunikáció következtében kiderült, hogy az egész egy árnyékra vetődés volt, ugyanis a tanuló csak holnap érkezik.
A félreértés miatti bosszúság hamar elszállt, mivel az oktatásra készülés okán foganatosított felelősségteljes magatartás tanúsítása következtében, kihagytuk az éjszakai kicsapongást, és mivel se tanfolyam, sem másnapos fetrengéssel töltött délelőtt nem akadályozott, nyertünk egy egész napos kirándulási lehetőséget.
A tegnap bérelt moci is velünk volt még, így könnyedén elberregtünk a Lam Ru nemzeti parkhoz, ahol ugyan már sokszor jártam, de egyszer sem sikerült időben odaérni, és zárás előtt egy órával nem sok értelme van a látogatásnak.
Szerencsére ezúttal korán érkeztünk és egy pazar dzsungeljárós, zuhatagos fürdőzős, elhalt talpbőrrel haletetős, pancsolós, izzadós élménnyel lettünk gazdagabbak.

DSCN9622

Nagylevél

DSCN9621

Vadbanán

DSCN9628

Vízesés első szint

DSCN9646

Második szint

DSCN9616

Fish pool

DSCN9644

Hidegzuhany

DSCN9678

A legfelső szint

DSCN9697

Fejbőröblítés

ki kellett próbálni hogy elbír-e. Mint a filmeken…

 

Reklámok
Címke , , , ,

zuhatag zuhéval

Miután kiszuszogtam a liveaboard katonás koránkeléseit és az elmúlt napokba zsúfolt 15 merülést, frissen, kipihenten megettem a kései ebédet és a legmelegebb órák elmúltával nyeregbe pattantam, hogy felkutassam az összes létező búvárbázist a környéken, ahol esetleg még nem hagytam az önéletrajzomból. Egész késő este lett, mire végeztem, de mivel a kis mocival annyira gyorsan lehet mindent végigjárni, olyan eldugott, kis helyeket is sikerült felfedezni, ami még, az alapos internetes böngészés alapján összeállított listámról is hiányzott. A kinyomtatott 50 darabból mindössze kettő maradt, és egy helyen jelezték, hogy biztosan nincs szükségük új munkaerőre, ennek tanulsága szerint negyvenkilenc helyet jártam végig.
Ha ennyiből sem kellek senkinek, akkor biztosan nem velem van a baj.
Mivel a kétkerekű bérlés huszonnégy órára szól, még másnapra is maradt egy csomó lemotorozható idő, ráadásul még egy egy fél tank benya lötyögött a tartályban, avval meg ilyen fogyasztás mellett nagyjából a világból ki lehet motorozni. Így a munkakeresést bevégezve, nekiindultam további érdekes helyek meglátogatásának.
Leginkább a “Ton Prai” vízesés piszkálta fel a fantáziámat, ugyanis erről azt az infót találtam, hogy egy kicsit félreesőbb helyen, a dübörgő turizmustól messze helyezkedik el. Ráadásul nem lehet csak úgy hipp-hopp gépjárművel a közelébe menni, a parkolótól húszlépésnyire csodálni a természeti spektákulumot, hanem fárasztó sétafikálást kell foganatosítani, a félelmetes dzsungelben kígyózó, hosszú, árnyas ösvényen. Ezek a körülmények reményeim szerint elég erős szűrőként funkcionálnak, amin, a fokozott keleti kényelem élvezetére berendezkedett utazók zöme fennakad, így nyugodt magányomban élvezhetem a zuhatag nyújtotta örömöket.
A térképen nem tűnt olyan hosszúnak az út, mint amilyen valójában volt, pedig igyekeztem húzni a gázt, amennyire az ellenkező oldali közlekedés szokatlansága és a kevésbé toleránsan közlekedő kamionokkal terhelt út forgalmi biztonsága megengedte.
A nemzeti park bejáratánál leparkoltam, és végre gyalogosan indultam neki a dzsungelnek.
Ahogy lehetőségem volt, letértem a hivatalos ösvényről, készen arra, hogy a burjánzó flóra és hemzsegő fauna minden érdekesnek tűnő képviselőjét jól szemügyre vegyem, és ha lehetőség kínálkozik akkor képüket, a fák között átszűrődő fény gyenge sugaraival érzékelőlapkára tűzzem.
Valószínűleg a terepszínű ruhás nemzetiparkőröknek, vadőröknek, erdőkerülőknek vagy mittudomén, hogy hívják őket errefeléknek fenntartott, szerviz csapásra tévedhettem, ahol láthatóan hetek-hónapok óta nem járt emberi lény.
Úgy gondoltam ennek köszönhetően biztos találkozhatok olyan érdekes teremtményekkel, akik kerülik a forgalmasabb helyeket, de sajnos ezúttal elkerültük egymást. A hosszú barangolás alatt sajnos egyetlen olyan faj képviselője sem akadt az utamba, akinek megpillantására igazán áhítoztam, semmi óriáskígyó, leguán, majomfajzat, kobra vagy varánusz, de még a rettegett óriás százlábúval sem hozott össze a szerencse. Egy nagyobb méretű, eozin máz csillogású gyíkkal összefutottam ugyan, de ő annyira félénknek bizonyult, hogy mire előrántottam a gépet, rég eltűnt a sűrű aljnövényzet labirintusában. Sikerült helyettük lencsevégre kapni pár szép pillangót,

