Pánikszerű

A bezártságban, amellett, hogy a magány, aprócska, fénylő darabkákra őrli az ember személyiségét, mégis volt valami megnyugtató.
Vagyis a totális tehetetlenség kényszetes nyugalma, mivel a drága karhatalom meg a pandémiapánik mindenkit szépen egységesen bekergetett a négy fal közé, mindenki kötelezően lett tétlenségre ítélve.
Most, hogy részlegesen visszakapódott a szabadság, és az elvi lehetősége megjelent a csinálásnak, most hatalmasodott el rajtam igazán a pánik. Persze nem csak rajtam…
Eddig is mindenki erről beszélt, mégis más amikor az ember igazán testközelből találkozik tíz hét bezártság és a világban megbénult közlekedés következményivel.
A kanári szigetek vállalkozóinak 70%-a lehúzta a rolót, akinek eddig még maradt valami tartaléka a megmaradásra, az meg majd most fog tönkremenni, amikor az állambácsi már nem oszt segítséget, de bevételi forrásra továbbra sincs kilátás.
A populáció közalkalmazottakon kívüli része, egy, nagydarab éhesen lüktető munkanélküliséggé állt össze.
Jelen körülmények között, olyan érzés a nyavalyás kis proletár munkaerőmmel házalni, mintha a Szahara végeláthatatlan ergjeinek öreg berbereit győzködném, hogy vásároljanak tőlem nagy tételben, ebből a prémium minőségű és mégis jutányos árú kvarchomokból.
A kikötőben nyíltan belenevettek a szemembe, ami részben a szituációnak részben a nemkanárióságomnak szólt, vagyis, hogy mit képzelek én hülye giri létemre melóért kuncsorogni, amikor még a nyilvánvalóan elsőbbséget élvező kiterjedt rokonságnak sem jut munka.
(A giri mondjuk az minden esetben hülye, ha itt van azért, ha meg nemjönide akkor meg azért. Most a nagyszájjal idegenszidó, turistákhátamögött hőbörgő okospatriótáknak is összeszűkül majd a seggluka, amikor a saját bőrükön fogják gyorsan megérezni az eddig is teljesen nyilvánvalót, vagyis, hogy a viszonylagos jólétet, és sziget prosperáló gazdaságát szinte kizárólag az idelátogatóknak köszönhetik.
Voltak ugyan ínséges időszakok a sziget történetében, csak az ilyesmire, a földből és tengerből élő generációk úgy ahogy fel voltak készülve. Nemúgy a csüngőhasú fényesverdás sutyerákok, akiket most, a puha kényelmes habzsidőzsiből basz vissza a krízis a száraz gofióhoz.)
Mindegy is, amíg a határok zárva vannak addig nagyjából úgyis a feszes túlélésre érdemes berendezkedni.
Ennek jegyében, némi talàlt műanyagszemét, drót, kábelkötegelő, és egyéb közel értéktelen holmi felhasználásával, hevenyészett, de elvben működőképes varsát konstruáltam, amivel – ha a hullámtörő sűrűnlakott kövei közé okosan elhelyezem – különösebb energiabefektetés nélkül juttathatom magam fehérjedús élelemhez.

ősi módszer a modern kor hulladékából…

Vannak ugyanis napok, amikor a körülmények egyáltalán nem kedveznek a szigonyozásnak, a homokos fenekű, kvázihalott öbölben pedig a horgászás nem kecsegtet túl fényes sikerekkel.
Ha ez beválik, akkor naponta-kétnaponta biztosan csapdába ejtek pár ehető halacskát, és így a “nehéz napokon” sem kell farkasszemet nézni az éhhalállal.
Sajnos egyenlőre a többi provincia kikötőiben még nem tudok munka után nézni, mert még nem lehet, illetve, ugye nem szabad, a megyék között utazgatni.
Sőt mivel az eddigi enyhítések, állítólag a szigetlakók túlzott felelőtlenségét vonták maguk után, a vezetés bölcs tagjai azon morfondíroznak, hogy újra visszaszigorítanak egy kicsit, mintha nem lenne elég szopás úgyamúgy már most is.
Mert hát köztudottan óriási a veszély, hatalmas mindmeghalásnak nézünk elébe, hisz a hét szigeten összesen életét vesztette vagy százötven ember három hónap alatt – gondolom azokat sem mind a korona vitte el – szóval most épp időszerű éhendögleszteni a többit.
Nagyon remélem tehát, hogy hatékony keresztbetevés helyett, inkább mielőbb szabaddá teszik az utakat.
Ebben nyugszik most minden reményem. Az óceán ugyanis nem nagyon van tekintettel a humán parányok egészségügyi maszatolására, és a hajókat akkor is bőszen rágja, ha a kikötők és dokkok zárva vannak. Ebből kifolyólag, az elmúlt több mint két hónap alatt, bizonyára tekintélyes menyiségű vitorlás várta hasztalan, hogy beengedjék a szárazdokkok munkaterületeire…
A hajótulajdonosok közt pedig akad jócskán, aki nem innen származik, vagyis nem érez feltétlen késztetést, hogy a helyi erőt támogassa, megfelelő mértékben pénzes is, és talán hozzáértő melósra is szüksége van. Mivel a csácsók munkamorálját és szakmai/technikai felkészültségét viszonylag kevés jó példa dícséri, ezért ha nem beltenyésztett halászokkal kell üzletelnem, akkor talán még előnyöm is származhat a származásomból…