Nyugati nyugalom

Óriás hálát érzek a meteorológus testvérek áldozatos munkája és a jelenkor technikai fejlettségének kombinációja révén hozzáférhető, vizuálisan követhető időjáráselőrejelzésekért. Így legalább nyerek egy ki felkészülési időt és nem meglepetésszerűen rontanak rám a természei csapások.
Általában ébredés után az első dolgom ezeknek a predikcióknak az ellenőrzése.
Amíg kidolgozom az álomkristályt a szemem sarkából és kótyagos fejjel várom, hogy felbootoljon az agyam, addig a hevenyészett internetnyalábok is kisvártatva áterőszakolják az éteren, az időjósoldal betöltéséhez szükséges adatmenyiséget, és mire kitisztul a látásom, addigra elém terítik az Atlanti óceán fölött csavargó ciklonok és anticiklonok örvényeit, amikből kikövetkeztethetem, hogy a közeljövőben milyen kihívásokkal kell szembenézzek.
Most például a jövő hétfőre szállítanak némi rockn’rollt a nagyvíz légmozgásai.
Egy egészen újfundland partjaitól induló cuki kis front tör ránk északnyugat felől, derekasan oldalba kapva szigetet.
Az arguineguini öböl egyike a földdarab legvédettebb és legnyugodtabb partszakaszainak, és ez az állítás nagyjából érvényes is, jóformán az egész évre.
Ezalól kivételt képeznek, azok a viszonylag ritka időszakok, amikor a elemek nyugat felől ostromolják a szigetet.
A fuvallatok, amelyek képesek arrébbseperni, az egyébként kitartó északkeleti áramlatokat, azok jobbára nem is a lágy tavaszi szellő súlycsoportban versenyeznek, és a jelenlegi kihívó sem szarral gurigázni látszik.
Olyannyira nem, hogy ezúttal kénytelen vagyok a bölcs megfutamodást választani, mert ez a móka előreláthatóan nem tűnik barátságos mérkőzésnek.
A viharos nyugati szél a szigetek közti csatornák acceleration zone-jaiból háborítatlanul fogja beverni ide a nyíltvíz gigászi hullámait, amik gyanúsan le fogják tarolni az öböl elővigyázatlan hajóállományát.
A múlt vasárnapi lötyögés, – ami a közelgő ármánynak csak a renyhe matinéváltozata volt – két hajót küldött a kövekre, és másik háromnak tépte el a köteleit.
Mindevvel nem is lenne túl sok probléma, ha az az október végi vihar érintetlenül hagyta volna a motoromat, vagy ha a spanyol posta csomagküldő részlege nem a világ leglustább, ráérős, szarháziaiból tevődne össze, és az a bő negyvenhárom nap elegendő lett volna számukra a szomszédos sziget leküzdhetetlennek tűnő távolából idejuttatni, azt a boríték méretű kis küldeményt, aminek tartalmával, ismét működőképes masinát varázsolhatnék a jó öreg Tohatsu mesterből.
Sajnos, a villámgyors, harminc napon belüli kézbesítési feladat teljesítését, mégsem sikerült megugraniuk, az idő meg igencsak szorít. Így lóhalálában neki kellett álljak, hogy a két motorból valahogy legalább egy üzemképes cuccot összehefteljek.
A legutóbbi vitorlásbalesetben leszakadt motortartó üresen ásító helyét, ennyi idő alatt nem tudom feltölteni, ezért a starboardra szerelt meghajtást most csavarozhatom le és indulhat a “frankenstein” project.
Csak remélni tudom, hogy másfél nap elegendő lesz az átalakításra, mert állítólag vasárnap éjjel már elkezdődik a ramazuri és akkor már motorral sem jutok ki az öbölből, a három + méteres hullámok és viharos nyugat szél ellenében…
Reméljük a legjobbakat!