DSCN7085DSCN7087DSCN7089DSCN7157 szitakötőt és a színpompás, de azért elég félelmetes kinézetű, férfitenyér nagyságú, giant golden orb weaver spidert (Nephilia pilipes) is.

DSCN7039DSCN7116

DSCN7071DSCN7113DSCN7081DSCN7074DSCN7080
A kiadós erdei bebóklászás után persze rögtön a vízesés felé vettem az irányt, hogy mielőbb megfüröszthessem a több soron tusolásszerűre izzadt habtestemet. Az ösvény varázslatosan szép helyen kanyargott, követve a zubogó patak medrét, Az óriás fák gyökerei szinte szőnyegszerűen borították az egész árteret, egymás hegyén hátán tekergőzve, mint megannyi mesebeli kígyó.

DSCN7193DSCN7215DSCN7213A fák tövében éles trapézszerű támasztékokká terebélyesedtek, hogy az égbe nyúló törzsek, tőlük némi statikai segítséget kapjanak. A zuhatag alján, a mederben fekvő méretes sziklák, csendes felszínű kis tóvá duzzasztották a sebesen rohanó patakot, amiben pompás halacskák úszkáltak körbe-körbe, a széles vízfelület miatt, a fák koronájában keletkezett folytonossági hiányon betörő napfény a tófenékre vetítette kecses sziluettjüket.

DSCN7226A negyven métert is meghaladó magasságú bazaltszikláról alázúduló víz hangos csobogása, elnyomta az erdő, egyébként nem is olyan csendes neszeit, és a köröskörül mindenhonnan alácsüngő liánok közt, lágyan gomolygó vízpermet apró cseppjei, szivárvánnyá zúzták a harsogó zöld növénygyűrűn beeső, éles fénysugarakat.  Az egész jelenet annyira idillinek bizonyult, hogy szinte már vártam, mikor fog feltűnni, egy komplett unikornisrevü, hogy tutti-frutti illatú szivárványt fingva rázendítsenek valami vidám sanzonra az élet megismételhetetlen gyönyörűségeiről. Azonban ez az aktus szerencsére elmaradt, sőt még a fényképezőgéparcú, japán deszantosturista alakulat is máshol került bevetésre, pedig ők szinte bármely szabadon választott hely törékeny békéjét képesek pillanatok alatt vakuvillogás viharától terhes nyüzsgő hangyabollyá változtatni.

DCIM100GOPRO
Egyszóval háborítatlanul, fürödhettem tovább a kellemesen párás trópusi élmény lebilincselő hangulatában, és persze a hűsítő vízesés zuhany friss csobogásában.
Miután a szervezetemet sikeresen visszahűtöttem az optimális üzemi hőmérsékletre, és a túl nagy nyugi is kezdett elhatalmasodni az agyamon, sürgősen kellett találjak valami adrenalinforrást, ha nem akartam elszenderedni és megvárni, hogy a moszkitórajok álmomban az utolsó csepp éltető testnedvet is kiszívják belőlem. Szóval elkezdtem, a sziklamászást tiltó, és a túlélőket borsos bírsággal fenyegető feliratok ellenére, felhágni a zuhatag tetejére. a csúszós köveken és az erős vízmosásban nem olyan egyszerű feljutni egy ilyen képződmény tetejére de az onnan a szemem elé táruló látvány mindenképp megéri a kockázatot.

DCIM100GOPRODCIM100GOPRODCIM100GOPRO
Már az erdőben barangoltam visszafelé, amikor a nap visszavonult a baljós méretűvé dagadt sötét felhők takarásába, és mire kiértem a nemzeti park kapujához, már lehetett sejteni, hogy esni fog. A kanyargós kis mellékúton berregve, még látszott némi remény, de, ahogy a main road-ra felhajtottam már nyilvánvaló volt, hogy nem úszom meg szárazon. Sajnálatos módon a zuhé pont egy olyan helyen csapott rám, ahol, amíg a szem ellát, csak útépítési munkálatok, a feltúrt vörös földből képződött mély sárdagonya, és az azt követő sűrű dzsungel szegélyezte az aszfaltot, így semmi esélyem nem volt bárminemű fedél alá való behúzódásra. Még az út szélére sem tudtam leállni, ugyanis, egyszerűen nem volt útszéle. Helyette, csupán egy kb. 80 centis-méteres szakadék, amibe belehajtva, kétségkívül látványos belépőt produkálhattam volna, a saját magammal és a kismotorral folytatott iszapbirkózó mérkőzésre, azonban ez vajmi keveset segített volna az elkerülhetetlennek tűnő tésztásraázás tényszerűségén, valamint a dágványba, elszórtan odaparkolt, nehéz földmunkagépek véletlen lefejelése, még bukósisakban is meglehetősen káros élettani hatású.
Szóval az ehhez hasonlatos lehetőségekkel való kísérletezés helyett, a legjobb megoldásnak az tűnt, ha inkább csak húzom a gázt, mint a szélütött, evvel a módszerrel talán előbb kerülök közelebb, valami menedékhez,  amúgy is iparkodnom kellett, ha időre akartam visszaszállítani a járgányt.
Nem vagyok annyira tapasztalt segédmotorozó, (ha csak, a múlt sűrű ködébe vesző középiskolás idők alatt átélt Babettás és Romettes kalandokat nem számoljuk.
Ráadásul azok a masinák már jó huszonöt évvel ezelőtt sem számítottak a gépjárműipar fejlődéstörténetének éllovasai közé. Bár a Babetta, kategóriájában jól eltalált moped volt de azért nehezen lehetne összehasonlítani, ezekkel a dizájnos és viszonylag erős automatákkal, amik errefelé pörögnek.) így a viharban motorozás élménye viszonylag újdonságként hatott.
Az eső nem sokáig szarakodott a laza szemerkéléssel, rövid bevezető után durván szakadni kezdett.
Ez ötven kilométer per óránál olyan hatást gyakorol a szervezetre, mintha egy vásári céllövéldében te lennél az a sokpálcás nyermény, amit – mivel megszerezni esélytelen – inkább mindenki csak széjjellőni akar.
Hatvannál, mindez, már haladó fokozatú Szentsebestyén szimulátorrá változik, és fölötte minden bizonnyal, csak a gatling gépágyúval való zuhanyzáshoz mérhető az érzés.
Ez utóbbit azonban nem nagyon akartam kipróbálni, mivel egyrészt nagyon fáj, másrészt pedig a kis robogó hátsó virsligumijából már így is sikerült egyszer füstlit csinálni, amikor, egy komplett négyfős család az irányjelző legcsekélyebb mértékű használata, vagy bárminemű egyéb figyelmeztetés nélkül fékezett előttem hatvanról szinte nullára, hogy beforduljon a környéket behálózó jelöletlen földutak egyikére. Akkor éppen, hogy csak megúsztam a ronda sérülésekkel kecsegtető, kisodródva aszfalton pörgés közben húskoptatást.
Ugyan nem vagyok gyakorlott motorozó, azonban tapasztalataim szerint, a lezúduló kiadós mennyiségű csapadék okán, az útpálya fokozódó eltavasodása nem támogatja túlságosan a féktávolság csökkenését (max a gumifüst lesz kevesebb) cserébe viszont, a szembesávbaátcsúszvaszörnyethalás esélyét nagyságrendekkel növeli.
Így a kanyargósabb szakaszon inkább maradtam a komótos 40-es tempónál, ami még mindig az nagyipari öntözőberendezések közvetlen közelében való tartózkodás, érdekes, de azért inkább fájdalmas élményét juttatta eszembe.
Az első falunál, már szinte mindegy volt, hogy megállok-e, hiszen ennél vizesebb búvárkodás közben sem lehettem volna. Mindenesetre a magasabb közlekedésbiztonsági faktor elérése és az esőcseppek nyújtotta konstans akkupunktúra terápia mielőbbi beszüntetése végett, mégis inkább leparkoltam a vasat, és egy benzinkút melletti szupermarket kínálatából kiválasztott karamellás tökmagos rizspufi társaságában, a földön üldögélve vártam, hogy alábbhagyjon az égiháború.

20180104_165720

A pink versenyló és az életmentő rizspufi

Egy röpke háromnegyed óra alatt kitombolta magát a vihar, és újult erővel feszülhettem neki az útnak. Most már csapattam neki rendesen, mert a kis kényszerpihenő erősen beletaszított a pofátlan elkésésbe.
Mióta a Bangkoki reptér kellemesen temperált épületének elhagyását követően, hirtelen magamon éreztem, a tropikus monszun éghajlat párás leheletét, egyvalamire egész biztosan nem számítottam, történetesen arra, hogy az itt tartózkodásom ideje alatt, a fázásnak, akár csak a gondolata is megkörnyékezzen. Hát mitnemodjak, sikerült neki.
A csuromvizes ruhadarabok és a menetszél kombó ugyanis csodákra képes.
Olyannyira, hogy a kékre gémberedett ujjaimat alig tudtam lefeszegetni a gázról, és első alkalommal örültem neki, hogy van a szállásunkon meleg víz.

Címke , , , , , ,

karácsonyi robogás

 

Eljött az a pillanat is, hogy Hajni éppen nem egy búvárhajón ringatózik az Andamán tenger türkiz hullámain, és végre van egy szusszanásnyi ideje, hogy közös karácsonyi programot csinálhassunk.
Juhúúúúú!!!
Nemcsak az ország elég nagy, de az érdekes dolgok, lokális viszonylatban is jelentős távolságra helyezkednek el egymástól. Ezek áthidalására, a számomra – mint megszállott ciklistának –  a leginkább kézenfekvőnek tűnő megoldást szinte bárhol, a kerékpár jelentené, azonban itt sajnos, ezt sürgősen el kell felejteni, ha az ember nem akar záros határidőn belül, útszélére száradt, gutaütéses hullává avanzsálni, egy kis túlfűtött szauna hangulatú, napsütéses pedálozás után.
A kétkerekű közlekedésnek ugyanakkor, van az éghajlattal és a helyi szokásokkal kompatibilis változata, mégpedig, a robogózás, ami ugyan nem annyira környezetbarát, mint a biciklizés, cserébe sokkal gyorsabb és a fokozottabb tempónak köszönhetően a menetszél erősebb hűsítő hatása, a fullasztó klíma ellenére is kellemes utazást tesz lehetővé.
(A hozzáférhető robogó, itt egyáltalán nem az 50 köbcentis seggenbürrögőt jelenti, hanem meglepő módon, az egészen új, újszerű, vagy remekül karbantartott, minimum százhuszonötös vagy annál is nagyobb lökettérfogatú kis rakétákat, amik akár százhatvan kilométeres elméleti végsebességgel kecsegtethetnek.
Ezeket lépten nyomon bérbe is adják az embernek, mindenféle komolyabb irat vagy akár jogosítvány igénylése nélkül. Uszkve kétszázötven baht – hat-hét eurónak megfelelő összeg- fejében, már viheted is egy egész napra bármelyiket.)
A robogón nem is annyira a súlyos dehidratáció vagy a melegben való erőlködéstől megpattanó agyi erek jelentik a legszembetűnőbb veszélyforrást, sokkal inkább a megszokkottal pont átellenes oldalon való közlekedés, és a kresz szabályainak látszólagos hiánya, vagy legalábbis, azoknak, “az erősebb kutya baszik” praktikus törvényszerűségére való leredukálódódása.
Idővel – persze ha túléli – ezekhez is hamar hozzászokik az ember és máris nekiláthat a vidék alaposabb felderítésének.
Majdnem mindent imádok, ami a vízzel kapcsolatos, a vízesések mégis kiemelt, többpálcás helyet foglalnak el a vízbázisú érdeklődési köröm céllövöldéjében, egyszerűen mindig is lenyűgözött a magasból aláhulló folyadék látványa, hangja, ereje. (Megkockáztatom, hogy ez tudat alatt, eredőjét képezheti azon perverziómnak, hogy szeretek magas helyekről lepisálni)
Még a jelenlegi, elvileg száraznak mondott évszakban is sztenderdnek számító jelentős csapadékmenyiség, és a minket körülvevő domborzati viszonyok buja nászából kialakuló zuhatagok, igen jelentős számban képviseltetik magukat a környéken.
Így motorostúránk céljául ezeknek az illusztrisabb, de mégsem feltétlenül a nemzeti parkok területén található (tehát fizetős) darabjainak meglátogatását jelöltük ki.

20171225_161147

Atom Antal és Atom Antalné

Elsőre elberregtünk a “Sai Rung” vízeséshez, legalábbis elberregtünk volna, de valahol benéztük az amúgysem igazán túltáblázott kanyarok egyikét, és nemsokára egy mérsékelten virslikerékbarát, kavicsos lejtő alján találtuk magunkat, egy bambuszerdő kellős közepén.

DSCN6846

bambusztbambuló

20171225_142511

offroad monster

Mivel a mocin nem nagyon volt biztosítás, gazdagok meg nemigazán vagyunk, így kifejezetten ellenjavalltnak tűnt megreszkírozni a komolyabb karosszéria károsodás ígéretével járó offroad kalandokba bonyolódást. Arról nem is beszélve, hogy ha a moci törik, akkor az nagy valószínűséggel a mi szervezetünk szerkezeti integritását is negatívan befolyásolja, ami egyrészről fájdalmas, másrészről, ha bemegyek a dokihoz szétroncsolt végtagokkal, és egy kis Honda click törött díszléce mered ki a bordáim közül kikandikáló vériszamos tüdőmből, akkor azt kurva nehéz búvárbalesetnek beállítani, márpedig a biztosításunk csak a vízalatti, vagy ahhoz közvetlenül kapcsolódó gondok finanszírozását fedezi.
Vagyis, innen inkább gyalog folytattuk a kirándulás további részét, és némi erdőséta után kilyukadtunk egy nagyobbméretű irtásra telepített terebélyes gumifa ligetnél.

DSCN6907

(Hevea brasiliensis)

Ebből egyébként viszonylag sok található abban a zónában, amit eddig sikerült bejárni. Mondjuk, amióta a természetes gumiszármazékokat felváltotta a nálánál sokkal olcsóbban előállítható szintetikus polimer változat, a helyiek láthatóan nem igazán törik magukat, hogy a fák megcsapolásával, a nyúlós fehér nedűhöz jussanak.
Pár helyen azért még tettenérhető a kaucsukművelés.
A sűrű tejszerű nedveket, a fák kérgének kis területen való lehántásával és a megtisztított szijács beirdalásával csalogatják elő, a vágat végébe egy kis bambuszdarabot vernek, amin szép komótosan végigcsorog a felsértett háncs mögül kiserkenő természetes latex és a kis csőr alá kötözött kókusz (ittott már ebből is műanyagot használnak) tálkában lassan megszilárdul.

DSCN6853

gumibogyószörp

Ez a nyerslatex nagyon viccesen rugalmas, remekül pattan, de közben valahogy törékeny is, érintése átható, többsoron is lemoshatatlannak tűnő, szörnyű, egzotikus bűzt hagy maga után. Remek játék.
A gumiültetvény mellett kanyargó, kis, köves úton, meg is találtam az előbb emlegetett termék egyik lehetséges felhasználási formáját, vagyis egy valaki által elhagyott apró bambuszcsúzlit, amivel sikerült pompásan elökörködni, amíg némi baktatás után, meg is érkeztünk az első élményfürdőhöz.20171225_143540
A turisták számára is viszonylag könnyen megközelíthető alsó tavacska lenyűgözően szép volt és a hosszas gyaloglás utáni fürdőzés, lubickolás is frissítően hatott, így én nem bírtam ki, hogy el ne induljak a vízesés magasabb szintjei felé.

DSCN6867
Az ösvény, vagy legalábbis annak tűnő kiszáradt vízmosás, Hajni számára nem sokáig volt kellemes túraútvonal, (Pókiszony) szóval ő inkább visszafordult, de én hosszú várakozás után végre, kicsit egy valódi dzsungelben érezhettem magam, és ez elég motivációval szolgált, hogy olyan magasra másszak amennyire a körülmények engedik.
Körülmények alatt, a sűrű, néhol szúrós aljnövényzetet, a csúszós talajt és az utóbbinak ezen rossz tulajdonságával nehezen szembeszegülő “túraflipflopom” viszonylagos tájidegenségét értem.
A nehézségek ellenére egész addig sikerült jutni, ahonnan a szikla meredeksége elérte, a speciális felszerelés nélkül leküzdhetetlen fokozatot, ráadásul szépen rá is lehetett látni a vízesés alján lévő kis tavacskára. Ezt a képet Hajni készítette lentről.

20171225_152156

A képen egy majmot rejtettünk el, találd meg a majmot!

 

DSCN6897

ZEN

A kellemes fürdőzés után kirobogtunk a whitesand beach-re ahol a Thaiokat valószínűleg hidegen hagyó, de a túristák kedvéért felállított fenyőfa, mikulás, rénszarvasok és hóember adta meg a kellőképpen szürreális hátteret a pálmaligetben jegeskávézáshoz.

20171225_164559

karácsonyi hangulat

20171225_164546

szürreál

A partonhenyélés közepette figyeltem fel a hirtelen mozdulatokra, az erdő közelében már többször is láttam őket, azonban most első alakalommal sikerült lencsevégre kapni a helyi fákon randalírozó kis mókusfajzatokat. Ezt mondjuk nagyban megkönnyítette, hogy a helyi vendéglátósok nem feledkeztek meg a rágcsáló haverok megvendégeléséről sem, vagyis félbevágott kókuszokat kötöztek az egyik közeli fácskára, amire persze előszeretettel jártak rá az apró szőrmókok, Az édes adomány ropogtatásának mámorában, egészen megfeledkezve azon mentalitásukról, hogy nem igazán szeretnek nyíltan, a nagyközönség színe előtt mutatkozni.

DSCN6926

Felirat megadása

DSCN6934Még a felöltöztetett plasztikfenyő és hóemberrel súlyozott, aranyszarvasos mikulás installáció sem volt elegendő motiváció az agyamat elöntő karácsonyhangulat elharapózásához. (Mondjuk nem is nagyon tudom, mire lenne szükség ahhoz, hogy ez bekövetkezzen. Régi pogány napfordulóünnepbe oltott mesefiguravilágrajövetelnek egyébként is viszonylag ritkán szoktam örülni. Azt hiszem utoljára talán harminckét évvel ezelőtt éltem meg ilyesmit, igazi hóeséssel meg csillagszóróval, pedig már akkor is sejtettem, hogy valami turpisság lehet a hirtelen előkerülő ajándék és a maszületett megváltó rejtélyes kapcsolata körül. Azóta pedig leginkább csak az jut eszembe a karácsonyról, hogy egyszer majdnem agyonbaszott a zárlatos izzósor a meghitt családi fenyőünnepen, valamint az embertelen mennyiségű töltöttkáposztásbejglishalászlémérgezés.) A kiruccanás során felgyülemlett éhséget, – kis falunkba visszaérve – a mindenfelé tenyésző utcai élelemárusoktól számolatlanul vásárolt thai finomságokkal ütöttük el.20171224_192718

Ha más nem is, ez a momentum kicsit emlékeztetett a garatigzabálós, kajakómába forduló szentesték bágyadt püffedségére.

Címke , , , , , , ,
Reklámok